! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Gábor Zacher

autor

A Zacher 2.0 - Mindennapi függőségeink

A nemzet toxikológusa sztorizik, tanít – még mindig van mondanivalója – és nem utolsósorban szórakoztat. „Köszönöm, jól vagyok!” Sokan megkérdezték tőlem az utóbbi időben, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindenkinek ugyanezt válaszoltam. Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. „A Zacher” olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha tudatmódosító szerekről volt szó, bizony eleink, köztük kiváló művészek sem voltak képesek mindig kimondani a hárombetűs varázsszót, a „nem”-et. A tőle már megszokott könnyedséggel és humorral fűszerezve bepillantást enged kedvenc területére, a kézzelfogható mérgek és a mérgező (virtuális) függések világába, hogy közelebb kerülve hozzá, többet értsünk abból, miért érdemes nemet mondani – és felhívja a figyelmet arra, hogy léteznek jó függések is: ha rajta múlna, mindannyiunkat elküldene futni!
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Lacná kniha A Zacher - Mindennapi mérgeink (-50%)

Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek. Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függenie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk - mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat. Szól ez a könyv tehát minden függőnek és kevésbé függőnek, kezdő és haladó szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni rakoncátlan gyermekeikkel, és az állandóan változó világgal, ami újabb és újabb függőségeket hoz létre - mindezt teszi életszagú, megtörtént esetek elmesélésével, olykor humorosan, sokszor pedig halálosan komolyan. Dr. Karizs Tamás, a kötet társszerzője - Jogász, újságíró, szerkesztő, fotós. Zacher Gáborral a gimnáziumban elválaszthatatlan jó barátok lettek, s ez a harminchét éve tartó barátság adta az ötletet, hogy közösen gondolják végig, s írják meg ezt a kötetet. Valószínűleg ő az egyetlen, aki iránt a közismert toxikológus teljes bizalommal volt, és akivel őszintén oszthatta meg gondolatait.
Na sklade 1Ks
6,73 € 13,46 €

dostupné aj ako:

A Zacher - Mindennapi mérgeink

Vypredané
12,79 € 13,46 €

dostupné aj ako:

A Zacher 1.0 - Mindennapi mérgeink

Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek. Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függenie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk – mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat. Szól ez a könyv tehát minden függőnek és kevésbé függőnek, kezdő és haladó szülőknek, akik nem tudnak mit kezdeni rakoncátlan gyermekeikkel, és az állandóan változó világgal, ami újabb és újabb függőségeket hoz létre – mindezt teszi életszagú, megtörtént esetek elmesélésével, olykor humorosan, sokszor pedig halálosan komolyan.
Vypredané
12,26 € 12,90 €