Hajja Book

Norbert Hannig saját magát mindig egyszerű frontfliegernek, "repülő közkatonának" tartotta, aki semmi különöset nem tett a II. világháborúban, csupán megannyi társához hasonlóan harcolt a hazájáért - és nem a Führerért. Szerénysége ellenére azonban háborús pilótakarrierjének története vitathatatlanul lebilincselő olvasmány, amely sajátos szemszögből világítja meg az 1939-1945 közötti világrengető eseményeket, különös hangsúllyal a keleti fronton történtekre.

A nő - Kendall Moore, a bátorlelkű, büszke déli szépség az életét is hajlandó kockára tenni szabadságáért... A férfi - Brent McClain, a déliek ügynöke, a Jenni-Lynn hadihajó fedélzetén találkozik Kendallel, s a szenvedély perzselő éjszakáján szíve szerelemre lobban a lány iránt... A dicsőség - A háború és az árulás hamarosan elszakítja őket egymástól - Brent harcba indul, Kendallnek pedig menekülnie kell zsarnok férje kegyetlen bosszúja elől. Csak a holnap ígéretének élhetnek, és a szerelemnek, mely örökké ott fog égni szívükben.

HITELES, EMBERI HANGÚ BESZÁMOLÓ A II. VILÁGHÁBORÚ FEHÉR POKLÁRÓL EGY FRONTKATONA TOLLÁBÓL... Günter K. Koschorrek minden keze ügyébe kerülő papírfecnit eltett, és azokra írta titokban naplóját. Mivel a naplóírás szigorúan tiltott volt, az oldalakat vastag télikabátjának a bélésébe varrva őrizte, majd a ritka szabadságok alatti hazautazásakor adta oda édesanyjának megőrzésre. A naplónak nyoma veszett, csak akkor került elő - és született meg a Vérvörös hó -, amikor negyven évvel később Amerikában találkozott a lányával. A szerző lelkes újoncként vett részt az alapkiképzésen és nyilvánvaló izgatottsággal került sor első találkozására az ellenséggel az orosz sztyeppén. Leírásában életre kell egysége tagjainak küzdelme a becstelenséggel és a halállal a Sztálingrád utcáin folytatott öldöklő harc zűrzavarában. A Romániában és Olaszországban töltött - a keleti front poklához viszonyítva felüdítő időszakot - kimondottan kedvelte. A könyv emléket kíván állítani mindannak a sok millió embernek, akik a front mindkét oldalán életüket áldozták a harcokban, és öt évtized távlatából felelősséget vállalva tiszteleg az áldozatok előtt. Günter K. Koschorrek a világháborúban a német 24. páncéloshadosztály 21. páncélgránátos-ezredének 1. svadronjában harcolt nehézgéppuska-kezelőként a keleti fronton. Jelenleg Németországban él, nyugdíjba vonulásáig egy kereskedelmi cég ügyvezetőjeként dolgozott.

