Najnovšie - Knihy strana 472 z 500
zobraziť:
A másik nővér
Egyetlen hatalmas hazugság
Caitlin és Olivia izgatottan várja az estét, ugyanis szüleik úgy gondolják, tíz- és tizenháromévesen már elég nagyok hozzá, hogy egyedül maradhassanak a házban, amíg ők egy kicsit kikapcsolódnak. Végül is az idilli kisvárosban, ahol élnek, az emberek többsége még a bejárati ajtót sem szokta kulcsra zárni.
Legnagyobb örömükre a lányok pattogatott kukoricát majszolva nézik a kedvenc tévéműsorukat. Majd lefekszenek aludni. Azonban nem veszik észre, hogy valaki figyeli őket...
Amikor a szüleik hazatérnek, Olivia ágyát üresen találják. Az idősebb lányuknak nyoma veszett. Úgy tűnik, végleg.
Egészen mostanáig.
De a hazatérő és magát Oliviának valló fiatal nő valóban azonos az eltűnt lánnyal? Vajon igaz-e minden, amit a húga annak idején mondott arról, amit az eltűnése éjszakáján látott? A családja közel tizenhat évig várt erre a pillanatra, csakhogy a két nővér számtalan titkot őriz.
Dandy Smith első magyarul megjelenő regénye izgalmasan fordulatos, letehetetlen és magával ragadóan sodró lendületű pszichológiai thriller.
O pande, ktorá sa bála tmy
Panda Vanda cez deň rada objavuje tajomstvá bambusového lesa. Keď sa však začne stmievať, jej odvaha sa vytratí – tma jej naháňa veľký strach! Každú noc zaspáva so zažatou lampou a vystrašenými očkami sleduje strašidelné tiene na stenách a načúva zvukom z lesa. Všetko sa zmení, keď stretne vtáčika Čičiho. Ukáže jej, že noc ukrýva omnoho viac, ako len strašidelné tiene a zvuky – napríklad oblohu plnú hviezd a svit mesiaca. Súčasťou knihy je baterka so špeciálnym UV svetlom, ktoré po zasvietení na jednotlivé strany odhalí skryté obrázky dotvárajúce príbehové scenérie.
Teljes gyógyulás - Az immunrendszer és az elme ereje
Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat.
Elterjedt nézet, hogy a "csodálatos" gyógyulások csupán a szabályt erősítő kivételek, és hiába is tanulmányoznánk, nem lehet megfejteni őket. Dr. Jeffrey Rediger szerint azonban kellő elszántsággal fel lehet tárni olyan okokat és mintázatokat a spontán gyógyulások esetében, amik más betegeknél is hasznosíthatóak. A Harvardon tanító pszichiáter több mint húsz éve úttörő módon, de szigorúan tudományos eszközökkel vizsgálja a gyógyíthatatlannak tartott betegségekből felépült páciensek élet- és kórtörténetét - a gyógyulás okait keresve.
Rediger kutatásai számos meglepő összefüggésre mutatnak rá a test, a lélek és az immunrendszer működése között, és az általa vizsgált egyéni történetekből kirajzolódik az is, hogy a gyógyulás legtöbbször négy alappilléren nyugszik: a táplálkozási szokások megváltoztatásán, az immunrendszer megerősítésén, a helyes stresszkezelésen és a valódi identitás megtalálásán. Forradalmian új megközelítése sokaknak segíthet abban, hogy testük rejtett képességeit kiaknázva ráléphessenek a gyógyulás útjára, vagy éppen megőrizhessék egészségüket.
Ez a jól felépített tudományos könyv, a szerző lényegre törő meglátásaival és a tanulságos esetleírásokkal valóban képessé teheti a betegeket a gyógyulásra, akkor, amikor a hagyományos orvoslás kudarcot vall. - Máté Gábor
Ja to všetko zvládnem
Príbeh je veselým a úprimným pohľadom druháha Adama na každodenný školský život.
Adam s humorom opisuje, aké náročné je pre neho ranné vstávanie, povinná školská dochádzka, hŕba zošitov či nové slovo „inkluzívny“. Porovnáva svet chlapcov a dievčat, priznáva svoje malé finty pri učení a komentuje svoje školské povinnosti s detskou úprimnosťou a fantáziou. Hoci nerád spieva, miluje výtvarnú výchovu a dúfa, že raz napadne toľko snehu, že sa škola zavrie. Kniha je vhodná aj ako odporúčané čítanie, lebo citlivo a pútavo rozoberá detské emócie, rodinné vzťahy a dôležitosť empatie v spoločnosti.
Ilustroval Lukáš Fibrich.
Sötét víz
Itt ülök Skóciában egy hűvös, szeles augusztusi estén, és várok... Mire is? Hogy az igazság egy kicsit helyreálljon.
Viharos éjszaka Skócia nyugati partján. Két család egymástól függetlenül ugyanabban az öbölben táborozik, és az éjszaka közepén a legszörnyűbb rémálmukra ébrednek. Maszkos férfiak támadnak rájuk, az erőszak fellángol, és végül csak Iris, egy kamaszlány marad életben, akinek sikerül elrejtőznie. A Kilbride-gyilkosságok elkövetőit azóta sem találják...
