Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


10 perc, és kész - feladatlapok 2. osztályosoknak


Az iskola első két osztálya az alapozás időszaka. Ebben az életkorban a legfontosabb a készségfejlesztés és természetesen a tanultak megfelelő rögzítése. Ekkor a legtöbb gyermek még örömmel old meg akár pluszfeladatokat is. Öröm számára a gyakorlás, ha sikerélménnyel társul. Fontos, hogy olyan feladatokat adjunk, amelyek nem kívánnak túl keveset a gyermektől, ugyanakkor még képes azokat önállóan, rövid idő alatt megoldani. A 10 perc, és kész pont ilyen szórakoztató és könnyen érthető feladatokat tartalmaz.
U dodávateľa
5,63 €

Kém a pályán - Piros lap


A Londonban élő, 13 éves Ethan világa a foci körül forog. A baráti kispályás meccseken a középpálya professzoraként irányítja csapatát. Titkos vágya, hogy egy nap imádott klubja, a Hurricanes profi játékosaként fusson ki a gyepre, hirtelen valósággá válhat, amikor váratlanul próbajátékra hívja az egyesület. A csapat közben egyre gyanúsabb körülmények között menetel a kupában, ami a fair play szellemében rendületlenül hívő Ethannak is feltűnik. Pláne, amikor kiderül, hogy a titkosszolgálat is csalást sejt a háttérben. Vajon tényleg sötét erők állnak csapata sikersorozata mögött? Gyanút fog-e Ethan családja, hogy a fiú kettős életet él? Ki az a rejtélyes, baseballsapkás alak, aki a pálya széléről lesi főhősünket? És miért üldözi egy taxisofőr? Ethanra két "meccs" is vár: az egyik hazai pályán - vagyis focistaként -, a másik idegenben - vagyis a kémkedés számára teljesen ismeretlen, de éppoly izgalmas terepén. Lehetetlen küldetésnek tűnik... de létezik ilyen Ethan számára? 10+
U dodávateľa
11,24 €

Szingli Anya - Egy bántalmazó párkapcsolat belülről


„Aztán kezdett valami átbillenni. Nem az erőszakkal kezdődik. Nem egy erős szorítással, és nem is egy ütéssel. Egy megjegyzés, amitől zavarba jövök. Egy pillantás, amitől összehúztam magam. Kell hozzá az én személyiségem, manapság empatának hívják az ilyet. A negyedik pszichológusom azt mondja, ne legyek magammal annyira szigorú, ki lehet ebből jönni. Azt senki nem mondta, hogy lesz egy olyan félelmetes éjjel, ami nem hagy más választást, mint elmenni. Ha maradok, legközelebb nem úszom meg. „Megúszni”... mondom, és nem hiszem el, hogy ez lesz a szerelemből. Hiszen ha kijössz a boltból, és lekever neked egy tenyeres talpast a pasi, vagy behúzol neki vagy kihívod rá a rendőröket, nem? De nem mész el vele egy randira... No. Itt először elmész randira, aztán jön a többi. De mégis meddig lehet maradni egy bántalmazó kapcsolatban, mentegetni egy embert, mert traumatizált gyerekkora volt? Hogy lehet ebből kilépni anélkül, hogy maga a bántalmazó vinne el a határodig? És mit adsz tovább a gyermekednek, ha maradsz?” A könyv szerzője ezekre a kérdésekre kereste és találta meg a választ. A fizikai erőszak szülte ezt a könyvet, örökölt családi minták, abúzus, lelki bántalmazás. De ahelyett, hogy a szerző áldozatként tekintene magára, úgy döntött, hogy a fájdalmat erővé gyúrja. Mivel a regény azzal a szándékkal (is) íródott, hogy segítse feldolgozni a traumát, amit egy bántalmazó párkapcsolat okoz, így rendhagyó zenés módon mutatja be ezt a világot. Így átélhetjük az író szemszögéből mindazt a folyamatot, ami segített kilépni ebből a kapcsolatból és hozzájárult a lezárásához. A dalok nem csak a feldolgozásban segítenek, de levegővételként is szolgálnak a fizikai agressziók után. Íme, egy bántalmazó párkapcsolat története – belülről.
U dodávateľa
11,24 €

