Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Süticsata a cicakávézóban


"A macskák és a kutyák köztudottan halálos ellenségek, nem igaz? Mégis azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást!" A Mokka Makka kávézó macskás tematikájú süteményeinek az egész környékről csodájára járnak, legyen szó akár a cicás fánkokról, vagy a kávézó rezidens macskáival díszített szülinapi tortákról. Az édességcsodákban jeleskedő Clem azonban jóval kevésbé találja a helyét a konyhán kívül, és egy régi trauma miatt szorongással töltik el a világ kihívásai. A Mokka Makka tulajdonosa, Sylvie úgy gondolja, hogy a fiatal lánynak jól jönne némi bátorítás, így hát elindítja egy neves cukrászversenyen. Clem legnagyobb riválisa Lucas, a Mérföldes Mancsok nevű kutyás kávézó társtulajdonosa, és hamar kiderül, hogy a két fiatalban jóval több közös vonás akad, mint a cukrászmesterség iránti szenvedély. Túlélheti vajon a közöttük kibontakozó románc a verseny által okozott nyomást és az általuk hordozott sebeket? Clemnek és Lucasnak rá kell döbbennie: ahhoz, hogy valóban közel kerüljenek egymáshoz, mindkettejüknek át kell lépniük a saját árnyékukon.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Test


Egy, a világtól és saját magától elidegenedett férfi élete a felemelkedéstől a mélybe zuhanásig A lecsupaszított prózában megírt, mégis mélyen megrendítő Test egy magyar származású férfi életének legfontosabb pillanatait követi végig a kamaszkorától kezdve évtizedeken keresztül - bemutatva, hogyan roppantják fokozatosan össze döntéseinek következményei. A tizenöt éves félénk és esetlen István édesanyjával él egy csendes magyarországi lakótelepen. Új fiú a városban, aki hamarosan elszigetelődik az osztálytársaitól, és olyan eseményekbe sodródik, amelyek örökre idegenné teszik önmaga számára. Egyedüli társasága a szomszédban élő, férjezett nő, aki nagyjából egyidős az édesanyjával. Kapcsolatuk titkos viszonnyá alakul, amelynek igazi jelentőségét István maga sem fogja fel teljesen, és végül az élete kisiklik az irányítása alól. Vitája az asszony férjével tettlegességig fajul, amelynek következtében őt teszik felelőssé a férfi haláláért. Fiatalkorúak börtönébe kerül, majd később Irakban szolgál katonaként. Évekkel később egy biztonsági cégnél dolgozik, majd egy milliárdos angol család sofőrje lesz Londonban, ahol bejut a híresek és gazdagok világába, ám rá kell jönnie, hogy a szépség és siker mögött sokszor érzelmi üresség és veszteség rejtőzik. A siker, a szerelem és a gazdagság utáni hajszában mindent elér, amit akar - de a csúcson egy hirtelen tragédia azzal fenyegeti, hogy mindent el is veszít. David Szalay 2025-ben Booker-díjjal kitüntetett kötete, a TEST igazán mély kérdéseket boncolgat: mi mozgatja az életünket? Mi ad neki értelmet? És mi az, ami végül tönkre teheti? A regény lényegre törő éleslátással, kérlelhetetlen pátosszal és megdöbbentő emberséggel követi nyomon, hogy változó, bizonytalan, egyre erőszakosabb világunkban milyen kitörölhetetlen hatásai vannak a feldolgozatlan traumáknak.
U dodávateľa
16,90 €

Každý príbeh je príbehom lásky


Môže láska zachrániť? Túto otázku si Alessandro D´Avenia kladie na začiatok svojej knihy a pozýva nás hľadať odpoveď. V tejto náročnej úlohe nám pomáhajú ženy, ktoré spája spoločný osud: stali sa životnými družkami veľkých umelcov. Boli ich múzami, niektoré vernými pomocnicami až na hranicu popretia vlastnej osoby, iné nemilosrdnými rivalkami s nepokojnou dušou. D´Avenia sa pokúša rozpliesť klbká odlišných príbehov a vytvoriť jednu rozprávačskú niť so spoločným menovateľom. Ako správny milovník mýtov sa pritom opiera o archetyp každého ľúbostného príbehu, o mýtus Orfea a Eurydiky, ktorý zachytáva všetky fázy takéhoto príbehu aj s jeho protiľahlými pólmi – láskou a neláskou. Publikáciu z verejných zdrojov podporil Fond na podporu umenia, ktorý je hlavným partnerom projektu.
U dodávateľa
18,99 €