Évekkel később Irist zaklató követi, a barátnője pedig nyomtalanul eltűnik egy közös nyaralásuk során Franciaországban. Iris véletlenül találkozik Caleb Hale volt nyomozóval, akit megragad a tragikus múltú lány története. Caleb Kate Linville segítségét kéri, aki a szabályokat megszegve együtt kezd nyomozni a férfival, és miközben az ügy egyre személyesebbé válik számukra, úgy süllyednek mind mélyebbre a saját rémálmukban is.
Samolepková knižka - Domáce zvieratká
Samolepková knižka obsahuje 16 farebných strán a 8 strán samolepiek na dolepenie.
Hravé čítanie s porozumením pre deti 7-8 rokov, 3.vydanie
V pracovnom zošite nájdete veľa zaujímavých rozprávok, príbehov a textov.
Skôr, ako sa pustíte do práce máme pre vás niekoľko rád:
- príbeh si prečítajte viackrát veľmi pozorne
- otázky a úlohy si dôkladne prečítajte, porozmýšľajte nad nimi
- pri riešení úloh pracujte s textom
- ak niečomu nerozumiete, pýtajte si radu dospelého
Chystám sa do školy, 2.vydanie
Zošit hravých testov pre predškolákov.
Komplexné testy zamerané na základné zručnosti potrebné pre nástup do školy.
Detské doplňovačky 1 2026 a ježkovia
Toto číslo Detských doplňovačiek je celé venované ježkom. Milým, dupotajúcicm a funiacim zvieratkám, ktoré dokážu donekonečna šuchotať v záhrade a v zime sa najradšej zahrabú do lístia a spia.
Kocúrik Markus má jedného obľúbeného jkežka, ktorého vída takmer každý deň. Veľmi rád by sa s ním skamarátil, ale ježko sa vždy zvinie do klbka a raz-dva z neho vznikne pichľavý ihelníček. Čo teraz?
Nuž, než tento rébus kocúrik Markus vyrieši, vy sa zatiaľ pustite do riešenia novej porcie hlavolamov, v ktorých na každom kroku dupocú a funia pichľaví kamaráti zo záhradky – ježkovia.
Pitypang és a húsvéti nyúl
Lili és Lotti nagyiékhoz utazik a húsvéti ünnepekre. Igazi hímes tojást készítenek, megtalálják az elkóborolt húsvéti nyuszit (vajon tényleg ő az?), Jancsi, az unokatestvérük pedig kölnivel meglocsolja a lányokat. Nagymama elmeséli, mi az, hogy hagyomány - és azt is, hogy néha azért el lehet térni tőle.
Ünnepeld a húsvétot te is Pitypanggal és Lilivel!
Világrendszerváltás
Forradalmi időket élünk: a jövő világrendje multipoláris lesz, amely nagytereken alapul majd. Visszaút nincs, ráadásul az eljövendő világrend már feltárta magát. Miközben a restauráció erői gyengülnek, nem feltartóztatni, hanem megnyerni kell a forradalmat. Ez a könyv erről, a 21. század éppen kialakulóban lévő többpólusú nagytérrendjéről szól.
Korunkat, a 21. század első harmadát mindenestül meghatározza a világrendszerváltás folyamata, amely egyre gyorsul, de messze még a vége. Az új századból eddig eltelt időszak alapján az már biztos, hogy nincs visszatérés a hidegháborút követő kor "boldog békeidőjéhez", amely se boldog, se békeidő nem volt. Miközben az Egyesült Államok ereje gyengül, a globális Dél nagy- és középhatalmai látványosan felemelkednek és szövetkeznek egymással (BRICS, Övezet és Út kezdeményezés, Sanghaji Együttműködési Szervezet).
Bárhogy is legyen, az 1989-91 során földerengő és évtizedeken át tartó amerikai "unipoláris pillanatnak" lőttek, ezt ma már mindenki belátja, újabban magukkal az amerikaiakkal az élen. Se a régi, egypólusú status quóhoz nincs visszatérés, se egyik korábbi - eurocentrikus vagy kétpólusú poszteurópai - berendezkedés restaurációja nem lehetséges, itt most tényleg a világ rendszerváltása zajlik.
Közelednek a döntés évei!
Chrámstastická priestorová kniha DŽUNGĽA
Priestorová 3D kniha - Džungľa
Vydajte sa za dobrodružstvom do divočiny! Vďaka neuveriteľným priestorovým stránkam s pop-up efektom stretnete zvieratká z džungle tvárou v tvár.
Chramstastická 3D kniha obsahuje 6 zvierat - po otvorení každej dvojstrany ožije 1 veľké zvieratko, ktoré deti okamžite uchváti. Každú scénu sprevádza jednoduchý text, ktorý je ideálny pre tých najmenších čitateľov od 3 rokov.
Húsvéti móka nagy matricákkal - fejlesztőfüzet
Játékos húsvéti fejlesztőfüzet a legkisebbeknek, amely az egyszerű feladatokon keresztül sikerélményt nyújt, miközben fejleszti a figyelmet, a koncentrációt és a kreativitást.
