! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Agave Könyvek

vydavateľstvo

A kiválasztott


Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: a Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a zsarnoksággal. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?
Vypredané
12,71 € 13,38 €

A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni


Bernie Rhodenbarr megjavult. Vásárolt egy helyes kis könyvesboltot, és most ott ül naphosszat, könyveket vesz, elad és olvas. Ekkor jelenik meg Rudyard Whelkin, aki tizenötezer dollárt ajánl Kipling egy ritka könyvéért, amelyből csak egyetlen példány létezik, az is egy milliomos gondosan őrzött könyvtárában. Mivel még Bernie sem gondolja komolyan ezt a megjavulósdit, egyik este már a könyvvel a kezében távozik a gyűjtő otthonából. Bernie hamarosan egy hullát talál maga mellett, a saját kezében egy fegyvert, az ajtó előtt meg egy rakás rendőrt. Ha ki akar mászni ebből a csávából (is), akkor meg kell találnia a gyilkost, és ki kell derítenie, hogy miféle könyv az, amiért nemcsak vagyonokat fizetnek, hanem még ölnek is.
Vypredané
12,45 € 13,11 €

Eltűnt Massiliában


Gordianus, a nyomozó Massiliába (a mai Marseille-be) indul, hogy megkeresse fiát, Metót, aki nyomtalanul eltűnt. A várost körülvették Ceasar seregei, és csak idő kérdése, hogy mikor törik meg a kiéhezett massilióták ellenállását. Amikor Gordianus végül bejut az ostromlott városba, munkához lát, hogy kiderítse, mi történt fiával. Ám alighogy megérkezik, szemtanúja lesz annak, amint egy fiatal nő lezuhan az öngyilkosok sziklájáról. Lelökték vagy magától vetette le magát a mélybe? És mi köze lehet a nő halálának Metóhoz? Gordianus akarata ellenére nyomozni kezd. A tét kettős: nemcsak azt kell kiderítenie, hogy mi történt a nővel és fiával, hanem eközben még életben is kell maradnia. "Saylor olyan szerző, akinek minden egyes könyvére érdemes odafigyelni." (Austin Chronicle)
Vypredané
0,94 € 0,99 €

Róma


Steven Saylor a Róma első ezer évét bemutató regényében a történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egy lebilincselő történetté szövi össze, amely a két szerencsétlen sorsú ikerrel, Romulusszal és Remusszal kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.
Vypredané
13,44 € 14,15 €

Ha a szent kocsma is bezár


1975 nyara. Matthew Scudder egy ideje már maga mögött hagyta régi életét, feleségét, munkáját. Most kocsmákba jár, iszik, egyik nap követi a másikat. És vonakodva ugyan, de dolgozik. Az egyik haverjának kocsmája van, és ellopták tőle azt a főkönyvet, aminek alapján az adóhivatal évekre rács mögé vághatná. Egy másik haverját pedig felesége megölésével vádolják. Scudder iszik, nyomoz – és ismét mélyre merül. Ezúttal nemcsak New York mocskába, hanem az emberi lélek legmélyebb és legsötétebb bugyraiba is. A Scudder-sorozat kultikus és egyben egyik legmegrázóbb darabja árulásról, bizalomról, halálról és az italról.
Vypredané
12,45 € 13,11 €

Az Ekhnaton-kaland


A tizenkét éves ikerpár, John és Philippa Gaunt egy napon megtudják, hogy az egyik legkiválóbb dzsinntörzs leszármazottai. Hirtelen ők is képesek lesznek bárki három kívánságát teljesíteni, különleges helyekre utazni (méghozzá nem is a leghagyományosabb módokon), és bárkit, no meg bármit eltüntetni. Az ikrek a nyári vakációjukat különc dzsinn-nagybátyjuknál, Nimródnál töltik, aki megtanítja nekik, hogyan használják nem mindennapi képességeiket. Még éppen időben, ugyanis az ikreknek meg kell találniuk egy szörnyűséges fáraót, Ekhnatont, akinek már jó pár évezrede halottnak kellene lennie. És persze fel kell kutatniuk a sírját is, amelyben hetven elveszett dzsinn raboskodik... Vajon elég erősek és ügyesek lesznek, hogy túljárhassanak a világ leggonoszabb dzsinnjének eszén?
Vypredané
10,53 € 11,08 €