Gachiakuta 5


Rudo, který přísahal, že se vrátí na Nebesa a pomstí Regtovu vraždu, se doslechl o někom, kdo dokáže cestovat mezi Nebesy a Podnebesím. Vydal se do nebezpečné pouště v zakázané oblasti, aby získal informace od tajemné ženy, která prý toho člověka spatřila. Jenže do věci se vloží Endžin...!
U dodávateľa
12,99 €

Pszichopata sorozatgyilkosok


"Nem hiszek az emberben, ahogyan istenben vagy az ördögben sem. Rühellem az egész átkozott emberi fajt, saját magamat is beleértve... A gyöngékre, az ártalmatlanokra és a gyanútlanokra vadászom. Ezt a leckét másoktól tanultam: akinél az erő, azé a jog." Gary Ridgway, azaz a Green River-i gyilkos (1949-) Christopher Berry-Dee oknyomozó kriminológus összesen több mint harminc elvetemült gyilkossal készített interjút élete során, akik szinte minden módszert bevetettek, amely alkalmas az emberélet kioltására: fojtogatás, késelés, agyonverés, az áldozat lelövése vagy élve felgyújtása, maró hatású anyagok befecskendezése... Tulajdonképpen nem volt olyan ölési mód vagy kínzás, amely ne szerepelt volna a bűnlajstromukban. Ebben a könyvben a szerző még messzebbre merészkedik, mint a Sorozatgyilkosokkal beszélgettem című kötetében, és egyenesen a pokol kapujáig viszi az olvasókat. Mélyinterjúi olyan pszichopaták fejébe kínálnak bepillantást, akik a színtiszta gonoszságból merítik erejüket. Berry-Dee nemcsak rögzíti, de részletesen elemzi is beszélgetéseit, feltárja, mi és hogyan tesz valakit gyilkossá, és arra készteti az olvasót, hogy a színfalak mögé pillantva szembesüljön a kényelmetlen igazsággal: a normalitás és a deviancia közötti határ sokkal vékonyabb, mint azt hinni szeretnénk. A KÖNYVET CSAK ERŐS IDEGZETŰ, FELNŐTT OLVASÓKNAK AJÁNLJUK A RÉSZLETES ÉS FELKAVARÓ ESETLEÍRÁSOK MIATT. A Pszichopata sorozatgyilkosok az Animus Könyvek TRUE CRIME - VALÓS BŰNÜGYEK sorozatának ötödik része.
Na sklade 1Ks
16,59 €

Rabmadár


Tíz év raboskodás egy kegyetlen hódító börtönében. Tíz év folyamatos megaláztatás, kínzás és erőszak. Tíz év reménykedés a gyors halálban. Shelline, Verya legyőzött királyának lánya azonban nem törik meg, és amikor váratlanul felbukkan a szabadulás lehetősége, minden rendelkezésére álló eszközzel harcol az életben maradásért. Ám a sors és a politika nem hagyja, hogy névtelenül, a tömegben elrejtőzve élje életét. Kénytelen szövetségre lépni a szomszédos királyság trónörökösével, aki sárkánylovasként koalíciót próbál kovácsolni a Veryát meghódító keleti hordák kiűzésére, és semmitől sem riad vissza a célja elérése érdekében, még ha ez egy vonakodó szövetséges elárulását jelenti is... Shelline választás elé kerül: a szívét kövesse, vagy rendelje alá a saját boldogságát a magasabb rendű cél elérésének? Ann Nette bemutatkozó regénye nyers, szókimondó, egyben sodró lendületű és érzelemdús fantasy egy eleven, lüktető világban.
Na sklade 1Ks
16,90 €

