! Doprava ZADARMO už od 20 € !

T.Bálint Könyvkiadó

vydavateľstvo

Csárdás


Diane Pearson regénye irántunk, magyarok iránt érzett szenvedélyből született. A regényt olvasva önmagunkról is többet tudunk meg. Kiderül hogy ma, a XXI. század második évtizedében, a gazdasági válságok, a szétesni készülő világok, a szétziláltság h áborúiban, vannak-e még elsírni való könnyeink, van-e bennünk vágy, hogy sokadszor is szembesüljünk a szembesülhetetlennel, a két háború még mindig fájó, el nem felejthető sebeivel, az önmagát ismétlő történelem tragikumával, a mások megsemmisítésére szinte azonnal kész emberi gonoszsággal, az újra meg újra megjelenő pusztításvágy őrületével. Megtudjuk, van-e bennünk elég érzékenység egy ilyen nagyformátumú vállalkozás szereplőinek csodálatos-meghökkentő átváltozásaira, az erős nők portréira, a gyengeség-gyengédség pillanataira? Elhisszük-e az emberi-emberséges gesztusok, az örök emberi érzések csodáit, azt, hogy sokadszor is bebizonyosodik: nem élhetünk nélkülük. Elindulunk-e a szereplőkkel, és velük tartunk-e, hogy azután annyira hozzánk nőjenek, hogy el sem akarjuk elengedni őket? Ami értékes, nem adja magát könnyen: ez a regény is kiköveteli a jussát, s annak, akitől ezt megkapja, gazdag és eredeti gondolatokat, felejthetetlenül szépen megkomponált képeket ajándékoz.
Vypredané
14,58 € 15,35 €

Tésztavarázs


Ez a könyv áttöri a mítoszt, miszerint a tésztakészítés bonyolult, sokszor a képzett szakácsok számára is megoldhatatlan feladatot jelent. Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbb módon mutat be, és emellett több inspiráló, eredeti receptet is. A csúcs séf, Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott, és több mit 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén.
U dodávateľa
9,50 € 10,00 €

Az intelligens befektető


A 20. század legkiválóbb befektetési tanácsadója Benjamin Graham világszerte emberek milliót oktatta és inspirálta. Graham "értékalapú befektetésről" alkotott filozófiája - amely megóvja a befektetőket a komoly hibáktól, és megtanítja őket, hogyan al akítsanak ki hosszú távú stratégiákat - 1949-es első kiadása óta a részvénypiac bibliájává tette "Az intelligens befektető" című művét. Az azóta eltelt időszak piaci fejleményei igazolták Graham stratégiáinak bölcsességét. Jelen átdogozott kiadás, am ely változatlan formában közli a szerző eredeti szövegét, a neves pénzügyi szakíró, Jason Zweig naprakész kommentárjaival aktualizálja annak mondanivalóját. Zweig a piac jelenkori realitásaiba enged betekintést, párhuzamot von Graham példái és korunk pénzügyi szalagcímei között, és segít az olvasónak megérteni, hogyan alkalmazza Graham elveit. "Az intelligens befektető" aktualizált kiadása alapvető és nélkülözhetetlen mű, amely pénzügyi céljaink eléréséhez nyújt felbecsülhetetlen értékű segítség et.
U dodávateľa
25,54 € 26,88 €

A család kedvencei


A TV Paprika nézői már jól ismerik Rachel Allent, a kedves, szőke, ír fiatalasszonyt, aki fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja be a minőségi alapanyagokat, a legújabb trendeket, és a praktikus megoldásokat. A könyvben Rachel Allen a legutóbbi tv-műsorában bemutatott ízletes, inspiráló és könnyen elkészíthető fogásokat mutatja be, melyek híressé tették. Rachel a nemzetközi konyhaművészet alapjaira, a tradícionális vidéki konyhára, valamint a jó öreg családi klasszikusokra épít, és ezáltal bármilyen alkalomra kreatív lehetőségeket kínál fel az olvasóknak, akár egy egyszerű családi ebédre vagy ünnep vacsorára kívánunk főzni, esetleg egy romantikus fogást készítenénk a párunknak, vagy ha egy ragyogó piknikre vágyunk, vagy ha éppcsak kedvenc harapnivalónkat majszolnánk a kanapén heverve, netán muffint sütnénk a gyermekeinkkel. A BBC -ahol műsorai nagy sikerrel futnak- minősítése szerint Rachel az "Ír szakácskirálynő". A Good Food Magazin szerint pedig az ír konyhát végleg elhelyezte a világ gasztrotérképén.
Vypredané
5,70 € 6,00 €

Akarom, mert Makaron!


