A magyarországi protestantismus története I-II.

---

A magyarországi protestantismus sok küzdelmével és sok szenvedésével, lehetetlenség nem látni, hogy ezekből a küzdelmekből és ezekből a szenvedésekből dicsősége is nem kevés sarjadzott. Dicsőségét becsülte meg a haladó korszellem, midőn arra törekedett, hogy a protestantismus is megkapja az őt megillető jogokat. Ezt, valamint azokat az érdemeit, melyeket a szabad vizsgálódás és az egyéni meggyőződés jogosultságának elismerése körül tulajdonít neki a közhiedelem, s amelyeket tényleg szerzett azzal a széltében hangoztatott közmondásszerú elvvel, hogy "ecclesia semper reformari debet", jutalmazta az az időnként mindig találkozó több másvallású tekintély, aki még a saját felekezetbeli hatalmasságokkal szemben is síkra szállott érdekében. Az a dicsősége azonban, hogy állandóan megőrizte a saját egyéniségét, kitartóan ragaszkodott ülönállásához, elválasztó tulajdonságaihoz, nem adott fel belőlök gyakorlati szempontokból, létének könnyebbé tétele végett sem, a legújabb időkben elhalványult. Nehány évtized óta gyakorta tüntet elénk más képet. A katholicismus iránti engedékenység felette nagy mérvet öltött. Hiszen a reversalisoknak házzájárulásukkal törvényes intézménnyé tétele óta még az I. István király emléke előtti hódolat is protestáns segédlettel ment végbe, s a katholicismushoz való simulás sokszor még kifejezésekben és szokásokban, sőt szertartásainak cifrábbá tételében, nemkülönben a ?lelkész" szónak a protestáns egyházjogi alapelv (interna et externa vocatio) teljes feladásával a katholikus értelmezés szerinti újabb használatában is megnyilvánul. Legfőképen pedig az mutat erre, hogy ha nem is tudatosan, célul kitűzve, ám eredményül mégis annak álláspontjára helyezkedve, a tudományt az egyedül irányadóvá tett, bár egymással nem is mindenben egyező hitvallásainak az ellenőrzése alá helyezte. Mégpedig egyfelől az antimodernista eskünél is messzebbmenően ?a történelem közönséges eseményeit" sem véve ki azok korlátján és más tekinteteken kívül, úgyszintén a főiskolai oktatást is körébe vonva, másfelől kártékonyabb alakban, mint amaz, annyival is inkább, mivel amott előleges censura akadályozza a meggyőződés nyilvánítását, itt pedig az utólagos megtorlás lehetősége, mely személyválogató is lehet, s így teljes bizonytalanságot teremt. ?Ha a só elveszti ízét, mivel sózunk?" És főként: mire való akkor a só? Csak kidobásra. Helyesen észlelte egy később püspökké lett evangelikus egyháztörténész, hogy ?maholnap csak a papi ruhában lesz különbség a római katholikus és a protestáns egyház között", s méltán lehet már attól félni, hogy e korszak azt a címet fogja kapni általános jellemvonásának jelzéséül egy jövendő történetírótól, hogy ?Lelki beolvadás a katholicismusba".
menej