Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Katabasis - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Katabasis (katávaszisz), ógörög főnév, jelentése: az alvilágba alászálló hős utazásának elbeszélése. Alice Law egész életét arra tette fel, hogy a mágikus tudományok legelismertebb alakja legyen. Mindent feláldozott a célért: a büszkeségét, az egészségét, a szerelmi életét - és bizony az ép elméjét is. Mindezt azért, hogy a világ leghatalmasabb mágusával, Jacob Grimes professzorral dolgozhasson a Cambridge-i Egyetemen. Aztán a professzor egy mágikus balesetben meghal. És a baleset talán Alice hibája. Grimes a történések következtében a Pokolba került, Alice-nek pedig feltett szándéka utánamenni. A férfi ajánlásán múlik ugyanis a lány jövője, akinek még a halál sem állhat az útjába, ha az álmairól van szó. Csakhogy van egy kis gond: Peter Murdoch, Alice nagy vetélytársa pontosan ugyanerre az ajánlásra pályázik. Orpheusz és Dante iránymutatásaira hagyatkozva, poggyászukban a pentagrammáikhoz elegendő krétával, Alice és Peter nekivág a Pokolba vezető útnak, hogy az egyetemen töltött évek gyötrelme ne legyen hiábavaló, és megmentsék a férfit. Azonban a Pokol nem olyan, mint a könyvekben, és a mágia sem megoldás mindenre. Ráadásul Alice és Peter múltjában van valami, ami végzetes szakadékot nyithat közöttük... vagy épp szövetséggé kovácsolhatja őket egy olyan harcban, amely túlmutat mindkettejükön.
U dodávateľa
25,30 €

A klastrom titka


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Catherine Morland "tizenöt és tizenhét esztendős kora között hősnőnek készült. Minden olyan művet elolvasott, amely elegendő és alkalmatos idézettel lát el egy hősnőt viszontagságos élete során." Márpedig "ha egy ifjú hölgy hősnő kíván lenni... valaminek muszáj történnie - és történni is fog -, ami útjába sodorja a hőst." A történéseket jelen esetben az indítja el, hogy Catherine-t, a kedves és naiv vidéki lányt egy ismerős házaspár a felkapott fürdővárosba, Bathba invitálja. A lány romantikus olvasmányélményeiből kiindulva hatalmas várakozással tekint az utazás elé. Bathban hamar új ismeretségeket köt - annak rendje és módja szerint a hős is felbukkan -, amikor pedig egy valódi klastromba is meghívást kap, képzelete máris a gótikus rémregények világába repíti. A Northanger klastromból aztán néhány illúzióval szegényebben ugyan, de annál értékesebb élettapasztalattal gazdagodva tér haza, az olvasó pedig elismeréssel adózhat Jane Austen zsenialitásának, aki ebben az ironikus művében egyszerre figurázza ki a szentimentális írásokat és a rémtörténeteket, és teszi ezt roppant szórakoztatóan.
U dodávateľa
14,06 €

Büszkeség és balítélet


Jane Austen a világ egyik legolvasottabb szerzője, pedig mindössze hat teljes regény és néhány töredék mű maradt utána. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. A régenskorszak idején játszódó fordulatos és érzelemdús történet pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. Az események középpontjában a Bennet nővérek állnak. Az öt lánytestvér közül a legidősebbnek, Jane-nek Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője személyében, úgy tűnik, kérője akad. Ám a férfi barátja, az öntelt és kiállhatatlan természetű Mr. Darcy miután kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, sikeresen lebeszéli Mr. Bingley-t egy Jane-nel kötendő esetleges házasságról. Az ezután következő események hatására végül Darcy és Elizabeth is leküzdik hibáikat, a büszkeséget és az előítéleteket, és ezzel nemcsak a saját, de Mr. Bingley és Jane boldogsága elől is elhárulnak az akadályok. De vajon nincs már túl késő?
U dodávateľa
15,46 €

Jak prodat strašidelný dům


Když Louise zjistí, že jsou její rodiče po smrti, bojí se vrátit domů. Nechce nechat dceru s bývalým manželem a odletět do Charlestonu. Nechce se vyrovnávat s rodinným domem, který je až po střechu nacpaný pozůstatky otcovy akademické kariéry a matčinou celoživotní posedlostí loutkami a panenkami. Nechce se učit žít bez dvou lidí, kteří ji znali a milovali jako nikdo jiný na celém světě. Ze všeho nejvíc se nechce vyrovnávat se svým bratrem Markem, který nikdy neopustil jejich rodné město, dostává vyhazov z jedné práce za druhou a nesnáší Louise za její úspěch. Bohužel ale bude potřebovat jeho pomoc, aby připravila dům k prodeji. Protože k tomu, aby se dům dostal na trh, bude potřeba víc než jen nová výmalba stěn a vyčištění od celoživotních vzpomínek. Jenže některé domy se prodávat nechtějí a jejich dům má s oběma jiné plány...
U dodávateľa
24,10 €

dostupné aj ako:

Ágról a levél - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Két város. Két világ. Egy szív. Amikor Ellis Mitchell élete egy pillanat alatt fenekestül felfordul, és a nagyvárosi nyüzsgésből egy csendes kisvárosba, Bramble Fallsba költözik, úgy érzi, minden álma szertefoszlott. A Columbia helyett egy vidéki gimnáziumba kerül. A divat és újságírás helyett almaültetvény és sütemények várják. És egy fiú, aki évekkel ezelőtt megcsókolta - és aki most úgy tesz, mintha nem is ismerné. De Bramble Falls több mint aminek elsőre tűnik: fahéjillatú kávézók, mécsesfényes főtér, barátságok, amelyek nemcsak mindent kibírnak, de formálnak is. A Hulló Levelek Fesztivál forgatagában Ellis újra megtalálja önmagát - és végre elegendő erőt gyűjt ahhoz, hogy kövesse az álmait. Az Ágról a levél meghitt, szívmelengető és őszinte történet az első szerelemről, a családi döntések következményeiről, és arról, hogyan tanuljuk meg saját kezünkbe venni a sorsunk irányítását.
U dodávateľa
18,31 €

Egy nevetséges ember álma - (Különleges kiadás)


Dosztojevszkijt nagyregényei tették halhatatlanná, a világirodalom klasszikusává, így elbeszélései talán kevesebb figyelmet kaptak, és gyakran inkább csak abból a szempontból értékelték ezeket az írásokat, hogy felfedezhetők-e bennük azoknak a hangulatoknak, karaktereknek, írói módszereknek, technikai megoldásoknak a kezdeményei, amelyek a nagyprózájában bontakozhattak ki a maguk teljességében.Ezek a művek azonban saját jogon is érdemesek a figyelmünkre, és közülük nem egy, de leginkább a Feljegyzések az egérlyukból kivételes hatást gyakorolt a huszadik század modern prózairodalmára. Ez a kisregénye teremti meg az "odúlakó" tipikus figuráját, amely aztán nem csak más elbeszélésekben köszön vissza, de Dosztojevszkij legismertebb hőse, Raszkolnyikov is ide sorolható. Ilyen odúlakó a Nevetséges ember álma című kései elbeszélés hőse is. Nem segít egy kislányon, aki haldokló anyjához hívja, majd a férfi elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Szereplői ehhez a férfihoz hasonlóan különc, elesett, a társadalom szélére sodródott, álmatlanságtól és válogatott lelki gyötrelmektől szenvedő figurák, akiknek képtelen élethelyzetekben kell szembesülniük az élet abszurditásával, és Dosztojevszkij elbeszélései csak a legritkább esetben végződnek olyan felemelő és ihletett látomással, mint ez az írása, melynek hőse egy másik bolygón megpillanthatja az emberiség aranykorát. Kisregényeire inkább jellemző az a látásmód, ami e kötet másik elbeszélésére, az Örök férjre, melyben tragikus sorsok kapcsolódnak össze reménytelen helyzetekben, hogy vakon sodródjanak valami megjósolhatatlan végkifejlet felé. Itt egy megcsalt férj a felesége halála után keresi fel a nő egykori szeretőjét. Nem a bosszúállás szándékával érkezik, inkább kétségbeesését próbálja megosztani egykori vetélytársával, végül mégis az életére tör. Akárcsak nagyregényeiben, Dosztojevszkijre jellemző módon keverednek itt is a tragikus, illetve szánandóan kisszerű, nevetséges érzelmek, indulatok és emberi sorsok.
U dodávateľa
12,67 €

Örvénylő szerelem


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Budapest a világ közepe, legalábbis annak a két fiatalnak, akiket a Váci utcában talált el a szerelem nyila. Az olasz-amerikai William és a pekingi, feltűnően csinos Lin Ruoxi együtt telepednek le Budapesten. William zenetanár, Lin Ruoxi nyelvtanár lesz. Hogy a szerelem mindent legyőz...? Nos, nem, nem mindent. A két fiatal természete, családi háttere eltérő, s a sors is beleszól az életükbe. Kapcsolatuk heves és hullámvölgyekkel teli, számtalan csodás élménnyel gazdagodnak, de tragédiákkal gyengül az önbizalmuk és a kötelék, ami néha eltéphetetlennek látszik...
U dodávateľa
14,06 €

