Ab Ovo Kiadó

Hogyan is lehetnénk másképp? Élünk itt a földkerekség legszebb kisvárosában (na jó, második legszebb), köröttünk különösnél különösebb alakok, egy beszkárttanácsos, egy bigámista, egy totónyertes, egy varázsló meg egy Jóisten. Miénk a világ, amerre a szem ellát, a fatelepektől föl egészen a Trombita térig, itt vannak a barátaink, a Kisli, a Cila, a Sipeki meg a Nagymézes, itt az egész Pajta utcai iskola tanárostul, diákostul, pedellusostul... Itt vannak a lányok, itt vannak a hatvanas évek, és itt vagyunk mi is, szépen, ahogy illik. Mi kell még?

A vonzó megjelenésű, elegáns Kafka nemcsak a barátait nyűgözte le, de ahhoz is jól értett, hogyan varázsolja el a nőket, akikhez élete során különös viszony fűzte. Számára mindennél fontosabb volt az írás, szeretett volna mindent ennek alárendelni. A sors úgy hozta, hogy mégis hivatalnokként kellett élnie, s csak az estéit, éjszakáit szentelhette az írásnak. Talán ezzel is magyarázható, hogy élete nagy szerelmei, Felice, Julie, Milena és Dora mind távol éltek tőle, Bécsben vagy Berlinben. Személyes együttlétekre ritkán került sor, ezeket a szerelmeket a leveleiben, naplóbejegyzéseiben élte át, Kafka az írásban lelte igazán örömét, anélkül, hogy az együttélés terheit viselnie kellett volna. Kapcsolatai csak az eljegyzésig jutottak el, soha nem lett belőlük házasság. És a szerelmi szakítások után születtek leghíresebb regényei, az Amerika, A kastély vagy A per. Talán utolsó szerelme, Dora Diamant lett volna igazi társa, akit Kafka valóban feleségül akart venni, de betegsége, halála ebben már megakadályozta. Jacqueline Raoul-Duval regénye tökéletes bevezető Kafka irodalmi világába. Az ő hangján szólal meg a regényben, az ő stílusában írja le életének néhány fejezetét, szerelmeinek történetét, beleszőve a szövegbe sok-sok részletet Kafka gazdag levelezéséből, naplóbejegyzéseiből.

Sokan kérdezték már, miért írok én bűnügyi történetet? Elárulom: imádom a krimit. A jó krimit. Ha hiteles és életszerű. Ha fölkiált az olvasó: - Jé, ez tényleg így van! Lehet, hogy nem is kitalált történet? - Olyat, ahol a bűntény, a sztori valamit hordoz. Valamiféle tanulságot: emberit vagy társadalmit - mindegy. Valamit, ami fontos. Amit másnak is tudnia kell. Olyan krimit próbálok írni, amilyet olvasni is szeretek. Nem csak Agatha Christie írt krimit, egy Szophoklész nevű görög például megírta az Oidipusz királyt, Shakespeare a Hamletet. (...) Ha én is oda kerülnék a névsor végére, nem lenne okom szégyenkezni. Hogy miről szól ez a könyv? Azt sajnos nem árulhatom el. Krimi!

"Egyszerűen letehetetlen. Elliot Aronson nem először bizonyítja, hogy a szociálpszichológiáról közérthetően és érdekfeszítően tud írni, de az "Életem és a szociálpszichológia" kötetben önmagát is felülmúlja. Lenyűgözve olvastam élettörténetét, és számtalan izgalmas részletet megtudhattam a szociálpszichológiát egykor alakító személyekről, elméletekről és kísérletekről." (Elizabeth Loftus)

A darabjaira hullott, háborúk dúlta Birodalomban két fiatalnak menekülnie kell otthonából. Aldennek, a hikár légió hadnagyának, ismeretlenek törnek az életére. Lalena, a rejtélyes származású lány, döbbenetes változáson megy keresztül. Miért történik ez velük? Hogy ezt kiderítsék, számtalanszor próbára kell tenniük bátorságukat és jóságukat, miközben Wronguard, a kegyetlen hadúr, már a döntő hadjáratra készül. Nem is sejtik, mennyire fontos, hogy a választ időben megtalálják...

