Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Ezer ősz 2.


Miközben császárok, hadvezérek és királyok viaskodnak a hatalomért, a harcművészeti szekták véres összecsapásokat rendeznek, hogy eldöntsék, ki befolyásolja a nemzetek vezetőit. Shen Qiao, az elbukott és megalázott egykori szektafő a helyes utat keresi ebben a zűrzavaros világban. Az ármányos Yan Wushi személyében pedig meglepő módon társra talál. A ravasz és nagy erejű démoni kultivátor segít Shen Qiaónak újjáépíteni elveszett harci képességeit. Ahogy a két férfi együtt utazik és tevékenykedik, a szelíd taoista mester bátorkodik azt hinni, hogy a hírhedt démonnagyúr a barátságába fogadta. Csakhogy a látszat csal, a régi álnokság pedig friss vért ont. Amíg Shen Qiao veszélyes új ellenségekkel kerül szembe, a Központi-síkságért folytatott küzdelem is lángra lobban. A hatályos jogszabályok szerint csak 18 éven felülieknek!
U dodávateľa
18,28 €

A miniszterelnök - Horn Gyula


"Ő szocialista volt, én kereszténydemokrata vagyok. Időnként ezt tréfálkozva megemlítettük egymásnak, de aztán felismertük, hogy bár eltérő vércsoportba tartozunk, ez a lényeget illetően nem jelent különbséget." "Horn Gyula nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok." Jean-Claude Juncker megnyitó beszédének részlete, mely Brüsszelben 2014-ben Horn Gyula szoboravatásán hangzott el GYURICZA PÉTER Rádiós, majd televíziós újságíróként találkoztam néhányszor Horn Gyulával. Készítettem vele interjút a 168 Óra műsorába, és én kérdeztem 1994-ben a győztes választás második fordulója után, amikor "koronával" a fején nyilatkozott. Nekem vonta meg az első száz nap kormányzásának mérlegét, később a miniszterelnöki sajtótájékoztatókon találkoztunk, de a legemlékezetesebb műsort 2002-ben a TV2 Magyarország holnap műsorába készítettem, amikor a választások két fordulója között Boross Péter volt miniszterelnökkel ült egy asztalhoz. Akkor még természetes volt, hogy eltérő módon gondolkodó és politizáló emberek szóba állnak egymással. Akkor találkoztam vele utoljára. Mindig közvetlen volt, még ha vérbeli politikusként szeretett is kitérni a kérdések elől. Szeretett "egyrészt-másrészt" választ adni. Évek óta terveztem, hogy megszólítom azokat, akik Horn Gyula kortársaiként a közelébe kerültek élete talán legfelelősségteljesebb éveiben. Így született meg a Horn Gyula - a miniszterelnök interjúkötet. Köszönettel tartozom minden beszélgetőtársnak és természetesen a KAS Kiadónak. Minden további az olvasókon múlik. Gyuricza Péter
U dodávateľa
16,34 €

Magyar humor: A legjobb magyar viccek 6-120 éves korig


A vicc a mai világban gyógyszer: orvosság az egymás ellen uszított emberekben élő gyűlölködésre, orvosság a napi robotban megrokkanó lelki egészségre, orvosság minden elferdült gondolkodásra. A vicc a legjobb modern városi folklór. A magyar humornak múltja van: a magyarok már több évszázada vigasztalják egymást vicces adomákkal. És a szíves vendéglátásban is szinte kötelező "desszert" volt a bor mellé a jóízű adoma. Kis gyűjteményem a mai emberek megmosolyogtató bugyutaságait helyezi előtérbe. Az igazán jó humor a jellemhibák legszelídebb büntetése. Moliere szavával: "Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében." A különbség csak annyi, hogy mi nem a bűnöket, hanem a bocsánatos hibákat tűztük tollhegyre. Gyűjteményünkből teljesen kimaradtak a faviccek, szóviccek, disznó viccek és másokat gyalázó viccek, pl. cigány viccek, zsidó viccek. Kivételt csupán a szegény skótokkal és szőke nőkkel tettünk, jól tudva, hogy a "skót" és a "szőkenő" egyáltalán nem skót nemzetiségű és nem szőke hajú, hanem csak a rájuk fogott fukarság és butaság képviselője. Jó szórakozást kívánok! Ha nem kacagnak, sírni fogok.
U dodávateľa
7,04 €