Útočící jelen


Může osamocený indián z divokých Černých hor přežít ve Francii konce devatenáctého století? Poslední román indiánského autora Jamese Welche Útočící jelen (2000) zachycuje osudy mladého indiána z kmene Lakotů, který se slavným představením z amerického Západu, Buffalo Billovou Wild West Show, zavítá do francouzské Marseille. Když se však během vystoupení těžce zraní a show pokračuje v cestě bez něj, započne se nová etapa jeho života a jemu nezbývá než se naučit žít v zemi, jejímuž jazyku nerozumí a jejíž kultura je mu zcela cizí. A její neznalost má mít tragické následky… Útočící jelen je dramatickým vyprávěním o střetu dvou odlišných kultur, zároveň je však mnohem univerzálnějším příběhem o prosté lidské touze po štěstí. – Vychází za laskavé podpory Ministerstva kultury ČR.
U dodávateľa
25,45 €

dostupné aj ako:

Elsuttogom százszor (Különleges kiadás)


Éber Zsófi, a harmincas, okos és sikeres műfordító egy nap arra ébred, hogy ki akar szállni a hétköznapok mókuskerekéből. Környezete legnagyobb döbbenetére vidékre költözik, hogy birtokba vegye a nagymamájától örökölt, mesébe illő házat. A titokzatos Nagyi azonban, akiről faluszerte azt suttogták, boszorkány, mást is tartogat unokája számára. Zsófi körül egyre sokasodnak a megmagyarázhatatlan események és a véletlen egybeesések. Mintha a ház - vagy valaki más? - üzenni akarna neki. Vajon mit jelentenek a különös dátumok a nagypapa fényképének hátoldalán? Mi minden rejtőzhet az ódon, sokrekeszű szekreterben? Kinek a horoszkópját őrizgette féltett kincsként a Nagyi, és miért? Bauer Barbara generációkon átívelő regénye arra keresi a választ, hogy honnan jövünk, és milyen terheket halmoztak ránk felmenőink. Talán nem is tudunk róluk, mégis egy életen át cipeljük őket? Vagy elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megszabaduljunk a kéretlen útravalótól? Mialatt Zsófit mindinkább magába szippantja nagymamája naplója, melynek lapjain egy időtlen szerelem felemelő és szívszorító története bontakozik ki, saját sorsa is gyökeres fordulatot vesz egy férfi váratlan felbukkanásával. Nagyon úgy fest, hogy Szoboszlai András az igazi - de lehet, hogy egy kicsit még annál is több. Mielőtt közös jövőjük tervezgetésébe vágnának, szembe kell nézniük saját múltjukkal, és kiderül, hogy történetük szálai a felszín alatt szorosabban fonódnak össze, mint azt bármelyikük is gondolta volna...
U dodávateľa
14,08 €

Szélhámos Budapest


A fiatal Gordon Zsigmond nemrég tért haza Philadelphiából, ahová magánéleti válságok és a történelem viharai elől menekült. Tíz év távollét azonban hosszú idő, és itthon nem világlátott bűnügyi újságíróként, hanem Az Est lótifuti zsurnalisztájaként tekintenek Gordonra, amíg egy gatyarohasztóan forró napon, a Tabánban holtan nem találnak egy Szatmári nevű színészt és tőzsdealkuszt, akitől a szálak egy hírhedt amerikai szélhámoshoz vezetnek. A svindler Strosnider nagy balhéra készül Pesten, a kérdés csak az, hogy miképpen néz ki a milliókat érő átverés szereposztása, és hogyan tudna Gordon beépülni a svindlerek csapatába. Hajmeresztő kalandjaiban segítségére van Czövek, a szolgálatkész bértaxis, Piri, az izgalmasan vörös színésznőcske, Turcsányi bűnügyi szerkesztőségvezető és persze minden titkok ismerője, Tata, no meg az ő ínyenc lekvárjai. Feltűnnek még a kor elengedhetetlen szereplői: dizőzök és pincérek, kóristák és kintornások, hamiskártyások és kibicek, főurak és utcalányok, korrupt rendőrök és besúgók, illetve mindezek hátterében a girbegurba utcákkal tarkított, mocskosan is csodaszép, szélhámos Budapest. A Budapest Noir előzménytörténetéből amelyből fény derül Gordon Zsigmond ifjúkorára, a tőzsdekrachok éveire és kedvenc zsurnalisztánk első pesti ügyére.
U dodávateľa
16,90 €

