! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Mirvis Tova

autor

A betért


A pompás humorú, mélységesen emberi történet az amerikai Délen játszódik. Memphis Jeruzsálemnek is nevezett negyedében él egy világtól elzárkózó, mélyen vallásos és mereven hagyománytisztelő zsidó közösség, melyben emberemlékezet óta nem változik semmi. Isten és a vallás szeretetét szép lassan a szabályok és törvények lélektelen betartása váltotta fel, és a helyi nőegylet tagjai azon fáradoznak, hogy ez így is maradjon. Ám egy szép napon megérkezik Batséba, a frissen megözvegyült fiatalasszony kislányával, Ayalával, és minden a feje tetejére áll. Mert igaz ugyan, hogy Batséba betért, ezzel együtt lelkesebben és hangosabban énekel a sulban, ötletesebben, nagyobb örömmel üli meg az ünnepeket, többet tud felvett vallásáról, mint azok, akik világéletükben ebben éltek, és akik számára mindez - bár ezt maguknak sem merik bevallani - már fárasztó taposómalommá, unott megszokássá vált. És Batséba friss szelleme megosztja a nők közösségét. A titkon lázadók végre ki merik nyilvánítani véleményüket, a nőegylet vaskalapos vagy éppen opportunista hölgyei pedig kíméletlenül lesik, mikor követ el hibát Batséba. Kisebb, bár szokatlan kihágásait - például a mikve használatát, bár nincs férje - először még elnézik, ám amikor tanárként összebarátkozik a már amúgy is nehezen kezelhető középiskolás lányokkal és a közösség szemefényével, a rabbi huszonkét éves fiával, Yoseffel, Batséba számára többé nincs pardon. A fel-fellobbanó gyanakvás pletykahadjárattá dagad, csakhogy az idő kerekét már nem lehet visszafordítani, és a szelet vető közösség végül kénytelen vihart aratni. Tova Mirvis első regényében megértő szeretettel, felejthetetlen átéléssel ábrázolja a két tábort. Kitűnő jellemábrázolása elevenen vetíti elénk e közösség ellentmondásoktól korántsem mentes világát, és fájdalmas szépséggel világít rá a belülről fakadó változás elmaradásának tragikus következményeire. A(z) A betért Könyv szerzője Tova Mirvis.
Vypredané
2,84 € 2,99 €