Egy kis tokiói virágboltban - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS A 24 éves Kimina Kikuko kiégett. Hiába áldozza fel minden idejét és energiáját a munkája, a munkahelye, az érzéketlen és igazságtalan főnökei oltárán, nincsenek örömei, céljai, a jövő kietlenül, siváran tátong előtte. Ekkor a véletlen elsodorja a Kavarazaki Virágboltba, ebbe az aprócska, de mozgalmas üzletbe, amely a vasútállomás közelében várja a vásárlókat. Kikuko megismerkedik Todzsima Ritával, a kedves és bohókás tulajdonossal és a munkatársaival, majd elfogadja a Rita által felkínált álláslehetőséget, és ezzel belép a virágok csendes csodavilágába. Ebben a barátságos és inspiráló közegben Kikuko elkezdi figyelni és szavak nélkül is érteni azokat az érzéseket, amelyek a boltba látogató vagy virágot rendelő vásárlókat mozgatják. Minden csokorban ott lapul az a szépség, az az öröm, amely a legnehezebb pillanatokban is képes vigaszt nyújtani, begyógyítani a lélek sebeit. A méltóságot szimbolizáló kecses magnóliától a reményteljes napraforgón át a krizantém őszies, bölcs szépségéig minden fejezetben egy-egy újabb leheletfinom, a virágok titokzatos és illékony üzeneteivel átszőtt történet tárul fel előttünk. Kikuko lassan maga is a gyógyulás útjára lép, újra felfedezi a saját álmait és azokat az apró örömöket, amelyek széppé, tartalmassá tehetik az életet. Az Egy kis tokiói virágbolt egy lefegyverzően bájos, szívhez szóló regény, amely a lélek tisztaságát, a vigaszt, a szelídséget, a virágok és a bennük örömöt lelő emberek csendes erejét ünnepli.
U dodávateľa
15,49 €

The Ghost in the Shell - A teljes gyűjtemény


A jövő szupermodern információs társadalmát kontrollálhatatlan kommunikációs hálózat szövi át. Az ember és a gép közti határ összemosódik, a kibernetikus implantátumok mindennaposak, a robotok humanoid külsejük miatt szinte megkülönböztethetetlenek az emberektől, tartályba zárt agyak vezérelte szintetikus testek járják az utcákat. A kiberbűnözés soha nem látott méreteket ölt és már az emberi elme sincs többé biztonságban. Ebben a veszélyes és kiszámíthatatlan világban küzd a törvény oldalán Kusanagi Motoko őrnagy és speciális pácélos egysége, a 9­es osztag. Célpontjuk nem más, mint a Bábjátékos, a hírhedt hekker, aki kedve szerint irányítja áldozatai tudatát. Politikai játszmák, féligazságok, hamis emlékek között folyik a hajsza, és közben nem bízhatnak senkiben... Shirow Masamune többszörös nemzetközi díjnyertes, világhírű cyberpunkmangája alapján készítette Oshii Mamoru minden idők egyik legkultikusabb animéjét, ami Magyarországon is nagy népszerűségre tett szert. A mangatörténelem kihagyhatatlan klasszikusa végre magyarul is olvasható, parádés kivitelben!
U dodávateľa
28,15 €

Egy zongora története - 31887


Ramon Gener díjnyertes regényének központi szereplője egy zongora: különös, rejtélyes múltú hangszer, amelynek billentyűi titkokat rejtenek. Az elbeszélő nemcsak a zongora viszontagságos történetéről mesél, hanem feltárja az egész 20. századi európai történelem rejtett, személyes oldalát. Megismerhetjük Johannest, a visszahúzódó, virtuóz zenészt, aki az első világháborúban a frontra kényszerül; aggódó édesanyját, Ortrudot, aki megvásárolja a zongorát fia számára; Ryant, a becsületes, brit katonát, aki egy véletlen folytán megörökli a hangszert; Ryan lányát, Emilyt, aki a második világháború veszteségeit és borzalmait követően a zenében talál vigaszt. Különféle korok különféle emberei ők, akiknek sorsát mégis összeköti a különleges, 31887-es sorozatszámú, Grotrian-Steinweg márkájú koncertzongora; a viharos, sötét időkben a zene szinte mágikus erővel bír, megnyugvást, feloldást, erőd ad mindenkinek - a hangszer ellenségekből barátokat, botfülűekből zenészeket, idegenekből családot kovácsol.
U dodávateľa
18,31 €

