! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Sándor Tatay

autor

Puskák és galambok


?Az egész óra azzal telt el, hogy várakoztunk: majd csak megjelenik Ferkó a láthatáron, de hiába. Ez alaposan elkeserített bennünket, mert mindannyiunkat izgatott a galambházba rejtett puskák ügye. De nem szóltunk róla egymásnak. Az iskola kerítésén belül nem mertünk róla szólni, mintha attól tartottunk volna, hogy a falaknak is fülük van. De akadt másvalami, ami a lyukas óra vége felé izgalomban tartott bennünket. Mátis Zoli abbahagyatta velünk a golyózást, ami úgysem ért sokat, mert hang nélkül kellett csinálni, hogy ne zavarjuk a tanítást, és megint a hátsó palánkhoz hívott bennünket. Leült a két sarkára. Mi körülvettük és azt hittük, hogy megint valamilyen bölcselkedésbe kezd, de nem.?
Na stiahnutie
2,50 €

Kenyér és virág


A Simeon családról szóló nagyszabású regényfolyam harmadik kötetében a legkisebb leány, Katalin s a középso fiú, Tamás  történetével ismerkedünk meg, a kötet elso részében Katalin szerelmeinek csírázó-bontakozó rajzát, a másodikban pedig Tamás emberré cseperedését kísérjük végig. Katalin három férfival játszik, kacérkodik egyszerre, míg végül megszökik egy negyedikkel, egy adóügyi jegyzovel, s a csinos, faluszépe lánynak a sorsa a vidéki élet kietlenségében való elmerülés lesz. Tamás, a fogékony-érzékeny lelku, tehetséges, fiatal diák pedig a Horthy-nevelés béklyóiban vergodik, jobbra, nemesebb eszmékre s érzelmekre vágyódó fiatal lelke reménytelenül tipródik a társadalmi hazugságok szövevényében. A Simeonok tervei, elképzelései mind homokra épülnek: sorsukkal az író azt példázza, hogy a Horthy-világban minden nemesebb szándék, vágy és akarat füstbe megy. Tatay Sándor nagyszabású regényciklusának emberteremto ereje, borongó lírája, mértéktartó egyszerusége, tömör és egyszersmind hajlékony stílusa biztosít maradandóságot.
Na stiahnutie
2,50 €

Vulkán


Tatay Sándor remekbe sikerült kisregénye Badacsony népének életével foglalkozik a felszabadulás körüli idokben. A regény szerkezete és eloadásmódja emlékeztet Roger Martin du Gard Vén Európa címu könyvére. Tatay muvében az egész hegy megelevenedik. Megismerkedünk Badacsony lakóival, emberi gondjaikkal és emberi örömeikkel. A történet foszereploje egy könyvtáros, aki a felszabadulás körüli idok bonyolult társadalmi és politikai viszonyai között fogja össze a hegy szerelmeseit a közös munka érdekében. A regény Taty vonzó stílusa és könnyed írásmuvészete élvezetes és tanulságos olvasmánnyá teszi.
Na stiahnutie
2,50 €

Árva lelkek


Aznap egész délután takarított a kisasszony. Az egyházhoz csak késő délután ment be, rövid időre. Mikor este hazatért, kulccsal a kezében sokáig tétovázott az ajtó előtt. Úgy érezte, mintha idegenek telepedtek volna a lakásába. Ahogy benyitott, forralt bor szagot érzett. Ez a merőben szokatlan illat annyira meglepte, hogy egy pillanatra visszalépett a küszöbről. Aztán mégis bement. Ahogy rátette kezét a villanykapcsolóra, megpillantotta, hogy a két tégla közül s mellettük világosság szűrődik fel odalentről. Az ajtót, mely a folyosóra nyílt, nyitva hagyta egy kicsit, bár hideg volt odakünn. Mintha ez védelmet nyújtott volna neki szörnyű védtelenségében.
Na stiahnutie
2,50 €