Gyilkosság az Orient expresszen


„Mivel lehetetlen dolog nem történhetik meg, ezért be fog bizonyosodni, hogy a látszat ellenére a lehetetlen mégsem lehetetlen.” A történet a szerzőtől megszokott módon rendkívül csavaros, a feszültség oldalról oldalra nő, a megfejtéstől pedig leesik az állunk. A kor olvasóinak azonban még egy szempontból különleges élményt jelenthetett a regény: a cselekménybe ugyanis Agatha Christie beépítette az évszázad bűnügyének nevezett, brutális gyermekgyilkossági esetet, mely “a Lindbergh bébi elrablása” néven híresült el világszerte. A híres Orient expressz a hóban vesztegel. Az egyik utas holtan fekszik a kabinjában, testét tizenkét késszúrás járta át. Az ajtó belülről zárva. A vonaton tizenkét utas maradt, a legkülönbözőbb társadalmi osztályból és nemzetiségből, ám mind egyre idegesebbek. Vagy van más is, ami összeköti őket? Hercule Poirot, a legendás nyomozó csak a kis szürke agysejtjeire támaszkodhat a hóviharban rekedt luxusvonaton. Egyetlen dolog biztos: a gyilkos az utasok közt van, és Poirot-nak meg kell találnia, mielőtt újra lesújt…
U dodávateľa
12,67 €

Průvodce temného pána pro randění


Temný pán Kazimir unesl Arabellu v očekávání poslušné nevěsty, ale pro ni je únos jen dalším nudným úterým. Pokud si ho už musí vzít, bude to podle jejích podmínek a z jeho „temného“ svádění si s gustem udělá veřejnou frašku. Připravte se na neuvěřitelně vtipnou temnou romantasy, kde je sarkasmus nebezpečnější než meč a randění je ten největší válečný zločin! Když temný pán Kazimir Blackrose unese lady Arabellu, aby si vynutil sňatek, očekává poslušnou, vyděšenou nevěstu. Místo toho skončí s nožem na krku a ženou, která má vlastní podmínky. Celý život se k ní chovali jako k majetku. Únos jedním z nejnebezpečnějších padouchů říše? Jen další úterý. Pokud má být provdaná za nesnesitelného (a nesnesitelně přitažlivého) temného pána, bude to podle jejích pravidel. Jenže když se jeho pečlivě promyšlené plány na ovládnutí říše začnou hroutit, čeká Kazimira výzva, na kterou ho nepřipravila žádná válka. Musí začít randit s vlastní ženou. A opakovaně selhává. Mezi jiskrnou magií, ostrými výměnami názorů a elektrizující přitažlivostí hrozí nebezpečí, že se do sebe opravdu zamilují.
U dodávateľa
28,99 €

Civilný mimosporový poriadok, 2. vydanie 6/2026


Publikácia obsahuje aktualizované úplné znenie zákona č. 161/2015 Z.z. Civilného mimosporového poriadku s právnym stavom k 1. júnu 2025 a s výraznenými zmenami poslednej novelizácie zákona č. 29/2026 Z. z. s účinnosťou od 17. augusta 2026.
Na sklade 5Ks
6,30 €

A jó és a rossz között


"Az életvezetés olyan, mint az íjászat." "Űzött, hajszolt világunkban az ember életformája a cselekvés, aki nem cselekszik, talán nem is létezik igazán. S mindeközben elfeledkezünk a miértről, arról, hogy hova, merre tartunk. Az életvezetés etikája erre próbál választ adni: az egyes döntések mögött meghúzódó mélyebb motivációra, ami nem is annyira egyszerű, mint amennyire elsőre látszik. Életfeladatunk embernek maradni: kicsi és nagy döntésekben egyaránt, tökéletesedni életstílusunkban, időnkben, egymáshoz és önmagunkhoz való viszonyunkban. Dr. Papp Miklós újszerű és formabontó könyve mindebben hasznos segítségünkre lehet." Dr. Németh Gábor, morálteológus "Az életvezetés etikája mindnyájunkat érintő kérdésekkel foglalkozik: miért érdemes helytállni a hétköznapok - időnként nagyon nehéz - feladataiban. Átsugárzik rajta az a reményt adó meggyőződés, hogy nem azért kell átgondoltan élni, tudatos döntéseket hozni, mert ez a társadalom vagy az Egyház előírása, hanem mert ez vezet el legigazibb önmagunkhoz és az élet teljességéhez." Dr. Kézdy Anikó, pszichológus
Na sklade 1Ks
14,06 €

