Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Talizmán - Szerelem és háború Tihany szigetén (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Te elárulnád a néped a szerelemért? Két birodalom. Két világ. Népeik ellenségek. A határ a Balaton… 1600-as évek, Tihanyvár. A három földrészen terjeszkedő Oszmán Birodalom sorra hódoltatja a népeket. A keresztény Európa déli és keleti felét mohamedánok árasztják el – Kelet és Nyugat harcban áll. A Magyar Királyság darabokra szakad és Buda török kézre jut. A Balatonnál azonban megáll a Próféta zászlaja – a tó a déli partja a törököké, de az északi a keresztényeké. Ha csonkán is, de áll a régi királyság, állnak várak és benne a vitézek. Fent, Tihany szigetének hegyfokán a monostorból erődöt építenek, ami farkasszemet néz törökkel… A történet Johannáról, a tihanyi révész lányáról szól, akinek az élete és becsülete folyamatos veszélyben van. A várdúlások, portyázások és fosztogatások elől a falvak halász népe, közöttük a lányé is, a nádasokba, vizenyős berkekbe menekül. Johanna egy nap mégis előbújik a rejtekéből, hogy változtasson a sorsán. Megházasodik, de végül megtörténik, amitől annyian tartanak: elrabolják. Egy naszád a túlpartra, törökföldre viszi és a lány egy muzulmán rabszolgakereskedő házába kerül, ahonnan egy jóbarát segítségével próbál megszökni… Hősiesség és sarcolás... Hűség és árulás… Karády Annának, a nagysikerű A füredi lány-trilógia és a népszerű Zserbó-sorozat írójának új történelmi romantikus regénye kalandos időutazás a Balaton környékének egyik legmozgalmasabb időszakába, a 17. századba. A török-magyar végekre, ahol sohasem volt valódi a fegyvernyugvás, sem pedig béke. A regény azonban egy elsöprő szerelemről szól, amelyben Kelet és Nyugat találkozik…
U dodávateľa
19,72 €

Én uram és legyőzőm


A Francia Akadémia nagydíját nyerte el a regény, melynek szerzőjét az európai irodalom legnagyobb tehetségei közt tartják számon, műveit tucatnyi nyelvre fordították le. Témája egy szerelmi háromszög és egy bűntény: Tina, Edgar és Vasco története mintha Verlaine és Rimbaud kis híján gyilkosságba torkolló viharos kapcsolatát idézné fel. Különleges humorú, abszurd, mégis harmonikusan megkomponált mű ez. Olvashatjuk szerelmi történetként, de visszájára fordított, olykor paródiába hajló krimiként is. Irodalmi utalásai igazi csemegét kínálnak az értő olvasónak.
U dodávateľa
14,06 €

Deep End


Egy műugró és egy sztárúszó tiltott vizekbe merül – és titkokkal fűszerezett szenvedélyes románcba kezdenek. Scarlett Vandermeer árral szemben úszik. Harmadéves a Stanfordon, és a fő versenyszáma a toronyugrás. Arra koncentrál, hogy kerülje a bajt, bejusson az orvosi egyetemre és felépüljön abból a sérülésből, ami majdnem véget vetett a karrierjének. Nincs ideje kapcsolatokra, legalábbis ezt mondogatja magának. Lukas Blomqvist az úszócsapat kapitánya, olimpiai bajnok, a vízi sportok aranyifja, aki remekül viseli, ha a középpontban van. Aranyérmeket nyer, és rekordokat dönt: minden tempóra maximálisan koncentrál. Első látásra Lukasban és Scarlettben nincs semmi közös. Aztán kiderül egy jól őrzött titok, és minden megváltozik. Így hát egyezséget kötnek. Titkos, de annál szenvedélyesebb viszonyba kezdenek, amit csak átmeneti, kölcsönösen kielégítő kalandnak szánnak. De ahogy egyre fokozódik a nyomás az olimpiára való készülődés közben, a kapcsolatuk új szintre lép a hálószobán kívül is. Ám amikor Scarlett rájön, már lehetetlennek érzi, hogy távol maradjon Lukastól, szembe kell néznie a felismeréssel, hogy a szíve veszélyes vizekre tévedt...
Na sklade 2Ks
16,90 €