Fehér hintó


A ?Ház a sziklák alatt? címu film nézoi közül sokakat foglalkoztatott a kérdés: honnan jött és hová jutott a film megnyero noalakja, Zsuzsa? Az író ebben a regényében mintegy elhúzza a függönyt Zsuzsa múltja elott, és elkíséri ot megtalált boldogságának küszöbéig. Zsuzsával eloször, mint elesett sorsú, ábrándokkal teli, szépre és jóra vágyó kis libapásztorral találkozunk. A kislány csalódásainak színtere elobb egy vándorcirkusz porondja, majd a pesti cselédszobák örömtelen világa. Boldogságát szerelmében sem találja meg, és a felszabadulás elotti élet teljes kivetettjeként kerül a film történetének színterére, ahol számos olvasónknak bizonyára ismerosnek tunik majd. A sziklák alatti ház tragikus eseményei után a romokban hevero Buda kövei között találkozunk ismét Zsuzsával. Hosszú ido telik el, míg kispolgári életét építgeto férje mellol a megújult élet szabadabb levegojében megtalálja a libapásztor korában oly sokszor megálmodott ?Fehér hintó?-t ? önmagát és boldogságát.
Na stiahnutie
2,50 €

A második leány


Az ?ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.A Simeon család első kötete – Klára – Tatay Sándor életműsorozatában 1988-ban látott napvilágot. Ez a regény a második kötet; középpontjában Violának, a második lánynak különös történetével. A család kivetette a maga köréből a „megtévedt” gyermeket, aki az 1919-es események bélyegét hordja magán: a kommün előtt egy bányászfalucskában volt tanítónő, ahol belekeveredett az asszonyok háborús ínség miatti tüntetésébe. S mivel a Tanácsköztársaság idején is részt vett a falu, sőt a járás szociális munkájában, s a szociális osztály csoportvezetőjének nevezték ki, a kommün bukása után letartóztatták, megjárta az internálótábort is.Hazatérése után hamarosan férjhez adják egy alkoholista kishivatalnokhoz, s ezzel távol került a szülői háztól, egy alföldi kisvárosba. Itt aztán hamarosan – a véletlen folytán, Viola családi öröksége, egy hegedű révén – a városka társadalmi és politikai életének középpontjába kerülnek, mindaddig, mígnem kiderül, hogy a férj szélhámoskodott: a hegedű nem Stradivari műhelyéből került ki, mint ahogy híresztelte; a botrány kipattanásakor összeomlik a hazugság révén felépített karrier, s a gyenge jellemű férj öngyilkos lesz. A magára maradt özvegy visszatér ismét a szülői házba. A regényt nemcsak fordulatos, izgalmas cselekmény jellemzi, hanem a század húszas éveinek kisvárosáról is hiteles, humoros képet ad Tatay Sándor.
Na stiahnutie
2,50 €

Diszharmónia


Mintha egy olasz neorealista film peregne a szemünk elott, úgy olvassuk a Diszharmóniá-t. Mint minden Tatay-regényben, ebben is áradó cselekményt, fordulatos történetet kapunk a jól jellemzett alakok mellett. Sára szép szoke kislány a regény elején. Az elso jelenetek egyikében szülei, akik véletlenül meztelenségében pillantják meg, elámulnak: felnott a lányuk, noha épp csak  gimnazista. A regény végén Sára elvált asszony, s tündéri kislányát Zita, Sára anyja éppen kilopja az országból. A két idopont között eltelt években akaratok és szándékok, szenvedélyek és hideg érdekek csapnak össze. A történet számos része akárha a bunügyi irodalomból került volna a regénybe. De itt, a regény meseszövésében tartalmas lélektani motiváció, kituno megfigyelések erezik át. Az író hangja nyugodt, egyenletes, elso látszatra szenvtelen, de a tárgyilagos eloadásmódot helyenként tartózkodó együttérzés vagy élénk humor, másutt irónia, sot gúny színezi át. A Diszharmónia mai történet, de kísérteteivel jelen van benne a múlt is.
Na stiahnutie
2,50 €

