György Spiró

Spiró György 1981-ben megjelent, azóta több kiadást is megért, nagysikerű regénye a 18-19. század fordulójának részeként szabdalt Lengyelországban játszódik.

"Élők és holtak között a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom." – jegyzi meg új könyvében Spiró György, aki nemcsak nagyszerű író, hanem remek olvasó is. Egyaránt jellemzi a kamasz kíváncsi-kutakodó szenvedélye és a sokat látott ember rezignált józansága - a szerző tömör, pontosságra törekvő, gondolkodói és írói stílusával párosulva mindez a Magtárt különlegesen gazdag szellemi és személyes olvasmánnyá teszi. Ami összeköti a pontosan megrajzolt portrékat, a legfontosabb olvasmányélményeket, a színházról szóló emlékezéseket, a Kelet-Közép-Európát, a mindenkori provinciákat és napjaink Magyarországát taglaló elemzéseket, az Spiró egyszerre tárgyszerű és szubjektív érdeklődése, viszonyulása a fentebbi témákhoz. Így elevenedik meg Major Tamás és Molnár Gál Péter ellentmondásos alakja, lesz kedvünk újra vagy inkább először olvasni Spiró ajánlatára a magyar irodalom elfelejtett remekműveit Jókaitól Mikszáthon át Móriczig, átgondolni, hogy mi a Csehov-darabok titka, és hogy hol is vagyunk valójában, hogy hol is lehetünk otthon.

Spiró György a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb művésze. Szinte valamennyi irodalmi műfajban kipróbálta tehetségét: írt verset, regényt, számtalan novellát, drámái pedig a magyar színpadok legnépszerűbb előadásai közé tartoznak. Spiró György elsőként színre vitt drámája, a Nyulak Margitja óta számos színpadi művet írt. Élete, művészete ezer szállal kötődik a színház világához: 1982 és 1992 között a kaposvári Csíky Gergely Színház dramaturgjaként dolgozott, az 1980-as években kiemelkedő szakmai és közönségsikereket ért el a Katona József Színházban bemutatott darabjaival (Az imposztor, Csirkefej), az 1990-es években a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta, illetve tanított a Színművészeti Főiskolán. Irodalmi munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták, többek közt József Attila- és Kossuth-díjjal.

Príbeh románu Jarná výstava sa odohráva bezprostredne po udalostiach roku 1956. Hlavný hrdina sa po mesiacoch strávených v nemocnici, počas ktorých prebehli revolučné udalosti, vracia domov. A hoci bol mimo diania  a nezúčastnil sa nijakých politických ani vojenských akcií, jeho osobná bezpečnosť a „pokojná budúcnosť“ nie sú zaručené. Z práce ho prepustia. Vo svojom súkromnom i pracovnom živote je konfrontovaný s beznádejným spoločenským vylúčením. Zúfalstvo obdobia 50. rokov, ničenie individualít, sebapopieranie a ľudské vyrovnávanie sa s novou spoločenskou situáciu  nebolo dosiaľ v maďarskej literatúre v nijakom prozaickom diele zobrazené s takou silou ako v tomto románe Györgya Spiróa.

"Ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy ki mindenkit ne olvassanak. Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drá maian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek. A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig bármennyire rövid is fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből , ha kilátástalan helyzetbe kerül. Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt.

A történet több mint önmaga. Spiró György korszakos nagyregényei és kiváló színdarabjai mellett időről-időre visszatér a - szavai szerint - legnehezebb műfajhoz, a novellához, amely "az épphogy művészete, a szinte aligé". Spiró elbeszélései sűrű szövegek, tökéletességük tömörségükből, szerkezeti pontosságukból is fakad. Kisepikai mesterdarabok, amelyekben éppen annyi információt közöl, mint amennyit elhallgat. A lényeget formálja. Közben azonban az önéletrajzi háttér, a visszafogottsága révén hatványozottan erős személyes jelenlét, ahogyan Spiró egyszerre elbeszélője és szereplője is egy-egy történetnek, regényszerűvé is tágítja a novellák nagy műgonddal kompozícióba illesztett együttesét. Fogantatása pillanatától követhetjük nyomon hősünk életét: felfedezéseit, találkozásait, tapasztalatait, gyászait. A jó novella Spiró szerint "csapjon fejbe, amikor olvasom, aztán maradjon meg bennem, és ne tudjak szabadulni tőle. Lássam a képet - lássa tehát az író is, amikor leírja -, és borzongasson meg, ha ismét és újra felmerül." Látjuk a képet. Fejbe csap minket. Végzetes. Velünk marad.