Ha tökéletesek lennénk


Két ex egy házban. Mi baj lehet? Oliviának volt egy terve: MBA diploma, egy Wall Street-i cég alelnöki posztja harminckét évesen, házasság és két gyermek (lehetőleg ikrek, mert #hatekonysag). Mi nem szerepel a tervében? Az, hogy elveszti a holmija felét, amikor elázik a lakása, és kénytelen az exéhez fordulni segítségért. Mi az, ami határozottan nem szerepel a tervében? Beköltözni az említett ex házába, és nézni, ahogy a férfi ing nélkül járkál, muffint süt és izzó tekintettel figyeli őt. A pékség és a mindenbe beleavatkozó családja miatt Sammynek addig is elég gondja volt, míg nem került a képbe az exe, akit soha nem tudott elfelejteni. Ám amikor Olivia a segítségét kérte, képtelen volt nemet mondani. Bánhatja, hogy összetörte a szívét. De minden rendben lesz. Feltéve, ha nem tesz semmi ostobaságot, például nem oson be a szobájába, és nem csókolja zsibbadásig... Ahogy az egymás iránti ellenszenvüket lassan felváltja a szenvedély, Sammy és Olivia kölcsönösen rájönnek, hogy a múltjuk nem az, aminek látszik, és a jövőjük minden, csak nem biztos. Vajon le tudják győzni a büszkeségüket, és adnak még egy esélyt a szerelemnek, vagy történetük arra van ítélve, hogy megismételje önmagát?
Na sklade 1Ks
15,49 €

Az éjszaka mélyén


Egy júliusi éjszakán a tízéves Ethan a legjobb barátjával és szomszédjával, Billyvel sátorozott egy csendes, festői New Jersey-i zsákutcában, Ethanék hátsó kertjének gondozott gyepén. Reggel Ethan egyedül ébredt. Az éjszaka folyamán valaki egy késsel felhasította a sátrat, és elvitte Billyt. Soha többé nem látták. Harminc évvel később Ethan vonakodva tér vissza gyermekkori otthonába. Álmatlanság és egy visszatérő rémálom gyötri, s furcsa dolgokat kezd észrevenni az éjszaka közepén. Úgy tűnik, valaki járkál az utcában, a házak között, és Billy jelenlétének jelei újra meg újra felbukkannak Ethan hátsó kertjében. Valaki kegyetlen tréfát űz? Vagy a régóta halottnak hitt Billy valamiképpen visszatért? A rejtélyes események arra késztetik Ethant, hogy kiderítse, mi történt valójában azon az éjszakán. A kutatás a lakónegyedet körülvevő erdőbe vezeti, ahol Billy szerint szellemek jártak, és ahol egy titokzatos intézet titkos kutatásokat folytatott egy omladozó birtokon. Minél közelebb kerül Ethan az igazsághoz, annál inkább rájön, hogy egyetlen hely - legyen az csendes erdő vagy külvárosi utca - sem teljesen biztonságos, és hogy a múlt itt kísért a jelenben.
U dodávateľa
19,69 €

Egy meghitt zug Prágában


"Milyen csillagállás okozhatott ekkora felfordulást?" Annának végre teljesült az álma. A világ egyik legszebb városában, az ezertornyú Prágában, a sör fellegvárában tökéletesítheti tudását, elsajátíthatja a híres-neves cseh sör készítésének fortélyát. Ha sikeresen elvégzi a tanfolyamot, akkor végre saját márkával jelenhet meg a piacon. Éppen berendezkedett a bérelt tetőtéri lakásban, amelyből csodás kilátás nyílt a városra, amikor megérkezett a lakótársa. Annának elakadt a lélegzete, ugyanis Leo Knight, a nagy nőcsábász lépett be az ajtón, aki pár éve rövid ideig a férje volt. Most hetekig össze lesznek zárva. Nem a legszerencsésebb helyzet. De a közös munka és a gyönyörű városban tett séták során lehet, hogy lángra kap a szunnyadó szenvedély, és ismét egymásra találnak?
U dodávateľa
16,90 €