Jane Austen bölcs és szellemes megjegyzései


A bölcsesség jobb, mint a szellemesség, hosszú távon bizonyára az előbbi nyer. (Levél Fanny Knightnak) Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor? (Mr. Bennet, Büszkeség és balítélet) A világon mindig kevesebb a gazdag ember, mint a csinos nő, aki megérdemelné, hogy a felesége legyen. (A mansfieldi kastély) Az utánozhatatlan és egyedi stílusú Jane Austen bölcs és szellemes megjegyzéseinek se szeri, se száma. Ez a kedves kis illusztrált kötet az írónő regényeiből és leveleiből vett zseniális idézetekből mutat be egy igazán impozáns válogatást, amely minden Austen-rajongónak bízvást örömére szolgál.
U dodávateľa
11,24 €

Zsenik - Mario Vargas Llosa és Gabriel García Márquez furcsa barátsága


A két irodalmi géniusz, Mario Vargas Llosa és Gabriel García Márquez 1967-ben találkoztak először Caracasban. A perui író több remekművének köszönhetően ekkor már az olvasók és a kritikusok kedvence volt, kolumbiai pályatársa pedig ekkoriban aratott világraszóló sikert Száz év magány című regényével. Csodálattal olvasták egymás műveit, később szomszédok lettek Barcelonában. Életre szólónak tűnő barátságukat azonban először a politika mérgezte meg, majd egy rejtélyes éjszaka tette végleg tönkre. "Ezt azért kapod, amit Patriciával csináltál!" - kiáltotta Vargas Llosa 1976-ban, egy mexikóvárosi moziban, és egyetlen ökölcsapással leterítette volt szomszédját és egykori bajtársát, García Márquezt. De mit csinált valójában Gabriel Patriciával, Mario feleségével? Hogyan kezdődött ez a legendás barátság, mi kötötte össze a két zsenit, és milyen viták, titkok, árulások sora vezetett oda, hogy soha többé ne álljanak szóba egymással? Jaime Bayly letehetetlen regénye szórakoztató, bizarr és megható történeteken keresztül mutatja be a két latin-amerikai író életét.
U dodávateľa
14,90 €

Történetek a kandalló mellől


Ahány ház, annyi szokás. Ahány szerző, annyi történet. A Gyémántfelhő Kiadó e különleges ünnepi antológiában csokorba szedett most néhányat közülük. Van itt keserédes és reménnyel teli, mókás és melankolikus. Ami összeköti őket, az a karácsony szelleme. Mert bármiről is írtak a Kiadó szerzői, minden novellát egytől egyig a közelgő ünnep ihletett. Húzodj be a hideg elől, Kedves Olvasó, és melengesd a kandalló mellett a lelked e színes történetmozaik szívhez szóló darabjaival.
U dodávateľa
9,86 €

