Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Túrapara


Are Kalvo képeslapra illő hegyek között nőtt fel Nyugat-Norvégiában, mégsem lett a természet szerelmese. Beköltözött a fővárosba, és vissza se nézett. Nem is volt ezzel semmi probléma egészen addig, amíg a barátai el nem kezdtek felszívódni… Ugyanis elragadta őket a természet! Jó embereket. Okos embereket. Vicces embereket, akik korábban bármikor szívesen mentek Aréval kocsmázni. Erre most minden hétvégén túrázni meg síelni járnak. Korán kelnek, lefotózzák magukat, amint egy hegy tetején állva az ég felé nyújtják a karjukat, a képet kiteszik a Facebookra vagy az Instára, és ilyeneket írnak mellé (egy csöppnyi irónia nélkül): „A hegyen a csend semmi másra nem hasonlít.” Kalvo – mivel mindig számol azzal, hogy esetleg ő tévedhet – elhatározza, hogy megfejti, mi olyan nagy pláne a túrázásban. Tényleg érdemes minden más szórakozást feladni és a város meghitt fényeit egy világvégi, nyirkos hüttére cserélni, aminek Szúnyogszállás a neve? Fogja hát magát, vásárol egy rakás nevetségesen drága túracuccot, és elindul a vadonba. Vajon megadja magát a természet vonzerejének? Vagy inkább megkeresi odakint a régi barátait, hazarángatja őket, aztán együtt elmennek valahová, ahol meleg van, és sört is csapolnak?
U dodávateľa
16,03 €

A Legyek Ura


Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól - amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben - eleinte szinte észrevétlenül - sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.
U dodávateľa
12,95 €

Az áruló Boleyn


VIII. Henrik udvarában a király szeszélyének és a hatalmi játszmáknak kiszolgáltatott udvaroncok között a titkok a legértékesebb árucikkek. Minden döntés veszélyes lehet, és a leghalkabb suttogás is megpecsételheti a királynők sorsát. Jane Boleyn a Tudor-udvar egyik háttérembere, aki nagyon is jól eligazodik a politika labirintusában. Túlélésének záloga, hogy eljátssza a neki rendelt szerepeket: a kételyeit elrejtő feleséget, Boleyn Anna odaadó sógornőjét, a szavait okosan és óvatosan válogató kémet. Ám egy olyan udvarban, ahol a hatalom egy zsarnok király kardjának élén nyugszik, Jane csak a csavaros eszére és az ügyes manővereire támaszkodhat, mert tudja, hogy egyetlen rossz lépés, és összeomlik az egész élete. Philippa Gregory, a történelmi regények koronázatlan királynője ezúttal a Tudor-kor egyik kevésbé ismert szereplőjét, Jane Boleynt teszi meg a könyve főszereplőjének. Valóban áruló volt, vagy őrült, ahogy az utókor megbélyegezte őt? Vagy éppen egy hihetetlenül művelt és okos nő, aki semmilyen eszköztől nem riadt vissza a túlélése érdekében? Az áruló Boleyn izgalmas és fordulatos történelmi dráma, amely a 16. századi, intrikákkal átszőtt Angliába kalauzol bennünket, miközben kirajzolja egy rendkívüli nő lenyűgöző portréját.
U dodávateľa
18,31 €

Nekem ez gyanús


Egyesült Királyság, 1979. Margaret Thatcher a miniszterelnök, a szűk farmer a divat, de a tizenéves Mivet egészen más foglalkoztatja. Meg van győződve róla, hogy az apja délre akarja költöztetni az egész családot. Mégpedig a gyilkosságok miatt. Csakhogy az, hogy ő elhagyja Yorkshire-t és a legjobb barátnőjét, Sharont, egyszerűen szóba sem jöhet. Nem számít, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk, vagy hogy milyen furcsa hangulat uralkodik otthon, amióta Miv anyja nem szól egy szót sem... És ekkor a lánynak támad egy ötlete: talán ha neki és Sharonnak sikerülne megoldaniuk az eltűnt nők ügyét, és leleplezniük a Yorkshire-i Hasfelmetszőt, akkor mégis maradhatna minden a régiben. A két barátnő tehát munkához lát: készítenek egy listát az utcájukban élő összes gyanús emberről és dologról, hátha éppen errefelé bujkál a hírhedt sorozatgyilkos. Ám az igazság keresése során több titkot tárnak fel a kisváros lakóiról, saját családjukról, sőt egymásról és önmagukról is, mint azt valaha is gondolták volna. A Nekem ez gyanús nemcsak krimi, de izgalmas és megindító történet is a közösségről, a családról, a barátságról és a felnőtté válásról.
U dodávateľa
16,03 €