Nagycsoportos vagyok - Iskolás leszek


A sikeres iskolakezdés nem csupán tárgyi tudás kérdése, szükséges hozzá a logikus, rugalmas gondolkodás is. A felkészülés fontos eleme, hogy a gyerekek megismerjék az iskolai feladatok megértéséhez szükséges alapvető fogalmakat. A téves vagy pontatlan értelmezés ugyanis nagyban akadályozza a tanulást. Ez a kiadvány kiemelt figyelmet fordít a fogalmak tisztázására. A "Mit jelentenek ezek a szavak?" című oldalak lehetőséget nyújtanak a kifejezések pontosítására és magyarázatára, de a hozzájuk kapcsolódó feladatok további ismeretszerzésre adnak lehetőségeket. A szeptembertől májusig havi négy feladatsort kínáló munkafüzetben sok izgalmas feladat található. A gyerekek a kiadványban érdekes kihívásokkal találkoznak, így a tanulás szórakoztató lesz a számukra.
U dodávateľa
7,01 €

Tajemství forenzní vědy


Jak se z nepatrného vlákna stane klíčový důkaz? Jaké stopy po sobě zanechávají pachatelé – a jak je odborníci proměňují v nevyvratitelná fakta? Tato kniha vás zavede přímo do srdce forenzních laboratoří. Odhalí, jak kriminalisté po celém světě využívají DNA analýzu, daktyloskopii, toxikologii, digitální forenziku či balistiku k rozpletení těch nejzáhadnějších a nejkomplikovanějších případů. Moderní infografiky přehledně vysvětlují jednotlivé postupy a ukazují, jak funguje forenzní věda v praxi. • Jak lze určit čas smrti? • Proč je DNA téměř nezpochybnitelným důkazem? • Co všechno umí odhalit mobilní telefony, stopy po střelbě nebo vlákna na oblečení? • A kdy dokáže věda selhat – a proč? Krok za krokem se dozvíte, jak se forenzní věda zrodila, jak se vyvíjela a jak získala pověst jednoho z nejmocnějších nástrojů moderní spravedlnosti. Ideální čtení pro milovníky detektivek, true crime i záhad ukrytých v mikroskopických stopách.
Na sklade 2Ks
29,99 €

The Irresistible Urge to Fall For Your Enemy - Dearly Beloathed 1


A slow burn, enemies-to-lovers romantasy featuring a scholarly healer and a gentleman assassin, set in an exquisite fantasy world, perfect for fans of The Love Hypothesis and Emily Wilde's Encyclopaedia of Faeries. Osric Mordaunt, member of the Fyren Order of assassins, is in dire need of healing. Naturally - such is the grim comedy of fate - the only healer who can help is Aurienne Fairhrim, preeminent scientist, bastion of moral good, and member of an enemy Order. Aurienne is desperate for funding to heal the sick - so desperate that, when Osric bribes her to help him, she accepts, even if she detests him and everything he stands for. A forced collaboration ensues: the brilliant Woman in STEM is coerced into working with the PhD in Murders, much to Aurienne's disgust. As Osric and Aurienne work together to heal his illness and investigate the mysterious reoccurrence of a deadly pox, they find themselves ardently denying their attraction, which only fuels the heat between them. Tropes include: Enemies-to-lovers High interaction slow burn Hypercompetent idiots He falls first and harder Slaughter as a love language
U dodávateľa
17,99 €

Kincsvadászat - A mágikus detektívbőrönd nyomában 4.


EGY IKERPÁR, KÉT BAJKEVERŐ ÉS KALAND MINDEN MENNYISÉGBEN! A titokkői lovagvárban egy vártúrán hallanak először az ikrek, Petra és Patrik az ott elrejtett kincsről. Csakhogy a két minden hájjal megkent gengszter, Zsák Zsiga és Folt Fruzsina is ott szimatol már a kincs után. Vajon melyikük találja meg előbb? A sorozat eddigi kötetei 1. Kezdődjék a hajsza! 2. Újra támad a banda! 3. A tollas tolvaj 4. Kincsvadászat
U dodávateľa
11,26 €

Lívia Rómában


A 16 éves Livia nem találja a helyét. Skóciában született, olasz családban. Hosszú idő után a nyarat Rómában tölti, hogy segítsen a nagymamája bárjában. Itt dolgozik a hűvös Giulio is, aki ezer szállal kötődik Livia rokonságához, ám ösztönösen idegenkednek egymástól. Mégis össze kell fogniuk, hogy a számukra legfontosabbak megmeneküljenek az összeomlástól. Liviát a rómaiak turistaként, a családja gyerekként kezeli. A nehézségek azonban bebizonyítják, hogy éppolyan olasz és karakán, mint nőrokonai. És hogy mindenki számára akad egy hely nemcsak a bárban, hanem Livia szívében is. Róma, nyár, Vespa és szerelem. 14+
U dodávateľa
14,06 €

Óriási böngésző - Gyere focizni!


