! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Philippe Sands

autor

Kelet-nyugati utca


Amikor meghívást kap, hogy tartson előadást az ukrajnai Lvivben, Philippe Sands nemzetközi jogász családja titkos történetének nyomába ered. Eközben egy sor megdöbbentő véletlenre bukkan, melyek arra késztetik, hogy beutazza a fél világot, egészen a nemzetközi jog bölcsőjéig, a nürnbergi per helyszínéig. A kötet mind a négy főszereplője kötődik valamiképpen Lviv városához. Leon Buchholz az anyai nagyapa, aki Lvivben született, de élete nagy részét Franciaországban élte le, és az 1945 előtt történtekről sosem mesélt az unokájának. A másik három szereplő mindegyike jogász: Raphael Lemkin a népirtás, Hersch Lauterpacht az emberiesség elleni bűntett fogalmának megalkotója, különböző időben ugyan, de mindketten a Lvivi Egyetemen folytattak jogi tanulmányokat, valamint Hans Frank, Adolf Hitler jogtanácsosa, aki a második világháború idején a megszállt lengyel területek főkormányzója volt. Ők négyen sosem találkoztak, de összefonódó élettörténetük fontos kordokumentuma a 20. század európai történelmének. A Kelet-nyugati utca felejthetetlen keveréke az emlékiratnak és a történelmi detektívregénynek, elmélkedés arról, milyen sérüléseket okoz az emlékezet, a bűn és a bűntudat generációk egész során át. Philippe Sands (1960) nemzetközi jogász, a University College London professzora. A 2016-ban megjelent Kelet-nyugati utca - A népirtás és az emberiség elleni bűntett fogalmának eredetéről című könyvét 2017-ben az év legjobb tényirodalmi művének választották. A Baillie Gifford Prize for Non-Fiction és a JQ-Wingate Literary Prize nyertese. A Bős-Nagymaros-perben a Magyarországot képviselő nemzetközi jogászok egyike volt.
U dodávateľa
15,17 € 15,97 €

Krysí stezka


Při pátrání po osudech vlastních předků, kteří v ukrajinském Lvově padli za oběť holokaustu, se syn židovských rodičů Philippe Sands seznámil s Horstem Wächterem, synem prominentního nacisty Otta von Wächtera, jenž v letech 19421944 zastával ve Lvově funkci okupačního guvernéra. Bylo jisté, že Horstův otec měl podíl na osudu Sandsových příbuzných, kteří za jeho vlády až na jedinou výjimku přišli o život. Avšak v synově srdci stále zaujímá společně s matkou zvláštní místo. Horst je přesvědčen, že otec byl slušný člověk, optimista, který se snažil konat dobro, ale pohltily ho hrůzy způsobené jinými. Ve snaze očistit památku rodičů zpřístupnil Sandsovi rozsáhlý rodinný archiv, jenž spisovateli umožnil do detailů zrekonstruovat všední i dobrodružný život vysokého důstojníka SS, guvernéra okupovaného Krakova a poté Lvova, obžalovaného z masové vraždy více než sta tisíc Židů a Poláků. Společně se Sandsem sledujeme Wächterovo idylické manželství a rodinný život, jeho nacistickou kariéru i útěk před spravedlností přes takzvanou krysí stezku, kterou se vydali Adolf Eichmann, Josef Mengele a tisíce dalších nacistů do Perónovy Argentiny, aby získali novou identitu. Wächter se tři roky skrýval v rakouských Alpách, než se dostal do Říma, kde mu pomohl vatikánský biskup. Zůstal tam tři měsíce. Jeho únik z Evropy však přeťala záhadná smrt, vyvolávající spekulace o vraždě.
Na sklade 1Ks
25,97 € 27,34 €

Návrat do Lvova


Autor bestselleru Krysí stezka, syn židovských rodičů, rekonstruuje osobní a intelektuální genezi dvou mužů, kteří stáli u zrodu myšlenek genocidy a zločinů proti lidskosti, přičemž oba, aniž by o sobě věděli, studovali na téže univerzitě u stejných profesorů ve Lvově, někdejším významném kulturním centru Evropy. Příběh je také vzpomínkou na autorova dědečka Leona Buchholze, který manévroval Evropou tváří v tvář nacistickým zvěrstvům. Kniha byla vyznamenána Cenou Baillieho Gifforda za vynikající dílo literaturu faktu.
Na sklade 2Ks
31,20 € 32,84 €

Návrat do Lvova, 2. vydání


Autor bestselleru Krysí stezka, syn židovských rodičů, rekonstruuje osobní a intelektuální genezi dvou mužů, kteří stáli u zrodu myšlenek genocidy a zločinů proti lidskosti, přičemž oba, aniž by o sobě věděli, studovali na téže univerzitě u stejných profesorů ve Lvově, někdejším významném kulturním centru Evropy. Příběh je také vzpomínkou na autorova dědečka Leona Buchholze, který manévroval Evropou tváří v tvář nacistickým zvěrstvům. Kniha byla vyznamenána Cenou Baillieho Gifforda za vynikající dílo literaturu faktu.
Na sklade 2Ks
36,42 € 38,34 €