A fájdalom háza - Egy gyilkossági tárgyalás története


"Ha szeretsz valakit, az mióta jelenti, hogy sohasem akarnád megölni?" 2005. szeptember 4-én, az ausztrál apák napján Robert Farquharson és három gyermeke a kisfiúk édesanyjához, Cindy Gambinóhoz tartott, amikor autójuk letért az útról, és a vízbe csapódott. A tízéves Jai, a hétéves Tyler és a kétéves Bailey megfulladtak, apjuk ki tudott úszni az elsüllyedt járműből. A házaspár valamivel korábban külön költözött, és hamar felmerült a kérdés: kegyetlen bosszú vagy szerencsétlen baleset történt? Helen Garner egy barátja kamaszlányának társaságában, szinte megszállottként követte végig a nyilvános tárgyalássorozatot. A közönség soraiból figyelte a tárgyalótermi dráma szereplőinek testbeszédét, mimikáját, intonációját, és gyakran olyan pillanatokat kapott el, amelyek az esküdtek előtt is rejtve maradtak. Garner a hosszan elhúzódó per során megismerkedett a fiúk anyai nagyszüleivel, konfliktusba keveredett Farquharson ügyvédjével, és feltette a legkényelmetlenebb kérdéseket arról, hogyan ítéljük meg a bűnösséget és az ártatlanságot. A fájdalom háza a gyász, az empátia, az igazság és az igazságszolgáltatás krónikája, letehetetlenül izgalmas olvasmány a true crime szerelmeseinek Ausztrália egyik legjobb írójától. Helen Garner (1942) ausztrál író, novellista, újságíró. A fájdalom háza elnyerte többek között aNed Kelly-díjat, amelyet minden évben a legjobb ausztrál krimi és truecrime könyveknek ítélnek oda. Könyvei a Magvetőnél: A vendégszoba (2025) A fájdalom háza (2026)
U dodávateľa
18,31 €

Papírbabák - avagy lehet-e két hazád?


A kollektív emlékezet regénye. (Magyar Narancs) Pontos látlelet a múlt század végének Erdélyéről és Magyarországáról, a történelmi tudatalattiban kavargó indulatokról, amelybe hősei beleszületnek. (Péterfy Gergely) Viola, Mimi és Eszti elválaszthatatlan barátnőkként a hetvenes évek fojtogató erdélyi lakótelepein egy sárga kockás pléden fekve tervezgetik a jövőt. Öröknek hitt szövetségüket azonban lassan kikezdi a diktatúra könyörtelensége, a felnőttek hazugságai és a Szekuritáté mindenhová elérő árnyéka. Amikor az immár sebészi pályára készülő Viola beleszeret egy román orvosba, Ovidiuba, a családja elvárásai és a rendszer kilátástalansága kegyetlen választás elé állítják: maradjon az ismerős, régi hazában, vagy keressen magának új, élhetőbb otthont, amely talán sosem lesz igazán az övé? Bár az elkövetkező évtizedekben Viola orvosként a fél világot bejárja Amszterdamtól Tel Avivon át egészen New Yorkig, nemcsak azzal kell megküzdenie, hogy nőként helyt álljon a hivatásában, hanem makacs kísérőjével, a honvággyal és egy régi szerelem emlékével is. Havas Juli finom humorral és bocsánatos nosztalgiával egy olyan generáció tagjainak sorsát rajzolja meg, akiknek a disszidálás, a hontalanság, és az újrakezdés küzdelmei között kellett megtalálniuk önmagukat - vagy épp visszatalálniuk egymáshoz.
U dodávateľa
15,49 €

Ruthless Creatures - Könyörtelen teremtmények - Királynők és szörnyetegek 1.