"Amikor 1999-ben családommal hazalátogattam, találkoztam egy Németországból származó zsidó asszonnyal, aki 1938-ban érkezett Kolumbiába, és nagyon megfogott a története. Tizenhárom évesen családjával menekült el szülővárosából, Emmerichből. Édesapja szállodát nyitott egy vidéki kisvárosban, Bogotától néhány órányira. A jó nevű szállót előszeretettel látogatták a politikusok, ami szép megélhetést biztosított a családnak. Aztán kitört a világháború. Kolumbia megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal, és a kolumbiai hatóságok üldözni kezdték az ellenséges államok ott élő polgárait -náci kémeket, náci szimpatizánsokat, a náci propaganda hirdetőit-, és mindenkit, akit veszélyesnek ítéltek. Feketelistákat állítottak össze, informátorokat alkalmaztak, hamarosan minden német név gyanút ébresztett, bizalmatlanságot keltett. Mindezt új ismerősöm beszélte el. Többet akartam tudni, három napon át együtt voltunk, és mesélt, türelmesen magnóra mondta élettörténetét. Soha nem írtam addig Kolumbiáról, főként azért nem, mert nem értettem az országot, és én abban a hitben nőttem fel, hogy csak arról szabad írni, amit az ember ismer. Később rájöttem, ez nagy tévedés. Rájöttem, hogy a legjobb indok az írásra az, ha valamit nem értünk. Amikor az "Informátorok"-at írtam, ki akartam deríteni, hogyan élte át Kolumbia a világháborút. Tudni akartam mindent az ottani náci pártról, a feketelistákról, az akkor történtek következményeiről, melyeket az én nemzedékem örökölt." (a Szerző) A Kolumbiában játszódó regény már vagy tucatnyi országban megjelent, a kritikusok a legnagyobb elragadtatással írnak róla. A hazánkban is közkedvelt Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa így dicséri: Az "Informátorok" rendkívüli erejű történet, egyszerre tanúsítja Vásquez képzeletének gazdagságát és prózájának eleganciáját, finomságát.

Aki ebbe a kötetbe belelapoz, rögtön láthatja, hogy a szerző élete és munkássága még mindig szorosan kötődik a magyar hírlapíráshoz, amely utolsó óráit éli tán. Cikkek, tárcák, tárcanovellák sorakoznak e kötetben, megemlékezések kedves könyvekről, képekről, emberekről, öncélú regisztrációk, rögzítések; ha már mindennek vége van, hátha legalább nyoma marad valaminek. Megvan a szépsége, romantikája ennek is: magányos, utolsó mohikánnak lenni; ide-oda döcögni a göthös lovon, hadonászni a rozsdás flintával, őrizni a nyelvet, amelyen már senki nem beszél, óvni a parazsat, amelyet a többi már rest széttaposni is, belevakkantani a süket éjbe néha egy-egy rekedt, elfúló csakazértis uff -ot. Bächer Iván

"1476. augusztus 13-án a Portugália nyílt vizén Kolumbusz Kristóf hajótörést szenved. A leendő admirális éppen betöltötte a huszonöt évet. Csodák csodájára sikerül kievickélnie a partra, Lisszabonban talál menedéket öccsénél, Bartolomeónál, aki a térképészmesterséget űzi. A 15. század elején kezd kinyílni a világ. A portugál fővárosban megtalálható a Felfedezés szolgálatában álló összes céh. A két testvér nyolc évig együtt dolgozik, és előkészítik az utat, amelyről Kristóf kamaszkorától álmodozik: az Indiai Vállalkozást, vagyis el akarnak jutni Cipangóba (Japánba) meg a Nagy Kán birodalmába (Kínába). De nem a szokásos Selyemúton, kelet felé, hanem az óceánnal megbirkózva, nyugat felől. Ennek az elbeszélésnek a hősei: egy kartográfusmester, egy orrszarvú, egy özvegycsináló, a madáriskola igazgatónője, egy szalonka, egy rosszlány, aki jó hallásáról híres, Marco Polo, indiánfaló szelindekek és néhány dominikánus... Szerettem volna körüljárni az emberi kíváncsiságnak e kevéssé ismert korszakát. A születő szabadság pillanatát, amelyben ugyanakkor bevezetik az Inkvizíció intézményét, és elűzik a zsidókat. Azokat az éveket, amelyekben lassacskán kialakul a bolygó egysége, ami a hamarosan bekövetkező első globalizáció előszobája. Nagy merészen Bartolomeo szájába adtam mondókámat. Ő szólal meg, ő mesél." (Erik Orsenna)

