! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Duna Könyvkiadó

vydavateľstvo

Szent királylányok: Árpád-házi Szent Margit és Szent Erzsébet


"Az első magyar nők, akik nem voltak királyok feleségei, mégis széles körben ismertté váltak, szent királylányok voltak. Erzsébet hercegnő, II. András király lánya volt az első és talán máig a legismertebb magyar nő. A korabeli házastársi és vallási alázat mintaképe lett, akit ez egész keresztény világban már 800 éve tisztelnek, templomok sokasága viseli a nevét. Nem sokkal Erzsébet halála után, a tatárjárás idején született IV. Béla lánya, Margit, aki az unokahúga volt az előbbinek. Őt szülei eleve, fogadalomból apácának szánták. Igyekezett túltenni minden vele szemben állított elváráson, életét "engesztelő áldozatnak" tekintette... Érdekes módon az ő szentté avatása nem volt olyan gördülékeny és problémamentes, mint a nagynénjéé. Mint következő köteteinkben is, a főszereplők mellett jó néhány nőalak megjelenik még könyvünk lapjain. Megemlékezünk egy olyan nőről, akit a görögkeleti egyház tisztel a mai napig szentként. Piroskáról, László királyunk leányáról van szó, aki Bizáncban az Iréné nevet kapta. És voltak még jó néhányan, akiket -noha sohasem avattak szentté- számos helyen tisztelnek, tiszteltek." (a Kiadó)
U dodávateľa
6,19 € 6,52 €

Az Árpád-ház asszonyai II.


"Aki még soha nem olvasott bele a magyar királynék történetébe, nem is sejti, mennyi izgalmas "sztori" lapul a krónikákban. Ármány és szerelem minden mennyiségben! Olvashatunk kegyetlen királynéról, aki férje helyett tömeggyilkosságot szervez kínos pontossággal és könyörtelenül. Akadt az Árpád-házi magyar királyok feleségei között olyan, aki a "világ végéről", spanyol tájakról érkezett és tágra nyílt szemmel nézte ezt az országot. Jöttek a feleségek Kis-Ázsiából, jöttek Itáliából, francia, lengyel és német földről. Volt közöttük ártatlan leányka, szinte még gyermek, és akadt sokat látott özvegy. Volt, akit ez a frigy a magyar királlyal élete végéig tartó búskomorságra, majd kolostori életre ítélt, és volt, aki a puszta életét mentve, álöltözetben és terhesen volt kénytelen elmenekülni innen, különben halál várt volna rá. Volt, aki tíz gyermeket szült királyi férjének és volt, aki elszabotálta a teherbe esést, hogy átjátszhassa a trónt a maga dinasztiájának. Nagy emberi tragédiák sejlenek fel a történetek mögött." (a Kiadó)
Na sklade 1Ks
6,19 € 6,52 €

A politika forgatagában


"A "politika" szót kötetünk címében akár idézőjelbe is tehetnénk. Mert hát összesen két olyan asszony életpályája kerül elő, akik a szó szoros értelmében vett "politikusok" voltak: a keresztényszocialista Slachta Margit, illetve a szociáldemokrata Kéthly Anna - mindketten országgyűlési képviselők, a maguk idejében nőként egyetlenek a törvényhozásban. Ám a politika, a történelmi helyzet forgandósága nagyon sok nőnek, időnként tömegeiknek az életét is befolyásolta. Vagy úgy, hogy egyes hölgyek bizonyos eszmék szolgálatába szegődtek. Vagy úgy, hogy szenvedő alanyai voltak bizonyos rendszereknek, esetleg az áldozatokat próbálták-akarták segíteni. Nem számolunk be újdonságról, ha azt mondjuk: borzasztó ez a 20. század - nekünk, magyaroknak pedig különösen! Sok apró részletből, mozaikszerűen tevődik össze ennek a 100 évnek (abból is főleg az első 60-nak) a története. Feloldásul anekdotákkal, érdekes, vagy kevésbé ismert történetekkel, különös tekintettel az egyes korszakokra, az életmód változásaira. Lássuk tehát a 20. századot - mindenekelőtt a nők szemszögéből, az ő szempontjaikat figyelembe véve!" (a Kiadó)
U dodávateľa
6,19 € 6,52 €