Diavolina, a cselédből lett orvos évtizedekig szolgálta Gorkijt, feleségeit, szeretőit és az akkor már világhírű íróhoz csapódó vendégek hadát, majd ő lett Alekszej ápolója és utolsó szerelme. Spiró György új regényében ennek az okos, tapasztalt asszonynak az emlékiratát írva ábrázolja az orosz és a szovjet világot, a cárizmust, a forradalmat, az első szovjet pereket, az egyre nyomasztóbb húszas és harmincas éveket. Lenin 1921-ben kiűzte a kényelmetlen, kritikus Gorkijt a Szovjetunióból, aki Olaszországban telepedett le. Tartózkodási kérelmét a frissen hatalomra jutott Mussolini hagyta jóvá, mondván: aki az emlékiratait írja, az már nem veszélyes. Hét év múlva Sztálin kitartó munkával kényszerítette haza a Szovjetunióba. A halálosan beteg Gorkij egyszerre próbált dacolni és megfelelni, embereket mentett, amíg lehetett, miközben szorgosan írta sztálinista cikkeit. A Diavolina minden szereplője élt, és a legelképesztőbb kalandok is mind megtörténtek. Színészek, írók, besúgók, kalandorok, életművészek, hóhérok: rémisztő és otthonos világ

Spiró György otthonos terepe az esszé. Ezekben az írásokban közérthetően, szenvedélyes racionalizmussal és eredeti szempontokkal vizsgál meg közelebbről egy-egy életművet, műalkotást, történelmi jelenséget. Esszéiben mintegy sűrítve benne van életműve megannyi jellemzője és kérdése. Egymás mellett kap helyet a szlavista Spiró, a délszláv, a lengyel és az orosz kultúra ismerője; a drámaíró, aki egyszerre kívülről és beljebbről lát rá a színház és a színészek különleges világára, és a regényíró, hiszen az esszék témái és nézőpontjai sokszor kapcsolódnak regényeihez, azokban árnyalja őket tovább. Az esszé mint panoptikum és kaleidoszkóp: olvashatunk a szláv kultúra fontos szerzőiről és attitűdjeiről, az ókori provinciák és a mindenkori perifériák történelmi és aktuális mozgásairól, saját régiónk zártságáról, Gorkij emberi karakteréről és Spiró legkedvesebb íróiról, életembereiről. A Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a hetvenéves Spiró Györgyöt.

Legyen a címe "Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen "Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe "Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben. Mit szólnának ahhoz, hogy "Záp"? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda születik, és oda is tér vissza. De a címnek azt is jeleznie kéne, hogy Kálmánka bebarangolja a fél világot és a különböző korszakbéli Magyarországokat. Előbb-utóbb választani kell a sok kaland közül. A 202. oldalon Kálmánka egy üres medence alján napozgat a gyíkokkal, a medence vízköpőjét, a nyájasan hallgató kőbékát nézegeti, és beszél is hozzá - legyen tehát "Kőbéka" a címe. (Spiró György)

Pohádkově laděná satira o lidské blbosti, maďarské i globální, českou nevyjímaje. Odehrává se v minulosti a v budoucnosti, ale pitvá naši živou přítomnost. Pomocného elektrikáře Kolománka pro nedostatek jiných zájemců zvolí vesničané obce kdesi v maďarské rovině do svého čela přesto, nebo právě proto, že ho považují za idiota. Od toho okamžiku ovlivňují život neohrabaného a nedovtipného hromotluka jiní: tříprocentní král Kája, OSN, americká a ruská politika, tajné služby, jakož i Francouzi a Němci, kteří v mladíkovi vidí svého hrdinu. Každý ho chce dostat, ale on všechno přežije. Kolománek jezdí křížem krážem po světě, přičemž z toho, co se s ním a kolem něho děje, zhola nic nechápe. Nezmoudří ani po pádu z budoucnosti do minulosti, když přistane před budovou blázince na Leopoldově poli, kde jsou ubytováni navrátilci ze Sovětského svazu společně s bývalými koncentráčníky.

