! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Kocsis Kiadó

vydavateľstvo

Celebvilág Magyarországon


A könyv a celebek világáról, amely régóta hiányzott a piacról! Miközben naponta találkozunk a celebekkel a neten, tévékben, magazinokban, szinte semmit sem tudunk róluk. Megkerülhetjük őket, de azzal magunkat csapnánk be. Akár tetszik, akár nem, ez itt az ő világuk. Berki életművész éppúgy szereplője, mint Majka rapper, a Tóth nővérek, vagy Hosszú Katinka és persze a médiasztárok, Sebestyén Balázs, Bochkor Gábor és Istenes Bence, vagy Kordáék, Norbiék, Vajna Timi, s a Luxusfeleségek is szép pályát futottak be. Béke persze a celebfák alatt sincs. Puzsér Róbert, Lakatos Márk és Cyla, azaz Kajdi Csaba vigyázó szemüket rajtuk tartják, s időről időre beszólnak, hogy legyen min megsértődni A szerző újságíró, az első bulvármagazin, a Reform alapító tagja volt, majd a Kápé felelős szerkesztője, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, a Vasárnap Reggel felelős szerkesztője, s a Budapesti 7 Nap főszerkesztője, jelenleg a Mix magazin főszerkesztője. Eddig hat könyve jelent meg.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

100 Bejegyzés


"A 2019 decemberében a földi világra rászabadult vírusjárvány másfél évet kivett az életünkből, nekünk, szerencséseknek. Sokak számára nem adatott meg a túlélés, a járvány véget vetett életüknek. Kocsis András Sándor Németh Lászlót követve laboratóriumot csinált a lockdown által rákényszerített gályapadból, s míg a vírus pusztított, ő alkotott. A könyv, melybe összegyűjtötte a vírusjárvány alatt született Facebook-posztjait, lenyűgöző világra nyit ablakokat, rajtuk keresztül az irodalom, a zene, a képzőművészet, a politika óriásai néznek ránk, akik ugyanazokon az utakon járnak, mint a szerző, de Kocsis képei nélkül nem lennének ily közel, nem éreznénk úgy, mintha egyenesen hozzánk szólnának." Csepeli György
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Kertésznapló 2022


Egy különlegesen szép kivitelű kertésznaplót tart a kezében a kertbarát Olvasó, melyet a 2020-ban eltávozott Bálint György – az ország Bálint gazdája – szeretettel és elhivatottsággal írt tanácsai, bölcs útravalói kísérnek. Korunk kertjei két feladatot tűznek maguk elé: legyenek szépek és hasznosak. A két célkitűzés nem ellentétes egymással, sőt segítik is egymást: egy virágzó meggyfa nem csupán bámulatosan szép látvány, de értékes gyümölcsöt is érlel. A szőlővel felfuttatott lugas nemcsak látványos, de nagyon kellemes a forró nyári napokon. És a kert mindenkinek ad munkát, nemcsak a jó erőben levő fiatal férfiaknak, hanem a nőknek, a tinédzsereknek és az időseknek egyaránt. A kalendárium évszázadokig a családok legkeresettebb olvasmánya volt, megjelölhették benne a születésnapokat, a kötelezettségeket, a jó szórakozás időpontját. Ebben a szép kalendáriumban a kerttel kapcsolatos legfontosabb tudni­valókra kívánom felhívni az Olvasók figyelmét. Ha ez sikerült, elértem a célomat. Kedves Mindannyiuknak jó olvasást és gazdag termést kívánok! Bálint György
Vypredané
14,71 € 15,48 €