Nyisd ki ennek az óriási könyvnek a lapjait, és merülj el a foci lenyűgöző világában! Csodáld meg a mókás, részletgazdag illusztrációkat, olvasd el a rövid szövegeket, és ismerd meg futball világát.
U dodávateľa
25,32 €

Rumini a Füstölgő-tengeren


A Hétágú Szigony nevű kiskocsmában Bojtos Benedek, a Szélkirálynő kapitánya furcsa fogadást köt: egy különös idegen az Illatos-öböl egyetlen zsák homokjáért egy hordó aranytallér jutalmat ígér. Az ajánlat csábító, a legénység vállalja a küldetést. Ám hamarosan mozgó szigetekkel, gomolygó köddel, fura kis lényekkel, fortyogó talajjal és füstölgő tengerrel találják szembe magukat. Semmi sem az, aminek látszik - sőt, van, ami nem is látszik egyáltalán! Így hát Rumini akcióba lendül... Új sorozat a Rumini-univerzumban! Rövidebb történetekkel, Rátkai Kornél rajzaival.
U dodávateľa
12,65 €

The Poetry of John Keats


John Keats was one of the leading romantic poets. His verse found little appreciation during his own lifetime but has since become one of England's most beloved poets. Through powerful imagery, unbridled emotion and expressive language, the poems collected here reveal the tumultuous life and the flashes of brilliance of the young man. Included in this volume are such classics as 'To Autumn', 'Ode to a Grecian Urn', and 'La Belle Dame sans Merci'. This handsome pocket-sized gift edition has real collector's appeal; featuring a facsimile of Keats' signature on the title page; gold gilded page edges and beautifully designed endpapers. Part of the Arcturus Ornate Classics series this book makes wonderful gift for any lover of classic literature. ABOUT THE SERIES: Arcturus Ornate Classics are beautiful pocket editions of iconic literary works from across history. Presented with striking foil cover embossing, gilded page edges, and deluxe ivory paper, these editions make the perfect gift for lovers of classic literature.
U dodávateľa
14,99 €

Notes from Underground


Notes from the Underground is a dystopian tale of the Underground Man, a retired civil servant living in St Petersburg who retreats from society. This work is considered by many to be the first existentialist novel and influenced many classic works including Metamorphosis and Invisible Man. The tale draws on Dostoevsky's acute observation of Russian life; his thoughts on philosophy and social mores; and his reactions to the work of Nikolai Gogol. At its heart lies Dostoevsky's rumination on the need to establish one's true identity and how society can distort the perception of who one truly is. This beautiful pocket-sized gift edition contains the classic translation by Constance Garnett; a facsimile of Dostoevsky's signature on the title page; silver gilded page edges and beautifully designed endpapers. Part of the Arcturus Ornate Classics series this book makes wonderful gift for any lover of classic literature. ABOUT THE SERIES: Arcturus Ornate Classics are beautiful pocket editions of iconic literary works from across history. Presented with striking foil cover embossing, gilded page edges, and deluxe ivory paper, these editions make the perfect gift for lovers of classic literature.
U dodávateľa
14,99 €

Megtalált történetek


„Tompa Andrea regényei határhelyzetekben játszódnak, határokat lépnek át. Ezek a határok egyfelől sokfélék, hiszen tér- és időbeli, történelmi, etnikai, nyelvi, kulturális dimenziókat is felnyitnak, másfelől, ha a művek kérdésfeltevéseit, dilemmáit, a regényvilágok lokációját, múltszemléletét, történelemhez való viszonyát és eseményeit vizsgáljuk, hamar juthatunk arra a következtetésre, hogy ezek a határhelyzetek, határvillongások, kettősségek és átmenetek nagyon is összefüggenek és egységesen vizsgálhatók.” Tompa Andrea a jelenkori magyar irodalom egyik legizgalmasabb prózaírója, aki regényeiben a 20. századi magyar és erdélyi történelem egy-egy sorsfordító időszakát ábrázolja hőseinek szubjektív nézőpontjából, megrajzolva egyúttal a múlt kitakart vagy elhallgatott eseményeinek gazdagon árnyalt társadalmi és történelmi hátterét is. Visy Beatrix a szerző eddig megjelent öt regényének (A hóhér háza; Fejtől s lábtól; Omerta; Haza; Sokszor nem halunk meg) sokrétű elemzésével arra vállalkozott, hogy monográfiájában bemutassa, Tompa Andrea regényei milyen változatos módokon kapcsolódnak össze az életműben, mindemellett hogyan illeszkednek a kortárs próza jellegadó irányzataihoz. Elemzéseinek fókuszában többek között az identitás, az idegenség, a hiány, a kollektív traumák, a kevertnyelvűség fogalmaival leírható viszonyrendszerek állnak, melyek a szuverén prózavilágokat teremtő Tompa-oeuvre hívószavai is egyben. Visy Beatrix (1974, Budapest) irodalomtörténész, kritikus, esztéta. Főbb kutatási területei: a Nyugat kora, elsősorban Babits Mihály életműve; a fénykép narratív esztétikája a 20. századi magyar prózában. A kortárs irodalom elkötelezett olvasója.
U dodávateľa
14,08 €