A párizsi makaron egyedülállóan stílusos és könnyed csemege, amely manapság épp arra készül, hogy megdöntse a muffinok és bögresütik évtizedek óta tartó egyeduralmát, végül selymes fényével és eleganciájával beragyogja az egész - Franciaországon túli - világot. A makaronkészítés ... Folytatás ›› művészete óriási tiszteletnek örvend Franciahonban, ám még az abszolút kezdőket is rengeteg sikerélménnyel képes megajándékozni. Szórakoztató alkotómunkára csábítja a vállalkozó kedvű ínyenceket, akik Jill Colonna színpompás, új könyvének útmutatásai alapján vetik bele magukat e finomság rejtelmeibe. A(z) Akarom mert makaron! (Könyv) szerzője Jill Colonna.
U dodávateľa
13,66 € 14,38 €

Menedzserművészek - művészmenedzserek


"A könyvben az üzleti élet sikereiről olvashat, de a siker titkát kutatni nagyjából annyi esélyt kínál, mint a középkori alkimisták kísérletei: ők nem találták meg sem az örök élet, sem a fémek arannyá változtatásának titkát, és valószínűleg nekem sem sikerül definiálni az üzleti élet sikerének titkát. Mindazonáltal szívesen elkalauzolom Önt, mert vállalkozóként, vezetőként, üzletemberként fontos lehet az Ön számára, hogy a 33 történetet megismerve, az üzleti életben dolgozva, mások eseteiből levonhasson tanulságokat, és egyiket - másikat a saját hasznára fordíthassa." (részlet az Előszóból)
U dodávateľa
14,58 € 15,35 €

Közönséges részvények-rendkívüli profitok


A széles körben ismert és elismert Philip Fisher minden idők legbefolyásosabb befektetői közé tartozik. A modern befektetés elmélet egyik úttörőjeként tartják számon, akinek több mint ötven éve napvilágot látott befektetési filozófiáját korunk pénzügyi szakemberei nemcsak tanulmányozzák és alkalmazzák, hanem sokan közülük "szentírásnak" is tekintik. Befektetési elveit Fisher a „Közönséges részvények - rendkívüli profitok” című könyvében vetette papírra, amelyet 1958-as megjelenésekor felbecsülhetetlen értékű olvasmánynak tartottak, és amely mind a mai napig kihagyhatatlan alapműnek számít. "PhilFishert a „Közönséges részvények - rendkívüli profitok" elolvasása után kerestem fel... Találkozásunkkor az ember és az ötletei egyaránt lenyűgöztek. Ha Phil módszereinek alkalmazásával mélyrehatóan megértjük a vállalatok és az üzlet működését, intelligens befektetési döntéseket hozhatunk" (Warren Buffett) "A nagyközönség által kevéssé ismert, ritkán interjúvolt és csak néhány ügyfelet elvállaló Philip Fishert a legmegfontoltabb és legkörültekintőbb befektetési szakemberek olvassák és tanulmányozzák... a Fisher által közreadott befektetési elvek mérlegeléséből bárki profitálhat, ahogy ezt Warren Buffett is tette" (James W. Michaels, a Forbes szerkesztője)
U dodávateľa
20,06 € 21,12 €

Jazzportrék I. újratöltve


"Tanúsítom, hogy a megismert anyag szakmai szempontból kifogástalan. E témában ilyen nagyszabású, alapos és részletes munka évtizedek óta nem jelent meg magyar nyelven." (Deseő Csaba, hegedűművész) "Csak gratulálni tudok Kerekes György barátomnak az első kötet olvasása után, s biztos vagyok benne, hogy a jazz-zenével foglalkozó magyar kiadványok között alapműként fogják számon tartani e három kötetet." (Horváth Kornél, dobművész) "Ez a remekbe szabott munka jazz-zenész óriások portréin keresztül mutatja be a jazz lényegét úgy, hogy közben jó kis korrajzokat kapunk, és nem utolsó­sorban egy olvasmányos könyvet kedvencünkről, a jazzről." (Juhász Gábor, gitárművész) "Igen nagy öröm kézbe venni ezt a gyönyörű könyvet, s azt gondolom, nemcsak nekünk, muzsikusoknak je­­lent különleges élményt nagy elődeink életéről olvasni (magyarul sokukról először), de bizonyos, hogy ezzel a különös, mindig megújulni képes muzsikával még csak ismerkedők is örömmel lapozgatják majd." (Borbély Mihály)
Vypredané
21,89 € 23,04 €