Isten bohócai


"Ebben a könyvemben zene szól. És elejétől a végéig táncolnak benne. Hőse egy varázshatalommal rendelkező nagy művész, egy Mester, aki nemcsak bölcs gondolatokkal, de tánccal avatja be tanítványait életük titkaiba. Tánccal, szavakkal - és csodákkal. Megtanítalak benneteket, hogyan kell még egy süllyedő hajón is vidáman élni." Ha megszólít ez a művem, nem azt fogod érezni, hogy olvasod, hanem azt, hogy fölkértelek táncolni. És ha sikerül a táncbeavatás, úgy teszed le majd a könyvet, hogy magadban felszabadultan táncolsz tovább. Célom, hogy ez a tánc szabaddá tegyen. Emelkedj föl a nyomasztó gondok és félelmek világából - és repülj velem! Annak írtam ezt a könyvet, akinek vágya a lélekkel játszva örvendezni. És mer gyerekké változni - hogy "övé legyen a mennyek országa". Gyere, és táncoljuk együtt! Fölkértelek, gyere!"
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Középkori lovagok


Marco Polo, a világutazó hihetetlen dolgokat mesél a velencei polgároknak a nagy mongol birodalomról, annak udvaráról, Kubiláj kánról, India kincseiről, sohasem látott állatokról. De egyetlen szavát sem hiszik el! György úr, egy történetesen magyar származású nemes Írországban leereszkedik abba a barlangba, amely a korabeli hit szerint a túlvilág kapuja. Neki elhiszik, hogy találkozott az arkangyalokkal. Babonák, véres harcok, rettegés és hősi bátorság jellemzik ezt a kort. Jeruzsálem bevételére induló keresztes lovagok, örök szegénységet vállaló szerzetesek, hölgyük szerelméért a mindent vállaló trubadúrok ennek a könyvben a szereplői. De megjelennek a középkor szenvedői is, koldusok, vakok, leprások, akiknek Till Eulenspiegel, a tréfacsináló szabad szegénylegény szolgáltat igazságot.
U dodávateľa
11,03 € 11,61 €

Velünk omló történelem


Hazánk ezer csodája mellett a kastélyromok földje. Ezerszám álltak hajdanán büszke kastélyok a történelmi Magyarországon, több száz került viharos történelmünk miatt végveszélybe, és legalább ennyi lett a földdel egyenlővé. Elpusztult és romos kastélyoknak állít emléket a könyv legalább száz egykori magyar nemesi rezidencia képével és több száz említésével a történelmi Magyarország területéről. Számba veszi a hajdani úri lakok építéstörténetét, és megismertet minket egykori tulajdonosaival. A kastélyok pusztulása gyakran krimibe illő történet, amelynek pontos részleteit az idők során sem tisztázódtak. Mai napig nem tudjuk, hogyan és miért lobbant lángra, és égett porig az alcsúti, egykori Habsburg-kastély, a Pollack Mihály tervezte épület hazánk egyik legjelentősebb klasszicista magánépülete volt. A tragédia idején is találgatták, vajon ki gyújtotta fel a rédei Esterházy-kastély évszázados faszerkezetét, amelynek fazsindelyeit a barokk épület iránti tiszteletből féltő gonddal őrizte meg egykori tulajdonosa, gróf Esterházy Pál.
U dodávateľa
17,39 € 18,31 €

A szabadság diktatúrája


A népszerű szerzőnek eddig tíz könyve jelent meg, sajátos megközelítési módja minden témánál garancia a parázs vitákra. A Kettészakadt Magyarország című korábbi kötete bámulatos sikert aratott. Ebben a könyvében Börcsök Mária a demokrácia sajátos, ámde megkerülhetetlen ellentmondásairól ír történelmi távlatokat nyitva. Históriánk legrokonszenvesebbnek tartott alakjai - mint például II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos - általában kudarcot vallottak. Paradox módon épp ezért szimpatikusak. Ugyanis nem lehet olyan államrendet megvalósítani, melyet minden polgár ideálisnak tartana. Nincs olyan vezető, akit legalább az ország egyharmada ne akarna azonnal leváltani. És ez már kész siker, hisz kétharmados többséget jelent. A demokrácia nagy előnye a diktatúrával szemben az, hogy a harc nem fegyverrel, hanem szavakkal folyik. Nem életveszélyes, de idegtépő...
U dodávateľa
7,97 € 8,39 €

