Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A másik nővér


Egyetlen hatalmas hazugság Caitlin és Olivia izgatottan várja az estét, ugyanis szüleik úgy gondolják, tíz- és tizenháromévesen már elég nagyok hozzá, hogy egyedül maradhassanak a házban, amíg ők egy kicsit kikapcsolódnak. Végül is az idilli kisvárosban, ahol élnek, az emberek többsége még a bejárati ajtót sem szokta kulcsra zárni. Legnagyobb örömükre a lányok pattogatott kukoricát majszolva nézik a kedvenc tévéműsorukat. Majd lefekszenek aludni. Azonban nem veszik észre, hogy valaki figyeli őket... Amikor a szüleik hazatérnek, Olivia ágyát üresen találják. Az idősebb lányuknak nyoma veszett. Úgy tűnik, végleg. Egészen mostanáig. De a hazatérő és magát Oliviának valló fiatal nő valóban azonos az eltűnt lánnyal? Vajon igaz-e minden, amit a húga annak idején mondott arról, amit az eltűnése éjszakáján látott? A családja közel tizenhat évig várt erre a pillanatra, csakhogy a két nővér számtalan titkot őriz. Dandy Smith első magyarul megjelenő regénye izgalmasan fordulatos, letehetetlen és magával ragadóan sodró lendületű pszichológiai thriller.
U dodávateľa
17,74 €

Sötét víz


Itt ülök Skóciában egy hűvös, szeles augusztusi estén, és várok... Mire is? Hogy az igazság egy kicsit helyreálljon. Viharos éjszaka Skócia nyugati partján. Két család egymástól függetlenül ugyanabban az öbölben táborozik, és az éjszaka közepén a legszörnyűbb rémálmukra ébrednek. Maszkos férfiak támadnak rájuk, az erőszak fellángol, és végül csak Iris, egy kamaszlány marad életben, akinek sikerül elrejtőznie. A Kilbride-gyilkosságok elkövetőit azóta sem találják... Évekkel később Irist zaklató követi, a barátnője pedig nyomtalanul eltűnik egy közös nyaralásuk során Franciaországban. Iris véletlenül találkozik Caleb Hale volt nyomozóval, akit megragad a tragikus múltú lány története. Caleb Kate Linville segítségét kéri, aki a szabályokat megszegve együtt kezd nyomozni a férfival, és miközben az ügy egyre személyesebbé válik számukra, úgy süllyednek mind mélyebbre a saját rémálmukban is.
Na sklade 1Ks
18,28 €

Corpus delicti


Juli Zeh disztópikus regényében a Módszer nevű egészségdiktatúra mindent és mindenkit ellenőriz: a testet, a gondolatokat, az érzelmeket. A sport kötelező, az élvezeti szerek tiltottak, az életet adatok és statisztikák szabályozzák. A Corpus delicti főhőse, Mia Holl fiatal, tehetséges biológus, aki hisz a tudományban és a rendszer tökéletes működésében. Amikor azonban öccsét egy állítólagos bűncselekmény miatt elítélik, majd a börtönben öngyilkosságot követ el, Mia kételkedni kezd. Nem forradalmat akar - csupán az igazságot. Ám az önálló gondolkodás, a túl sok érzelem és a szeretet már önmagában is bűnnek számít. A regény krimiszerű feszültséggel vizsgálja, mi történik, amikor a rend fontosabbá válik az igazságnál, az egészség nevében pedig a szabadság is feláldozhatóvá válik. Nyugtalanító és provokatív olvasmány. A kiadónál korábban megjelent kötete: Újév (2025) Juli Zeh (1974) német író és jogász. Németország egyik legsikeresebb regényírója, sokféle műfajban otthonosan mozgó alkotó, publicistaként pedig aktívan nyilvánít véleményt társadalompolitikai kérdésekben is. Számos díj kitüntetettje, többek között megkapta a Német Könyvdíjat, a Thomas Mann-díjat és a Heinrich Böll-díjat. Könyveit harmincöt nyelvre fordították le. Juli Zeh nemcsak népszerű szerző, de Németországban középiskolai "tananyag" is. Az NSZK-ban született, de a volt NDK területén, Brandenburgban él, és az utóbbi években nagyregényei témája a két Németország egyesítésének kudarca és annak okai.
U dodávateľa
11,83 €