Habsburg főhercegnők


A sorozat kötetei között ez a legkevésbé kötött; úgy szereplői, mint a szerző eléggé szabadon válogattak - a szereplők szeretőket, partnereket, a szerző pedig hősei közül választotta ki azokat, akikre ma már nem emlékszünk, vagy azóta másképpen tudjuk életük eseményeit. Ferenc József több szeretője vonul fel e lapokon, majd intim részleteket tudunk meg Rudolf trónörökös és belga felesége (házas)életéből, sőt végül egyetlen gyermekük igen különös sorsáról is. Megismerhetjük a magyarok által nem kedvelt, de attól még karakán és célratörő Ferenc Ferdinándot is, aki a magánéletben képes volt majdnem mindent feláldozni a szerelméért. Ez a kötet nagyobbrészt azokról a Habsburgokról szól, akik igyekeztek legalább életük egyik-másik szakaszában nem-Habsburgok lenni.
U dodávateľa
6,19 € 6,52 €

Toll és vonó


"Sorozatunk híres asszonyokat bemutató ágán elérkeztünk a 18. századhoz. Csupa rejtély ez a korszak is. Ki ügyködött II. Rákóczi Ferenc kuruc táborában, műveivel lelkesítve a katonákat: Cinka Panna, a hegedűs, vagy Losárdy Zsuzsanna, a költő? Hogyan lett irodalmi téma "a lőcsei fehér asszony" dicstelen, ám fordulatos, logikai és pszichológiai "bakugrásokkal" tarkított története? Miért láthatunk ma is felemelt kézzel egy üvegkoporsóban nyugvó hölgyet a krasznahorkai várkápolnában? És jönnek az első valódi női alkotók. Petrőczy Kata Szidónia, aki lelki sérülései gyógyítására, mintegy "pszichodrámaként" használta a versírást. "Árva" Bethlen Kata, a komor és fanatikus özvegy emlékiratíró. Török Sophie, Kazinczy Ferenc felesége, aki a férjének tartott felolvasás szünetében szülte meg gyorsan gyermekét. Baumberg Gabriella, a magyar Batsányi János hányatott sorsú osztrák költőnő-felesége. Dukai-Takách Judit, aki iránt Berzsenyi Dániel plátói érzelmeket táplált volna, ha tudja egyáltalán, mi fán terem az ilyesmi... Amit ígérhetünk. Most sem fognak unatkozni." (a Kiadó)
Na sklade 1Ks
6,19 € 6,52 €

Nők a szabadságharcban


"1848-49 vérzivataros napjaiban egyes hölgyek szinte megtáltosodtak. Könyvünkből kiderül, hogy noha egyenként, összességében valósággal csapatostul jelentkeztek -férfiruhában- honvédnak, néha egészen dicsőséges, máskor egészen bizarr szerepet töltve be. Szó lesz Lebstück Máriáról, a híres "Mária főhadnagyról", de szót ejtünk a kissé bizonytalan nemi identitású Pfiffner Paulináról, a századosként harcoló, de közben táncosnőként kémkedő Bányai Júliáról, a mosóteknőben híreket szállító Sorsich Júliáról vagy a magát bárónénak kiadó kalandornőről, Beck Vilmáról. Aztán jönnek a szenvedő vagy önfeláldozó asszonyok: a megkorbácsolt Maderspachné, az aradi vértanúk özvegyei vagy a férjét nyolc évig a saját lakásának padlója alatt rejtegető Táncsicsné. Kufstein foglyai: a 10 évre ítélt grófnő, Teleki Blanka és hű társnője, Leővey Klára, valamint a várbörtönök többi női lakója. Végezetül Kossuth Lajos népes családjának nőtagjairól adunk áttekintést, beleértve természetesen Kossuth Zsuzsát, a szabadságharc főápolónőjét. Választ kapunk a kérdésre: jó feleség volt-e Meszlényi Terézia, és ki volt "a turini remete" aggastyánkori nagy szerelme." (a Kiadó)
U dodávateľa
6,19 € 6,52 €

