Zoltán Tagányi

A falu- és a földközösség történetével a történetíráson túl a néprajz és a szociológia is foglalkozott. A kötet is e tudományágak integrált nézőpontjából vizsgálja ennek genezisét. A téma iránti érdeklődés a 19. és 20. század elején volt befolyással a szocialista tanokra. Ekkor az orosz területeken megfigyelhető "obscsinákat" ősi képződménynek tartották, amelyek a nyugati tudomány fókuszába is bekerültek, úgy kezelve ezeket, mint a letűnt "agrárkommunizmus" maradványai. Ezen a nyomon haladva a kor Európájában a történetírás művelői mindenütt ősközösségi faluképződményeket kerestek (pl. a germán Mark) a letűnt történeti időkben. A szélesebb körű kutatások azonban pont a várakozások ellenkezőjét bizonyították. Az új eredmények szerint a faluközösség kezdetei a kései római császárkor Gallia provinciájának villái környékén lelhetők fel, és ezt követően ennek kiteljesedése a Meroving és Karoling korszakok feudalizmusának idejére tehető. E falurendszer elterjedt a Rajna és Mosel folyamvidéken, továbbiakban Németalföldön, majd e területek demográfiai feltöltődése következtében a 12. századtól Közép-Kelet Európa területe felé nyomult a feudális "rendszerváltoztatással" karöltve. Ezt a kelet felé haladó migrációt - a települési folyamatok e fejezetét, epizódját - németül "Ostkolonizationnak" nevezi a történettudomány. Ennek kibontakozását vizsgálja e kötet Magyarország, Lengyelország, majd ennek egykori keleti perifériáin, a mai orosz területeket is figyelembe véve. Fő tanulsága: a föld- és faluközösség a feudalizmus katonai, monetáris és adóztatási rendszerének egyértelmű következménye, szemben az ősközösségi, őskommunisztikus elméletek hipotéziseivel, melyek még nemrég is kísértettek. Tagányi Zoltán 1940-ben született. Anyja dr. Tholt Judit, aki a Domanovszky Sándor által kezdeményezett és szerkesztett nagybirtokmonográfiák egyikének szerzője, amelyet Szekfű Gyula is véleményezett. A szerző egyetemi tanulmányait az ELTE-BTK néprajz-történelem-régészet szakán kezdte 1960-62 között, majd 1962-től 1968-ig népköztársasági ösztöndíjjal folytatta Lódz, Varsó és Poznan egyetemein, majd a poznani Adam Mickiewicz Egyetem történelem-filozófiai karán 1968-ban a néprajz magisztere címet nyerte el. 1968-1970 között a prof. Tálasi István ELTE-BTK Tárgyi Néprajzi Tanszékén tanított, majd 1970-től 2004-ig, nyugdíjazásig az MTA kötelékében dolgozott, előtt Wellmann Imre, majd Kulcsár Kálmán irányítása alatt. Kényszerszociologizálva 1983-1986 között város és településszociológiából kandidált, és így mint tudományos főmunkatárs az MTA Köztestületének tagja. A jelen kötetben a szerző azon kutatásait foglalja össze, melyek tematikája már az egyetem padjaiban is foglalkoztatta, és az iránta való érdeklődés egy életen át tartott.