Az elveszett napló


A nyár beköszöntével vakációzók özönlenek Bretagne idilli partvidékére. Ám mikor előbb egy utazó nő hal meg gyanús körülmények között, majd látszólag egy lejárató kampány hatására egy másik személy is véget vet az életének, az események sötét fordulatot vesznek. Mila Shepherd Franciaországba érkezik, hogy gondját viselje az unokahúgának, Aninak, miután a kislány egy tragikus balesetben mindkét szülőjét elveszítette. A család magányos tengerparti házában találnak menedéket, és ideiglenesen átveszi testvére, Sophie munkáját is egy ügynökségnél, amely eltűnt személyek felkutatására szakosodott. Morannez látszólag idilli városka, de a felszín alatt baljós erők munkálkodnak, a helyi rendőrség pedig inkább félrenéz. Mila az egyetlen, aki hajlandó szembenézni az igazsággal. Valaki azonban bármi áron igyekszik megóvni a szörnyű titkok. A nyomok pedig egészen a véres, hosszú évekig elhúzódó délszláv háborúig vezetnek vissza.
U dodávateľa
15,75 €

The Lies That Summon the Night - Songs for the Sinless 1 (Paperback)


The darkest sins taste the sweetest... Ever since art gave life to bloodthirsty shadows, creative works have been forbidden. The talented are sacrificed to the Sinless - the immortal royals who feast on human blood. Inana's secret storytelling nearly got her killed once, and she'll be damned if she's ever caught again. With a bounty on her head, she keeps to the city's dark underbelly where she earns a meager living from thrill-seeking patrons desperate to hear her illicit fiction. Until a Shadowbane catches one of her performances... Dominic is a half-Sinless monster hunter as fearsome as his prey. But the murderous shades he tracks aren't the only creatures with bloodlust; Shadowbanes must consume blood to survive. And to complete his hunt, he needs an artist to summon the shadows. Inana is just what he needs. Dominic delivers an ultimatum: serve him or he'll claim her bounty. When survival is all Inana has left, the choice is clear. At least until she can betray him and leave him for dead... As their tense alliance leads them into the heart of danger, dark secrets unravel - about each other, their world, and the threats they face. But the greatest risk of all is the desire growing between them. There's something more sinful than lust at play, and it could bring the world to its knees.
U dodávateľa
22,45 €

Kerülő - avagy a közép-európai sima zsidók létélménye


Az Örökkévaló különböző hiteket adott nekünk, de csak egyetlen világot, hogy együtt éljünk benne. (Lord Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség egykori főrabbija) Aki nem jár zsinagógába, nem tagja hitközösségnek, nem telepedett ki Izraelbe, nem beszél se héberül, se jiddisül, nincsenek izraelita hagyományai vagy szokásai, eszik disznóhúst, magyarnak érzi és vallja önmagát, az anyanyelve magyar, MÉGIS gyakran lezsidózzák = sima zsidó.
U dodávateľa
15,49 €

Corax - Az árnyak ura


A Nagy Hadjárat során a Hollógárda primarchájára, Coraxra hárul a feladat, hogy behódoltassa a Carinae hatalmas űrvárosait. Eltökélten, hogy ezeket a világokat engedelmességre bírja, szabadjára engedi a légiója és a Birodalmi Hadsereg erejét. Carinae urainak menedékei azonban jól védettek és megbánás nélkül szállnak szembe a támadókkal, akár a csapataik élete árán is. A konfliktus tetőpontján, Zenith űrvárosában egy ősi időkből származó rettegett biofegyver szabadul el, amely azonnal térdre kényszeríti a birodalmi erőket. Szövetségesek fordulnak egymás ellen, és a Hollógárda szinte leküzdhetetlen akadályokkal száll szembe. Ahogy a hadjárat kimenetele egyre bizonytalanabb, Coraxnak félre kell tennie a bosszúvágyát a háború gyors és biztos lezárása érdekében.
U dodávateľa
17,72 €

