Márton Simon

A Helikon Kiadó zsebkönyvsorozatának 99. kötete különleges antológia: Simon Márton, a népszerű fiatal költő 99 híres (vagy épp nem annyira híres) magyar költő egy-egy versét választotta ki, megmutatva, amennyire egy antológiában ez lehetséges, hogy mennyire sokszínű a magyar költészet. Ahogy ő maga írja előszavában: ez egy "közelítési próbálkozás. Föltárási kísérlet. Hogy olyan legyen, ami ritka, hogy belekerülhessenek a szokásos listákról szokásosan kirekedő nevek, kvázi-ismeretlen nagyversek, a szakmai közutálatnak méltatlanul régóta örvendők, zsenik jelzésértékkel, elfelejtett szerzők remekművei." Mindenki által ismert költemények mellett szinte teljesen ismeretlen darabokat is olvashatunk, el-elcsodálkozva, hogy ez is... meg az is milyen jó! És hogy vajon eddig miért nem ismertük?

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis. - Dunajcsik Mátyás "A megszégyenítő késztetést, hogy beszéljek, föloldottam abban, hogy minden szavam lecseréltem egy ugyanolyanra. Föloldottam, pezsgőtablettát: szerelmes versnek megírtam, mennyire utálok mindenki mást. Én nem ígértem semmit."

A Pulitzer-díjas szerző új regénye Simon Márton fordításában A gazdasági válság alatt a tizenkét éves Anna elkíséri apját a nagy hatalmú üzletemberhez, Dexter Styleshoz. A kislányt megbabonázza a ház előtt hullámzó tenger és a két felnőtt között vibráló feszültség - bár nem érti, érzi, hogy a férfi kulcsszerepet játszhat apja és a családjuk jövőjének alakulásában. Sok évvel később újra összehozza vele a sors - ekkorra az ország háborúban áll, Anna apjának pedig nyoma veszett, így anyjával ketten gondoskodnak sérült és magatehetetlen kishúgáról. Hogy biztosítsa családja megélhetését, a haditengerészet gyártelepén dolgozik, ahol a tengerentúlon szolgálatot teljesítők helyett már nők is végezhetnek férfimunkát. Anna azonban a lehető legveszélyesebb feladatra vágyik: az az álma, hogy ő legyen az első női búvár. Az elszúrt idő nyomában szerzőjének történelmi regénye egy fiatal lány nővé érésének történetén keresztül, mesterien adagolt feszültséggel tár fel egy sorsfordító korszakot, amikor gyökeresen átalakul a férfi és női szerepekről, Amerikáról és a világról alkotott kép. "Én a felemelkedésünket látom magam előtt, ennek az országnak a felemelkedését olyan magasságokba, ahová előttünk senki sem ért még fel - mondta egészen halkan. - Sem a rómaiak. Sem a Karolingok. Se Dzsingisz kán vagy a tatárok vagy a napóleoni Franciaország. Na szép! Csak ennyit mondok, de mindannyian úgy néztek rám máris, mintha a bolondok házából kiabálnék ki az ablakon! Hogy lenne mindez lehetséges?, kérdezitek magatokban. Úgy, hogy a mi uralmunk nem az emberek leigázására épül majd. Ebből a háborúból győzedelmesen és sértetlenül fogunk kikerülni, hogy azután a világ bankáraivá váljunk. Exportálni fogjuk az álmainkat, a nyelvünket, a kultúránkat, mindazt, ahogy mi élünk. És ez ellenállhatatlan lesz."

„Meg hogy a tévedés az volt, hogy nem írni kellett volna erről, mert – most úgy látom – az idő elmesélhetetlen.” És állsz és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43-kor egy kanapén egyedül, egy másik plédbe csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben, mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket, polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes, és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter. Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert e nélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni. Kemény István

Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.

„Van olyan pont a vízen, ahol a világűr közelebb van, mint akármilyen part.” Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak, ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.