Éjféli földbe temesd csontjainkat - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új, műfajokon átívelő regénye a halhatatlanság kísértéséről, a szűnni nem akaró vágyról és az éhségről szól, amely túléli az időt. Ez egy történet az éhségről. 1532, Santo Domingo de la Calzada. María vadon nő fel, ravaszul és szabadon - szépségét csak a szökésről szőtt álmai múlják felül. De jól tudja: ebben a világban sosem lehet más, csak trófea vagy báb a férfiak játszmáiban. Ezért, amikor egy titokzatos idegen másfajta utat kínál, María kétségbeesett döntést hoz. És megfogadja: soha nem tekint vissza. Ez egy történet a szerelemről. 1827, London. Charlotte látszólag békés életet él vidéken, mígnem egy tiltott pillanat mindent széttör. A családja száműzi, London pedig rideg és idegen. Egy gyönyörű özvegy megjelenése reményt hoz - és egy újfajta szabadság ígéretét. De a vágy szabadsága mindig árat követel. Néha mindent. Ez egy történet a haragról. 2019, Boston. Alice egy új élet reményében hagy hátra mindent. De egyetlen éjszaka elég, hogy a múlt ismét nyomot hagyjon. Kérdések ébrednek, majd velük együtt valami sötétebb. Alice pedig válaszokat akar. És vért. Ez egy történet az életről - arról, hogyan szakad meg, és hogyan kezdődik újra.
U dodávateľa
28,11 €

Édentől keletre


A tizenkilencedik századi, polgárháborútól sújtott Amerikában járunk: itt kezdődik Adam és Charles Trask, a két, szélsőségesen különböző testvér története. Hatalmaskodó apjuk árnyékában mindketten a maguk módján próbálnak érvényesülni, mígnem egészen eltérő utakra sodorja őket az élet: a harcias Charles magányos agglegény lesz, a szelíd Adam katonának áll, majd feleségül veszi a titokzatos, kiismerhetetlen Cathy-t, akivel a festői szépségű Salinas-völgyben találnak otthonra. A regény innentől ikerfiaik, Aron és Caleb életét követi, akik mintha megismételnék Adam és Charles történetét: különbözőségük, az apjuk szeretetéért folytatott harc, viszályuk, belső feszültségük a korábbi családi történet pontos mása. Meg lehet-e törni a családi mintázatokat? Alakíthatjuk-e saját sorsunkat a történelem vérzivataros időszakaiban? Győzedelmeskedhet-e az ember a belső sötétség felett? John Steinbeck világszerte ismert klasszikusa ezekre a kérdésekre keresi a választ a két testvérpár történetén keresztül: a mű jóság és gonoszság, sötétség és világosság, eleve elrendelt sors és szabad akarat egymásnak feszülésének regénye, amelynek végén a gyakran komor hangvétel ellenére felcsillan a remény: a sorsunkat magunk alakíthatjuk.
U dodávateľa
25,35 €

Frida vagyok


"Én vagyok a saját múzsám." - Frida Kahlo Végre eljött a pillanat: New Yorkban megnyílik Frida Kahlo első önálló kiállítása - és elsöprő sikert arat. Manhattan művészvilága őt ünnepli. Ekkor találkozik a fényképész Nickolas Muray-vel, és szenvedélyes szerelem szövődik köztük. Miután művészként kilépett hűtlen férje, Diego árnyékából, Frida a szerelemben is a saját érzéseit akarja követni. Ám Nick olyasmit kér tőle, ami elsőre lehetetlennek tűnik. Fridának el kell döntenie, mit akar valójában - a művészetben és a szerelemben... A Frida vagyok Caroline Bernard érzékeny, nagy beleérzéssel megírt története a világhírű ikon egy eddig ismeretlen oldaláról.
U dodávateľa
17,72 €

A démoni út nagymestere 7.


