László Szabó

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Csontváry Kosztka Tivadart 27 évesen, iglói patikussegédként, váratlanul érintette meg a művészet. Egy napon a gyógyszertár elé állott egy fával megrakott ökrösszekér, az ökrök bóbiskoltak, s én egy vénypapírra ezt a jelenetet fölrajzoltam. Iglóról egyenesen Rómába siettem, ahol több hónapi tanulmányozás után arra határoztam el magamat, hogy húsz esztendeig kell dolgoznom, s akkor utolérem a nagyokat, avagy túlszárnyalom. Rómából Eszékre kerültem gyógyszerésznek, ott lepett meg Munkácsy Pilátusának a híre, s nekem ezt látnom kellett Budapesten. Egy évre rá Párizsban azon tűnődve, hogy győzzem le a nagy nehézségeket? Segíteni senki sem segít. Komoly tervvel siettem haza, s Gács községben nyitottam gyógyszertárt, ahol néhány évig lankadatlan szorgalommal oda jutottam, hogy gyógyszertáram adósságmentesen állott, s amikor már száz koronát havonta jövedelmezett, bérbe adva, elmentem Münchenbe a Hollósy iskolájába, rajzolni természet után. Hat hónap után Münchenből b. Liezen-Mayer Sándor barátom tanácsára Karlsruhéba mentem Kahlmorgen tanárhoz, aki három hó után Itáliába küldött. Én a dalmát partokon festve csak Raguzáig értem, s innen a düsseldorfi akadémiára utaztam föl, ahol az igazgató tudtomra adá, hogy már többet tudok s iskolára szükségem nincsen. Elutaztam hát Párizsba, a Julien-akadémiába iratkoztam be, de vesztemre, mert ott nem engedték meg a szabad rajzolást. Azt a formát, amit a franciák reám akartak kényszeríteni, egyszerûen visszautasítám. Így kerültem ki az akadémiákból egyenesen Pompejibe, ahol egy nagyarányú festménybe bele is fogtam. Ezek után évről évre hol, mit s minő haladással festék, egészen az 1904. évben Athénban festett Jupiter-templomig: ez az első festmény, amelyen már vásznat nem lát a szemlélő. Végül föl kell említenem, hogy a New-York Herald kritikusa egyenest kimondá, hogy minden a világon létező festmény túl van szárnyalva, ezt a hatást csak húszévi komoly munka után vártam, s hogy előbb következett be, a Teremtőnek köszönhetem és senki másnak. Írta le Csontváry a tanulóévek és az első sikerek történetét az 1908-ban, a fővárosi Iparcsarnokban rendezett kiállításának katalógusában.

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerű A magyar festészet mesterei című sorozat azonos című kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Iványi-Grünwald Béla (1867-1940) A magyar művésznövendékek számára a hazai képzés csak a kiegyezés után, 1871-ben indult meg az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzűben. A rajziskola elsű tervezetét még Eötvös József dolgozta ki, de csak Pauler Tivadar kultuszminisztersége idején nyitotta meg kapuit. A hazai művészképzés egyre sürgetőbb elindulását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a következő miniszternek, Trefort Ágostonnak hamarosan új épületről kellett az iskola számára gondoskodnia. Az iskola az 1876-1877-es tanévre készült el az Andrássy úton, az 1861-ben alakult Országos Magyar Képzőmûvészeti Társulat székháza mellett. A millenniumi évben, a Hősök terén felépült "új" Műcsarnok megnyitásáig ez lett a hazai közönség legkedveltebb kiállítóhelye. A XIX. századi magyar festészet két fontos pillére az id. Markó Károly fémjelezte romantikus tájképfestészet és a müncheni indíttatású történelmi festészet. Legszebb éke pedig a Párizsban élő Munkácsy Mihály művészete volt, amely minden ifjú festő számára a művészi siker ígéretével kecsegtetett. A század második felében született művésznemzedéknek ezekkel a "terhekkel" is meg kellett küzdenie. A fiatal nemzedék München és Párizs pezsgő művészeti közegében kereste saját ideáját, művészi stílusát. Ide tartozott Iványi-Grünwald Béla is, aki egyike volt a magyar festészet sorsfordító személyiségeinek.