Egyszer minden titokra fény derül. A vőlegényem öt évvel ezelőtt eltűnt. Itt maradtam egy esküvői ruhával, amit sosem fogok viselni. Begyógyíthatatlan sebeket hagyott maga után. A férfi, akivel le akartam élni az életemet, nyomtalanul eltűnt. Nem hagyott hátra mást, csak a darabokra tört szívemet és millió megválaszolatlan kérdést. Mígnem egy nap rejtélyes idegen érkezik a városba. A magas, komor és veszélyes Kage legalább annyira titokzatos, mint amennyire szívdöglesztő. Tudom, hogy rejteget valamit, mégis úgy vonzódom hozzá, akár a molylepkék a fényhez. Minden pillantásunkkal izzik köztünk a levegő, a vágy szenvedéllyé alakul, én pedig nem tudok neki ellenállni, menthetetlenül belehabarodom. Ám rájövök, azért küldték, hogy behajtsa az eltűnt vőlegényem ki kifizetetlen tartozását... És az adósság én vagyok.
U dodávateľa
13,80 €

Anya csak egy nincs


Az egész úgy kezdődik, hogy kihajtanak minket, mint csavart az anyából, és létünk (jó esetben) anyatejtől anyaföldig tart. Egy közkeletű állítást máris cáfolnék. "Anya csak egy van." Hiszen az embernek nem csupán egy anyja van (volt), hanem általában több is. Szerencsés esetben a halandó tele van (volt) anyákkal: van (volt) neki kettő nagyanyja, azután dédanyák, ükanyák, szépanyák... Nekem például az anyai nagyanyám (Csöpe, Csoze) éppen annyira az anyám volt, mint a második anyám (Titike, az édes-). És akkor még a nevelőanyákról, mostohaanyákról, keresztanyákról, örömanyákról, pótanyákról, ősanyákról, Holdanyákról, Földanyákról, béranyákról, bálanyákról, zászlóanyákról, betűanyákról, ellenanyákról, leányanyákról, legényanyákról, szerelmi anyákról és irodalmi anyákról nem is beszéltem. De (jelentős részükről) fogok. Ezért jöttem. Anya, anyu, anci, édesanyám, mama, anyuci, anyukáim... Szóval ezúttal anyázni fogok. Buzgó szüvel.
U dodávateľa
16,90 €

One-Punch Man 18: Omezovač


Garó, který utekl z Asociace příšer, a Saitama, který v restauraci musel čelit bezprecedentní krizi, se náhodou potkávají. Co udělá Saitama, který neví, že Garó je lovec hrdinů? Garóovi následně zkříží cestu ještě Král rozparovač, který už nedokáže potlačovat své vražedné choutky...
Predpredaj
13,99 €

Dubaj gésái 2. - Manila pillangói


Mi marad a szerelemből, ha az igazság keresése mindent felülír? Hónapok teltek el azóta, hogy Szofi Mauer megoldott egy gyilkossági ügyet. Azóta egyenesbe jött az élete, légiutas-kísérőként szeli az eget, és végre újra boldog Hafizzal. Egy titokzatos videó azonban felforgatja biztosnak hitt életét. Egy helyi, gazdag üzletember lánya arra kéri, hogy nyomozzon a nővére gyilkosa után. Csakhamar kiderül, hogy az új ügy ördögibb és kuszább szövedék, mint amit Szofi egyedül ki tudna bogozni. Miközben a barátaival a megoldást kutatják, Szofi és Hafiz kapcsolata hullámvölgybe kerül. Választania kell: repedező párkapcsolatát hozza helyre, vagy elmerül Manila sötét titkaiban, hogy végre elkapja a pillangóként tovaröppenő gyilkost. Fülledt és komor világ ez. A város szűk, vibráló utcái, a felhőkarcolók árnyékában megbúvó titkos szobák egy olyan igazság felé terelik Szofit, amiért talán túl nagy árat kell fizetnie… Hadházi Anita története egy szenvedéllyel és veszéllyel teli utazás a légiutas?kísérők világától a nagyvárosi árnyékzónák mélyéig – ahol minden döntésnek súlya van, és minden titok végzetes lehet.
U dodávateľa
18,03 €

