! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Sarutlan Karmelita Nővérek

vydavateľstvo

Önéletrajz


Ez a könyv minden idők egyik legnagyobb misztikusának az önéletrajza, aki nemcsak azt a kegyelmet kapta meg, hogy elérte az ebben az életben elérhető legnagyobb közösséget Istennel, hanem azt is, hogy tud erről a közelségről, s a teljes ide vezető útról beszélni. Ezen út során Isten nem veszi ki az embert a világból, hanem éppen ellenkezőleg, arra teszi képessé, hogy korának terheit és tragédiáit teljes mértékben átélve, minden körülmények között fel tudja mutatni az Ő szeretetét. Teréz élete: imádságának története, azé az új életé, amit Isten élt őbenne.
Na sklade 1Ks
12,35 € 13,00 €

A tökéletesség útja


„Uram! Taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1) – kérlelte Jézust egyik tanítványa, mire a Mester elmondta imáját, a Miatyánkot. „Madre, írj nekünk valamit a belső imáról!” – ismételte újra és újra kérését a négy novícia, akik 1562. augusztus 24-én, az avilai Szent József kolostor alapításának felejthetetlen napján öltöztek be a Kármel szent ruhájába. Teréz végül engedett a kérésnek, és hozzákezdett A tökéletesség útja megírásához. Szívéből és szerzetesi tapasztalatából fakadt ez a mű, amelyben pontos és ihletett szavakkal szól a belső ima alapjairól, a kármelita nővérek életeszményéről − s a hetvenhárom fejezetből huszonnyolcat a Miatyánk elemzésére szán. Fray Luis de León − híres Ágoston-rendi szerzetes, egyetemi tanár, Szent Teréz műveinek első kiadója – vallomása szerint „amikor Madre Teresa szövegeit olvasom, tele vagyok csodálattal és gyakran úgy érzem, hogy általa maga a Szentlélek beszél…” Bár Teréz a művet kifejezetten nővérei kézikönyvének szánta, az mégsem csak a kiválasztott keveseknek szól, hanem mindazoknak, akik életük útján az élő Isten felé tartanak.
U dodávateľa
10,23 € 10,77 €

Szerelmes szellők suttogása


A lelki élet hármas útja az Énekek éneke fényében, Keresztes Szent János értelmezése szerint
Vypredané
4,61 € 4,85 €

Önéletrajz


Szent Teréz 1873. január 2-án Alenconban (Franciaország-Normandia) született. 15 évesen lépett a Lisieux-i kármelita zárdába. 1890-ben tett fogadalmat. Alázatos, evangéliumi egyszerűségű és Istenben bízó szerzetes volt. Szavával és példájával ezekre az erényekre tanította az újoncokat is. A lelkek üdvéért és az Egyház terjedéséért ajánlva fel életét 1897. szeptember 30-án halt meg. XI. Piusz pápa 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatta, majd ugyanazon év december 14-én a missziók védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa pedig 1997. október 19-én egyháztanító címmel tisztelte meg. Október 1-jén van az ünnepe.
Vypredané
12,11 € 12,75 €

A szerzetes és a pszichiáter - Beszélgetések a boldogságról


Ez a könyv egy szerzetes és egy pszichiáter találkozásainak eredménye. Az egyik a kolostor magányában, a másik a világ lüktetésében él. Egyetlen közös vonásuk az emberi kaland iránti érdeklődésük. A könyvben szembesítik a mai emberrel és a szenvedéssel kapcsolatos gondolataikat. Beszélgetéseik központjában az élet értelmének nehéz és bizonytalan kérdése áll. Szóba kerül az élettel kapcsolatos undor, a rendszeresen feltörő "mire jó", amely korunk valóságos betegsége, és aláaknázza életünket. Beszélnek a férfi és a nő nagy szembesüléséről, és természetes boldogság kereséséről is, amely öröktől fogva mozgat minden embert. Az emberi kalandba beillesztik a hitet és a reményt is, amely az életet izgalmassá és szenvedélyessé teszi. Józan, feszültséggel teli, meglepő könyv.
Vypredané
6,61 € 6,96 €

A belső várkastély - Avilai Szent Teréz Összes Művei I.


Jelen kötet az elmúlt kétezer év keresztény irodalmának egyik legfontosabb műve. Avilai Szent Teréznek adatott meg az a különleges kegyelem, hogy ebben a művében összefoglalást adjon a keresztény misztika teljességéről. "Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem" – írja Szent Pál. S erre nemcsak a misztikusokat hívja meg Isten, hanem mindenkit. A kegyelmet mindenkinek megadja, ezt a belső átalakulást mindenkiben véghezviszi – aki átadja Neki az életét. A misztikusok csak abban különböznek a többiektől, hogy ők ezt a folyamatot belsőleg is meg tudják tapasztalni, és ha még arra is kegyelmet kapnak, be is tudnak róla számolni. Avilai Szent Teréz mindent megkapott.
U dodávateľa
8,58 € 9,03 €