Nő a magyar trónon


"Két királynőről szól ez a könyv. Mindketten ugyanazon férfi feledégei voltak. Az első Mária, Nagy Lajos király lánya, az egyetlen volt a magyar nép történelme során, aki nőként trónra került és önállóan uralkodhatott - volna, ha a sorsát nem mások befolyásolják minduntalan. (...) A másik asszony, Cillei Borbála, egy főúr lánya, politikai zsarolás nyomán tizenéves kislányként lett az ötven évig uralkodó magyar király, Luxemburgi Zsigmond felesége. Aki minduntalan megcsalta őt, ám amikor a feleség is elkövetett néhány házasságtörést, akkor férje száműzette. Az asszony ezek után birtokain gazdálkodott, majd mindinkább belesodródott a politikába, végül férje ellen szervezett összeesküvés miatt börtönbe került. Ilyen kalandos élet akkoriban kevés hölgynek jutott." (a Kiadó)
U dodávateľa
6,19 € 6,52 €

Húsvéti ételek


"Régi konyhák házias ízeit, vidéki ételek utánozhatatlan gazdagságát mutatja be a közkedvelt "Ízőrzők" című televíziós ismeretterjesztő sorozat. Gasztronómiai barangolásunk során hazánk számos településére ellátogattunk, mindig régi és új ízek után kutatva. Több mint ... Folytatás ›› öt év alatt Magyarország minden szegletében megfordultunk, hatszáz felett van a könnyen hozzáférhető, helyi alapanyagokat felhasználó receptek száma. Munka közben, beszélgetések alkalmával szinte mindig felmerült a kérdés: miért nem jelenik meg ez a sok érdekesség könyv alakban is? Ez az óhaj most valóra vált! A filmek legjobb receptjeit találhatják meg ebben a könyvsorozatban. A hatodik kötetben húsvétra ajánlunk hagyományos ételeket. Ezek mindegyike egyben különlegesség is. Hallottak már a kukólevesről, a pónénáról, vagy a cicvaráról? Készítettek tojáspörköltet, juhtúrós pogácsát, sült-főtt perecet, esetleg grízes lángost? Az ünnepi asztal legfinomabb fogása lehet a porhanyósra sütött bárány, vagy a cipóba rejtett csülök. Édességek gyümölcsös, vagy tojáskrémes süteményeket is ajánlunk. Tájegységenként változó szokások, őseinktől ránk maradt receptek, amelyeket ma is érdemes kipróbálni! Kellemes időtöltést az olvasáshoz, aztán irány a konyha, süssenek-főzzenek ünnepi fogásokat!" (a Kiadó)
Vypredané
5,44 € 5,73 €

A Forma-1 Királya


Michael Schumacher a Forma-1 történetének egyik legellentmondásosabb figurája. Legalább annyi rajongója van a világon, mint ahányan azok vannak, akik csak legyintenek, ha a nevét hallják. Egyvalami mégis vitathatatlan: ismerik őt. Ismertségéért pedig keményen megdolgozott, még akkor is, ha ebből a kemény munkából nem sokat érzékel az egyszeri halandó. Értesül viszont a botrányokról, Schumi újabb és újabb "ügyeiről", amelyek szinte menetrendszerűen kísérték végig karrierjét. És annál kevesebbet tud Michaelről, az emberről. Másfél évtizedes pályafutása egybeesik a Forma-1 legújabb korszakával, amelyben a versenysorozat minden korábbi határt felülmúlt: terjeszkedésnek indult az összes kontinensen, a sportban soha nem látott mennyiségű tőkét mozgatott meg. Schumacher a szerencse fia, hiszen mindennek a kellős közepébe cseppent. De ez már csak az első pillantásra tűnik véletlennek: Schumi valójában maga volt a szikra, ami nélkül talán soha nem is jöhetett volna létre a robbanás. Kísérje végig e könyv fejezetein keresztül Schumacher boldogulását pályafutása kezdeteitől, idézze fel kisebb-nagyobb botlásait, és ismerje meg azt belső elszántságot - ha tetszik becsvágyat - amely másfél évtized alatt sem hunyt ki a hétszeres világbajnok szívében, újabb és folyton újabb eredmények felé korbácsolva őt.
Vypredané
10,95 € 11,53 €