Náhodné prejavy láskavosti


Je 24. december. Woycek si nikdy nevšímal Vianoce. Toho dňa ho však chorý sused požiada o láskavosť: vyzdvihnúť darček pre syna. Tým sa začína epizodická zimná novela, ktorá skladá mozaiku z obyvateľov jedného mesta. Autor v jej ôsmich častiach, každej v osobitom štýle, predstavuje pestré panoptikum postáv, ktoré prežívajú neortodoxný sviatočný deň zakončený nečakanými precitnutiami.
U dodávateľa
11,50 €

Színésznők


"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön, hogy megértse, kik ők. Ez a kíváncsiság, empátia és szeretet máig tart, és ebből a szenvedélyből születettek sorban színházi tárgyú írásai. A szerző hatodik könyvében három csodálatos színésznővel - HALÁSZ JUDITTAL, ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL és GALAMBOS ERZSIVEL - beszélgetve arra a titokra próbál fényt deríteni, "mi az, ami rajtunk múlik? Mi az életben, a pályánkon maradás titka, receptje? Egyáltalán van ilyen?" A három művésznőt faggatva azt a fél évszázadot is szeretné megérteni, amit együtt éltek meg a magyar színházi és közéletben. GAJDÓ TAMÁS (1964) színháztörténész írása a magyar színház történetének távlatában tesz izgalmas kiegészítéseket a titkok megfejtéséhez: miféle megpróbáltatások sújtották a 19. század óta a színésznőket, milyen előítéletekkel találkoztak a színészi pályára vágyó fiatal leányok, hogyan alakult a sztárkultusz, miként változott a közízlés, és ennek következtében az elvárások a színésznőkkel szemben? Vajon mennyire fontos a sajtó szerepe és ez hogyan változott meg a digitális világban, miközben a színház és a csodálatos színészek világa örök és titokzatos maradt. "Megjelentek előttem a képek, a jelenetek. Átadtam magam Halász Jutka dalos, lovas emlékeinek, színházi gondolatainak, Péter kikerülhetetlen kérdéseinek, és belemerültem az olvasásba. Megszűnt körülöttem a világ. Csak olvastam, csak olvastam... és nem tudtam abbahagyni. Kedves olvasó, ha szereted a SZÍNHÁZAT, ezt a könyvet te sem tudod majd letenni." (Bodrogi Gyula)
U dodávateľa
12,96 €

Follow Her


Some call her a cult leader. Others, their salvation. I used to call her my best friend…Ten years ago, seventeen-year-olds Katie and Frida spent a heatwave summer together on a tidal island and they haven’t spoken since. Katie has tried hard to forget about what happened, all while watching Frida rise to fame as a spiritual influencer with millions of devoted followers. But then a photograph surfaces: a group of girls bathed in summer light, white t-shirts glowing against marsh water. One figure is the celebrated Frida Rae. One is Katie. The others are girls whose dead bodies recently washed up near the island. As a determined journalist starts asking questions, Katie’s carefully constructed life as a doctor’s wife and a mother begins to crack. Forced to recall her time with Frida, she is drawn back into a world of obsession, toxic first love and deadly secrets. Frida has many faces: victim, friend, spiritual leader. But how far will both women go to protect their image—and whose story will the world believe?
U dodávateľa
12,49 €