A nagy sikerű regény képregény-adaptációjának folytatásában Wei Wuxian bejut a kultivátorvilág csúcsának palotájába! Wei Wuxian nyomozása során a rejtélyes holttest minden darabja előkerül, a legfontosabb részét - a fejét kivéve. Ám a bizonyítékok még a hiányzó fej ellenére is egyértelműen egy irányba mutatnak. A teljes igazság kiderítése érdekében Wei Wuxian csatlakozik az Aranyponty Toronyba tartó küldöttséghez, ahol a kultivátorok nagygyűlése zajlik. De valamilyen okból kifolyólag a vendéglátó klán minden tagja ellenségesen viselkedik vele. Vajon mit tett testének előző tulajdonosa, amivel ekkora ellenszenvet váltott ki? A hatályos jogszabályok alapján csak 18 éven felülieknek!
U dodávateľa
12,65 €

Rejtélyek völgyében


Eme novelláskötet tizenöt történetet tartalmaz, melyek által a szerző időn és téren át egy rejtélyekkel teli világba kalauzolja el az olvasót, ahol a valóság és a képzelet határai elmosódnak. A 19. és 20. században játszódó novellák zömét valós események ihlették, melyek megírásánál általában korabeli újságcikkek szolgáltak alapul, így ezáltal történelmi értékük is van. Az egyes cselekmények több helyszínen bontakoznak ki, többek között Budapesten, Vácon, Abaújszántón, Perén, Kolozsváron, Fiuméban, Kassán, Bódvavendégiben, Délkelet-Lengyelországban, az osztrák Alpokban, New Yorkban, de még a szerző szülőtelepülésén, Tornán is. Minden egyes oldal újabb titkot, feszültséget, borzongást és megdöbbentő fordulatot rejt. Az érdekesebbnél érdekesebb novellák egyszerre elégítik ki a krimi, a horror, a misztikus műfaj, a lélektani dráma és a történelem kedvelőit. Táto zbierka noviel obsahuje pätnásť príbehov, ktorými autor sprevádza čitateľa naprieč časom a priestorom do sveta plného záhad, kde sa hranice medzi realitou a fantáziou stierajú. Väčšinu noviel, odohrávajúcich sa v 19. a 20. storočí, inšpirovali skutočné udalosti, pri písaní ktorých autor často vychádzal z dobových novinových článkov, čím majú aj historickú hodnotu. Jednotlivé príbehy sa odohrávajú na viacerých miestach, okrem iného v Budapešti, Váci, Abaújszántó, Pere, Kluži, Rijeke, Košiciach, Hosťovciach, v juhovýchodnom Poľsku, v rakúskych Alpách, v New Yorku a dokonca aj v autorovej rodnej obci – Turni nad Bodvou. Každá stránka ukrýva nové tajomstvá, napätie, zimomriavky a šokujúce zvraty. Jedinečné novely uspokoja milovníkov detektívok, hororu, mysteriózneho žánru, psychologickej drámy aj histórie.
U dodávateľa
15,00 €

A csillagok ára - Egy Michelin-csillagos séf története


A világ kulináris elitjében Palágyi Eszter neve egyet jelent a kifinomult ízekkel, a mérnöki precizitással és a végtelen elszántsággal. Magyarország első olyan séfjeként, aki a fine dining nemzetközi színpadán vált valódi világsztárrá, ebben a könyvben először enged bepillantást életébe; feltárja, miként lett belőle Gastro Gaga, a Michelin-csillagos éttermek ünnepelt és keresett séfje. Húszévesen már a világ leghíresebb éttermeiben tanulta a szakmát, tudását London, Párizs, Dubaj csúcskonyhái formálták. Harmincéves sem volt, amikor fiatal séfként megtartotta hazánk első Michelin-csillagát; a másodikat Dubajban szerezte. Ötször nyerte el az Év Séfje-díjat, neve a világ 25 legjobb női séfje közé is felkerült. Rendhagyó sorsrajzában a szerző feltárja azt az árat, melyet a tökéletességért fizetett. Olyan őszintén beszél a magányról, a szeretethiányról, a családi drámákról és arról a világról, ahol a Michelin-csillag egyaránt jelent ünneplést és terhet, ahogyan csak kevesen mernek vagy képesek. A könyv vallomás arról, hogy a fine dining világában a fényes tányérok és a ragyogó csillagok mögött emberek állnak, akik mindennap harcolnak önmagukkal, határaikkal, múltjukkal, és azzal a kérdéssel, vajon megéri-e a csúcsra törni. Gastro Gaga valódi meséje azoknak szól, akik szembenéztek a saját határaikkal, akik megérezték, milyen árat kell fizetni az álmaikért, és akik tudják, hogy a siker mögött sokszor egészen másfajta történet rejtőzik, mint amit a külvilág lát.
U dodávateľa
30,96 €