Jól enni, jól lenni


Neil Perry, az ausztrál sztárséf televíziós műsoraiból a magyar közönség számára is jól ismert. Új könyvében saját, legkedvesebb ételeinek receptjeiből ad pazar válogatást. Azokból, amelyeket szabadidejében, otthon, családja és barátai legnagyobb örömére rendszeresen készít. Ez a könyv nem a divatos, bonyolult különlegességeket dicsőíti, hanem az otthoni öröm-főzést, aminek Perry akár a maga kedvére, egy hosszú nap után, még éjszaka is képes nekiállni. Valóban végtelenül egyszerű, ám annál fantasztikusabb ízharmóniákkal ismerteti meg olvasóit, amelyek kivétel nélkül bevált, kipróbált fogások. A "szolid macsó" Perry a könyv minden oldalán emlékezteti olvasóit, hogy a főzés igazi örömforrás. A közös étkezés pedig - különösen a szeretteink, barátaink körében - akkor is minden alkalommal az élet kivételes ajándéka, ha csupán egy omlettet ütünk össze vasárnap reggelire. A gyönyörű kötetet páratlan szépségű és hangulatú fotók teszik még különlegesebbé.
Vypredané
21,74 € 22,88 €

Marketing nélkül nem megy


Ha Ön udvarolt valaha, házasságban él, felelt az órákon, érettségi vizsgán kellett megfelelnie, beszámolt főnökének, akkor Ön már bizonyosan volt marketinges szituációban. Önnek el kellett adnia egyéniségét, tudását, teljesítményét. A Magyar Marketing Szövetség alkotóközössége, amelyben mintegy 15 gyakorlati és elméleti szakember vett részt, a kis- és középvállalkozóknak kínál mindennapi munkájukhoz rendszerezett tudást, szellemes megoldásokat, fortélyokat azonnal alkalmazható gyakorlati ötleteket. A kötet közérthető nyelven íródott, világos szerkezetben, konzultációs lehetőséget kínálva a szerzőkkel. A cél az volt, hogy kifejezetten olyanok számára nyújtson segítséget, akik a benne foglaltakat a napi üzleti tevékenységükben alkalmazni szeretnék.
Vypredané
12,75 € 13,42 €

Etetni bolondulásig


Receptek, túlélési technikák arra az esetre, ha szíved férfijaira (férjed, fiaid, apósod, ki-ki folytathatja, saját családi viszonyainak megfelelően) rátörne az a bizonyos "férfi-éhség". Mert ugyebár a férfiak éhsége cseppet sem hasonlít a miénkre. Mi, nők (többnyire) csendben szenvedünk tőle, ők zajosan, idegesen, türelmetlenül, morcosan, kacagva (de közben véresen komolyan), ám egy biztos: NAGYON. Cserébe viszont minden ízes falatért, főleg, ha még jó sok is, nagyon hálásak. Óh, nem úgy, hogy segítenek, mosogatnak, rendet raknak, terítenek - hanem úgy, hogy "Kösz Anya (vagy "drágám"), fincsi volt! Van még egy kis repeta?!" Elismerésük egy másik formája elsőre nem ismerhető fel, csak gyakorlott fül számára: "Anyu, komolyan ennyi volt az ebéd (vacsora, reggeli)?!" - ez férfi nyelven annyit tesz: oké, hogy rajtunk kísérletezel, finom is nagyon, de valami jó, masszív, megszokott kaja nincs is?! Ez a könyv megtanít a legalapvetőbb tudnivalóktól kezdve arra, hogyan váljék belőled profi háziasszony, családetető anya és mesterszakács. Szórakoztatóan és szellemesen ad át minden tudást, amire a saját bőrén szerzett tapasztalatok alapján, sok év alatt sikerült szert tennie. Könyvei, főzőműsorai nem véletlenül olyan páratlanul népszerűek. Lucinda bizony képes arra, hogy szívből, okosan, töretlen lelkesedéssel etesse háza imádott férfinépét - bolondulásig. Sőt, még ennél is többre: férfi-etetési "bibliájából" a férfi-nevelés bevált módszereit is egytől egyig megosztja az olvasóval!
Vypredané
21,74 € 22,88 €

