Najnovšie - Historické romány strana 26 z 269
zobraziť:
Szárnyak nélkül, szabadon
Sarah Grimkére az anyja azt mondja, makrancos, az apja viszont azt: erős jellem. Tizenegyedik születésnapjára saját szolgálót kap, Hettyt, aki egy évvel fiatalabb nála. Hettyt - ajándék lévén - levendulaszínű szalaggal kötik át, és a rabszolgák szállásáról, ahol Hetty anyja is él, Sarah mellé átköltöztetik.
Sarah tisztában van vele, hogy amit ezután fog tenni, azzal bajt hoz a fejére. De azt is tudja, hogy nem fogadhatja el az ajándékot. És a baj valóban nem is várat magára.
Sodró lendületű, erőteljes regény ez, amely valós eseményeken alapszik. A helyszín az Egyesült Államok déli része, az idő a tizenkilencedik század. Döbbenetes ellentétekre épül a világ, amelyet Sue Monk Kidd könyve felrajzol: jól megfér egymás mellett a szépség és a csúfság - igaz szívű emberek élnek itt, akik nem ismerik be maguknak, hogy nap mint nap kegyetlen tettek sorát követik el. A barátság erejét ünnepli e történet, a két nő közötti bajtársiasságét, amely a túlerőt is legyűri.
Na sklade 1Ks
16,87 €
Julie Könyvkuckója - kartonált
Két világ, amelyeket nem csak egy óceán választ el egymástól. Háború és szerelem,
csalódások és valóra vált álmok.
A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira.
A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét.
Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.
A békeidők szerelmesei
Egy virágzó és dekadens kor - egy család, amelynek a sorsa összeforrt Balatonfüredével
A 19. század végén néhány évtizedig épül-szépül, virágzik Magyarország, így Balatonfüred is. Elkészül a Gyógyszalon, ahol nemcsak bálterem, de könyvtár is van. A tóban cölöpökön ott áll a tizenkét tornyos, száz méter hosszú hidegfürdő, vitorlásversenyeket és Balaton-átúszásokat rendeznek, hogy minél több vendéget csalogassanak a fürdőtelepre.
Ám a város fő vonzereje továbbra az évről-évre megtartott Anna-bálok sora, amelyeken, mint eddig is, szerelmek szövődnek, konfliktusok érlelődnek, botrányok pattannak ki. Györöky Ilka és családja most is tevékeny résztvevői Balatonfüred életének, bár az idők során egyre több veszteség, tragédia éri őket. A család és a balatoni település sorsa azonban ezekben az években is elválaszthatatlanul összefonódik: a „boldog békeidőknek” nevezett korszakra nem hiába tekintenek majd fájdalmas-édes nosztalgiával – Füred és a „békebeli” Anna-bálok amolyan elveszett paradicsom emlékét idézik fel a késői utódokban is.
Fábián Janka legújabb könyvében ezt a szép és sikeres, ám ellentmondásos kort ismerhetjük meg a népszerű fürdőhely, az előző kötetekből már ismerős família és a Balaton partján rendre felbukkanó korabeli hírességek, Jókai Mór, Blaha Lujza, Ady Endre regényes történetét olvasva.
A vidéki kisbolt 2. - éldekorált
Bár a sorsuk másfelé sodorja őket, a közös otthon örökre összeköti a három nővért.
Dingelbach, 1925. A Haller család kisboltja továbbra is a falu szíve, minden fontos esemény központja. Az elmúlt két évben azonban sok minden megváltozott.
Frieda hamarosan befejezi tanulmányait a frankfurti színiiskolában, de családjához és különösen a kishúgához, Idához igen szoros szálak fűzik. Ida, aki mindig a legokosabbnak számított a családban, most már Frankfurtban gimnazista. A legidősebb nővér pedig, a józan gondolkodású Herta továbbra is az anyjuk legfontosabb támasza a boltban, de az ő élete is nagy fordulat előtt áll…
Vajon képes-e a három lány legyőzni az akadályokat, amiket az élet eléjük gördít, és rátalálni a boldogság felé vezető útra?