Harapásnyira a haláltól - Diktátorok, politikusok és egyéb gengszterek ételkóstolói


Kényúr, diktátor, zsarnok - szinte mind ugyanazt jelentik. És a szokásaik, félelmeik is hasonlítanak. Ezért alkalmaztak étel-tesztelőt, nehogy valaki egy könnyű ciánlevessel lefordítsa őket a székükről. Például Hitler és Sztálin is fenyegetve érezte magát, ezért előkóstolóik csócsálták a krumplipürét vagy a malacpörköltet. Még Barack Obamának is (aki persze korántsem volt diktátor) azt tanácsolták, hogy alkalmazzon kajafelelőst, nehogy bajba kerüljön egy rasszista alkalmazott marhasültjétől. Tények és adomák, valós történetek és fiktív sztorik kelnek életre könyvünkben. Ám ezek nem keverednek, az olvasó mindig tudja, mi az igaz és mi az, ami a szerző fantáziájának (nem mérgezett) gyümölcse.
U dodávateľa
9,80 €

Reincarnated as a Sword 7. - Penge az új életem 7.


KARD ÁLTAL ÉLJ Fran és Mester a Repülő sziget kazamatájának kihívásokkal teli folyosóit járják. Útitársukkal, az excentrikus nekromanta Jeannel és familiárisaival sorra hagyják maguk mögött az egyre nehezedő szinteket. A sötétség mélyén a végső terem ura nem más, mint a Holtak Királya... egy rettenetes lich! Csapdába esve és kimerülten kezdetét veszi az elkeseredett küzdelem, ahol a csapatnak minden képességét és varázslatát be kell vetnie...
U dodávateľa
9,85 €

Bernardína a iné ženy


Vyzretý knižný debut Jany Cigánikovej sa vyznačuje osobitým autorským gestom, ktoré neľútostne, a predsa magicky načiera až na dno zdanlivo všedných príbehov o ženách, o rôznych podobách materstva, o rodinách, mladosti a starobe či o medzigeneračných vzťahoch. „Príkrosť vyobrazenia sa tu spája s imaginatívnosťou, realistickosť s ireálnom. Detabuizované uvažovanie a prežívanie postáv nás nepriamo vystavuje skúške sebareflexie. Prijať akýkoľvek štandardizovaný koncept normálnosti znamená neprejaviť si otvorene to, na čo v skrytosti človek myslí, no neraz sa to hanbí priznať i sám pred sebou. Autorkino písanie je v tomto oslobodené, no jej postavy nie, pretože ich pocity a myšlienky ostávajú pred druhými utajené...“ Lenka Šafranová, literárna kritička „Cez zážitky postáv, ktoré sú také osobné, až máme pri čítaní pocit, že by sa patrilo odvrátiť zrak, sa autorka dotýka spoločnej ženskej skúsenosti. Jej metafora tne do živého a zažiera sa pod kožu.“ Nicol Hochholczerová, spisovateľka.
Na sklade 1Ks
14,50 €

Szent Péter esernyője - (különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Az eredeti megjelenés 130. évfordulóján új köntösben vehetik kézbe az olvasók Mikszáth Kálmán talán legnépszerűbb művét, amely a szerelem diadalát énekli meg a pénzvágy és a kapzsiság fölött. Wibra Gyuri, a fiatal, besztercebányai ügyvéd útnak indul, hogy megkeresse örökségét, vagyis felkutasson egy piros esernyőt, amelynek nyelébe apja, a ravasz Gregorics Pál fia vagyonát rejtette el a kapzsi rokonok elől. A nyomozás során azonban Gyuri nem pénzre bukkan, hanem valami másra, ami többet ér minden kincsnél: a glogovai papkisasszony, Veronka tiszta szépségére és önzetlen szerelmére. A jó palócok és a Tót atyafiak sikere után a Szent Péter esernyője hozta meg Mikszáthnak a legnagyobb elismerést, a Jókaiéhoz fogható népszerűséget. Még életében tizennégy nyelvre lefordították, azóta pedig mintegy nyolcvan nyelven olvasható, és a mai napig az egyik legnépszerűbb magyar regény, ami most gyönyörű, élfestett kiadásban jelenik meg a Troubadour Books Időkapu sorozatában.
U dodávateľa
12,67 €