Mládí na hřišti 11: Úplně nejvíc


Jumeka dostane od Taikiho lístek na basketbal a při pohledu na kamarádku bojující na hřišti vzpomíná, jaké to bylo, když ještě sama hrála... A pak jsou tu Vánoce. Taiki strojí v tělocvičně stromek a do toho přichází Činacu, která právě dohrála zápas.
U dodávateľa
12,99 €

Mindörökké Itália (Éldekorált kiadás)


A harminchét éves, elvált Lou egyedül neveli a lányát, Edie-t, és úgy érzi, élete zsákutcába jutott. A nyáron azonban lehetősége nyílik rá, hogy kísérő szülőként elutazzon Olaszországba, a Garda-tó mellé egy zenei táborba, s az út során egyre mélyebb vonzalom szövődik közte és Edie zenetanára, a jóképű Nick Romano között. Csakhogy a milánói koncertre való felkészülés Nickben fájdalmas gyerekkori emlékeket ébreszt. Vajon a körülmények ellenére többé válhat a varázslatos északolasz tájban kibontakozó románc futó nyári kalandnál? Társra találhat egymásban az önbizalomhiánytól szenvedő Lou és a zenészkarrierjét maga mögött hagyó Nick? Leonie Mack romantikus bestsellere lebilincselő olvasmány a bizalom, a szeretet és a szerelem hatalmáról - és nem utolsósorban a ragyogóan napfényes Olaszországról.
U dodávateľa
18,31 €

Westerly


In an unforgettable saga of survival, motherhood, sisterhood, and the secrets that haunt us, one desperate decision creates a fault line that spans decades and threatens to break a family wide open. In 1946, two German sisters, child refugees in a program dubbed Operation Shamrock, arrive in Ireland to live in foster care while Europe recovers from war. Nearly fifty years later, on a fateful day in a bustling Maine farmhouse, an Irish newspaper clipping threatens to unravel Faye Sullivan’s carefully constructed life with husband William and daughters Maeve and Molly, a life already on the brink of collapse. When tragedy strikes and the Sullivans grapple with a cascade of buried secrets, Faye must confront the truth of a childhood summer in West Cork marked by adventure, heartbreak, and a life-altering decision that now jeopardizes everything she holds dear. And while their bonds may not be what they seemed, those bonds might be the one thing strong enough to help the broken Sullivan family navigate the truth and find their way forward together. From Germany to Ireland to coastal Maine, this tender family saga explores identity, reconciliation, and the true meaning of home.
U dodávateľa
12,49 €

Bloodletter


In this thrilling miniseries, Tasha Thornwall, known as THE BLOODLETTER, is a powerful mystical mercenary entrenched in the world's secretive underbelly. Once a CIA operative, she has lived in the shadows since being exposed by Al Simmons a decade ago. Now, driven by vengeance upon learning that Simmons has returned as Spawn, she embarks on a relentless mission to hunt him down.  This captivating story is brought to life by JOSEPH P. ILLIDGE, known for his work on DC Comics' The Shadow Cabinet, and TIM SEELEY, famed for HACK/SLASH and Nightwing, with stunning artistry by CHRISTIAN ROSADO. Collects Bloodletter Issues #1 – 5
U dodávateľa
19,49 €