Anne Jacobs legújabb, nagy sikerű sorozatának második kötetében viszontlátjuk kedvenc karaktereinket, akiknek életereje, szenvedélye és hűsége most is magával ragad mindannyiunkat.
Nyaram Zeldával - Fitzgeraldékkal a Riviérán
1924, a francia Riviéra. A huszonkét éves Mylene nagymamája halála után nehéz anyagi helyzetbe kerül, így elszegődik szobalánynak egy elegáns hotelbe. Hamarosan összebarátkozik a személyzettel, és egymásba szeretnek a fiatal orvossal, Sébastiennal. Derűs mindennapjaikat azonban különleges vendégek érkezése kavarja fel: a híres amerikai íróházaspár, Zelda és F. Scott Fitzgerald száll meg náluk néhány éjszakára.
Mylene és Zelda között rendkívüli szimpátia alakul ki, és miután Mylene-t koholt vádak alapján elbocsátják állásából, a Fitzgerald házaspár dadusként alkalmazza őt a kislányuk mellé. A fiatal lány beköltözik a Fitzgeraldék által bérelt villába, és betekintést nyer nemcsak a pár fényűző életvitelébe, de drámaian hullámzó kapcsolatába és szakmai féltékenykedéseibe is. Mylene-t, aki maga is írónak készül, lenyűgözi a két ember tehetsége és excentrikussága, azonban vőlegénye, Sébastien gyanakodva szemléli a lány új, csillogó életét Fitzgeraldék mellett…
Juliana Weinberg regénye érzékeny képet nyújt a különös sorsú Zelda Fitzgeraldról, akinek megejtő fájdalmait és mindennapi örömeit egy igaz barát, Mylene szemszögén keresztül ismerhetjük meg.
Nyugaton kelt a Nap
A Seuso-kincs mindenki számára ismerős, egykori gazdája senkinek.
Személye a szakemberek számára még ma is rejtély. Ami biztos: élt, de születéséhez előbb egy lánynak és fiúnak egymásra kellett találnia. Kik lehettek ők?
A negyedik század első évtizedeiben olyan események zajlottak, amelyek hatását lépten-nyomon mi magunk is érezzük.
Milyen lehetett nagy hatalmú császárnak, császárnőnek vagy trónörökösnek lenni egy olyan birodalomban, amely nagyobb területű volt, mint az Európai Unió? Milyen lehetett barbárnak vagy rabszolgának lenni? Az ő hangjukat ki hallotta, rájuk ki emlékezik? Sorsdöntő csaták, vallási harcok, politikai intrikák közepette: mi a hatalom és mi a siker titka?
És mi történik, ha a kiszámíthatatlan sors váratlan fordulatot vesz?
Távoli korszak embereiről, névtelenségbe merült, és a történelemkönyvekből ismerni vélt karakterekről mesél Nagy Mihály első regénye. Múltunk egyik el nem mondott históriája ez, idegen, mégis otthonos, hiszen olvasva értékrendünk, gondolkodásunk, világunk forrásvidékére ismerünk.