Becsomagolt titkok szentestére - És egyéb szívmelengető karácsonyi történetek


A karácsony nem csupán fényfüzér és mézeskalács, hanem ünnep, amely néha hópelyhekkel érkezik, néha fáradtan kopog be. Ezek a tárcák mindkettőt ismerik. Az Index oldalain született írások most először kerültek egy tematikus, ünnepi kötetbe, hogy együtt meséljenek a december apró titkairól, a készülődés csendes szépségéről - és olykor a fáradt sóhajairól is. Ebben a könyvben nem csak ünneplünk. Megállunk egy percre. Felidézzük a gyerekkori várakozás tisztaságát, a fenyőfa alatt bujkáló meglepetéseket, a családi humor melegét, mert az Index tárcái hol mosolyra késztetnek, hol elgondolkodtatnak, néha finoman megbizseregtetnek, máskor puha takaróként borulnak ránk. Rövid kis történetek, amelyekben ott a tél illata, a gyertyák fénye, és mindenekfelett: az emberi pillanatok melegsége. Ez a kötet azoknak szól, akik hisznek benne, hogy az ünnep nem elsősorban a díszekben és a fényfüzérekben lakik, hanem a figyelemben, a közös nevetésben, és abban a csendben, amikor valaki mellénk ül - csak úgy. Az Index szerkesztői úgy kínálják ezt a kötetet, ahogy a karácsonyt érdemes megélni: lassan, hálával és nyitott szívvel. Szerzők: Bánki Éva, Döme Barbara, F. Tóth Benedek, Király Farkas, Kiss Noémi, Kollár-Klemencz László, Lackfi János, Mátyássy Andrea, Petőcz András, Poós Zoltán, Sereg András, Sümegi Noémi, Száraz Miklós György, Szendi Nóra, Tóth Krisztina Szerkesztő: Fekete-Szalóky Zoltán
U dodávateľa
12,65 €

Életeken át - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Violet frissen végzett orvosként lehetőséget kap egy damaszkuszi kórházban dolgozni, de a háború sújtotta ország gondolata félelemmel tölti el és elbizonytalanítja. A kérdés, ami egyre jobban nyomasztja: honnan tudhatja, hogy helyesen dönt? A válaszokat azonban nem a jelenben, hanem a múltban kell keresnie. Egy rejtélyes esemény során időkön és életeken átívelő utazásra indul: átéli a középkori pestisjárványokat, a Monarchia fényűző éveit és Hirosima pusztítását. Három korszak, három élet, három sors - egy magával ragadó, katartikus utazás az időben - és a lélek mélyére. A 2021-es év spirituális történelmi regénye!
U dodávateľa
16,76 €

Kimondatlan - A komfortzóna jó meleg, de nem ott születnek a történetek.


Mit tennél, ha a múlt visszatérne - épp akkor, amikor végre megtanultál nélküle élni? Mila Rose negyvenéves, elvált anya. Új otthont teremtett kislányának vidéken, és először hisz abban, hogy képes egyedül is boldogulni: dolgozik, ír, és lassan hinni kezd önmagában. A nyugalom azonban nem tart sokáig. Egyetlen név elég, hogy összeomoljon minden: Ayden. Ayden - a férfi, akiért évekkel ezelőtt Thaiföldre utazott. A férfi, aki akkor, távol az otthontól, egy idegen világban hagyta magára, de akit azóta sem tudott elfelejteni. Egy tiltott szerelem, amely évekkel korábban Thaiföldön kezdődött, amikor Mila még Liliként futott előle - és hozzá - egyszerre. Ott, a tengerparton, a motor zúgása mögött ígéretek születtek, de csalódások törtek szét mindet. Ami ott történt, örökre összekötötte őket - még akkor is, ha Mila hazatérése után mindent megtett, hogy eltemesse. Mila és Ayden két külön világ. Mila jómódú családból származik, gyerekkora óta a biztonság és az elvárások határozták meg. Most, anyaként, egyetlen vágya, hogy kiszámítható, békés életet teremtsen lányának. Ayden ezzel szemben az igazi rosszfiú: kétes üzletek, sötét múlt, féktelen szabadság. Kettejük szerelme mindig is tiltott és veszélyes volt - de olyan erős, hogy még évekkel később is a bőrük alatt izzik. Most, évek múltán, újra találkoznak - immár Magyarországon. Mila tudja, hogy kislánya mellett óvnia kellene magát. Tudja, hogy a biztonságos út egy másik férfihoz, a kiszámítható élethez vezetne. De a szíve más ritmust diktál. Ayden jelenléte mindent felkavar: a múlt fájdalmát, az elfojtott vágyakat, és azt a kérdést, amitől mindig is félt. Vajon lehet újrakezdeni valakivel, aki egyszer már darabokra törte? Vajon a szív hangja erősebb, mint a józan ész? Ez a regény nemcsak egy tiltott szerelem története, hanem arról is szól, hogyan tanul meg egy nő újrakezdeni negyven felett - önmagát keresve, vágyai és felelősségei között egyensúlyozva. Kimondatlan - egy szenvedéllyel és titkokkal teli regény, amely minden nőt szíven üt, aki valaha hitt egy rosszfiúban. A történet két idősíkon fut: a jelenben Mila újrakezdését követjük Magyarországon, míg a múltban Thaiföldön bontakozik ki Lili és Ayden tiltott szerelme. A regény témái és jelenetei miatt felnőtt olvasók számára ajánlott.
U dodávateľa
15,46 €