A szerelem szőnyege


Ez ?a szerelem szőnyege – sóhajt fel a regénybeli széplelkű kőműves, végigtekintve a Balaton menti szőlősorok között. S nemcsak szépet: igazat is mond. Mert a városról jött üdülők rosszul ítélik meg a hegyen a látási viszonyokat, s az őslakos, aki a szőlők között tesz-vesz, esetleg oda tekint, ahová nem volna illendő. A badacsonyi szőlőhegy külön kis világ. Aki idegen belepottyan, esetlenkedhetik, míg megfizeti a tandíjat. Közben itt minden ballépés legendává nő. Az ital nemcsak nemcsak haragot, de tréfát is terem. A mámor pedig összekeveri az álmot a valósággal. Egy visszavonult színigazgató mozgatja a regény eseményeit. A drámai vagy inkább bohózati helyzetek maguktól adódnak, s csak néhány simítás szükséges, és máris kész a szabadtéri színpad: egy egész hegyoldal, rajta a zseniális zeneszerző virágtengerré szépülő, elhanyagolt szőlőjével, s egy vásott leány szárnyakat kapott szerelmével. Színen a szereplők, kéznél a pompás színpadi kellékek, szőlőskertek, bokros erdők, hűvös pincék, misztikus öreg kastély, holdvilág, melyet megkétszerez a tó tükre. Hozzájuk az egymást keresztező ambíciók, az italtól feltámadt indulatok, és mindenekfelett a szerelem, mely nem nehezen feloldható konfliktusokat terem, hanem burjánzik, mint minden a termékenységgel áldott hegyen.
Na stiahnutie
2,50 €

Eszter és a fajdkakas


A szerelemben mindig a no választ ? tartja a közhit. De mi történik akkor, ha egy olyan leányról van szó, akinél ? mint a népdalban ? "minden fa tetején, minden fa levelén" szerelem virágzik? Aki ? mint e pikareszk regény Esztere ? egyszerre bolondítja magába az apatini disznókupecet és a finom költot, a királypárti falusi tanítót és a nyugalmazott hóhért, a tyúkidomító esperes-plébánost és a papucs alatt nyögo vendéglost, a puritán etnográfust és a vérbo ifjú fakereskedot? Ragyogó fiatalságával, boszorkányos vonzásával mindenestre felkavarja, átformálja a harmincas évek dunánúli falujának életét. Frigyeket old és köt, kigyógyítja idegbajából a vendéglosnét, ömbizalmat önt az elárvult hóhérba, megkeveri a paplány és a segédlelkész szerelmét. A csiklandós mesét vidám gúny szövi át, de a nagy szerelmi lángok mögött egy pusztulásra érett világ haláltáncának kontúrjai bontakoznak ki.
Na stiahnutie
2,50 €

Lyuk a tetőn


Tatay Sándor ebben a regényében (a Meglepetéseim könyve és a Lodörgések kora folytatásaként) a harmincas évektol meséli el élettörténetét. Felidézi írói pályakezdésének éveit, amikor a fovárosba költözvén, írókkal, költokkel ismerkedett meg, sok barátra talált, s lapszerkesztoként, majd antikváriusként tevékenykedett. Közel került a filmhez: forgatókönyvet írt, s részt vett a filmforgatáson is, Badacsonyban. Itt ismerkedett meg feleségével, majd a háború után a szolohegy lett második otthona. Az önéletrajzi regényben itteni életérol is beszámol. Megelevenedik elbeszélése nyomán a varázslatosan szép környék, a Balaton, a badacsonyi hegy múltja és jelene. Az ötvenes évek nagy lendülettel indult, majd kudarcba fulladt átalakítási akciója mellett megismertet a jelennel is: a szolomuvelés gondjaival, de foglalkoztatja a Balaton-környék fejlodésének problémája is. Nagy szeretettel beszél az itt élo, dolgozó emberekrol, humoros epizódokban számol be a turisták kalandjairól, s meghatottan emlékezik két barátjára, Egry Józsefre és Jankovich Ferencre.
Na stiahnutie
2,50 €

