Qadmon Kiadó

"Vannak író, akikről mindent tudni vélünk, még akkor is, ha soha egyetlen sorukat sem olvastuk. Seingalt lovag, azaz Giacomo Casanova (1725-1798) minden bizonnyal közéjük tartozik,. A zseniális szélhámos, aki ugyanolyan otthonosan mozgott a cselédszobákban és a báltermekben, mint az apácazárdákban és a bordélyokban, szinte mitikus alakká vált: neve a gyönyörhajhász csábító szinonimája lett. A félig-meddig hamis legenda kialakulásában persze legalább akkora szerepe volt az olvasók képzeletének és a műveiből készült átköltéseknek, mint Casanova tudatos önstilizációjának és írói stratégiájának, noha saját írásai közül éppen az emlékiratait tartotta a legkevesebbre. A több ezer oldalas Histoire de ma vie, amelynek megírásához öregen, unaloműzés gyanánt fogott hozzá, mégsem önarckép vagy szerelmi lajstrom csupán, hanem a XVIII. század emlékműve is. Egy korszaké, amelyben a galantéria, a játékos ármány, a könnyed fecsegés és az érzékiség életeszménnyé nemesült; egy olyan világé, amelynek Ámor, Fortuna és Bacchus voltak a védőszentjei. Casanova csakis ebben a világban léphetett színre, és bár alapvető törvényeit soha nem tagadta meg, szinte gyermeki gátlástalansággal hágott át minden konvenciót. A rokokó idill és a már-már természetellenes vitalitás mögött azonban felsejlenek az ancien régime végnapjai, így Casanova frivol szellemét mindjobban átszínezi a melankólia. A sikeres kalandor kiöregedett nőcsábásszá válik: féltékenység kínozza, anyagi gondok nyomasztják, szabadságát mindinkább otthontalanságként éli meg, mesterkedéseivel pedig egyre ritkában ér célt. Olykor már egyenesen arra vágyik: bár ne kellene többé szép nők után szaladgálnia. Könyvünk anyagát Kovács Ilona, az életmű világszerte elismert szakértője válogatta, azzal a céllal, hogy árnyaltabb képet alkothassunk Casanováról. Kötetünkben az önéletírás három magyarul eddig nem olvasható fejezete kapott helyet: egy különös Pygmalion-variáció az ifjúság idejéből; egy megszenvedett hódítás története az érett férfikor éveiből; végül pedig a Donna Lucreziával folytatott viszony krónikája, amely a serdülő Casanova szerelmi beavatásaként vette kezdetét, hogy aztán egy nemzedékeken átívelő, élethosszig tartó kalandsorozat szülessen belőle. Összefűzi ezeket a történeteket, hogy minden különbségük ellenére is hasonló motívumokat mutatnak. A véletlen műve volna? Vagy a dramaturgia parancsa? Nem tudhatjuk biztosan, ám a kötetünkben is közölt kéziratvariánsok azt mutatják, hogy végső változatuk az eleven emlékezés és az életet újraíró fantázia játékából született." (a Kiadó)

Lassacskán bekövetkezik, amitől az arisztokratikus visszavonultságban élő bogotái remete, Nicolás Gómez Dávila (1913-1994) alighanem a legjobban rettegett: kanonizált szerzővé válik. Amióta a kilencvenes években néhány német értelmiségi felhívta rá az európai olvasók figyelmét, ... Folytatás ›› alig ismerünk latin-amerikai gondolkodót, akinek életműve olyan élénk érdeklődést keltene, mint az övé. Bár életében csak barátai és családtagjai számára tette elérhetővé írásait, később olyan csodálókat szerzett, mint Ernst Jünger, Álvaro Mutis vagy Heiner Müller. Szenvedélyes korszerűtlenségét életével hitelesítette: franciaországi tanulóéveit és egy európai utazást leszámítva szinte egész életét Bogotá melletti villájában, pontosabban harmincezer kötetes magánkönyvtárában töltötte. El reaccionario auténtico című esszéjének köszönhetően többen a XX. század egyik legjelentősebb politikai teológusának, a Joseph de Maistre és Juan Donoso Cortés nevével fémjelezett ultramontán hagyomány utolsó képviselőjének tekintik, noha saját meghatározása szerint a reakciós "nem visszafordulni akar, hanem más úton járni". Gondolatainak feszültsége abból ered, hogy hierarchikus világképe, katolicizmusa és antidemokratizmusa ellenére is az individuumba, illetve a tagadás gesztusába vetette minden reményét. Szellemi partizánharcként felfogott sajátos, mély hitében gyökerező szkepticizmusa minden ideológiától távol tartotta - nem meglepő hát, hogy a politikai szerepvállalástól konzekvensen elzárkózott. Gómez Dávila - mint a modernitás többi hajótöröttje - minden filozófiai rendszeralkotást szócséplésnek, a csupán megsejthető, ám kifejezhetetlen "rejtett szöveg" meghamisításának ítélt, így már első kötetei, a Notas és a Textos is csak rövid esszéket, feljegyzéseket tartalmaztak. Mivel a civilizáció lényegét a klasszikusokkal folytatott párbeszédben látta, és szakadatlanul kereste az egyedül tisztességes, vagyis a hallgatáshoz legközelebb eső megszólalási formát, végül kizárólag "széljegyzeteket" írt. Aforizmáinak 1977 és 1992 között publikált öt kötetével - melyeknek utolsó darabját tartja kezében a magyar olvasó - az európai hagyomány "közhelyeinek" kívánt méltó nyughelyet biztosítani. George Steiner - aki ugyancsak jól ismeri Gómez Dávila írásait- "püthagoraszi műfajnak" nevezte ezt a töredékekből építkező, egyszerre áttetszően világos és enigmatikus írásmódot, amelyet mindenkor a vulgaritás elleni küzdelem hív életre, és amely így mindig a száműzöttek, a rosszkor születettek, egyszóval a nagy legyőzöttek sajátja. A(z) További széljegyzetek egy rejtett szöveghez (Könyv) szerzője Nicolás Gómez Dávila.

Guthi Soma (1866-1930), holott a maga korában meglehetős népszerűségnek örvendett. Író, haladó szellemű ügyvéd, közismert bohém volt, aki törvényszéki tudósítóként a budapesti alvilág krónikásává vált. Néhány tanulmány már rámutatott, hogy Guthit a magyar krimi atyjaként illene számon tartanunk, az viszont kevéssé ismert tény, hogy az 1908-ban megjelent Homoszexuális szerelem az egyik legkorábbi melegregénynek tekinthető. Guthit az 1906-ban kirobbant Harden-Eulenburg-affér ösztönözte tragikus példázata megírására: miután ugyanis Maximilian Harden német publicista azzal vádolta a Német Császárság több diplomatáját, hogy egy homoszexuális érdekkör tagjai, éveken át a per tanúvallomásai tartották lázban az európai közvéleményt. Guthi műve egyszerre lélektani krimi és politikai állásfoglalás, amelyben példaértékű empátiával közelített az "ismeretlen világhoz". Igaz, ábrázolásmódja nincs híján némi egzotizmusnak, de a szerző jóhiszeműsége vitathatatlan, miként az az érdeme is, hogy az elsők közt nyitott teret egy népszerű műfajban az azonos neműek közti szerelem témájának. A kötethez Borgos Anna nőtörténész, pszichológus írt utószót, amelyben megvilágítja, hogy miféle jogi és orvosi diskurzusok övezték a homoszexualitást a XX. század első évtizedeiben.