Lore Olympus: Volume Ten


Hades and Persephone get a modern, romantic reimagining in Lore Olympus, a gorgeously illustrated, Eisner Award-winning comic-now including a never-before-seen bonus short story! "The Mortal Realm-it's dying." After years of yearning, the big day has finally arrived: Hades and Persephone are getting married! It's the ceremony of the century, and practically all the gods are invited to celebrate the happy couple. The wedding, full of love and joy, provides a much-needed respite for the pantheon . . . but the newlyweds have no time for a honeymoon. The king and queen of the Underworld begin unprecedented dives into the dream world to find the god that Kronos took hostage-and, hopefully, to get answers on defeating the furious titan once and for all. During their explorations, they begin to suspect that Persephone's powers over spring may have been altered. Their theory is proven correct with deadly consequences: When Persephone returns to the Mortal Realm, she ushers in not the regular change of seasons, but a never-ending winter. And while the gods worry about the total annihilation of the Mortal Realm, Apollo uses the chaos as cover for an attempt to kill Zeus. He claims his dying father's throne and decrees that the only way to save the Mortal Realm is if Persephone-and her power-belong to him. The others reject his outrageous demand, proposing instead that whoever can fix the failing seasons will be named interim ruler of Olympus. Hope now rests with the struggling goddess to find a way to stop the treacherous Apollo and save humankind-or else be separated from Hades forever. This edition of Smythe's original Eisner Award-winning webcomic Lore Olympus features a brand-new, exclusive short story from creator Rachel Smythe and brings the Greek pantheon into the modern age in a sharply perceptive and romantic graphic novel. This volume collects episodes 234-260 of the #1 WEBTOON comic Lore Olympus.
U dodávateľa
26,99 €

Bungó Stray Dogs - Toulaví literáti 8


Acuši přišel s návrhem, že by se Zvláštní detektivní kancelář měla spojit s Přístavní mafií, a tak vůdci obou organizací – Fukazawa a Mori – usedají k vyjednávacímu stolu. Na ničem se ovšem neshodnou, takže Dazai na vlastní pěst vyráží na nepřátelské území, aby osvobodil Qa. Přesně dle svých očekávání se tam střetává s Lovecraftem a Steinbeckem a na pomoc mu s velkou pompou přispěchá jistý muž. Dazaiův důvtip, Ranpovu dedukci a Acušiho odvahu čeká velká zkouška!
U dodávateľa
12,99 €

Král všech developerů 2


Lloyd a Javier zachránili obyvatele panství před agresivními divokými mravenci a v jejich jeskyni objevili spícího orka... Počkat, ork? Ten by se dal přece dobře využít! Namakaní dělníci z řad orků, kteří by víc než zdesetinásobili produktivitu! Jak si jen orky zavázat, aby se Lloyd přiblížil svému vytouženému důchodu sladkému jako med?
U dodávateľa
19,99 €

Mindörökké Itália


A harminchét éves, elvált Lou egyedül neveli a lányát, Edie-t, és úgy érzi, élete zsákutcába jutott. A nyáron azonban lehetősége nyílik rá, hogy kísérő szülőként elutazzon Olaszországba, a Garda-tó mellé egy zenei táborba, s az út során egyre mélyebb vonzalom szövődik közte és Edie zenetanára, a jóképű Nick Romano között. Csakhogy a milánói koncertre való felkészülés Nickben fájdalmas gyerekkori emlékeket ébreszt. Vajon a körülmények ellenére többé válhat a varázslatos északolasz tájban kibontakozó románc futó nyári kalandnál? Társra találhat egymásban az önbizalomhiánytól szenvedő Lou és a zenészkarrierjét maga mögött hagyó Nick? Leonie Mack romantikus bestsellere lebilincselő olvasmány a bizalom, a szeretet és a szerelem hatalmáról - és nem utolsósorban a ragyogóan napfényes Olaszországról.
U dodávateľa
15,49 €

Transformers Vol. 5


A new era for THE TRANSFORMERS begins from the brand-new, critically acclaimed creative team of ROBERT KIRKMAN (Invincible, The Walking Dead) and DAN MORA (Justice League Unlimited, Superman)! ROBERT KIRKMAN AND DAN MORA START A NEW ERA FOR TRANSFORMERS!   The Energon Universe will never be the same as the Autobots and Decepticons kick off the most surprising new chapter in their war on Earth.   Optimus Prime and the Autobots must join forces with unlikely allies in order to protect their adopted planet. But Prime’s next challenge lies closer to home than he ever imagined.   Also, after their epic defeat, where are the Decepticons?   The creative dream team of Robert Kirkman (Invincible, The Walking Dead) and Dan Mora (Justice League Unlimited, Superman) kick off the new direction for TRANSFORMERS that will be More Than Meets The Eye!  Collects TRANSFORMERS #25-30.
U dodávateľa
19,99 €

