Gibran Khalil

Khalil Gibran csodálatos művei egy kötetben: Jézus, az Emberfia Lázár szerelme Khalil, az eretnek Khalil Gibrant Európában leginkább a Próféta vagy a Széttört szárnyak című munkájáról ismerik, de hazájában, Libanonban alig találni olyan embert, aki ne tudna idézni valamelyik verséből, rövidebb-hosszabb novellájából. A szerző muzulmán családban született, de élete során megismerkedett a keresztény vallással, és ráébredt valami furcsa, "vallások fölötti" hitre, amelynek legfontosabb mondanivalója: egyetlen Isten létezik, és ő is bennünk lakozik. A Jézus, az Emberfia című munkája virtuális riportgyűjtemény, amelyet egy képzeletbeli újságíró készített a Megváltó halála után a kortársaival, követőivel és ellenségeivel. A Khalil, az eretnek, valamint a Lázár szerelme című novellákat átszövi a hit, a fájdalom és a remény. Remény abban, hogy az emberek, éljenek a világ bármely pontján, egy szép nap majd ráébrednek: a legfontosabb, amíg itt vagyunk, az egymás iránti szeretet.

Amikor a kezdetek idején ajkamra tódult az első remegő hang, fel kellett másznom a Szent Hegyre, hogy szólhassak Istenemhez. Az mondtam: "Uram, a Te szolgád vagyok. Titkos akaratod a törvénye, s követlek Téged mindenkor." De Isten nem válaszolt. Eltűnt előlem akárcsak egy hatalmas vihar, s ezer év múltán ismét felmásztam a Szent Hegyre, és ismét szóltam Istenhez, azt mondtam: "Teremtőm, én a Te teremtményed vagyok. Hangból formáltál meg engem, ami vagyok és amim van, mindenért Neked vagyok adós. De Isten nem válaszolt, eltűnt, mint ezer sebes szárny." S ezer év elteltével megint felmásztam a Szent Hegyre, s újraszóltam Istenhez. Azt mondtam: "Atyám, én a Te fiad vagyok. Szeretetedből és könyörületedből teremtettél engem, s én a szeretetben és tiszteletben akarom királyságodat örökölni." De az Isten nem válaszolt, eltűnt, mint a pára a messzeségben, s ezer év elmúltával ismét felmásztam a Szent Hegyre, és újra szóltam Istenhez. Azt mondtam: "Istenem, én célom és beteljesülésem. Én vagyok a tegnapod, és Te vagy a holnapom. Én vagyok gyökered a földben, te vagy virágom az égben, s együtt növekszünk a Nap fényében." Akkor lehajolt hozzám Isten és fülembe szavakat suttogott. S mint a tenger, amikor magába öleli a patakot, amely beleömlik, úgy ölelt Ő magába engem, s mikor alászálltam a mély völgybe Isten ott is ott volt.