Erotika, csodák, rejtélyek a Bibliában


A Biblia fantasztikus kincsek tárháza. Lapjain nemcsak az emberségről, a becsületről, a jóságról, a szolidaritásról küldenek nekünk az ősök máig érvényes üzenetet, de akár a nőiségről, az erotikáról, a szexualitásról is. A "könyvek könyvének" olvasója meglepően profán kérdésekre is választ kaphat, ha elmélyül a szövegben. Mit tanít a Szentírás a testi szerelemről? Tiltja? Eltűri? Helyesli? Buzdítja? Szabad-e egy vallásos embernek csak azért ölelkezni, mert jólesik? Megengedhető-e, hogy belső indíttatás nélkül, számításból adjuk oda magunkat a másiknak? Például egy kifáradt házasság felpezsdítéséért, a gyermekáldás kedvért haza, a nép megmentéséért? Hol a határ? A történetek sikamlósak és pikánsak, ugyanakkor bölcsek, drámaiak és szépek is: de mit tanulhat belőlük a modern kor embere? A Biblia - gyakran egy-egy leírás oldalszálaként - hihetetlen jelenségekről is tudósít, rendkívül pontosan, konkrétan, tényszerűen és meggyőzően. Megfejtésért kiáltanak a titkok - de vajon megfejtette-e valaki ezeket? Mit tudunk, és mit sejtünk csak? A kutatók számos csodáról kiderítették, milyen félreértett természeti jelenség, illetve miféle politikai cél állhatott a háttérben. Akadnak azonban olyan rejtélyek, amelyek sem csodához, sem hatalmi törekvéshez nem kötődnek, egyszerűen csak beszámol róluk a Szentírás, mintegy mellékesen, de aprólékos, hiteles részletességgel. Ha komolyan vesszük ezeket a leírásokat - és miért ne vennénk őket komolyan? - talán újra kell írni a történelemkönyveinket. A Biblia: valóban kincsesbánya. Induljunk el az ősi titkos alagutakon és nézzünk körül ebben az izgalmas labirintusban! Talán meglátunk olyasmit is, amit eddig senki sem vett észre.
U dodávateľa
11,65 € 12,26 €

Középkori templomok a Kárpát-medencében


Árpád népe a honfoglaláskor olyan kultúrföldre érkezett, amely a rómaiaknak köszönhetően jelentős építészeti múlttal rendelkezett. A magyar állam történetének első 300 évében a templomok emelése volt a legfontosabb építőművészeti tevékenység. Szent István király törvénykönyvben rendelte el, hogy "minden 10 falu építsen egy templomot". Ez a törvény - templomok és székesegyházak építésével, püspöki székhelyek és apátságok alapításával - a magyarországi szakrális építészet fénykorát jelentette. A templomok nem csak a hitéletet szolgálták, vasárnaponként itt gyűlt össze a lakosság, a messziről jövőt a templom tornya igazította útba, támadások esetén pedig védelmezte a közösséget. A román kori építmények az antik római építészet magas technikai színvonalát tükrözik. Jellemzője, hogy a falak vastagok, többnyire kőből épültek, az ablakok lőrésszerűek, félkörzáródásúak, és gyakori az oszlopokkal tagolt kettős vagy hármas ikerablak alkalmazása. A templombelsőt freskókkal, faragványokkal, szobrokkal díszítették. A babona és a varázslat helyébe a liturgia lépett, melynek a templom lett a színhelye. A művészet a "szegények bibliája" lett, írni és olvasni a nép, sőt az előkelőek nagy része sem tudott. A falképek elbeszélték a bibliai eseményeket és a keresztény erkölcs tanait. A tatárjárás után IV. Béla király a nyugati határszéli és felvidéki városokba német bevándorlókat telepített. Ők a közvetítői az új stílusnak, a gótikának. A vastag falak helyett karcsú, égbe nyúló oszlopok, nagyobb ablaknyílások és a falakon kívüli támpillérek jellemzik a gótikát. A műemlékvédelem Magyarországon a XIX-XX. században vált fontossá. Az épített örökség megóvása, felújítása volt a legfontosabb cél, melynek köszönhetően ma is megcsodálható számos középkori templom és templomrom.
U dodávateľa
21,42 € 22,55 €