Padmaly
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz, aki hosszú élete során szemtanúja lehetett a magyar reformkornak, a forradalomnak és elfojtásának, a Bach-rendszernek, a kiegyezésnek, a munkásmozgalom hajnalának és a századfordulónak. Mindezekről igen sarkos véleménye volt férjének, az újságíró és örök forradalmár Táncsicsnak, aki ezt nem is rejtette véka alá, emiatt hol börtönben ült, hol saját háza alatt volt kénytelen bujkálni évekig egy kivájt üregben. Ennek a rejtekhelynek régi magyar elnevezése a padmaly. Spiró György új regénye a 19. századi magyar történelem különleges, részletgazdag körpanorámája. Emberközelből ismerjük meg az egymást váltó korszakok minden fontos szereplőjét: a hatalmon lévőket és a lázadókat, az írókat és a cenzorokat, besúgókat ugyanúgy, mint az akkor élők mentalitását. Megelevenednek a pest-budai és budapesti mindennapok, a keskeny utcák és a piacterek, a nagy viták és a kis kompromisszumok. Mindezek mellett a Padmaly a magyar szabadság örök kérdésének is a regénye. Rabul ejti az olvasóját. "Már fiatalon szerettem volna írni a reformkori Pestről, erről a kivételesen izgalmas városról. Vörösmarty életéről színdarabot terveztem. Az a lelkesedés, ami a forradalomhoz vezetett, azok a drámai összetűzések, amelyek a szabadságharc során kirobbantak, a megtorlás elől üregben, padmalyban, pincében, padláson bujkáló vagy emigráló magyarok szenvedései, a kiegyezés ellentmondásai regénybe kívánkoztak. Amikor nemrég felkérést kaptam, hogy Ganz Ábrahámról írjak librettót, belemerültem a korba, és elképedtem, micsoda tébolyult élete volt Táncsics Mihálynak és a családjának. Jókai, aki vitázott vele, de hosszú ideig pénzzel támogatta, ekkora szélsőségeket soha nem talált ki a regényeiben, pedig neki aztán volt fantáziája. Rendkívül ihletett író a valóság, csak meg kell tanulni a nyelvét, a fordulatainak a mélyére kell hatolni, és lehetőleg tömören lefordítani." Spiró György
Mademoiselle Eiffel és a szerelem tornya
Párizs, 1887. Gustave Eiffel fel akarja építeni a világ legmagasabb tornyát. Senki nem hisz benne, hogy az értelmetlen acélkolosszus időben elkészül a világkiállításra, csak Eiffel lánya, Claire, aki tanácsadóként és személyi titkárként áll az apja mellett.
De nem csak az idővel kell versenyt futnia Eiffeléknek: a párizsi művészvilág, legfőképp Guy de Maupassant és Alexandre Dumas összefog a városuk állítólagos meggyalázása ellen.
Mindeközben Claire magánélete is válságba kerül: folyton aggódik férjéért, Adolphe-ért, aki ifjú mérnökként a torony csúcsának veszélyes kivitelezéséért felel. Meg is történik a baj, egy munkás lezuhan a szerkezetről, és meghal.
Mindeközben Claire megismeri Gordon Bennettet, a vonzó újságírót, aki szabad és gondtalan életet biztosítana neki Amerikában.
Claire-nek döntenie kell: az Eiffel-torony a sorsa, vagy az új világban várja a jövő?
Panama - Átjáró a végtelenbe
A XIX. és XX. század fordulóján járunk. Panama párás levegőjében a változás feszültsége vibrál. Egy letűnő és egy születőben lévő korszak határán állunk, a senki földjén. Ahol ma még talajt érzünk a lábunk alatt, ahol ma még hegyek vonulnak büszkén, holnapra eltűnik minden, és a víz veszi át a hatalmat: két összeömlő óceán hullámai mossák el a múltat.
Ez a gyönyörű és kissé ijesztő kép adja Cristina Henríquez egyszerre nagyszabású és bensőséges hangulatú regényének hátterét. Az író visszafogott eszközökkel ragadja meg a Panama-csatorna építésének feszített tempóban zajló, hatalmas tömegeket megmozgató, egyszerre felemelő és embertelenül kegyetlen munkálatait.
A Panama-csatorna az emberiség történetének egyik, ha nem a legnagyobb mérnöki teljesítménye, ám a felépítéséről szóló nagyszabású regény a gazdasági, politikai nézőpont helyett elsősorban a történet emberi oldalára helyezi a hangsúlyt, azokra a történelemkönyvek lapjain meg sem említett szereplőkre, akiknek a mindennapi életéről, a sorsáról, a megélhetésért, a boldogságért, a szeretetért, az érvényesülésért a vívott küzdelméről nem sokat tudtunk mind ez idáig.
A Panama - Átjáró a végtelenbe című regényben egy távoli korszak és világ ölt testet: emberek, tervek, álmok, sikerek és kudarcok vonulnak előttünk, és olyan mesés gazdagsággal kavarognak a sorsok, hogy nem is a történelem néz vissza ránk e bámulatos regény lapjairól, hanem maga az élet.