Die: Loaded Volume 1


What if the fantasy game you played as a teenager became real—and refused to let you go? The cult-favorite, "goth Jumanji" series returns for an epic new story of a dark fantasy adventure game gone horrifically right or wonderfully wrong. A year after their return from the hellish game world, the players gather for Chuck’s wake. They’ve finished with the game. The game isn’t finished with them. The three-time Hugo Award-nominated series from Kieron Gillen (The Power Fantasy, The Wicked + The Divine) and Stephanie Hans (We Called Them Giants) is back. Get ready to roll initiative. Who’s going to DIE this time? Collects DIE: LOADED issues #1-6.
U dodávateľa
19,99 €

Chasing Red - Chasing Red 1


They said she was going to be my ruin... Then let her ruin me. Caleb Lockhart has everything-wealth, adoration, a brilliant future. Until a chance encounter with a siren in a red dress changes everything. Until he meets the woman he dubs Red. Veronica Strafford's past makes it hard for her to trust anyone. Now, kicked out of her apartment, she reluctantly accepts Caleb's offer for a place to stay. Caleb feels intensely drawn to Veronica. And, for the first time in his life, he really wants something-someone. Too bad Veronica's heart might just be the one thing Caleb can't win.
U dodávateľa
15,99 €

Giovanniho izba


Giovanniho izba je príbeh Američana v Paríži päťdesiatych rokov. David práve požiadal o ruku svoju priateľku Hellu, no vzápätí sa zamiluje do Giovanniho, talianskeho barmana. Táto túžba ho zároveň napĺňa odporom. Baldwin s mimoriadnou psychologickou presnosťou sleduje napätie medzi túžbou, hanbou, blízkosťou a strachom. Nie nadarmo patrí medzi kľúčové osobnosti americkej literatúry 20. storočia.
U dodávateľa
14,42 € 18,49€

Jozef & Lola


Poviedkový cyklus Jozef & Lola opisuje ľúbostné vzťahy, ktoré sa zúrivo rozpadli, a rodiny, ktoré sa usilujú vyrovnať s následkami. Jednotlivé príbehy majú všetko potrebné - nahromadenú nevôľu, pohlcujúcu blízkosť, nenapraviteľnú manželskú nevraživosť, zopár nebožtíkov, na ktorých sa nespomína v dobrom, a prehľad aktuálnych zliav a akcií.
U dodávateľa
12,63 € 15,99€

Dotyky noci


Jedna noc. Jedno rozhodnutie. A tajomstvo, ktoré môže zničiť všetko. Urobila som niečo, čo malo zostať navždy skryté. Od tej chvíle ma sprevádza tichý, neúprosný strach. Každý pohľad môže byť hrozbou, každé ticho varovaním. Snažím sa ísť ďalej, no minulosť má schopnosť vracať sa. Koľko pravdy unesie láska, kým sa pod jej váhou nezlomí? Napínavý psychologický príbeh o strachu, vine a sile ženy, ktorá musí prejsť dlhú cestu za slobodou.
Na sklade > 5Ks
14,05 € 18,99€

Zipseri


Liesel je dcérou veľkostatkára a páleníka Kaula. Odmalička sa priúča práci na gazdovstve v dedinke Roks, odkiaľ je len naskok do divokých hôr. V Tatrách sa vzmáha kúpeľníctvo a aj jej rodina je súčasťou podnikavých klanov spišských Nemcov, ktoré spoločne investujú a zakladajú osady s hotelmi pre turistov. V Kežmarku spolu so súrodencami zažíva dobrodružstvá študentského života. Prichádzajú prvé lásky, no v susedných župách zúri Veľká vojna a trpké precitnutia na seba nenechajú dlho čakať. V krehkom období dospievania sleduje modrasté plamienky nad močariskami. Tancujúci prízrak v mokrinách a rašeliniskách poskytuje ilúziu, falošný prísľub. Máta ľudí odjakživa. Historický román je rodinnou ságou o neustálom strácaní a hľadaní: domova, identity, zmyslu života. Je inšpirovaný skutočnými osudmi nemecky hovoriacich obyvateľov Spiša, ktorí na danom území žili stáročia. Das Zipser Land, pestrý a multikultúrny svet spod Tatier, existuje už len v spomienkach.
Na sklade 1Ks
23,99 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King