Krúdy rózsája


Vajon hogyan fonódott össze Krúdy Gyula, a zseniális író és Madame Rose, a gyönyörű és merész gondolkodású kurtizán sorsa? Lévai Katalin bravúros technikával és költői szépséggel megírt regénye nem csak erre keresi a választ. A szerző két páratlan egyéni sorsot és lelkületet tár elénk a párhuzamosan futó élettörténetekben, amelyeket át- meg átsző az emlékezés, az emlékekre való folytonos reflektálás, az élénk elmélkedés életről, halálról, szerelemről. A hősök eseménydús életet élnek, időről időre kalandos vagy éppenséggel tragikus szerelmi történetekbe bonyolódnak. De szerettek-e valaha igazán? Hiszen mindvégig a mese és a valóság mezsgyéjén járnak, az álmaikat kergetik. Létezésük minden pillanatát izzó szenvedély, vágyakozás és egy jobb kor utáni nosztalgia itatja át. Ebben az érzékletesen megírt könyvben megismerhetjük a luxusbordélyba látogató arisztokraták, írók, művészek, sok különféle rendű és rangú ember életmódját és gondolkodását, és a virágkorát élő 19. század végi Budapestet. A város hol színes és vonzó, hol pedig erőszakos arcát mutatja, váratlanul különleges alakok bukkannak elő a semmiből, teszik még izgalmasabbá a történeteket. Ha Krúdy Gyula egy pillanatra lejönne közénk a mennyből, bizonyára azt mondaná: Édes lányom, nem egészen úgy történtek a dolgok, ahogyan megírtad... de akár így is történhettek volna.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Lovagok, hóhérok, szeretők


Magyarország történetének színes, kronologikus tablója Mikszáth Kálmántól, utánozhatatlanul. Mikszáth többször is leszögezte, hogy nem történelmet ír, hanem mesét. Olyan meséket, melyek szinte a teljes magyar évezredet felölelik. A kiadó ezzel az összeállítással tiszteleg a 175 éve született klasszikusunk életműve előtt, s ajánlja a magyar olvasó szíves figyelmébe. Ezzel a megszívlelendő bölcsességgel is: „Egy történetnek mindig igaznak kell lennie, ha jóravaló író beszéli. Csakhogy nem úgy, ahogy megtörtént, hanem csak úgy, ahogy megtörténhetett volna.”
Na sklade 3Ks
12,23 € 12,87 €

Vad tulipánok


Nicholas egy vad, vörös tulipánokat ábrázoló képet néz, és utazásra indul téren és időn át, amely emlékeket idéz fel. A nagy vászon egy vadtulipán mezőben álló farmot ábrázol. A háttérben vándormadarak raja húz a nap felé. A férfi felidézi az egykor erős és szép Sachát a tulipánmezőn. A nő szíve a férfi egyetlen társa. Tekintetével locsolja. Mosolyával öleli, amely örökre hozzáköti. Locsoljon ajka ízével. A férfi szíve és agya vitatkozik: Agy: Bölcs ember sohasem szerelmes. A megtört szív nem ép szív, amelyre esküdhetnél. Szív: Esküszöm, szívem épen, töretlenül egészben tartom. Sosem bukom el többé. Sosem leszek szerelmes.
U dodávateľa
11,65 € 12,26 €

