Ami elmúlt

---

"Volt benne valami elpusztíthatatlan, valami elemien sugárzó, melyet később idő, nyomorúság, magány és csalódások sem tudtak meghamisítani. Zsüli néni igazi nő volt, a fin de siecle remekműve, ritka tünemény." (Márai Sándor)
A lassan feledésbe merülő írónő M. Hrabovszky Júlia nem csupán azért érdekes emlékiratszerző, mert Márai Sándor nagy-nagynénje, hanem azért is, mert nyitott, fogékony asszony, aki hosszú élete során nagyon sok történelmi és társadalmi eseményt tapasztalt közelről s örökítette meg élményszerűen. Ő még látta a magyar millenniumot, az 1900. évi párizsi világkiállítást, az első világháborút, a történelmi Magyarország felbomlását és számtalan más fordulatot a második világháború bezárásáig. Sorsa nagyon különböző helyzetekbe, sőt országokba sodorta: Budán és Kassán gyerekeskedett, bácskai és bánáti városokban bálozott, Bécsben és Herkulesfürdőn nevelősködött, éveket töltött Párizsban, fiatalasszonyként Bukarestbe költözött, és rengeteget utazott Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban. Élt szegényen és jómódúan, ünnepelt társasági kedvencként és keményen dolgozó, független értelmiségi nőként, boldog asszonyként és magányos özvegyként, rangos lapok külföldi tudósítójaként és az irodalomból "kikopott" szerény nyelvtanárnőként, de mindig megmaradt "grande dame"-nak.
"Kedves öcsém Márai Sándornak megígértem, hogy megírom memoirjaimat, mert hosszú életemnek vannak érdekes pillanatai, főleg azok számára, akik szeretnek. Te, Sanyikám, annyi jelét adtad ragaszkodásodnak, hogy igyekezni fogok megírni visszaemlékezéseimet..." - így kezdődik a letehetetlen emlékirat.
Részlet Steinert Ágota irodalomtörténész utószavából: Egy polgárasszony vallomásait olvashatja az olvasó, ha kezébe veszi Hrabovszky Júlia emlékiratát, mely osztályának erényeit és hibáit egyaránt tükrözi. Erényeit magától értetődő természetességgel képviseli: a szellemi igényességet, a függetlenség vágyát, a kreativitást, azt a fajta tartást, amely független az élethelyzetek változásától. Ugyanakkor maga vallja be, hogy osztálya - talán méltányosabbak vagyunk, ha azt mondjuk: osztálya számos tagjának - előítéleteit is elfogadja, ezért tesz olykor éles, néhány esetben kifejezetten sértő, elfogadhatatlan antiszemita megjegyzést, noha magát korántsem tartja antiszemitának. Alapvető élménye a trianoni veszteség, s az, hogy a későbbiekben az elcsatolt területek visszaszerzésében közreműködött Mussolini és Hitler, elhomályosítja éleslátását, nem ismeri fel demagógiájuk embertelenségét, nem veszi észre, hogy a revízióért milyen nagy árat kell majd Magyarországnak fizetnie. Sokáig élt Márai Sándor nagy-nagynénje, és sokat megért, jót is, rosszat is, jól és rosszul is. Megpróbálta értelmezni mindazt, ami vele történt, hol sikerrel, hol sikertelenül. Ha végigolvassuk emlékiratát, bizonyára nemcsak történelmünk közel száz évét ismerjük meg jobban, de azt a mindennapi életet is, amelyre és amelyből a történelem épül. Ezeket a mindennapokat elsősorban a nők alakították. A nők - lányok és asszonyok, nagyanyáink és dédanyáink -, akik nem pusztán elviselték, de vállalták is sorsukat, szívósan, bátran, olykor hősiesen...
menej