A penge élén


Nem ok nélkül hívják a Pokol Konyhájának: a mocskos utcákon, a sötét kapualjakban és a még sötétebb sikátorokban hajléktalanok és narkósok járnak, akár a szellemek. A környék ura a véres henteskötényt viselő Mickey Ballou. Az exzsaru és expiás Matt S cudder már olyan régen elvesztette az ártatlanságát, hogy nem is emlékszik rá. Most megpróbál józan maradni egy városban, ami lassan kifordul magából. Egy lányt keres, aki szebb álmok reményében érkezett Manhattanbe. Nyomozása közben szerelmet talál és halált, csak éppen néha nagyon nehéz megkülönböztetni őket.
Vypredané
9,06 € 9,54 €

A babilóni kék dzsinn


A lámpás gyermekei-trilógia második részében a 12 éves ikerpár, John és Philippa Gaunt lassan kezdik kiismerni a dzsinnlét előnyeit és hátrányait. Aztán amikor eltűnik egy féltve őrzött, hatalmas erejű könyv, az ikrek indulnak felkutatni több orsázgon és kontinensen keresztül. Azt azonban még csak nem is sejtik, hogy csapdába csalták őket: Philippát elrabolják, és a Babilóni Kék Dzsinn titkos, földalatti birodalmába, Iravotumba viszik. Egyvalaki képes csak kiszabadítani őt, az ikertestvére, John. A fiúnak még Nimród sem segíthet hihetetlen veszélyekkel járó mentőakciójában, amelynek során át kell verekednie magát számos, ősi átkon, meg kell küzdenie egy Rukkh névre hallgató szörnyűséges és hatalmas madárral, és a Süvöltőrrel, a balul elsült kívánságok őrzőjével, hogy a végén megismerjen egy titkot, amely megváltoztatja mindkettejük életét.
Vypredané
10,53 € 11,08 €

A betörő, aki Spinozát olvasott


A betörőből tisztes antikváriussá lett Bernie Rhodenbarr nem sokat filozofál bűnözői karrierjén. Imád betörni, jól csinálja, nincs ezen mit gondolkodni. Egy éjjel azonban betör egy puccos házba, és megdöbbenve látja: megelőzték. Ennek ellenére sikerül a Pudliművek mellett éjszakánként betörőtanoncként tevékenykedő Carolyn segítségével ellopnia egy nagyon értékes érmét. Hogy másnap reggel aztán megtudja: utánuk még valaki betört a házba, és megölte a tulajdonos feleségét. A rendőrök persze szokás szerint meg vannak győződve róla, hogy Bernie a gyilkos. Eljön hát az ideje annak, hogy Bernie először alaposan elgondolkodjon, Spinoza és kollegái tanácsát kérje, és a változatosság kedvéért csak ez után cselekedjen.
Vypredané
7,25 € 7,63 €

Az öröm masinériái


Az öröm masinériái című válogatás 1964-ben jelent meg, és számos olyan novellát tartalmaz, melyek most először olvashatók magyar nyelven.
Vypredané
9,42 € 9,92 €

A Katmandui Kobrakirály


A Lámpás gyermekei-sorozat harmadik részében John és Philippa Gaunt első dzsinnszületésnapjukat ünneplik. Szűk körben, ugyanis barátjuk, Dybbuk eltűnt. Mindenki kétségbeesetten keresi, így amikor a fiú segítséget kér tőlük, az ikrek azonnal indulnak. Az ikreknek egy angyal segít: tizenegy napig pontos másuk, a MásKépek helyettesítik őket. De csak tizenegy napig.
Vypredané
10,89 € 11,46 €

dostupné aj ako:

A betörő, aki Bogartnak képzelte magát


A világ összes könyvesboltja közül pont ebbe kellett besétálnia. Pont a Barnegat Könyvesboltba. Különben Bernie Rhodenbarr soha nem találkozott volna álmai asszonyával, a gyönyörű és rejtélyes Ilonával. Mivel mindketten imádják Humphrey Bogartot, ezért minden estét együtt töltenek... Egy Bogart filmfesztiválon. A szerelem csodálatos dolog, de megélni nem lehet belőle, így aztán Bernie, kapva kap az ajánlaton, amikor egy idegen, Hugo Candlemas néven, megbízza, hogy lopjon el egy dossziét. Bernie betör, ám nem elég, hogy ismét a szekrényben szorul egy kis időre, még a dosszié is eltűnik. Üres kézzel kell visszatérnie megbízójához, aki ezt nem nagyon bánja. A halottak ugyanis nem szoktak bánni semmit sem. Bernie nyomozni kezd, és hamarosan egerek, nyulak és mormoták, anatruriai rojalisták, cserkesz orgazdák és asszír orgyilkosok közt találja magát. És ekkor kiderül róla, hogy ő egy menyét... Az összes állat közül... pont egy menyét.
Vypredané
5,57 € 5,86 €

Caesar ítélete


I.e. 48. Caesart és Pompeiust, a két rivális római hadvezért leköti a világ uralmáért folytatott harc. Most mindketten Egyiptom felé indulnak, ahol Pompeius utolsó, elkeseredett lépésként akart partra szállni a Nílus deltájában, míg Caesar legendás t alálkozása Kleopátrával olyan tüzet szít, amelyet évszázadokig jegyez majd a történelem. De Egyiptom az árulások földje, melyet kettészakít a királynő, és öccse, Ptolemaiosz között dúló gyilkos rivalizálás. E feszült légkörbe érkezik Gordianus, a nyo mozó, aki felesége, Bethesda betegségére keres gyógyírt a Nílus szent vizében. Terveit azonban felül kell írnia, amikor egy sokkal nehezebb feladat előtt találja magát: bizonyítania kell gyilkossággal vádolt, kitagadott fiának ártatlanságát. Caesar í télete bevégzi Gordianus fiának sorsát, választása Kleopátra és Ptolemaiosz között pedig a Római Birodalomét.
Vypredané
10,53 € 11,08 €

A végzet fegyvere


Tíz év telt el a Római vér történései óta, és Gordianus, a nyomozó most kénytelen elhagyni szeretett városát. Az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb római polgár, Marcus Crassus megbízásából délre utazik, hogy Baiaében nyomozzon egy politikai vona tkozásokkal is terhelt gyilkossági ügyben. A szörnyű tett elkövetésével két rabszolgát vádolnak, akik állítólag a lázadó Spartacus seregébe menekültek az igazságszolgáltatás és Crassus pusztító haragja elől. De Gordianus nem hisz a látszatnak. Nevelt fia, Eco társaságában megpróbálja felderíteni a gazdag tengerparti villák árnyékában rejtőző titkokat és a fényűzés álarca mögöttt megbúvó sötét hazugságokat.
Vypredané
8,33 € 8,77 €

Dermesztő ölelés Vámpírakadémia II.


Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg. A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van.
Vypredané
10,89 € 11,46 €

Hajsza


Miután George Smiley leleplezte az "Árulás" című regényben a brit hírszerzés szívébe beépített szovjet ügynököt, természetesen tőle várja mindenki, hogy tegyen rendet és szervezze újra a Köröndöt. Smiley a romokban heverő hírszerzést az alapjaitól szervezi át, és miközben háládatlan feladatát végzi, különös nyomra bukkan: a lebukott kém, az áruló valamit nagyon el akart titkolni előle. A szálak egy hongkongi bankszámlához vezetnek, amin csak gyűlik a tisztázatlan eredetű pénz. Smiley azonnal felismeri a kivételes lehetőséget arra, hogy könyörtelen bosszút álljon ádáz ellenségén, Karlán, a szovjet hírszerzés titokzatos kulcsfiguráján. Összeszedi régi, megbízható munkatársait, majd megbízza Jerry Westerbyt, az örök eminens diákot, a nőcsábász életművészt, hogy életét is kockára téve a Távol-Keleten és Indokínában keresse meg Karla sebezhető pontját. Smiley kíméletlen és eltökélt vadász, aki ha egyszer szagot fog, a végsőkig hajszolja a vadat... Falvay Mihály fordításában lát napvilágot először a legendás Karla-trilógia második része, amely összetettsége, káprázatos stílusa és felejthetetlen szereplői miatt le Carré életművének egyik legkiemelkedőbb darabja.
Vypredané
11,99 € 12,62 €