Testen innen, testen túl


A tudományban mindig is van, és lesz is egy szürke zóna, ahova a tapasztalt, de még meg nem értett, és meg nem magyarázott jelenségek tartoznak. Jó, hogy akadnak mindig olyan bátor, radikális kutatók, akik bemerészkednek ebbe a szürke zónába, dacolva a gúnnyal és lekezeléssel, ami a hivatalos tudomány felkent papjaitól árad feléjük. Azért sincs könnyű dolga annak, aki a parapszichikus jelenségeket igyekszik tudományos módszertannal vizsgálni, mert eredményei könnyen összemosódnak korunk zavaros ezotér nézeteivel. Éppen ezért fontos szem előtt tartani Carl Sagan figyelmeztetését: "A rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat követelnek." A magam részéről drukkolok minden újítónak. Szendi Gábor pszichológus, író ajánlása
U dodávateľa
11,03 € 11,61 €

A halálba tippelt ember


Négy érdekfeszítő elbeszélés révén a modern Kína korábban alig ismert szegletét mutatja be a magyarul először olvasható Tian Er. Az események hátterében a falusi és városi lét határán egyensúlyozó emberek élete és konfliktusai tárulnak fel. Az idősek otthonában egymás halálára fogadó lakók, a taoista papként szolgáló apánál szakmai gyakorlatát töltő egyetemista fiú, a drámai nyomozás során gyilkosokat üldöző idős vidéki rendőr, valamint a szörnyű bűnügy vétlen részesévé váló falusi galambárus egyaránt a kínai kisvárosok kegyetlen és rideg, de mégis végtelenül praktikus mindennapjainak jelképes szereplői. A hétköznapi történetek, fordulatos kalandok egészen az abszurditásig fokozódnak, miközben egy gyilkossággal, prostitúcióval, korrupcióval, erőszakkal, hamisítással, családi viszályokkal és egyéni tragédiákkal teli komor világ sejlik fel előttünk. Mindez kíméletlen képet fest a 21. századba átlépő kínai társadalom árny oldalairól.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

BBC History - 2022. XII. évfolyam 09. szám - Szeptember


Népszerű ismeretterjesztő, informatív havilap a történelem iránt érdeklődőknek, 82 színes oldalon. A cikkek és az illusztrációk minőségére garanciát jelentenek a BBC és a Kiadó szerkesztői, Romsics Ignác főszerkesztő, és az elismert magyar és angolszász történészek gárdája.
U dodávateľa
3,95 € 4,16 €

Bálint gazda örök naptárkönyve


Egy különlegesen szép kivitelű kertésznaplót tart a kezében a kertbarát Olvasó, melyet a 2020-ban eltávozott Bálint György - az ország Bálint gazdája - szeretettel és elhivatottsággal írt tanácsai, bölcs útravalói kísérnek. Korunk kertjei két feladatot tűznek maguk elé: legyenek szépek és hasznosak. A két célkitűzés nem ellentétes egymással, sőt se­gítik is egymást: egy virágzó meggyfa nem csupán bá­mu­la­tosan szép látvány, de értékes gyümölcsöt is érlel. A szőlővel felfuttatott lugas nemcsak látványos, de nagyon kellemes a forró nyári napokon. A korszerű kertben mindenki talál magának való zugot: a gye­rekek játszó­teret, a felnőttek napozóhelyet, az idősek csen­des, kellemes szegleteket. És a kert mindenkinek ad munkát, nemcsak a jó erőben levő fiatal férfiaknak, hanem a nőknek, a tiné­dzse­rek­nek és az időseknek egyaránt. A kalendárium évszázadokig a családok legkeresettebb olvas­mánya volt, meg­jelölhették benne a születésnapokat, a kötele­zett­ségeket, a jó szórakozás idő­pontját. Ebben a szép kalendárium­ban a kerttel kapcsolatos legfontosabb tudni­valókra kívánom felhívni az Olvasók figyelmét. Ha ez sikerült, elértem a célomat. Kedves Mindannyiuknak jó olvasást és gazdag termést kívánok! Bálint György
U dodávateľa
13,36 € 14,06 €