Warren Buffett jelenti


Warren Buffett kétségkívül az elmúlt fél évszázad legsikeresebb gyakorló befektetője. Elismert piaci szereplő, akinek befektetési filozófiája kiállta az idő próbáját: az 1973-as olajválság, az 1987. októberi "fekete hétfő", az 1990-es évek végének technológiai lufija és annak kipukkadása, a 2008-as összeomlás mind-mind olyan piaci sokk, amelyből Buffett és vállalata, a Berkshire Hathaway eredményesen jött ki. Ötven éven át nem tart ki a szerencse, egy-két jól sikerült húzással nem lehet a részvénypiaci indexeket tartósan felülteljesíteni, ehhez több kell - olyasvalami, amiért a szerző méltán érdemelte ki az "omahai bölcs" elnevezést. Buffett "üzlettársai" - a Berkshire részvényesei - évről évre felbecsülhetetlen értékű informális oktatásban részesülnek a közvetlen és nyílt hangvételű levelekből, amelyekben elnökük a vállalat eredményeiről számol be, s őszintén vall befektetési filozófiájáról. Jelen kötet az elmúlt mintegy három évtized ilyen írásaiból áll össze a befektetések és a vállalatvezetés fontos témaköreit taglaló folyamatos olvasmánnyá. Elsőre talán nem magától értetődő, hogy Buffett miért ír a vállalatirányításról, az akvizíciókról és a fúziókról, vagy éppen a számviteli politikáról - ám az olvasó számára hamar kiderül, hogy ezen üzleti területek megértése és helyes megítélése elengedhetetlen a Buffett féle befektetési eredményekhez. Warren Buffett az elmúlt fél évszázad legsikeresebb gyakorló befektetője. Véleményformáló erő, akinek piaci lépéseit milliók figyelik lélegzet visszafojtva, s próbálják előre kitalálni. Dőreség - a sikerhez a Berkshire befektetési filozófiáját kell követni, itt pedig semmi szükség a spekulációra és a találgatásra: Buffett mindent őszintén és kendőzetlen elénk tár. Nem marad más feladatunk, mint elolvasni e kötetet, amely nem egy újabb könyv Buffettról - hanem az eredeti: Buffett-tól.
Na sklade 1Ks
20,06 € 21,12 €

Egészséges ínyencfalatok


Hogy miért ír valaki ilyen szakácskönyvet, amikor ő maga nem érintett lisztérzékenységben? Egyszerű: mert Hadarik Rita séfként, népszerű és hiteles bloggerként is meg akarja mutatni, hogy milyen finomságokkal, milyen simán és villámgyorsan lehet életmód-váltani. Akár azért, mert élethosszig tartó diétára kell átállnia annak, akinek leletei igazolják a gluténérzékenységet, azaz cöliákiát. Akár pedig azért, mert csak egészségesebben szeretne étkezni, és a családját is szeretné ebbe az irányba terelni. Lehetőleg mindezt úgy, hogy látszólag minden maradjon a régiben: legyenek friss, ropogós kenyérfélék, gazdag levesek laktató és változatos levesbetétekkel, zamatos főzelékek, pörköltek, sültek az imádott köretekkel és persze sütik, torták, nasik ahogy eddig Lehetséges ez? De még mennyire! Íme, a bizonyíték: a Rita Konyhája blog szerzője és a garantáltan, 100%-ban gluténmentes fogásokat kínáló Köles ételbár tulajdonos séfje minden álmunkat valóra váltja ebben a kis kötetben!
U dodávateľa
4,75 € 5,00 €