Outlander 9/2 - Mondd meg a méheknek, hogy nem térek vissza - puha kötés


Család, varázslat, veszély... Az 1746-os jakobita felkelés elsodorta egymástól Jamie Frasert és Claire Randallt, akik csak húsz év után találtak ismét egymásra. Most az amerikai függetlenségi háború hasonló kilátásokkal fenyegeti őket, de 1779-ben Claire és Jamie ismét együtt lehet a lányukkal, Briannával, a férjével, Rogerrel és a gyermekeikkel Fraser's Ridge-en. Ez olyan valóra vált álom, amit Fraserék korábban elképzelhetetlennek hittek. Ám a gyarmatokon egyre nő a feszültség, és a helyi indulatok következtében az észak-karolinai hátország aprócska településein, sőt Fraser's Ridge-en is elszabadul a pokol. Briannában és Rogerben megfogalmazódik a kérdés, vajon nagyobb biztonságban vannak-e itt, mint a 20. században voltak. A forradalom egyre közelebb ér Fraser's Ridge-hez, és mivel a családjuk ismét együtt van, Jamie és Claire számára több forog kockán, mint bármikor korábban... Hagyd, hogy magával ragadjon!
U dodávateľa
25,35 €

Fekete gyémántok


A Fekete gyémántok főhőse Berend Iván, a bondavári szénbánya és öntöde tulajdonosa és főmérnöke, aki - mint Jókai minden nagy férfialakja - bátor, nemes lelkű, lovagias, a becsület és önfeláldozás mintaképe. Ezenkívül nemcsak műszaki és természettudományos lángelme és utópista társadalomtudós, de nagyvilági ember, verhetetlen kártyás, legyőzhetetlen ivó és párbajhős is, aki félistenként tornyosul az egész magyar társadalom fölé. A Jókai 200 Emlékév alkalmából a Hitel Kiadó három Jókai-remekművel tiszteleg a zseniális író munkássága előtt: Fekete gyémántok (1870), És mégis mozog a föld (1872), Egy az Isten (1877). Jókai művei semmit sem vesztettek frissességükből, ma is ugyanolyan szórakoztatók, meglepőek, mélyenszántók, elgondolkodtatók és nem utolsósorban humorosak.
U dodávateľa
14,08 €

Ami a szívemen - Az 50 az új 30 és egyéb hazugságok


Ami a szívemen - 50 az új 30. De mi az új józan ész? Laurának harmincévesen pont elég gondja van magával. Ügyvédként élete legnagyobb tárgyalására készül, a magánélete romokban, és egy olyan munkahelyen próbál érvényesülni, ahol a női ambíciókat csak a vállalati szlogen támogatja. De mindez eltörpül amellett, hogy az édesanyja hirtelen új életet kezd. Váratlanul ugyanis hinni kezd a horoszkópban, pontosabban egy kamuhoroszkópban, amelynek hatására eladja a bútorait, lecseréli a frizuráját, spandexbe bújik, fiatal pasikkal haverkodik, és világgá megy. Jelszava pedig: Az 50 az új 30. Laurának pedig ettől kezdve új hobbija lesz, méghozzá az aggódás: azért az emberért, aki harminc éve a legfontosabb az életében. Mert az anyja különös helyekről kezd üzeneteket küldeni: egy esőerdőből, egy állatkertből (de nem mint látogató), és egy olyan nagyvárosból, amelyről Laura mindig is álmodott. Csak nem így képzelte el, hogy odajut. Most választania kell: végigcsinálja a pert, ami a karrierjét eldöntheti, vagy követi a nyomokat, és megpróbálja megmenteni azt a csupaszív embert, akinek mindig ő volt a gyereke - de most mintha fordult volna a szerep. Egy kalandos, szívhez szóló és szarkasztikusan vicces történet anyákról, lányokról, szabadságról és arról, hogy néha a legnagyobb őrültség a legnagyobb szeretet jele.
U dodávateľa
18,31 €

