Bevezetés A belgyógyász tevékenységének célja — mint minden orvosi tevékenységé — a beteg ember egészségének helyreállítása és panaszainak megszüntetése. Ehhez, minthogy az egész ember és nem csupán egy szerv betegségéről van szó, az egész embert kell alaposan megismerni. E megismerésben legalább akkora szerepe van az ápolónőnek, mint az orvosnak. Az ápolónő több időt tölt a beteg mellett, mint az orvos — személyiségének megismerésére tehát sokkal több lehetősége van. A beteg alapos megismerésére néhány perces beszélgetés nem alkalmas. Az ápolónőnek — annak ellenére, hogy teendővel bőven el van látva — úgy kell betegével foglalkoznia, mintha egyetlen betege volna. Az ápolónőnek ilyenkor semmi más problémája nem lehet, és ezt a betegnek is éreznie kell. A beteg ugyanis nem csupán gyógyulást keres, hanem emberséget, figyelmet, megértést, segítőkészséget, odaadást. Gyógyulás csak akkor várható, ha a beteg bizalma, gyógyulni akarása, valamint az ápolónő és az orvos szakmai képessége és segíteni akarása találkozik. Nemcsak a beteg személyiségének változásait, pszichés állapotát figyelheti meg az ápolónő, hanem sokszor a jellemző tünetek változásait is ő észleli először. Ezért van szükség arra, hogy jól ismerje az egyes betegségek jellemző, fő tüneteit. A tünetek értékelése, a diagnózis felállítása természetesen nem az ő feladata, de megfigyeléseit az orvossal közölve a diagnózis felállításában az orvos segítségére van. A diagnózis sokszor az ápolónő lelkiismeretes, pontos munkájától függ. Hanyag, pontatan munkájuk pedig félrevezető lehet, sőt a beteg életét veszélyeztetheti. Az általános, legalapvetőbb vizsgálatokat, sőt nemegyszer a bonyolultakat is az ápolónő, asszisztens végzi. A hőmérséklet, testtömeg, vérnyomás, a beteg váladékának vizsgálata és regisztrálása az ő feladata. Ha az ápolónő vagy asszisztens a betegség felismerését elősegítő alapvető vizsgálatokat helytelenül vagy nem kellő lelkiismerettel végzi, igen sok esetben hátráltatja, vagy egyenesen lehetetlenné teszi a betegség felismerését, kellő időben való kezelését, és ezzel súlyos katasztrófát idéz elő. Az ápolónő tevékenységében az ismereteken, tapasztalatokon, pontos munkavégzésen kívül nagy jelentősége van határozottságának, tapintatának, szerénységének, empátiás képességének, de még ruházatának is. Gyakran van szükség a beteg személyiségéhez való alkalmazkodásra is. Mindezen tulajdonságok birtokában lehetőség van e nehéz, de szép élethivatás betöltésére.