A belső gyermeked gyógyítása


A legtöbb ember nem is sejti, mennyi feldolgozatlan érzelmi fájdalmat hordoz magában. Nem értik, miért depressziósak, csalódottak, miért szoronganak vagy érzik magukat áldozatnak, és hogy miért hozzák újra és újra ugyanazokat az önsorsrontó, impulzív döntéseket a kapcsolataikban, a munkahelyükön, a mindennapi élethelyzetekben. Ezek az érzések és döntések gyakran az elveszett belső gyermekből fakadnak, aki megrekedt az időben, és aki stresszhelyzetben átveszi az irányítást, és úgy reagál, ahogyan egy kiszolgáltatott gyermek tenné. Az életünk korai szakaszaiban elszenvedett traumák - legyenek azok ártatlannak tűnő események, vagy drámai elhanyagolás vagy bántalmazás -- érzelmi sebzést okoznak, amely felnőttkorban aztán robbanékony harag, elszigetelődés, rossz párválasztás, negatív belső párbeszéd, túlzott megfelelési kényszer vagy más egészségtelen viselkedési minta formájában nyilvánul meg. A belső gyermek gyógyítása című könyvben Robert Jackman pszichoterapeuta és Reiki-mester segítő kezet nyújt, hogy feltárhasd és meggyógyíthasd gyermekkorod feldolgozatlan sebeit. Mások történetei és könnyen elvégezhető gyakorlatok révén bátorít, hogy megtanuld, hogyan ne add át magad a sebzett belső gyermek megfagyott érzelmi fájdalmának. Fejezetről fejezetre gyengéden vezet közelebb a magsebzéshez, hogy felismerhesd, elismerhesd és végre meggyógyíthasd a fájdalmadat, és végre azt az életet élhesd, amit szeretnél.
U dodávateľa
14,08 €

A Búbánat-völgyön át


Saját történetünk a legvalóságosabb, mégis a legnehezebb elmesélnünk. A Búbánat-völgyön át megjárt út kivezeti a főhőst az átélt eseményekből, hogy maga mögé tekintve pontosan és szikáran mondhassa el, amire húsz éven át emlékezni sem lehetett. Amiről húsz éven át gondolkodni sem lehetett. A pszichológia lefagyásnak nevezi ezt az erőszakra adott emberi reakciót. Pion István sűrű szövésű kisregényének főszereplője már kamaszként szembesül azzal, hogy a biztonságosnak hitt világ egy csapásra a megalázás és a bántalmazás fenyegető terepévé válhat. Hogy a menekülés - faluról városba, városi kollégiumból egyházi kollégiumba - csak fuldoklás a kölcsönös zaklatás és az erőszak örvényében. Hogy végül ki lehet-e fordulni egy szobából, ki lehet-e lépni az ördögi körből, arról nehéz többet mondani, mint amennyit ez a könyv elbeszélhet. "Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelkiatyám, hogy utolsó gyónásom óta, ami nagyjából két éve volt, ezeket a bűnöket követtem el: káromkodtam, tiszteletlen voltam a szüleimmel, verekedtem, paráználkodtam, és elmulasztottam egy csomó vasárnapi szentmisét. Más bűnömre nem emlékszem. Legközelebb a szobámba gyere gyónni, ezekkel a kis stiklikkel ne vedd el itt az időt a valódi bűnösök elől. Penitenciaként mondj el két Miatyánkot és két Üdvözlégyet. Most bánd meg bűneidet!" Pion István (1984) költő. Ez az első prózakötete.
U dodávateľa
11,26 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.