A Simeon ház


Tatay ?Sándor A Simeon család című regényciklusának első kötete, A Simeon ház, részint a dunántúli Úrkúton, a család régi kúriáján, részint Budapesten játszódik. A család feje, József Úrkúton él, és élete egyetlen nagy szenvedélyének, a versenylónevelésnek hódol. Három leánya közül a legidősebb, Klára, egy tanító menyasszonya, de nem szereti jövendőbelijét, s mivel nem akarja hazugságban leélni életét, rokonai segítségével Pestre költözik – ahol is beleszeret földijébe, a gazdag Lupovics Ivánba. A férfi számára a szerelem azonban nem több futó kalandnál. Kitör a világháború: az író megdöbbentő képet rajzol a háború vámszedőiről, a hadiszállítókról, kufárokról, feketézőkről. A háborús évek zűrzavarában nő fel Viola, a kisebbik lány, aki tanítónő lesz egy bányászfalucskában, majd a Tanácsköztársaság idején minden erejét latba vetve dolgozik a népjóléti bizottságban a sokat szenvedett bányászasszonyok érdekében. A forradalom bukása után internálják. Ezzel a motívummal zárul A Simeon család első kötete.
Na stiahnutie
2,50 €

Hej, asszonyok, asszonyok


Asszonyok faluban, városban, szántón, erdoben, úton, otthon, háborúban, békében. Asszonyok, akik szeretnek, gyulölnek, nevelnek, rombolnak, gyógyítanak és kínoznak. Ahogy a cím is sugallja, Tatay Sándor remek novellagyujteményének szinte minden darabja a szebbik nem tagjai körül forog. Kiváló realista próza, megnyero népies hangvételével, érto lélektani ábrázolás és szociális érzékenység találkozása a Hej, asszonyok, asszonyok, melyben egyaránt megfér a ballada és a szociográfia, a mese és a társadalomkritika.
Na stiahnutie
2,50 €

Húshagyókedd


?A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdok torkából, bokroknak tövérol s a hajnal hideg leheletébol a halál leskelodik rá. De a léleknek könnyu. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdo. Barabás hanyatt feküdt a verofényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fuben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelosnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. ? Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költo. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költo akkor is, ha csak a fáknak énekelt.?
Na stiahnutie
2,50 €

Palacsinta apróban


Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövo nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlo derut, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet, az élet, az ember hitét és szeretetét. S hozzá még a jellegzetesen színes-ízes tatays nyelvezetet s a Balaton-felvidék természeti szépségeinek meghatározó közegét. Egy munkanapját szenteli arra, hogy kiszabadítson egy viruló csipkebokrot, a ?domboldali rétek lámpását? a vadszolo és az iszalag szorításából. S mindezt miért? Mert tudja, hogy tartozik vele a hegynek. ?Én adósságaimat csak egy csipkebokorért róttam le. Földhazámért, földtestvéremnek, amely majd befogad? (Harc egy csipkebokorért). Természetesen nem minden novella lírai vallomás, de mind olyan, mintha tudná az író, hogy tartozik vele nekünk, értünk. Tatay írásaiból szinte észrevétlenül bukkannak fel napjaink gondjai, örömei, fonákságai, szépségei. De az érzés: a szomorúság, az együttérzés, az öröm vagy a bosszúság bennünk, velünk marad. S a biztos tudat: érdemes volt elolvasniuk.
Na stiahnutie
2,50 €

Lődörgések kora


Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.
Na stiahnutie
2,50 €

Bakonyi krónika


Tatay ?Sándor hetvenöt évvel ezelőtt, 1910-ben született a Bakony szívében, Bakonytamásin, evangélikus papi család hetedik gyermekeként. Itt nevelkedett, itt járt iskolába, de nem maradt hűtlen a szülőföldhöz és környékéhez később sem, tehát kitűnően ismeri falvait és városait, a különlegesen szép hegyvidék természeti szépségeit s nem utolsó sorban az itt élő embereket és közösségeket. Szépírói munkásságának is ihlető forrása a Bakony: több regényének és elbeszéléseinek színhelye. Új könyve tisztelgés a szülőföld előtt, tudós mű és ezer színben pompázó elbeszélésfüzér egyszerre. Képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: Badacsonyból – ahol jelenleg élete jó részét tölti – indulva a szülőfalu, Bakonytamási felé, bejárja a Bakonyt sok falu, nagyközség, műemlék és természeti szépség érintésével. A meglátogatott helységekről szinte mindent elmond: feleleveníti történelmüket, epizódokat a régmúltról, a közelmúltról és a jelenről, nem feledve személyes élményeit sem. Kirándulások, találkozások emlékeit meséli el, mert mindenekfelett az emberekről ír, akik a Bakonyban élnek és munkálkodnak.
Na stiahnutie
2,50 €