Jevgenyij Nyikolajev a II. világháború egyik legjobb orosz mesterlövésze volt, emlékirata egyedülálló bepillantást enged a legvéresebb hadszíntér arcvonalán zajló harcokba. Mesterlövészként figyelemre méltó 324 találatot jegyzett, ennek döntő részét a rettenetes leningrádi blokád 1941-42 alatti időszakában. Nyikolajev memoárját először az 1980-as években, a szovjet érában adták ki, ennélfogva nem egy elfogulatlan, politikamentes visszaemlékezésről van szó. A szerző annak idején az NKVD, vagyis az állambiztonság egyik határőr alakulatánál szolgált, következetesen dicséri a kommunista párt döntéseit, a németeket pedig nemes egyszerűséggel gazfickóknak nevezi. A kommunista propagandán túllépve azonban kiváló leírást kapunk a Vörös Hadsereg Lenin városáért folytatott szívós ellenállásáról a nyomasztó fölényben lévő német tűzerővel szemben, csakúgy mint az orosz mesterlövészek kulcsszerepéről a döntő összecsapásokban. Nyikolajev beszámol a kitartó megfigyeléssel töltött hosszú órákról, amint félig átfagyva mozdulatlanul hasal álcázott lőállásában, és várja a gyorsan elröppenő alkalmat az ellenség mesterlövészének a kiiktatására. E leírások és sok egyéb alapján is nyilvánvaló, hogy félelmetes mesterségének valódi virtuózával van dolgunk. A könyv fontos dokumentum a mesterlövészek és a mesterlövészet megértéséhez, kiválóan bemutatja, hogyan zajlott a küzdelem a II. világháború legvéresebb csatáiban. Jevgenyij Adrianovics Nyikolajev 1920-ban született Tambovban, fiatalemberként színpadmesterként dolgozott, majd 1940 októberében besorozták. Eleinte Karéliában szolgált, majd NKVD-egységét nem sokkal az 1941. évi német támadást követően Leningrád térségébe vezényelték, ahol 1942 végéig vett részt a város védelmében. Memoárjában kevés szót ejt az ostrom idején uralkodó szörnyű ínségről, ugyanakkor nagy teret szentel annak, hogy ő és a többi híres mesterlövész miként likvidálta a német támadók sokaságát. Érdemei elismeréseként kitüntetésben részesült, de meg is sebesült a harcban, majd 1942 decemberében egy újabb súlyos sebesülést követően átirányították a hírhedt SZMERS kémelhárító szervezethez, a háború vége pedig Németországban találta egy tüzéregység századosaként. A háború után újságíróként és könyvtárosként dolgozott Tambovban. 2002-ben hunyt el.

Gottlob Bidermann lebilincselő, elgondolkodtató háborús memoárja eleven képet fest a keleti front brutalitásáról és rettenetéről, olyan részletességgel, ami a műfaj irodalmában egyedülálló. A II. világháború szárazföldi harcairól írott memoároknál két alapvető kérdés merül fel: miért tette a szerző azt, amit tett, és hogyan sikerült állnia a megpróbáltatásokat. Gottlob Bidermann olyan történetet tár elénk, mely az új évszázad hajnalán egyre inkább ritkaságnak számít - egy történettel, mely intellektuális megközelítést és érzelmi választ is kíván. Bidermann a hétköznapi katonák közé tartozott, gyalogos volt, nem pedig harckocsizó vagy pilóta. Nem egy elit hadosztálynál szolgált, mint a Grossdeutschland vagy a Panzer Lehr, hanem egy névtelen alakulatnál, melynek számjelzése a telefonkönyvben található bejegyzésekre emlékeztet. Nem kapott rangos kitüntetéseket, és egyik érdemrendjét sem Adolf Hitler nyújtotta át személyesen. Két Vaskeresztje, Krím Pajzsa és közelharcpántja az orosz front gyalogsági veteránjainak többé-kevésbé szokványos kitüntetései közé tartozott, amennyiben életben maradtak, hogy viselhessék. Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyen ki lehetett érdemelni őket. 1942-ben Bidermann az orosz erősség, Szevasztopol elleni támadás frontvonalában harcolt: elkeseredett, hat hónapos ostrom volt, mely százezres emberveszteséggel járt, ám a Sztálingrád elleni hadjárat mögött háttérbe szorult. Bidermannt és hadosztályát 1943-ban északra, a leningrádi frontra vezényelték a városért vívott legendás küzdelem utolsó hónapjaira, amikor a haditudósítók és fényképészek már elhagyták a térséget újabb történetekért. A háború vége a kurföldi katlanban találta, ahol az 1944-es nagyszabású orosz offenzívák nyomán egy egész hadseregcsoport került csapdába a Balti-tenger partján. Bidermann akkor kapta rangosabb kitüntetéseit - a Német Aranykeresztet, a sebesülési jelvény arany fokozatát és a Heer dicsőséglapja pántot -, amikor a 132. gyaloghadosztály ádáz harcokat vívott a leningrádi front erdeiben és ingoványaiban, később, a háború utolsó hónapjaiban pedig a páncélvadász pántot is kiérdemelte. Az utóbbi kitüntetések legfőbb ismérve, hogy viselőjüknek gyalogsági tisztként jó néhány sebesülést és több hónapon át számos csatát kellett túlélnie, hogy megkaphassa. Teljesítménye azonban újfent lábjegyzetbe került, ezúttal a Harmadik Birodalom pusztulása miatt. Emlékezetes beszámoló életről és halálról a front embertelen valósága közepette. Bidermann története páratlan részletességű csataleírásokat kínál. Memoárja ugyanakkor mélyebbre hatol az átlagos német gyalogos harctéri élményeinél, lévén hogy bepillantást enged a hazájától távol háborúzó katona gondolataiba, leírást ad a két egymásnak feszülő ellenség közt rekedt orosz parasztok életéről, felidézi a vereség és a kapituláció megaláztatását, majd a szovjet hadifogolytáborok kegyetlenségét. - History Book Club Review