Patkányút


Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, "istenáldotta" házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv.
Na sklade 1Ks
18,38 € 19,35 €

Patkányút


Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, "istenáldotta" házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv.
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

East West Street


'A monumental achievement: profoundly personal, told with love, anger and great precision' - John le Carre When human rights lawyer Philippe Sands received an invitation to deliver a lecture in the western Ukrainian city of Lviv, he began to uncover a series of extraordinary historical coincidences. It set him on a quest that would take him halfway around the world in an exploration of the origins of international law and the pursuit of his own secret family history, beginning and ending with the last day of the Nuremberg Trials. Part historical detective story, part family history, part legal thriller, Philippe Sands guides us between past and present as several interconnected stories unfold in parallel. The first is the hidden story of two Nuremberg prosecutors who discover, only at the end of the trials, that the man they are prosecuting may be responsible for the murder of their entire families in Nazi-occupied Poland, in and around Lviv. The two prosecutors, Hersch Lauterpacht and Rafael Lemkin, were remarkable men, whose efforts led to the inclusion of the terms 'crimes against humanity' and 'genocide' in the judgement at Nuremberg. The defendant, Hans Frank, Hitler's personal lawyer and Governor-General of Nazi-occupied Poland, turns out to be an equally compelling character. The lives of these three men lead Sands to a more personal story, as he traces the events that overwhelmed his mother's family in Lviv and Vienna during the Second World War. At the heart of this book is an equally personal quest to understand the roots of international law and the concepts that have dominated Sands' work as a lawyer. Eventually, he finds unexpected answers to his questions about his family, in this powerful meditation on the way memory, crime and guilt leave scars across generations, and the haunting gaps left by the secrets of others.
Vypredané
14,73 € 15,50 €

East West Street


WINNER OF THE BAILLIE GIFFORD PRIZE AND THE JQ-WINGATE LITERARY PRIZE 'A monumental achievement: profoundly personal, told with love, anger and great precision' - John le Carre 'One of the most gripping and powerful books imaginable' - SUNDAY TIMES When he receives an invitation to deliver a lecture in the Ukrainian city of Lviv, international lawyer Philippe Sands begins a journey on the trail of his family's secret history. In doing so, he uncovers an astonishing series of coincidences that lead him halfway across the world, to the origins of international law at the Nuremberg trial. Interweaving the stories of the two Nuremberg prosecutors (Hersch Lauterpacht and Rafael Lemkin) who invented the crimes or genocide and crimes against humanity, the Nazi governor responsible for the murder of thousands in and around Lviv (Hans Frank), and incredible acts of wartime bravery, EAST WEST STREET is an unforgettable blend of memoir and historical detective story, and a powerful meditation on the way memory, crime and guilt leave scars across generations.
Vypredané
12,30 € 12,95 €

The Ratline


As Governor of Galicia, SS Brigadefuhrer Otto Freiherr von Wachter presided over an authority on whose territory hundreds of thousands of Jews and Poles were killed, including the family of the author's grandfather. By the time the war ended in May 1945, he was indicted for 'mass murder'. Hunted by the Soviets, the Americans, the Poles and the British, as well as groups of Jews, Wachter went on the run. He spent three years hiding in the Austrian Alps, assisted by his wife Charlotte, before making his way to Rome where he was helped by a Vatican bishop. He remained there for three months. While preparing to travel to Argentina on the 'ratline' he died unexpectedly, in July 1949, a few days after spending a weekend with an 'old comrade'. In The Ratline Philippe Sands offers a unique account of the daily life of a senior Nazi and fugitive, and of his wife. Drawing on a remarkable archive of family letters and diaries, he unveils a fascinating insight into life before and during the war, on the run, in Rome, and into the Cold War. Eventually the door is unlocked to a mystery that haunts Wachter's youngest son, who continues to believe his father was a good man - what happened to Otto Wachter, and how did he die?
Vypredané
18,00 € 18,95 €

The Ratline


THE SUNDAY TIMES BESTSELLER 'Hypnotic, shocking and unputdownable' JOHN LE CARRE 'Remarkable' THE SUNDAY TIMES 'Breathtaking, gripping, shattering' ELIF SHAFAK 'A taut and finely crafted factual thriller' OBSERVER 'A triumph of research and brilliant storytelling' ANTONY BEEVOR 'Extraordinary' EVENING STANDARD In this riveting real-life thriller, Philippe Sands offers a unique account of the daily life of senior Nazi SS Brigadefuhrer Otto Freiherr von Wachter and his wife, Charlotte. Drawing on a remarkable archive of family letters and diaries, he unveils a fascinating insight into life before and during the war, as a fugitive on the run in the Alps and then in Rome, and into the Cold War. Eventually the door is unlocked to a mystery that haunts Wachter's youngest son, who continues to believe his father was a good man - what happened to Otto Wachter while he was preparing to travel to Argentina on the 'ratline', assisted by a Vatican bishop, and what was the explanation for his sudden and unexpected death?
Vypredané
12,30 € 12,95 €