Kavárna U Anděla: Nová doba
KAVÁRNA S BOHATOU TRADICÍ – STATEČNÁ RODINA – ZAKÁZANÁ LÁSKA
Strhující příběh jedné kavárenské dynastie na přelomu 20. století
Wiesbaden, 1945. Hilda sotva dokáže uvěřit svému štěstí. Válka skončila a kavárna U Anděla zůstala jako zázrakem ušetřena. Přes všechny překážky chce tento rodinný podnik s bohatou tradicí opět učinit skvělým místem setkávání významných osobností, čímž byl proslulý dříve. Mladý mír však již brzy zkalí první konflikty. Když přijde do kavárny půvabná mladá žena a představí se jako její sestřenice Luisa, vyvolá to v Hildě nedůvěru. Kdo je tahle záhadná Luisa, která se z Východního Pruska dostala až do Wiesbadenu? Narůstající rivalita mezi oběma ženami ohrožuje harmonickou atmosféru v kavárně, dokud obě nepochopí, že mají cosi společného – tajemství z válečné doby, jež je dodnes děsí. Strhující šestidílná sága jedné kavárenské dynastie na přelomu 20. století.
dostupné aj ako:
Stramer
Je ich desať: Nathan, Rywka, šesť detí, pes a mačka. Bývajú v dome v chudobnej časti Tarnova, v jednoizbovom byte s kuchyňou, so záchodom na dvore. No nikto z nich by tu nebol, keby sa Nathan Stramer po niekoľkých rokoch strávených v Amerike nevrátil do Tarnova. K tomuto činu sa odhodlal z lásky k Rywke, a po celý život jej bude sľubovať prázdniny pri mori. Pre šesť detí a nedostatok peňazí však Stramerovci nikdy neopustia maličký byt na Goldhammerovej ulici. Stramer je pútavý viacgeneračný historický román, v ktorom autor približuje medzivojnové roky v poľskej Haliči, v priesečníku rôznorodých kultúr, národov a vierovyznaní.
dostupné aj ako:
Kliatba, 4. vydanie
Kráľovná slovenskej historickej romance ponúkla v roku 2013 svojim čitateľom skutočnú lahôdku: strhujúci fantazijný príbeh opradený tajomstvom, v ktorom však nechýba láska, horúca vášeň a podlé intrigy. Tento úspešný román vám prinášame v novom vydaní.
Pred mnohými stáročiami Markus Berzevič s pomocou čarodejnice Solveig chladnokrvne obetoval snúbenicu Aniku, aby zachránil svojich ľudí pred dobyvateľmi. Zúfalá Anikina matka prekliala Markusa, odsúdiac ho na večný život. Solveig v snahe zmierniť kliatbu darovala Markusovi strážkyňu a jej potomkyne, ktorých poslaním je chrániť ho a zároveň hľadať spôsob, ako kliatbu zlomiť. Každý pokus sa však skončí neúspechom a Markus stráca aj poslednú iskierku nádeje, až kým na Čierny hrad osud nezaveje krásnu Verenu z Orlay. Verena je výnimočná žena – jej srdce je dosť veľké a myseľ dosť slobodná, aby prijala neuveriteľnú pravdu o tajomnom hradnom pánovi, ktorý v nej rozdúcha plamene vášne a čistého citu. Bude však jej láska dosť silná, aby Markus uveril v zázrak a konečne sa dočkal odpustenia?
A Bellevue kastély méhésze
A kerti útvesztő szerzőjétől
RNA Goldboro történelmi romantikus regénydíj - jelölés
Brit Könyvdíj - jelölés
Amazon UK #1 - e-könyv
Az elmúlt évek egyik legérzelmesebb sikerkönyve: milliós példányszám - romantika, egy új esély, egy szerelem Franciaországban
Abi Howesnak összetörték a szívét, új életet kell kezdenie. Franciaországba utazik, a vidéki Château Bellevue-höz. A régi kastélyban megelevenednek a múlt hangjai, és Abit hamarosan teljesen beszippantja egy kivételes nő története, amely megváltoztatja Abi nyarát - és az egész életét.