,,Nemrég egy alföldi kisvárosba hívtak író-olvasó találkozóra. Összejöttek vagy negyvenen, felolvastam néhány rövid írást, és beszélgettünk jó két órát. Két idős hölgy ült épp velem szemben, mind a ketten szigorúan néztek. Egyikük azt mondta: - Humorosat írjon! Azt szeretjük, a humorosat! Maga tud humorosat írni, azt írjon nekünk! Kérésüket komolyan vettem." Spiró György

Spiró György új könyve egy hosszabb és két rövidebb esszét tartalmaz, amelyek felfűzhetők az 1969-1989-2019-es évszámokra. A címadó esszé önéletrajzi történet, személyes visszaemlékezés az Eötvös Collegiumra, amelynek Spiró György is tagja volt a hatvanas évek második felében. Az írásból megismerjük a kollégium belső szokásait, rítusait, mindennapjait. Spiró a rá jellemző módon nemcsak felidézi a korabeli eseményeket, hanem elemzi is azokat: kik és miképpen találkoztak akkor a Ménesi úton? Honnan érkeztek a népiek és az urbánusok, hol volt az a hely - szellemi és fizikai értelemben -, ahol együtt lehettek, és milyen életutak - kelepcék, zsákutcák - vártak rájuk a továbbiakban? Mintha az Álmodtam neked novelláinak személyességét vegyítenénk a Tavaszi tárlat keserű történelmi antropológiájával - így lesz ez a mesteresszé portré és tablókép egyszerre. A két rövidebb esszé közül az egyik 1989-cel, a másik pedig a jelen és a jövő politikai-társadalmi kilátásaival foglalkozik.

„2019 novemberétől – részben már a járvány idején – írtam két tragédiát és egy közjátékot a XX. század második felének magyar történetéből. Történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett hozzá, hálával tartozom nekik. Elképedtem, mi minden történt az én életem idején, hihetetlen fordulatokkal szembesültem, amelyekről fogalmam sem volt, annak ellenére, hogy a szereplők közül párat személyesen ismertem. Arra kellett ráébrednem, hogy ezek a történelmi alakok nem kevésbé érdekesek, mint a Shakespeare-figurák, és hogy voltaképpen a XV. századi Everyman (Akárki) című angol moralitás modern változatán dolgozom. A jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók szövegét igyekeztem minél teljesebben megőrizni. Remélem, előadják e darabokat egyszer. Addig is olvassák úgy, mint egyetlen sötét kalandregényt.”

Spiró György "Tavaszi Tárlat" című regénye az '56-os magyar forradalmat követő hónapokban játszódik. Középkorú hőse véletlenül röviddel a forradalom kitörése előtt vonul kórházba műtétre, és a szovjetek novemberi bevonulása után kerülhet csak haza. A regény olyan világot ír le, amelyben azok sem lehetnek biztonságban, akikről mindenki pontosan tudja, hogy nem vettek - nem vehettek - részt semelyik oldalon semmiféle politikai vagy harci cselekményben. Hősünket a főnökei, a kollégái, a barátai egyik napról a másikra kiközösítik, és a munkahelyére sem járhat be többé. Felesége el van foglalva a reprezentatívnak szánt képzőművészeti kiállítás, a Tavaszi Tárlat szervezésével, és semmi egyebet nem vesz tudomásul. Kettejük hideglelős története fél évvel a váratlanul kitört forradalom után, a szintén váratlan demonstrációvá váló május elsejei felvonulással zárul. A kor rémisztő mindennapjait, az egyes ember megtörését és kiegyezését, a társadalom önfeladását még nem ábrázolták ekkora erővel.

Spiró György esszéi sokarcúak: akad köztük önéletrajzi visszaemlékezés, műelemzés, politikai disputa, irodalmi portré, olvasónapló, kultúrtörténeti áttekintés, történetfilozófiai töprengés. Ekképpen olvashatunk gyerekkorának fontos olvasmányélményeiről, meghatározó szellemi találkozásairól, színházi műhelytitkokról, egyszeri művészeti csodákról és visszatérő politikai trükkökről, végül a különlegesnek tűnő járványok általános társadalmi-történelmi következményeiről. A Hamlethez kapcsolódó erős cím (Mikor szabad ölni?) szellemében a Spiró-esszék empatikus és okos ajánlatok arról hogyan lehet szabadon gondolkodva élni.