The Last Daughter of Highdown Hall


She loved her mother, but did she really know he? s their mother Milly lies dying, the four Highdown Hall sisters gather at her bedside. For months, the youngest daughter, Zoe, has cared for Milly in the family home. The older sisters all have homes of their own, so Zoe will inherit the crumbling manor house and continue their mother’s legacy. But then they read their mother’s will: Zoe is cut out of Highdown Hall entirely—the house goes to her sisters. Zoe is utterly shocked and devastated—did she not know her mother at al? ith tensions rising between the sisters, Zoe begins sorting through Milly’s belongings, trying to find something to help her understand. When she discovers a mysterious iron key that fits no door, she is left only with more questions. What was this terrible secret her mother could never speak abou? s Zoe begins to dig into the past, she tries to hold onto her memories of the mother she loved. But what could have been so devastating that Milly kept silent her whole life? And if Zoe uncovers the truth—will it destroy her forever?
U dodávateľa
12,49 €

Hóvirágünnep


Ennek a novelláskötetnek az adja a különös értékét, érdekességét, hogy nyolc olyan írás is olvasható benne, amely most először jelenik meg magyar fordításban. A Prágához közeli falucska, Kersko nem idegen a Hrabal-rajongók számára. Sokszor, sok alkalomból jártunk már itt, tudjuk, hol a bolt, a kocsma, nem tévedünk el az erdős tájban, a hol saras, hol poros utakon, ösvényeken, a mezőkön és a szántóföldeken, ismerjük az évszakok illatát. 1965-től haláláig ez volt Hrabal második otthona, ez az a hely, ahova nemcsak a valóságban, de a műveiben is mindig visszatért, amelyre újra és újra rácsodálkozott, amelyet a rá jellemző hol harsány, hol csendes színekkel, hol elérzékenyülve, hol hangosan röhögve, újból és újból elmesélt, és amelyet az ő ihletetten áradó prózája tartott és tart azóta is életben. A kerskói ciklus darabjai nem csupán a szerző legszemélyesebb, legszelídebb írásai, de ráébresztenek arra is, hogy e hömpölyögve áradó próza titka, nem múló varázsa éppen az, hogy a Hrabal által teremtett világ és annak valamennyi lakója nem egyszerűen ismerős és érthető, hanem megnyugtatóan otthonos a magyar olvasók számára.
Na sklade 1Ks
15,49 €

Örökké, megszakítva


Megható új történet az Evelyn Hugo hét férje szerzőjétől! Elsie Porter átlagos huszonéves fiatal, ám ami vele történik, az minden, csak nem átlagos. Egy esős újév napján elindul otthonról az egy főre rendelt pizzájáért. Nem számít arra, hogy rajta kívül más is lesz a pizzériában, különösen nem az imádni való és sármos Ben Ross. A kémia kettejük közt azonnali és mindent elsöprő. Ben még huszonnégy órát sem tud várni, máris újra találkozni szeretne vele. Heteken belül mindketten fülig szerelmesek lesznek. Májusban megszöknek, és titokban összeházasodnak. Mindössze kilenc nappal később Bent biciklizés közben elüti egy teherautó, és azonnal életét veszti. Elsie a lakásból hallja a szirénákat, ám mire leér, Bent már elszállította a mentő. A kórházban szembe kell néznie sosem látott anyósával, Susannel - aki még csak nem is sejti, hogy kicsoda Elsie. Elsie és Ben elragadó szerelmi történetének, valamint Elsie és Susan gyászfeldolgozásának összefonásával az Örökké, megszakítva című regény arra emlékeztet, hogy egy történet nem csak egyféleképpen érhet boldog véget...
U dodávateľa
16,90 €

The Haunted Doorway


While some occurrences can be explained by the workings of the human mind, there are many that remain unsolved-involving forces beyond our understanding. Famed paranormal investigator Jay Alani draws from his experiences with both, the otherworldly and psychological, to shape thrilling tales along with master story-teller Neil D'Silva. A doll that threatens a man's sanity. A single mother tortured by a dangerous entity. A woman stalked by a stranger with unknown intentions.
U dodávateľa
26,99 €

Stitch a samuraj 1


Mimozemšťan Stitch se na svém útěku před Galaktickou federací zřítil na planetu Zemi. Tentokrát však neskončil na Havaji, ale ve středověkém Japonsku! Prvním, kdo objeví jeho vesmírnou loď, je Meison Jamato, geniální vojevůdce, který se svým vojskem právě táhne na nepřátelskou pevnost. Jindy nelítostného samuraje si roztomilý „modrý mýval“ zcela získá a brzy se z nich stanou věrní společníci. Jaká dobrodružství Stitch zažije v barvitém, ale válkou rozpolceném prostředí dávného Japonska? A jak se se zmatkem, který jeho přítomnost vyvolá, smíří Meisonovi věrní vazalové?
U dodávateľa
12,99 €