Gyermekbetegségek


Aki a házasság és a gyermek mellett dönt, annak tudnia kell, mekkora felelősséget vállal. A gyermek olyan kincs, amelyet ugyancsak jól kell őrizni. Maria Treben az Isten patikáriusa e könyvében a gyermekbetegségekkel kapcsolatos gazdag tapasztalatait, gyógyító tudását nyújtja át az olvasónak. Valóságos kincsestárral szolgál, javaslatok, ötletek garmadájával, hogy miképpen előzhetők meg, miképpen kezelhetők és gyógyíthatók a betegségek a csecsemő- kortól kezdve a serdülésig, az egészséges fejlődés jegyében.
Vypredané
6,19 € 6,52 €

Női betegségek


Némely asszony sok bajtól kímélhetné meg magát, ha időnként elfogyasztana egy csésze cickafark-teát, mondotta Sebastian Kneipp atya, utalva a cickafark gyógyerejére a nők gyógyításában. Maria Treben az "Isten patikáriusa" e könyvében a női betegségekkel kapcsolatos tapasztalatait tárja fel. Valóságos bőségszarut kínál a megelőzéshez, a kezeléshez és a gyógyításhoz, kezdve a serdülőkorú leányok gondjaitól egészen a változás évéig. A receptúrákon kívül a szerző értékes tanácsokkal szolgál a gyógynövények felismeréséhez, gyűjtéséhez és tárolásához, nemkülönben a teakeverékek és egyéb házi szerek összeállításához.
Vypredané
6,19 € 6,52 €

Egészséges táplálkozás gyógynövényekkel


Ez a hasznos könyvecske a betegségek megelőzésén túlmenően hasznos tanácsokat ad az egészséges táplálkozás kialakításához, gyógynövények és fűszerek felhasználásához ételeink ízletesebbé, ugyanakkor egészségesebbé tételéhez.Olvashatók ezen kívül a könyvben javaslatok és ötletek fürdők, lemosások, lazító gyakorlatok alkalmazásához. A fő részben a fűszer- és gyógynövények felsorolása mellett a betegségek alfabetikus sorrendben kerülnek ismertetésre, ezáltal az olvasók könnyen megtalálják a keresett témákat, kifejezéseket.
Vypredané
6,19 € 6,52 €

Légúti betegségek


Maria Treben legújabb kötete a légúti betegségeket alfabetikus sorrendben ismerteti, amelyekhez kezelési módszereket , az elért eredményekről hasznos beszámolókat talál az olvasó.
Vypredané
6,19 € 6,52 €

Szülők lettünk


Praktikus gyermekgondozási kézikönyv,születéstől az iskoláskorig, 400 ötlet és tanács az egész család részére.
Na sklade 1Ks
7,66 € 8,06 €

Szerelmem Albert Györgyi


A romantikus, meghatóan őszinte kötetben a szerző egy tizenhat éves ismeretség és hat hónapos közelebbi, szoros kapcsolat részleteiről, saját benyomásairól, közös élményeikről, helyenként kulisszatitkokról lebbenti fel a fátylat - olyan információkat tár az olvasó elé, amelyeket az átlagemberek, de talán még a közelebbi ismerősök, munkatársak sem tudtak. Nem titkolja könyvében azt a tényt sem, hogy szeretett partnere halálában a média is komoly szerepet játszott.
Vypredané
9,12 € 9,60 €

dostupné aj ako:

Szexhoroszkóp


Kivel lesznek a legédesebbek pásztoróráink, és kit tartsunk távol hálószobánktól? Csapodár-e avagy hűséges lesz a partnerünk, gyengéden ölel vagy gyors lerohanással kerít hatalmába? És hogyan viseli el, ha netán mi lépnénk félre? Milyen a szexuális stílusa? Hamar ráun-e bájainkra, vagy maradandóbb értékeinkért (is) szeret? Az ókori egyiptomi bölcs, Hermész Triszmegisztosz óta tudjuk, hogy v, amint fenn, úgy lenn"; azaz az égben és a földön egyformán történnek a dolgok. Azt hinni, hogy a csilla gok közömbösen néznek le ránk, ugyanakkora tévedés lenne, mint azt állítani, hogy jéghidegek. Kerüljünk csak közelebb hozzájuk, majd meglátjuk...
Vypredané
9,12 € 9,60 €