Mi jut eszedbe a Graffitiről? Persze, hogy a gombamód szaporodó tagek. Azok a furcsa, elfolyó, nehezen olvasható, máskor meg egyenesen idegesítő és ocsmány filcfirkák. Meg a szanaszét karistolt ablakok. Aztán a szépen megírt és veszélyes helyekre kirakott cuccok. És a vasút menti lepattant senkiföldje agyonfestett, látványos színes világa. Hogy már indul tovább a vonat, de még mindig nem tudod kibetűzni... Vagy az a hirtelen támadó dühroham, hogy na, ez már pofátlanság! Hisz ez egy műemlék! Ezek ezt sem tisztelik! De egyáltalán kik ezek? Mindenütt nyomot hagynak, mégis láthatatlanok. Az elsőkönyves író, Bódi Péter regényének főhőse ezeknek a srácoknak az egyike, aki most elvisz téged magával... írni. Szétírni a várost, a vonatot, a padokat, falakat. És mesélni önmagáról, másokról, motivációkról és mindennapokról. Arról gondolkozni, hogy mindez vandalizmus, önkifejezés, vagy művészet. S eközben érzéki élményként tárul eléd a graffitis életforma minden mozzanata. A festék szagától a harsogó szirénáig. Nevezhetjük ezt a könyvet ifjúsági regénynek is, csak épp fordított értelemben: nem az ifjúság okítását szolgálja, talán inkább okítás az ifjúágról. Szerepel benne a tinédzserkor minden szőnyeg alá söpört kihívása és nyűge: a zsebpénzen megvehető olcsó sörök és kannás borok, az újdonsült középiskolásként belénk vert görög klasszikusok, az mp3 lejátszóból bömbölő zenék, a dealertől vett fű bűnös csábereje, a mit sem sejtő szülőktől szerzett házi pálinka okozta alkoholmérgezés, a pár hétig tartó, gyorsan lecserélhető szerelmek, az iskolai fenyegetések. Debod Dániel, a regény főhőse, ezeknél többre vágyik. Nyomot akar hagyni. A maga módján kitűnni. Hagyják neki? A könyv végére, habár nem válik belőlünk vonatokat teletagelő vandál, és továbbra sem leszünk feltétlen rajongói a fekete filc -márványszobor kombónak, mégis nagy mélységekig megismerünk, és ezáltal el tudunk fogadni egy szubkultúrát (vagy ha úgy tetszik: ellenkultúrát). És ez nagy szó egy olyan országban, ahol a "másság", a "szabad", az "alternatív", sőt a "másságizmus" már közkedvelt szitokszavak, és ahol nem kívánatos, sőt egyre gyakrabban büntetendő az, ha valaki nem kíván a fősodorral együtt haladni. Pedig van, aki legalább színeket álmodik ezekre az omladozó, szürke falakra.

Philip Zimbardo nevét a stanfordi börtönkísérlet tette ismertté, s ez a kísérlet késztette őt arra, hogy feltegye azt a kérdést, amelyik tudományos pályája során mindvégig foglalkoztatta: Vajon mitől válnak teljesen normális, hétköznapi emberek egyszerre végtelenül kegyetlenné? ... Folytatás ›› Hogyan fordulhat elő, hogy bizonyos körülmények között ezek a teljesen normális, hétköznapi emberek megkínozzák, akár meg is ölik a nekik mit sem ártó, teljesen normális hétköznapi embertársaikat? Ugye most arra gondolnak, ez képtelenség, én a légynek sem tudnék ártani, nincs az a helyzet, amelyben... Vagy mégis lehetséges lenne? A világhírű szociálpszichológus, Zimardo professzor a történelemből és a saját, úttörő kutatásaiból vett példák hosszú során keresztül bizonyítja be, hogy a helyzeti erőviszonyok és csoportdinamika hatására miként változhatnak tisztességes, feddhetetlen nők és férfiak szörnyeteggé.

Vásquez a Becsapódás című regényében is, mint az Informátorokban, régi bűnöknek ered a nyomába, emberi döntések motivációit és konzekvenciáit helyezi erkölcsi erőtérbe, s közben drámai erővel idézi fel Kolumbia (de főleg Bogota) erőszak sújtotta történelmének elmúlt évtizedeit (de főleg a '90-es éveket). A "Becsapódás" szerkesztésmódja is drámai, Vásquez szervesen szövi egymásba a belső - lelki és a külső - távoli történéseket, egyszerre feszítve szét a fizikai és az emocionális idő kereteit. S a finoman, mégis határozott vonalakkal és pontos pszichológiával megrajzolt szerelmi szálak, az idősíkok izgalmas, lüktető keverése csak tovább gazdagítják ezt a számtalan nyugtalanító kérdést felvető, feszes és élvezetes stílusban megírt, a kortárs irodalom legmegrendítőbb írásai közé tartozó, letehetetlen regényt. A regény óriási sikert aratott. 2011-ben a "Becsapódás"-nak ítélték a spanyol nyelvterület talán legrangosabb irodalmi díját, az Alfaguara-díjat. Az Ab Ovo Kiadó 2012-ben adta ki Vásquez "Informátorok" című regényét. Legújabb regénye, A hírnévjátékos 2014-ben jelenik meg.