1938-ban Eliane gondozza a gyönyörű Château Bellevue kertjében található méhkaptárokat. A kastély árnyékában ismerkedik meg egy vonzó férfival, és életében először szerelmes. Azt hiszi, a jövő boldogságot tartogat számára, de Franciaország keleti határán már a háború viharfellegei gyülekeznek, és a történelem keresztülhúzza Eliane számítását...
Két rendkívüli nő, egymástól több nemzedéknyire - mindketten szívósan küzdenek, hogy a nehézségeket a maguk javára fordítsák.
Az Anna-bál szerelmesei
Egy füredi domboldalon álló kúriában neveli félárva kislányát, Ilkát Györöky Kálmán, a különc földbirtokos. Ilka, akire az édesapja életvitele miatt a helybéliek kissé ferde szemmel néznek, ennek ellenére őszinte barátságot köt a dúsgazdag Szentgyörgyi-Horváthék egyetlen lányával, Krisztinával. A két fiatal lánynak, akik a reformkor mozgalmas, pezsgő légkörében nőnek fel, egy varázslatos füredi nyáron dől el a sorsa. Vajon megtalálhatják-e a boldogságot választottjuk oldalán?
Fábián Janka könyve azonban nemcsak két szerelmes fiatal lány, hanem a Balaton és Balatonfüred-fürdő regénye is. A tó dicsérete, a végtelennek tűnő víztüköré, a kéklő pirkadatoké és aranyló alkonyoké. Az olvasó találkozhat a XIX. század első évtizedeinek hírességeivel, a Füreden megforduló illusztris vendégekkel is: József nádorral és a családjával, Deák Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal, Kisfaludy Sándorral, Wesselényi Miklóssal és másokkal is. A reformkor, amit Füred aranykorának mondanak, azonban nem volt egy szakadatlan diadalmenet: természeti katasztrófák, járvány és tűzvészek is sújtották a települést, amelyekből azonban minden alkalommal újjászületett, még szebben és elegánsabban, akár egy főnixmadár.
A regény arra is választ keres, vajon valójában mikor is lehetett az a bizonyos legendás első Anna-bál...
Severská sága 3: Nevinné dobývanie
Kol Hendriksen, najstarší syn dánskeho náčelníka, sa z bojovej výpravy nevrátil domov, pretože stratil pamäť. Ocitol sa na švédskom ostrove Gotland po boku rybárovej dcéry, ktorá mu zachránila život. Stačí sa mu raz pozrieť do očí pôvabnej Estrid Pettersenovej a je beznádejne stratený. Obaja však pred sebou svoje pravé city dlho taja a potláčajú túžbu, ktorá ich vnútorne spaľuje. Keď sa už zdá, že nájdu svoje spoločné šťastie, na povrch vypláva Kolov urodzený pôvod a ich cesty sa rozdelia.
Znenazdajky sa však ich osudy po čase znova skrížia a láska, ktorú k sebe neprestali cítiť, sa rozhorí ako plameň. Avšak Estrid sa medzitým vydala za iného muža a Kol má dohodnutú svadbu s urodzenou ženou. Až príchod švédskej princeznej na náčelníkov hrad obráti rozložené runy naruby, odhaliac pravdu, ktorá mala byť ukrytá pred svetom. Zvíťazí pravá láska alebo mocenské záujmy?
dostupné aj ako:
Történelem és romantika 2.
Vajon kik lehettek az első női párbaj résztvevői? Ki állította színpadra Amerikában Az ember tragédiáját? Melyik híressé lett magyar nőt vásárolta a férje rabszolgapiacon? Ki volt az a főúr, aki Liszt Ferenccel játszott „háromkezest”? Kik voltak Jókai múzsái, és ki lehetett Magyarország őrangyala? És vajon kiket tartottak számon az idén 200 éves Anna-bál leghíresebb szerelmespárjaiként?