A bálna éneke - Regény öt hangra


Jodi Picoult első regényében öt részletesen kidolgozott elbeszélői hangot sző egybe, ezeken keresztül mesél a szerelemről, a veszteségről és önmagunk felfedezéséről. Egy anya, a lánya, és három nagyon különböző férfi hangján szól hozzánk. Jane mindig is mások árnyékában élt. Bántalmazó családja elől menekülve hozzámegy az óceánkutató Oliver Joneshoz, ám hamar második helyre szorul férje egyre inkább felívelő karrierje mögött. Ám amikor lányát, Rebeccát sérelem éri, Jane határozott fellépése mindenkit megdöbbent. Jane és Rebecca maguk mögött hagyják San Diegót, és vele Olivert, hogy Amerikát átszelve eljussanak a menedéket nyújtó massachusettsi almáskertbe, ahol Jane öccse, Joley dolgozik. Leveleivel, amelyek különböző postahivatalokban várják a húgát, ő segíti át Jane-t az Államokon. Minden egyes levél útba igazítja a következő postához, és esélyt ad számára, hogy elgondolkodjon elfelejtett múltján. Olivernek, aki hatalmas óceánokon át kutatja a hím hosszúszárnyú bálnák nyomait, most egy kontinensen keresztül kell követnie kiszámíthatatlan feleségét. Ez csak úgy megy, ha megtanulja a felesége szemével nézni a világot - és önmagát. A bálna éneke erőteljes és érzékeny regény a családi életről, amely azt járja körül, hogyan adja át a dalokat egyik férfimesélő a másiknak, és azt is, hogy hogyan örökítik át tudat alatt az anyák a figyelő hallgatás női hagyományát a lányaiknak.
U dodávateľa
19,72 €

Leborotvált ország


"Az újságírás legmélyebb hite mégis az, hogy igenis van igazság, szabadság, valóság. Nem tudom, közelebb értünk-e hozzájuk azzal, hogy cikkeket válogattam. Mindenesetre amikor válogattam, arra törekedtem, látható legyen az a ma már beláthatatlan távolság, amelyet megtettünk eddig az Orbán-rendszerben." Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője új kötetében a Fidesz négy kormányzati ciklusának évei alatt született publicisztikáiból válogat. A Leborotvált ország személyes krónika és politikai cikkregény is egyben. Egyrészt egy újságíró felnövéstörténete, amelyben a fiatal baloldali szerzőből a szakmát szenvedélyesen szerető hírlapíró válik, másrészt egy korszakról szól: az Orbán-rendszer kiteljesedéséről. Miként változott az ország, hogyan alakult át a közbeszéd, és hogyan kopott ki a szavakból az igazság, a szabadság és a valóság jelentése? A válogatás a Népszabadságban és a 24.hu-n megjelent cikkekből rajzol ívet, a személyes és közéleti utazás annak lenyomata, miként lett a hazánk az évek során egy egyre idegenebb, leborotvált ország. A szerzőről: Pető Péter (1984), hírlapíró, a 24.hu főszerkesztője, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese. Bossányi Katalin-, Junior Prima-, Minőségi Újságírásért-, Németh Gyula-díjas újságíró, a Reporters Without Borders nemzetközi sajtószabadság-díjának jelöltje, a European Young Leaders 2024-es évfolyamának tagja. A Leborotvált ország a tizedik kötete, korábban jelentek meg regényei, politikai esszéi egyaránt.
U dodávateľa
15,49 €