Míg a háború meg nem öregszik bennünk - Szarajevói Marlboro újratöltve


"Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis vállalkozik a kísérletre, és Miljenko Jergović pontosan ezt tette a Míg a háború meg nem öregszik bennünk című gyűjteményben. Ezek az új elbeszélések nem színei és fonákjai az előzőeknek, hanem olyan sorsokat elmesélő új történetek, amiket az előző könyv szereplőivel a menekülés lehetetlensége, a pusztulás borzalma és szépsége, a minden egyes egyén genetikai kódjába vésett sorstalanság köt össze az egyik utolsó olyan városban, ahol egykor még egyenjogúan és félelem nélkül három hit élt együtt. És ahogy Szaloniki eltűnt a nagy háború viharaiban, úgy tűnt el a négyéves ostromban az a Szarajevó is, amelyről Jergović ír, s amelyet sok elbeszélésében felidéz." Seid Serdarević "Én tudom a legjobban, hogy mindenkinek, aki ölt, mészárolt, gyilkolt, erőszakolt ebben a háborúban, nyugodt lesz utána az álma. Traumájuk azoknak van, akik semmit sem tettek."
Na sklade 1Ks
14,08 €

Lidérc


A bestsellerek sorát jegyző, többek között Eisner-díjjal kitüntetett Joe Hill a NOS4A2 című regényében bemutatta Karácsonyország vérfagyasztó világát és az ott uralkodó kortalan eszelőst, Charlie Manxet. A szerző ezúttal a rajzoló Charlie "Talent" Wilson III segítségével elmeséli nekünk Manx lidércnyomásba illő eredettörténetét, bemutatnak egy rakás züllött figurát, és elviszik az olvasókat egy körre a rémálmok útján egy olyan járgányban, amelyen nincsen fék.
U dodávateľa
28,14 €

Reménytelen szerelem


Karinthy a kapcsolatok megannyi színét (és fonákját) bemutatni képes virtuóz, aki a női nemhez való ellentmondásos viszonyát utánozhatatlan szellemességgel örökíti meg ebben a kötetben (is), amely elbeszéléseiből és humoreszkjeiből ad közre egy válogatást. Ez a könyv a lelki zivatarok, a harc, a viszonzatlan rajongás, a méltatlan szerelmek és az emberi gyarlóság albuma, amelyből banalitásukban is halálos emberi drámák, semmiért lobbant perzselő szenvedélyek szikráznak föl. S amikor nem fokozható tovább értetlenségünk abban, milyen hát a nő és milyen a férfi, az író csak annyit üzen: páratlan társak a szerelem nevű életre-halálra vívott küzdelemben. Az író igazságvágyától hajtva a "mosoly vészbírósága elé állítja a nő-férfi viszonyt". Humora magával ragadó, s mi jót derülünk a szomszédra ráillő vitriolos megjegyzéseken. De ki kacag még rajtunk kívül? Alighanem a falon túlról hallik a nevetés...
U dodávateľa
11,24 €

Édes Anna


"Talán egy falusi cselédlány lehetett a mintája, akit évekkel ezelőtt egy nyári délelőtt lestem meg az utcán, valami budai ház kapujában, amint fehér fogával beleharapott egy zöld almába. Akkor önkéntelenül eltűnődtem, milyen lehet ennek az élete és sorsa. Ez az almába harapó lány gyakran kísértett. Valószínűleg ez a kristályosodási pont." "Én az Édes Anna írása alatt - nem tudom, miért - mindig a temetési szertartás latin verseit mondogattam és énekeltem. Ez azonnal visszazökkentett a hangulatomba. Ez volt az alaphangja. A fönséges, ókori versekből merítettem erőt." Kosztolányi Dezső Habár az Édes Anna remekmű voltát alig valaki vonta kétségbe, a mű a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a "géppé válásnak" pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a "keresztény kurzus" mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által "felfedezett" módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, "élő" figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.
U dodávateľa
5,58 €

Rémtörténetek


Edgar Allan Poe, az amerikai romantika tragikus sorsú, mégis zseniális alakja nem csupán a világirodalomra gyakorolt óriási hatást, de egy új műfaj, a krimi atyjaként is számon tartjuk. Élete fantomok kergetésével és önpusztítással telt, művei azonban mind a mai napig rabul ejtik az olvasót. Ez a különleges válogatás négy "groteszknek és arabeszknek" nevezett elbeszélést tartalmaz - A fekete macska, A Vörös Halál maszkja, Az Usher-ház pusztulása és a Hoppsza-béka -, melyekben a nevetséges és az ijesztő szeszélyes módon fonódik össze. A jól ismert történetek most mégis újszerűen hatnak, mert Gris Grimly grafikusművész, mintegy társszerzőként vizuálisan is életre kelti az író hajmeresztő képtelenségeit, még mélyebbre rántva az olvasót Poe lidérces világába.
U dodávateľa
23,94 €