Miért vonultak apolitikus német fiatalok önként és lelkesen egy agresszív, brutális háborúba? Oly sok némethez hasonlóan, Erwin Bartmann, a berlini iskolásfiú is a nácik által megteremtett korszellem bűvkörébe került. Meg volt győződve róla, hogy a világ legjobb országában él, és arról álmodozott, hogy egyszer csatlakozhat Hitler Waffen-SS-es elit alakulatához, a Leibstandartéhoz. Azzal, hogy abbahagyta a tanonckodást a Glaser pékségben, és 1941. május 1-jén önkéntes újoncként belépett a lichterfeldei laktanya kapuján, az alig tizenhét éves magas, szőke, kék szemű Erwin teljesítette álmát. Amikor 1941. nyár végén a keleti frontra érkezett, egy 4. századhoz csatolt arcvonalbeli híradórajhoz került, és hamarosan rájött, hogy a túlélés a szerencsén vagy egy őrangyal védelmén múlik. 1943. július 11-én a jó szerencse végül elpártolt tőle: a híres kurszki csatában, Prohorovkánál egy srapnelszilánk áthatolt a tüdején. Miután felépült sebesüléséből és előléptették Unterscharführerré, Erwin géppuskakezelő-instruktor lett a kiképző- és tartalékzászlóaljnál, mely a berlini autópálya-körgyűrű keleti része közelében állomásozott. Amikor a Vörös Hadsereg heves offenzívát indított a seelowi magaslatok ellen, Erwin egységét, melyet betagoltak a Falke-ezredbe, a Berlin-Frankfurt autópályától délre, az Odera-folyó közelébe vezényelték. A német védelem hamar összeomlott, a bukás elkerülhetetlen volt, Erwin pedig választani kényszerült a saját túléléséért folytatott küzdelem és az "engedelmesség mindhalálig" SS-eskü teljesítése között. A szemtanú tárgyilagos beszámolója sajátos, olykor meglepő nézőpontból mutatja be a Leibstandarte SS Adolf Hitler egyik fiatal önkéntesének életét, legyen szó a keleti front déli szektorában dúló harcokról vagy a lebombázott, jórészt öregemberek és csüggedt, magányos nők lakta Berlinről. Erwin a harcok lezárulta után néhány nappal, 1945 májusában fogságba esett, és 1948 decemberéig, amikor leszerelték a Waffen-SS-től, hadifogságban volt, előbb Angliában, majd Skóciában. Mivel nem térhetett vissza biztonságban berlini otthonába, mely a város szovjet szektorába került, úgy döntött Edinburgh-ban marad és régi szakmájában, pékként helyezkedik el. 1955. november 5-én megkapta az angol állampolgárságot, és később feleségül vette skót kedvesét, akivel aztán együtt nevelték közös fiukat. Három hónappal 98. születésnapja előtt, 2012. szeptember 14-én hunyt el.