Na sklade 1Ks
3,94 €
Hintáztasd a bárányt!
Igazi varázskönyvet tartasz a kezedben, mely játszani hív és minden oldalon új meglepetést tartogat! Rázd meg, dörzsöld meg, koppints rá vagy énekelj neki egy dalt - aztán nézd meg, mi történik a következő oldalon! Hintáztasd a bárányt, szabadítsd ki a pillangót, mentsd meg a kisegeret a macskától!
Nico Sternbaum Rázd meg az almafát! című interaktív könyve a német gyerekek után a magyarok szívét is meghódította, a szülői beszámolók szerint sokak elsőszámú kedvence lett. A mesekönyvsorozat második darabja, a Hintáztasd a bárányt! hasonlóan lebilincselő kalandokat ígér, miközben játékosan fejleszti a kicsik mozgását, figyelmét és beszédkészségét. A közös olvasás során a gyerekek úgy érezhetik, ők irányítják a mesét - és minden lapozással újabb sikerélményt élhetnek át.
Fejlesztési előnyök:
- Mozgáskoordináció: rázás, kopogás, döntögetés
- Koncentráció: a feladatok lekötik a figyelmet
- Nyelvi fejlődés: a közös olvasás és beszélgetés fejleszti a beszédkészséget
Samolepkové farby a tvary - V lese
Tvarovaná samolepková knižka malého formátu obsahuje 16 strán a 8 listov opakovane použiteľných samolepiek farebných tvarov, ktoré deti dolepujú do obrázkov podľa príslušnej farby a tvaru.
Na sklade 2Ks
6,99 €
Veľké samolepky pre malé ručičky - Vonku
Náučná samolepková knižka pre najmenšie deti obsahuje 16 strán plných obrázkov a prvých slov a 4 listy samolepiek na dolepenie na správne miesto.
Egy illúzió halála
Lehet, hogy az állandó szorongás, rossz közérzet és reményvesztettség, amelyet ma sokan érzünk, valójában nem egyéni probléma, hanem jogos reakció egy beteg, erkölcsileg züllött világra? Talán nem is azt kellene gyógyítani, aki ilyen sötét időkben rosszul érzi magát, hanem azt, aki minden szörnyűséghez gondtalanul alkalmazkodik, és vidáman lubickol a mocsárban? - teszi fel a kérdést Popper Péter, aki "keserű gyógykönyvében" azt veszi számba, hogy "miféle szelek havazzák ránk rosszkedvünk telét".
Popper a klasszikus Európát nem földrajzi egységként, hanem karakterként, lelki alkatként határozza meg. Éppen ezért álláspontja szerint Európa valójában akkor kezdett hanyatlani, amikor elveszítette belső mércéjét. Amikor a bűntudat eltűnt, a nyelv fegyverré, a gondolkodás pedig kényelmetlen és kockázatos szokássá vált. Amikor az európai ember elfelejtette, melyik az a pont, amelyet nem szabad átlépni.
A könyv hosszú ívben rajzolja meg az utat attól az embertől, aki még képes volt együtt élni belső ellentmondásaival a modern tömegemberig - Popper szóhasználatával: tökjaniig -, aki már minden kételytől meg akar szabadulni. Aki nem vívódik, hanem igazodik; nem érvel, hanem jelzőkkel minősít; és morálisan infantilis, kívülről irányítható emberként mindig azt lesi, mit szólnak a viselkedéséhez mások. Önmagáért erkölcsi felelősséget nem vállal - parancsra tettem, mondja, ha szorul a hurok.
A szerző viszolyogva ír a mindent ellepő locsogás kultúrájáról, a rongyosra koptatott, gyakran értelmüket vesztett szavak tömegéről, amellyel korunk gyermekei leplezik a mondanivaló hiányát. Az "egykönyvű" emberekről, akik úgy tanítanak, vezetnek, informálnak, hogy sosincs kétségük magukban, öntudatosan képviselik az "egyetlen igazságot", amelyet ismernek. A "percemberkékről", akiket csakis a pillanatnyi siker, a buksza tömöttsége igazol - s ha elmúlik a siker, lesoványodik a buksza, úgy tűnnek el, hogy senki sem emlékszik rájuk. A nagyszájú, nagyra bíztató prófétákról, akikről végül mindig kiderül, hogy meglehetősen kicsik, reszkető önbizalmúak és kisebbségi érzésektől meggyötörtek.
És persze vizsgálja az egyén lehetőségeit: mit tehet, ha viszonylag egészséges lélekkel szeretne túlélni egy beteg világban? Van-e számára remény?
Halacskát fogtam - Pecás fürdőskönyv
Ez az interaktív fürdőskönyv igazi élménnyé varázsolja a pancsolást. A csomag része egy mágneses pecabot, és három db kifogható hal, így a gyerekek játékosan "horgászhatnak" fürdés közben.
Az utolsó nyár - Magyarország, 1944
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat.
Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?
Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.




