Zakázka od strýčka Herba / Uvidíme se v lepších časech


Objevte svět plný napětí a nečekaných zvratů v knize "Zakázka od strýčka Herba / Uvidíme se v lepších časech" od Josefa Stolárika, autora, který se umístil na předních příčkách literární soutěže Velká cena Talent Pro ART. Tato kniha obsahuje dvě fascinující novely, které vás vtáhnou do víru událostí a nabídnou nezapomenutelné čtenářské zážitky. ZAKÁZKA OD STRÝČKA HERBA Když si Raymond myslel, že už zažil všechny životní průšvihy, ozval se strýček Herb s nabídkou, která se neodmítá – jednoduchý víkendový job pro zkušeného pašeráka. Co by se mohlo pokazit? Vítejte na cestě, kde se realita začne lámat v nepředstavitelnou noční můru. UVIDÍME SE V LEPŠÍCH ČASECH Svět zachvátila panika z extrémně nakažlivé krvácivé horečky, která se šíří napříč kontinenty. Gregory Spitzer, vědec z výzkumného ústavu CDC, pomalu propadá zoufalství. Naděje ale přece umírá až jako poslední.
U dodávateľa
11,84 €

Továrna na zlý sny


Továrna na zlý sny je příběh o kráterech v duši způsobených násilnými výpady okolí, jejichž intenzita stoupá úměrně s naší zranitelností. Nasrin, butch vyhazovačka po čtyřicítce, přijde při tragické autonehodě o sestru, se kterou překonaly všechno: migraci do Německa, ztrátu otce, emocionální nepřítomnost matky i neplánované mateřství. A jelikož vyšetřování berlínské policie je až groteskně neefektivní, začne po okolnostech sestřiny smrti Nasrin pátrat sama.
U dodávateľa
30,73 €

Arkham Horror - Žravá hlubina


Hrstka odvážlivců svádí boj s děsivými starobylými entitami, které číhají na hranici naší reality a svými schopnostmi by mohly zdevastovat celý náš svět… vítejte ve světě Arkham Horror. Když zbídačený rybář Abel Davenport objeví v mořských hlubinách starodávný chrám, propadne vlivu dávno mrtvého boha. Ve snaze obnovit jeho kult Abel dopustí, že město Arkham zamoří prapodivní dvojníci. Zděšen z následků svých činů poté dochází k zjištění, že zabránit netvorům ve vzkříšení Prastarého sám nedokáže. Někdy lze s jedním kultem skoncovat pouze založením druhého… Navázat spojenectví s napravenou kultistkou Dianou Stanleyovou a nechvalně proslulou zlodějkou Ruby Standishovou je první krok. Pak zbývá přesvědčit Carla Sanforda, mocného vůdce arkhamské lóže Stříbrného soumraku, aby s nimi začal táhnout za jeden provaz. Společně možná představují jedinou naději na odvrácení zkázonosné přízračné invaze.
U dodávateľa
21,25 €

Starman


1972-ben született meg a rock 'n' roll messiása, ZIGGY STARDUST, akinek provokatív játéka a szexuális identitással és a nemi szerepekkel megalapozta David Bowie felemelkedését minden idők egyik legnagyobb hatású popzenészévé. Reinhard Kleist lenyűgöző módon szövi egybe a harsány művészfigura keletkezését David Bowie Ziggy Stardust előtti szerencsétlen próbálkozásaival a londoni zenei életben, valamint a hírneve csúcsán önmagával folytatott küzdelmével. Bowie szédítő gyorsasággal alakul át egocentrikus rocksztárrá, akit züllött életmódja miatt a bukás fenyeget... A képregényt az a Reinhard Kleist rajzolta, akinek a Nick Cave életét és művészetét bemutató Uram, kegyelmezz című alkotása 2024-ben jelent meg a Troubadour Books gondozásában
U dodávateľa
28,17 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King