A magyar történelem megannyi izgalmas kérdéséről és elképesztő rejtélyéről olvashatunk Fábián Janka új könyvében. A Történelem és romantika első kötetének sikere után egyértelmű, hogy a szórakoztató történelmi ismeretterjesztés éppen olyan érdekfeszítő tud lenni, mint egy jól megírt regény – és szerencsére a históriánk telis-tele van olyan történetekkel, amelyek valóságosak, mégis lenyűgözőek. A híres történelmi személyiségek életének is lehetnek olyan eddig nem közismert mozzanatai, amelyek nemcsak a tudásunkat gyarapítják, de a képzeletünket is megragadják.
Merüljünk bele a legújabb történelmi és romantikus sztorikba, ámuldozzunk az egykor élt nők és férfiak sorsának hihetetlen fordulatain, újra és újra belegondolva, hogy bizony igaz történetek tárulnak fel előttünk!
Anetchen, dívka ze Sudet
Srpen 1937
Malá Anetchen právě slaví své šesté narozeniny a připravuje se na nástup do první třídy české menšinové školy v Sudetech. O rok později se však všechno mění, Sudety připadají Německu a Anetchen musí přestoupit do školy německé, kde jako poloviční Češka zažívá nelehké chvíle. Její dospívání i první láska jsou čím dál víc poznamenávány nelítostnou dobou – nejprve odchodem českých a židovských kamarádek, po válce naopak odsunem německých přátel a příbuzných a všeobecnou nenávistí vůči Němcům. Čím je Anetchen starší, tím víc vnímá paradox svého světa – nejprve nebyla dost Němka, teď není dost Češka.
dostupné aj ako:
A szerelmes lelkész
1871-et írunk. Tamássy István, a fiatal kálvinista lelkész fel van háborodva.
Az új népiskolába katolikus tanítót hívott a gróf úr!
Hogyan terelje be a kálvinista falu gyermekeit így az iskolába?
A magas, széles vállú Istvánnak nem elég bosszúság ez, még az összecsapott kaptárakkal is meggyűlik a baja. Ugyanis lelkészi hivatása mellett vállalkozó: egy méhészet társtulajdonosa.
És talán nem is az új tanító hite a legfőbb gondja.
István gyönyörű felesége, Izabella egy kiadós veszekedést követően hazautazik szüleihez. Szerelmi házasság volt az övék, de az úri viszonyokhoz szokott fiatalasszony nem találja helyét a falusi környezetben, hiába nemesi származású maga István is. A hirtelen haragú férfi és a törékeny, fiatal lány...
István mivel győzze meg, hogy térjen haza?
A szerelmes lelkész körül gyűlnek a viharfelhők. A falu életében egyre nagyobb gondot okoznak a pápista tanító, Gyurász Ferenc módszerei. A konfliktus elkerülhetetlen a két férfi között.
Vagy István mégiscsak barátra lel a bajban?
A háromkötetes regény helyszíne Szada, a gödöllői koronauradalom szomszédságában fekvő falu. A helytörténeti és életrajzi ihletésű sorozat valódi helyszíneken játszódik, alapja a szerző kutatásai során felbukkant valós személyek igaz története.
Domov Hochland
Domov Hochland přináší příběh Alliny Strauss, mladé ženy, která jedné osudné noci, poté co ztratila všechny, které milovala, je donucena pracovat jako ošetřovatelka ve státní továrně na děti zvané domov Hochland. Tam se stává svědkem i účastnicí hrůz bezohledného eugenického programu Heinricha Himmlera, známého jako program Lebensborn. Ženy „čisté“ krve zůstávaly v těchto domovech s jediným cílem. Zachovat árijskou populaci – a rodily tisíce dětí, které byly adoptovány „dobrými“ nacistickými rodinami.
Allina musí skrývat svou židovskou identitu a zároveň čelit nelidským praktikám programu, který proměňuje děti v pouhé nástroje ideologie. Zároveň však nachází spojence v Karlovi, důstojníkovi SS s vlastními tajemstvími, a společně riskují vše, aby zachránili nevinné životy.
Je to příběh o odvaze, mateřské lásce a nezdolné síle lidského ducha.
Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea

