Egy Spekuláns Feljegyzései


Az Egy spekuláns feljegyzései Jesse Livermore, a legendás amerikai spekuláns regényes életrajza. Az eredetileg 1923-ban megjelent könyv nemcsak lebilincselő és szórakoztató olvasmány: a spekuláció művészetének klasszikus tankönyve. Befektetők nemzedékei forgatták haszonnal, mint a spekulációs hibák, trükkök, fortélyok kiapadhatatlan tárházát. Nem véletlen, hogy egy körkérdés során a jelen kiemelkedő amerikai alapkezelői közül legtöbben ezt a könyvet jelölték meg, mint legfontosabb, ma is nélkülözhetetlen tőzsdei irodalmat. A livermore-i spekulációs módszer azért lehet időtálló, mert abból indul ki, hogy a spekuláció alapvető feltételei minden korban változatlanok, hiszen az emberi természet nem változik. Tulajdonképpen az emberi természet szélsőségeinek, a félelemnek és a reménynek volt alapos tanulmányozója és ismerője Jesse Livermore, aki egy állandó, s olykor költséges tanulási folyamatnak fogta fel a spekulációt, amely során egyre többet tudhatunk meg - magunkról. A Befektetések Klasszikusai sorozat legújabb kötete az értékalapú befektetésre koncentráló előző három könyvvel ellentétben az aktívabb kereskedőknek, a "tradereknek" kedveskedik szellemi táplálékkal - a livermore-i tanácsokat mindazonáltal a hosszú távú befektetőknek is érdemes figyelembe venniük vételeik és eladásaik időzítéséhez. Ami biztos: a kötet olvasói kereskedési stílusuktól függetlenül lenyűgözőnek fogják találni Jesse Livermore fordulatos élettörténetét.
U dodávateľa
16,93 € 17,82 €

Jazzportrék II. Újratöltve


A Jazz portrék 2. egy olyan kétkötetes jazztörténeti áttekintés második része, amely a jazz nagy forradalmától, a bebop-tól mutatja be a műfaj fejlődését és legendás szereplőit egészen az ezredfordulóig. A könyv tematikája azért egyedi, mert a jazz fejlődésének, változásának folyamatát a különböző korszakok és stílusok kiemelkedő, stílus-meghatározó muzsikusainak életén, munkásságán keresztül mutatja be. Kerekes György korszakos munkáját most új kiadásban és nem mellékesen az eredetinél jóval olcsóbban vásárolhatják meg a jazz és a jó zene szerelmesei. "Kerekes György barátom Jazzportrék című kitűnő könyvének első kötete méltán gazdagítja könyvtáramat. A második kötet is olyan munka, mely segíti és megerősíti azt a gondolatot és egyben életformát, amit a muzsika jelent számomra." Binder Károly zeneszerző, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának vezetője "Minőség, igényesség, aprólékosság, esztétikum, és rajongással teli, elfogulatlan hitelesség. Muzsikusnak, hallgatónak és nem utolsósorban a műfajnak felbecsülhetetlen érték e könyv. Köszönjük." Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője
Na sklade 1Ks
23,71 € 24,96 €

Szerelmem, Cupcake!


A jelenleg Angliában élő szerző könnyedén és gyorsan elkészíthető, látványos és mennyei csészetortácskái (cupcake-jei) mindenkit meghódítanak: sorra nyeri a rangos versenyeket, kupákat a leghíresebb magyar sütemények cupcake-re való átültetésével, receptjei számos angol lapban jelennek meg rendszeresen, népszerű, angol nyelvű blogja, a juditbakes.com ízelítőül szolgál ennek a gyönyörű kis könyv-ékszernek a tartalmát illetően is. Első magyar nyelvű süteményes könyvében így vall magáról és szenvedélyéről: "Ha cupcake-függőségemről és szenvedélyemről védőbeszédet kellene tartanom valaha is, az valahogy így hangoznék: Judit vagyok, cukrász és imádok sütni. A sütés számomra nemcsak afféle hobbi, hanem az örökségem. Sütök, mert élvezem, de főleg azért, mert a lényem elválaszthatatlan részévé, szinte a "természetemmé" vált. És sütök az illatokért, az ízekért, ami pedig a sütés elválaszthatatlan része, azaz "természete" - és az emlékekért, amiket felidéz: az otthon, a szeretet, a család múltb éli és jelen idejű emlékét. Az érzések nosztalgiája gyakran motivál az emlékek felidézésére, és olyankor máris többet kívánok, mint az illatok és ízek emléke: az illatokat és az ízeket frissen akarom. Ez az összetett "szenvedély" irányít minduntalan a konyhába. Judit vagyok, cupcake-mániás. Mint mindenki más élete, az én mindennapjaim is tele vannak kérdésekkel, ám az én életemben a cupcake a válasz. Meggyőződésem, hogy egy remekbe szabott csészetortácskával - hacsak egy kicsit is - minden jobbá tehető."
Vypredané
13,54 € 14,25 €