A párizsi táncosnő


Ígéretet tett, de a betartása az életébe kerülhet. Párizs, 1939. Helena Fotticelli feltörekvő fiatal táncosnő Párizs bohémnegyedében. A háború miatt el kellett hagynia hazáját, a gyorsan fasizálódó Olaszországot, és miközben arról álmodozik, hogy egyszer majd híres színésznő lesz, egyelőre kénytelen a hírhedt Folies Bergere éjszakai klub sötét színpadán táncolni, hogy megélhetését biztosítsa. Élete teljesen eltér Marek és Annette, a Lengyelországból elmenekült, fiatal zsidó házaspár és két kisfiuk életétől, akik a felette lévő lakásban élnek. Mégis, valamilyen megmagyarázhatatlan módon különleges kötelék alakul ki közöttük, és Helena szinte családtaggá válik. Aztán egy nap Marek eltűnik. És minden megváltozik. Mielőtt még felfoghatná, hogy mi történt, Helena megfogadja: saját gyermekeiként óvja és védi a fiúkat. De ahogy Franciaország megszállását követően egyre fokozódik a náci terror Párizsban, még egy jó szándékú, gyönyörű fiatal táncosnő is kevés lehet ahhoz, hogy megvédje a gyerekeket - és saját magát - attól, ami közeleg. Doron Darmon igaz történeten alapuló regénye a szeretet vérségi kötelékeknél is nagyobb erejéről mesél.
U dodávateľa
14,08 €

Kuriózumok kávézója


Egy rejtélyes levél. Egy elfogadott állásajánlat. És esély a továbblépésre. Ava Harrison egy hónappal volt barátja tragikus halála után egy furcsa álláshirdetést tartalmazó levelet kap: "Gondozót keresünk egy bogaras öregúr, és elkényeztetett, igazi szörnyeteg nősténymacskája mellé." Ava úgy érzi, kísértet van a dologban, de az alabamai Driftwoodban betöltendő állás kivételes lehetőségnek ígérkezik arra, hogy új életet kezdjen. Normális életet. Maggie Mae Brightwell látszólag óriási energiával vezeti a Szarkát, a driftwoodi kávézót, ami egyben kuriózumok boltja is. A derűs felszín alatt azonban ott rejtőzik a fájdalmas valóság... Az állandó elfoglaltság a legjobb módja annak, hogy elterelje Maggie figyelmét anyja elvesztéséről, és idősödő apja miatti aggodalmairól. Ava és Maggie hamar ráébrednek, hogy rokonlelkek, hiszen mindkettejüket kísérti valami - ám el kell engedniük a múltat, hogy továbbléphessenek. Olykor ugyanis a hullámok olyan helyre sodornak minket, ahová valójában tartozunk.
Na sklade 1Ks
17,72 €

Coco és a divat forradalma


"A divat mulandó. A stílus örök." - Coco Chanel A fiatal Gabrielle Chanelnek nagy álmai vannak. Keresi önmagát, míg végül - egy sanzon alapján, amelyet színpadon is elénekel - Coco néven ismert lesz, az áttörés azonban egyelőre várat magára. Aztán megismeri Boy Capelt, és vele együtt a szerelmet is. A férfi segítségével megnyitja első divatházát, és végre visszatalál ahhoz, amiben a legtehetségesebb: saját, különleges stílusának a megalkotásához. Az általa tervezett ruhák hamarosan Párizs asszonyait is elbűvölik. De vajon tényleg Boy az a férfi, aki mellette áll abban, hogy forradalmasítsa a divat világát? A sikerszerző Lena Johannson ebben az életrajzi ihletésű regényében Coco Chanel divatbirodalmának megalapításáról és élete nagy szerelméről ír.
U dodávateľa
17,72 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King