Titkok alkímiája


A varázslat létezik, ha tudod, hol keresd! Egy régi Los Angeles-i moziteremben tartja egyetemi előadásait a Professzor. A tantárgy neve: Helyi legendák és városi mítoszok - a történetek egyesek szerint merő kitalációk csupán, ám Holland St. James komolyan hisz bennük. Nem véletlenül. Titokzatos módon meghalt filmsztár szülei sok év után is főszereplői Hollywood legendáriumának. Egy helyi legenda nyomába eredve Holland rátalál a mitikus Órás Emberre, akitől megtudja: holnap éjfélkor meg fog halni, hacsak nem találja meg addig az ősi mágikus tárgyat, az Alkímia Szívét. Az óra ketyeg, Holland egyre mélyebbre merül Los Angeles varázslatos világába egy vonzó idegen társaságában. Hollywood stúdiói és legendái közt kutatnak nyomok után, amelyek elvezethetnek az Alkímia Szívéhez. Csakhogy ebben a mágikus és veszélyes világban mindenki hazudik. Kiben bízhat? És miért zavarodnak össze az érzékszervei? Miért lesz olyan furcsa minden? Az ördög tudja. De tényleg csak ő.
U dodávateľa
19,72 €

A karmok uralma (Különleges kiadás)


Csak előre vezet az út. Csak a bosszú létezik. Silla Nordvig túlélte a Csontok útját. Elmenekült Kopából a Véresbárdú Banda kegyetlen vezetőjével. Ám mivel a férfi ugyancsak titkolja a valódi kilétét, mindketten menekülésre kárhoztatnak. A búvóhelyükön Silla új tervet kovácsol: kitanulja, hogyan használja a varázserejét, és megmenti a nővérét. Ehhez csupán a legfélelmetesebb ellenfeleit kell legyőznie: a saját démonjait. Saga Volsiknak nincs veszítenivalója. Legyilkolták a családját, elvették tőle az országa trónját, és most azt várják, hogyszó nélkül hozzá kösse az életét a trónbitorló örököséhez. Minden megváltozik azonban, amikor a lány rádöbben, hogy a mostohaanyja követte el ellene a legnagyobb árulást. Íseldur királyságában rég holtnak hitt varázslat ébred, és mindent átszőnek a kárhozat sötét szálai. Sillának és Sagának ebben a felbolydult világban kell egymásra találnia- mielőtt örökre elvesznének.
U dodávateľa
25,32 €

Rókabérc - Szabó Ágota esetei 1.


"Miért is hatott ekkora erővel a regény? Elsősorban mert remek a dramaturgia. A szerző végig fenntartja a feszültséget, sőt, fokozni is képes. Szinte az utolsó pillanatig kétséges, ki a gyilkos." - Gajdó Ágnes, Élet és Irodalom Egy esős őszi délutánon összeszokott baráti társaság érkezik a Zempléni-hegység eldugott völgyében megbúvó vadászházba. A találkozó már több mint húszéves hagyomány, amelyről sosem hiányoznak az egykori gimnáziumi osztálytársak. Idén azonban az első pillanattól érezni lehet a felszín alatt vibráló feszültséget, amelyet a bőséges pálinkázás sem tud feloldani. Másnap reggel ráadásul mindannyiuk megdöbbenésére a teraszasztalra borulva holtan találják az egyik barátjukat, Zozót. Kamaszkori szerelme, az azóta ügyészként dolgozó Szabó Ágota biztos benne, hogy nem véletlen baleset történt. Mivel a rossz idő teljesen elvágta őket a külvilágtól, Gota elhatározza, hogy a többiek ellenállását legyőzve maga deríti ki az igazságot.
U dodávateľa
14,06 €

Maradj


"Szerelmes leszel, Tate. És amikor ez megtörténik, örökre megváltozik az életed." Amikor a New York-i építész, Tate Donovan Cape Codra érkezik, hogy megtervezze legjobb barátja nyaralóját, új életet szeretne kezdeni. Még mindig küzd imádottnővéreelvesztésével, aki a halálos ágyán elárulta: látja az élők világához kötődő szellemeket, ami a családjukban öröklődő képesség. Noha Tatekételkedik,a panzióban, ahol megszállt, megismerkedik egy gyönyörű fiatal nővel, és a világról alkotott logikus képe egycsapásra meginog. Ahogy Tate és Wren között egyre mélyebb érzelmek szövődnek, úgy vesznek mindkülönösebb fordulatot az események is. Tate rájön, hogy a lány idilli kisvárosi múltja rengeteg sötét titkot rejt, és miközben próbálja megmenteni Wrent, megtapasztalja a szerelem mindentelsöprő erejét is. A Szerelmünk lapjai szerzőjének és a Hatodik érzék író-rendezőjének közös könyvéből Jake Gyllenhaal és Phoebe Dynevor főszereplésével készül mozifilm. A bestsellerszerző Sparks és a filmrendező Shyamalan tehetségüket egyesítve egy rendkívül izgalmas, transzcendensromantikus regényt alkottak, remek karakterekkel.
U dodávateľa
17,72 €