Mi motiválja Putyint? A pénz és a hatalom iránti mohó vágynál sokkal több dolog mozgatja: fanatikus nacionalista, aki elszántan törekszik arra, hogy újra naggyá tegye Oroszországot. Sajnálkozik a Szovjetunió felbomlása miatt, mondván hogy "szétesése az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt". Nosztalgiája érthető: kiterjedését, népességét, katonai erejét és presztízsét tekintve az orosz birodalom a Szovjetunió idején állt hatalma tetőpontján. Putyin a hatalomgyakorlás virtuóza. A téttől függően ez "kemény" fizikai erő, például páncéloshadosztályok, multinacionális vállalatok és bérgyilkosok, vagy "lágy" pszichológiai ráhatások, például diplomácia, "mézcsapda", kibertrollok és álhírgyárak megfelelő arányú, okos alkalmazását foglalja magában, hogy elhárítsa a fenyegetéseket és megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Orosz hekkerek betörtek Hillary Clinton kampánycsapata és a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) informatikai rendszerébe, ahonnan több tízezer kényes tartalmú emailt szereztek meg, melyeket nyilvánosságra hoztak a WikiLeaksen. A Kreml jelenlegi vezetője a legtöbb elődjéhez hasonlóan éppoly realista gondolkodású, mint amilyen könyörtelen. Tisztában van az orosz kemény és puha hatalom korlátaival, ugyanakkor folyamatosan tágítani igyekszik ezek határait. Mindent megtesz az - általa annak tartott - orosz nemzeti érdekek érvényesítéséért. Véleménye szerint Oroszország csak annyira emelkedhet fel, amennyire a Nyugat hanyatlásnak indul, és egyszerre több fronton, módszeresen törekszik e cél elérésére. Putyin virtuális háborúja felfedi, miért és hogyan teszi ezt, s hogy mindez milyen súlyos következményekkel jár Amerikára, Európára és a világ többi részére.

A háttérből, vezérkari tisztként már a háború első szakaszában nagy hatást gyakorolt a történésekre. Később, kiváló parancsnokként 1941-44 között kulcsszerepet játszott az orosz hadszíntér gigászi küzdelmeiben. A hadjáratokról szóló részletes beszámolóknak, az éles kommentároknak és a nagy jelentőségű exkluzív információknak köszönhetően Manstein emlékirata az egyik legfontosabb adalék a II. világháború történetéhez.

1943-ban, a Sztálingrádnál elszenvedett katasztrofális vereség után a Wehrmach páncéloshadseregei elvesztették a kezdeményezést a keleti fronton; a háború menetében fordulat állt be. Az összfegyvernemi harcászat, mely révén a németek 1941-ben és 1942-ben elsöpörték a szovjet csapatokat, veszített hatékonyságából. A keleti fronton ezt követően a páncéloserők vezette támadásokra helyeződött a hangsúly, s mint Robert Forczyk könyvéből megtudhatjuk, a Vörös Hadsereg gépesített alakulatainak erőteljes csapásai sorra zúzták szét a német védelmi vonalakat. E tudományos igényű munka betekintést enged abba, milyen változások történtek a két legnagyobb gépesített haderőnél a páncélos harcászat és a fegyverzet terén a szovjet dominancia erősödése idején. A szerző német, orosz és angol forrásokra alapozva, a német és a szovjet látásmódot egyaránt érvényre juttatva közöl átfogó ismertetést és elemzést a keleten zajló páncélos-hadviselésről. A történelem legnagyobb páncélos háborújáról szóló nagyszabású munka második kötete is lebilincselő olvasmány.

Minden mágikus tudomány a titok ismeretében gyökerezik. De ezt a profánnak átadni annyi, mint elveszteni. A beavatott tud, mer, hallgat. Gyakran szomorú, de sohasem elaljasodott és nyomorult; gyakran üldözött, de sohasem visszautasított és legyőzött. Tudja, hogy a beavatott útja sokszor a magány, szegénység és kálvária. A mágikus beavatás első titka: hinni abban, hogy az ember tud, aztán cselekedni. A dolgos és szegény élet a praxisba való beavatásra oly kívánatos, hogy a legnagyobb mesterek még akkor is ragaszkodtak hozzá, amikor a világ minden gazdagsága fölött is rendelkezhettek volna. Semmi sem veszedelmesebb, mint időtöltésnek tekinteni a mágiát vagy esti társaságok szórakoztatásának. Az ember nem játszhat büntetlenül az élet és halál misztériumával. Alphonse Louis Constant 1810. február 3-án egy cipészmester fiaként látta meg a napvilágot Párizsban. Húszéves korában egy római katolikus papneveldébe iratkozott be, azonban szerelembe esvén 1836-ban félbehagyta teológiai tanulmányait, és nem lett belőle felszentelt pap. Későbbi okkultista könyveit Eliphas Lévi néven publikálta. A rituális mágiáról szóló tanulmányának Dogme et Rituel de la Haute Magie első kötete (Dogme) 1854-ben, a második (Rituel) pedig 1856-ban jelent meg.