És boldogan éltek


Egy jóképű könyvesboltos, egy eltévedt levél... és rengeteg bonyodalom. April, az okos, szellemes, ám magányosan éldegélő lányegy nap a tettek mezejére lép: névtelen levelet hagy egy könyvben Westley-nek, egy elragadóseattle-i könyvesbolt eladójának, akiről csak annyit tud, hogy szelíd a mosolya, és jól áll neki a flaneling. Egy véletlennek köszönhetően azonban Laura, az elfoglalt, egyedülálló anya találja meg az üzenetet, és azt hiszi, Westley hagyta ott neki. Egy jóképű férfi, aki ráadásul szereti a könyveket -kis barátnői rábeszélésre Laura úgy dönt, válaszol a levélre. Eközben az egyébként sem az éleslátásáról ismertWestleyfigyelmét túlságosan is elvonja a boltban forgatott film és a benne felszabaduló színészi ambíció, hogy észrevegye a két nő bármelyikétis. Ám April és Laura közben továbbra is írják a leveleket, és hármójuk története egyre csak bonyolódik. Vajon a boldog befejezés is ott lapul számukra a sorok között?
Na sklade 1Ks
14,06 €

A tót atyafiak - A jó palócok


Mikszáth Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. "Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem... a magyar paraszttól" - vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: "Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és... mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni." Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: "Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé."
U dodávateľa
6,99 €

Halálos kötelék


J. D. Robb epikus történetszövése hűségről, árulásról, gyilkosságról és a háború hosszúra nyúlt árnyékáról... Az útlevelében a Giovanni Rossi név állt. Csakhogy évtizedekkel korábban, a Városi Forradalom idején tagja volt a Tizenketteknek nevezett titkos szervezetnek. Honfitársának sürgető hívására érkezett New Yorkba, ahol kényelmesen elhelyezkedett a rá váró kocsiban. És perceken belül meghalt... Eve Dallas hadnagy frusztrálónak találja a Rossi-ügyet. Ott az idősödő áldozat, aki éppenhogy csak megérkezett Rómából; az özvegy, akinek fogalma sincs róla, hogy a férje miért hagyta el az otthonát; az egyelőre azonosítatlan gyilkos fegyver; továbbá az arcfelismerő rendszer teljes kudarca. Amikor rájön a 2020-as években tomboló Városi Forradalomhoz köthető kapcsolatra, azonnal eszébe jut, hogy Summerset - a végletekig lojális, ugyanakkor meglehetősen mogorva komornyik, aki annak idején befogadta a férjét a dublini utcákról - talán a segítségére lehet, elvégre abban az időben szanitécként szolgált Európában. Amikor Summerset tudomást szerez a gyilkosságról, úrrá lesz rajta a döbbenet és a gyász - ugyanis, mint azt később felfedi, ő is tagja volt a Tizenketteknek. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra. Most viszont kénytelen - nem csupán azért, hogy segítse Eve nyomozását, hanem mert az elkövető egy titokzatos üzenetben azzal kérkedik, hogy végezni fog a Tizenkettek még életben lévő tagjaival. Akik közé Summerset is tartozik - és a gyilkos küldetés közel sem ért még véget...
U dodávateľa
12,67 €

A Nevető Batman


A Dark Nights: Metal: Sötét világok című nagyszabású történetben elszabadult a Sötét Multiverzum. Most a gonosz alternatív valóságok legszörnyűbb lakója tör Gotham Cityre... Félig Batman, félig Joker. A Nevető Batmanben, a Sötét Multiverzum bűnözőzsenijében egyesül minden, ami a köpenyes igazságosztót hőssé, nemezisét pedig lelkiismeretlen gyilkossá teszi. Ráadásul nem is egyedül érkezett. A Sötét Multiverzum miriád realitásainak egyikéből magával hozta a Zord Lovagot is, aki kegyetlen önbíráskodóként bármilyen fegyvert bevet, hogy végezzen halálra jelölt ellenségeivel. És ahogy a sötét lovag legközelebbi barátai, leghalálosabb ellenségei és multiverzumos alteregói mind a tűzvonalba kerülnek, egyetlen kérdés marad: Ki nevet a végén? A válasz kiderül a sztáralkotópáros, Scott Snyder és Jock sötét hangulatú, parádés kötetéből. A kötet a teljes The Batman Who Laughs minisorozatot (1-7.) és a The Grim Knight 1. számát tartalmazza.
U dodávateľa
26,75 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King