Az ő lánya


Vajon hogyan mesélné el a történetét egy nő, aki a negyvenes évei elején jár, egyedülálló, anyagilag és érzelmileg független - majd egyszerre belép az életébe a szerelem, egy olyan férfi személyében, aki elvált, ráadásul van egy kislánya? Hogyan tud megbirkózni ez a nő egy olyan szereppel, az anyasággal, amire sohasem készült, különösen akkor, ha a fogadott kislány féltékenyen őrzi az apjával való kapcsolatát? Képes megőrizni a szabadságát az állandó kompromisszumok közepette, és hű maradni önmagához, miközben fel kell adnia addigi életvitelét? Livia New Yorkban él fordítóként, távol a hazájától, Olaszországtól, és beleszeret egy amerikai informatikusba, Arnóba. A férfit mélységes bűntudat gyötri, amiért elhagyta a családját, emiatt képtelen határokat szabni volt feleségével, Charlotte-tal és kislányával, Emmával szemben, akit behoz a Liviával való közös életébe. Emma "nehéz" gyermek, szeszélyes és elkényeztetett, zabolátlanságával kikezdi az újdonsült pár személyes és érzelmi terét, néha egyszerűen csak a jelenlétével. Betolakodónak tekinti Liviát, aki nem képes Emmában a gyermeket látni, így az idő múlásával riválisokká, sőt ellenfelekké válnak. A bizalmatlanság kettejük között egyre fokozódik, mígnem egy baleset felszínre hozza az elfojtott feszültségeket.
U dodávateľa
12,95 €

Az úr a pokolban is úr


Vicomte D'Alarcone, az előkelő francia arisztokrata, büszkeségből belép a francia idegenlégióba, ahol kilométerköveket fest, majd megmenti De La Motte tábornok leányát. Amikor civilben és hívatlanul megjelenik a tábornok estélyén, példátlan botrány kerekedik: a Szahara pokoli helyőrségébe száműzik, ahol lázadás tör ki, de ő úr marad a pokolban is - és végül megkapja a becsületrendet és Yvonne kezét.
U dodávateľa
11,26 €

Soft Launch


In her captivating debut, author Sarah Vacchiano tells an exciting “coming of adulthood” story about a young woman who takes a bold new path in her early thirties, leaving her old life—and starter marriage—behind. When Sam walked herself down the aisle at the age of twenty-two, she never imagined wanting more than the life she had in that moment. Seven years later, with the ink still drying on both her law degree and her divorce papers, she arrives in Manhattan ready to start adulthood over and chase her dreams of becoming an entertainment lawyer, determined to prove to herself that upending her life was worth it. As Sam navigates the high-pressure world of Big Law—heady and demanding, and full of magnetic and powerful people—she finds an unexpected ally in her charming, supportive officemate, Charlie. But just as he begins to tear down the walls Sam has built around herself, she lands her first big client, a “Poker Princess” facing federal charges for running high-stakes games for Hollywood’s elite, and discovers just how high stakes “fake it till you make it” can be when you’ve given up everything to become someone new. Emotionally nuanced and delightfully frothy, Soft Launch is a sharp, witty novel that explores the messy reality of starting over and finding yourself.
U dodávateľa
13,49 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King