Maid for Each Other - Egymásnak teremtve


Abi Mariano részmunkaidős állásban dolgozik egy takarítócégnél, így hát soha nem gondolta volna, hogy a lakása lakhatatlanná válik az elszaporodó csótányok miatt. Most mégis átmeneti időre ki kell költöznie az otthonából. Anyagi gondokkal küzdő diákként nem engedheti meg, hogy szállodában lakjon, ezért úgy dönt, erre a rövid időre beköltözik az egyik lakásba, ahol egyébként ő szokott takarítani. Úgy tűnik, minden sínen van, egészen másnap reggelig, amikor Declan Powell lakásának konyhájában két mosolygó idegennel találja szemben magát, akik azt állítják, már sokat hallottak Abiről... Declan Powell mindig is a karrierjét helyezte előtérbe, ez kellett ahhoz, hogy a Hathaway Holdings ügyvezető alelnöki pozíciójáig küzdje fel magát. Mivel egy különösen családcentrikus cégnél dolgozik, a karrierje érdekében még egy álbarátnőt is kitalált magának, akit történetesen Abbynek nevezett el. Ráveszi Abit, tegyen úgy, mintha járnának. Mi baj lehet belőle? Ez pusztán üzlet, semmi más, nem igaz? Az Álmomban már láttalak és a Micsoda nő! találkozása Lynn Painter üdítően szórakoztató romantikus regényében.
U dodávateľa
18,28 €

dostupné aj ako:

Kurucký kráľ


Na konci 17. storočia sa Kráľovské Uhorsko zmietalo v protihabsburskom povstaní ako reakcia na tvrdé represie proti protestantom, ktoré presadzoval panovník po potlačení Vešeléniho sprisahania. Na čelo povstalcov – kurucov bol zvolený Imrich Tököli, ktorého životné osudy, okrem študentských čias, sú úzko spojené s bojom o náboženskú slobodu a obnovenie krajinských zákonov. Cesta k uskutočneniu tohto cieľa bola sprevádzaná množstvom bojových stretov. Nakoniec kurucké vojsko podporované tureckými oddielmi obsadilo veľkú časť Uhorska a Imrich Tököli bol vyhlásený za „Uhorského kráľa.“ Na sneme v Košiciach prijal titul „Knieža časti Uhorska“. Aj v osobnom živote sa mu darilo, oženil sa s Helenou Zrínskou, vdovou po Františkovi I. Rákocim. Sultán Mehmed IV. sa rozhodol dobyť Viedeň, ale utrpel zdrvujúcu porážku, ktorá bola začiatkom dlhej vojny a priniesla oslobodenie Uhorska spod osmanskej nadvlády. Do týchto udalostí zasiahol varadínsky paša, ktorý zradne zajal Tököliho, za čo sa kuruci chceli krvavo pomstiť a hromadne vstupovali do kráľovskej armády a bojovali proti Turkom. Tököliho prepustili, ale rozklad kuruckého hnutia sa už nedal zvrátiť. Panovník účastníkom odboja udelil milosť, no aj tak mnoho z nich bolo potrestaných. Najhoršie dopadli obete tzv. Prešovských jatiek. Tököliho kniežatstvo obsadili žoldnieri Leopolda I. okrem Mukačevského hradu, ktorý bránila jeho manželka Helena. Nakoniec ho neubránila a panovník ju odsúdil na celoživotný pobyt za múrmi kláštora. Imrich Tököli bol ešte nejaký čas v tureckých službách. Nakoniec odišiel na majetok, ktorý mu daroval sultán na pobreží Egejského mora neďaleko Izmiru. Tu bol v bezpečí, ale pod podmienkou, že ho nikdy neopustí. Dopraje osud Helene a Imrichovi, že sa ešte stretnú? Ktohovie?
Na sklade 2Ks
17,99 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King