Gyula Tóth

- MÉÉÉG! - Légyszi, még egyet! - Na, jó! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... Semmi. Ebben a Semmiben SEMMI sem volt. Így nem is tudok miről mesélni. Itt a vége, fuss el véle! Így születtek meg a könyvben olvasható történetek, villanyoltás utáni mesékként. Ezek a ráadás mesék, rövidek, viccesek, olyanok, amikre nem számítunk, mégis varázslatos pillanatokat teremtenek egy sűrű nap után, amikor együtt lehet beszélgetni, közösen álmodozni és nevetve álomba merülni.

Az elveszett boszorkány történetére kíváncsi az olvasó? Ha a juhászokat kérdezzük, csak a szemükre húzzák a kalapjukat és morognak a bajszuk alatt vagy nagyokat köpnek kelet felé, nehogy valamilyen varázslat megrontsa a jószágot. A mosolygós pap arca elkomorul, a bika akkorát prüszköl, hogy köd támad és az összes gulyás elszelel. A kovács szitkozódik, a komédiás a markát tartja, de meggondolja magát és inkább ő is csendben marad. Az asszonyok persze beszédesebbek: mekkora tragédia, óbégat az egyik. Dehogyis: kész komédia, veti ellen a másik. A fiatalabb lányok mindent tudóan összenéznek: micsoda szerelem, sóhajtják csendben és a kút felé kémlelnek, ahol az előbb még egy gulyáslegény csillapította a szomját. A legfiatalabbak szavát alig érteni: kaland, csata, a hős Pista (a hős Erzsi, mondják a lányok), az átokkal kezdődött minden, meg a tűz, meg a víz, meg a sok varázslat. A tanító csitítja őket, majd ennyit mond: fogalmam sincs. Ez a könyv az elveszett boszorkány igaz története. Aki nem hiszi, járjon utána.