Miklós Zrínyi

A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat a diákoknak, az újraolvasó felnőtteknek, az egykori élményeket fölidéző ínyenceknek. Párban Petőfi és Csáth Géza, Krúdy Gyula és Rejtő Jenő, Arany János és Thomas Mann, Moliére és Karinthy... Regények, novellák, drámák, amelyek egy életen át elkísérnek.

A Szigeti veszedelem-nek ez a mostani kiadása az Európa Kiadó jóvoltából Zrínyi legnagyobb hatású prózaírói remekművével, az Áfium-mal együtt jelenik meg. A reformkor Zrínyi-kultuszát megalapozó 1817. évi Kazinczy-kiadás, a Zrínyinek minden munkáji óta sokáig hagyomány volt az eposz és az Áfium közös közlése. Aztán a fényes példa úgyannyira elfelejtődött, hogy 1988-ban és 1991-ben már maga a hősköltemény is csak több mint 500 strófányi rövidítéssel jelenhetett meg. Ezt a két kiadást Kovács Sándor Iván rendezte sajtó alá – most mindenekelőtt ezek hibáit javította, s támaszkodott Négyesy László, aztán Bán Imre, Klaniczay Tibor és Király Erzsébet szövegkiadói eredményeire és magyarázataira.

Az ?Obsidio Szigetiana, amelynek magyar címét – Szigeti veszedelem – Kazinczy Ferenc adta az eposz Az olvasónak címzett előszava alapján, Zrínyi egyetlen, életében nyomtatásban megjelent kötetében látott napvilágot Bécsben 1651 szeptemberében a költő lírai verseinek társaságában. A kötet az Adriai tengernek Syrenaia címet viseli. Az Adria, amely Magyar- és Horvátországot Itáliával köti össze, Zrínyi európai magyarságának jelképe. Előképei, mintái között nemcsak az előszavában említett Homérosz és Vergilius, hanem a modern keresztény hősi eposz mintája és legmagasabb rendű alkotása, Torquato Tasso (1544-95) A megszabadított Jeruzsálem című hőskölteménye is szerepel, és hatottak rá az olasz barokk reprezentatív költőjének, Giovan Battista Marinónak (1569-1625) lírai és kisepikai művei is, számos egyéb kisebb szerzővel együtt, akiknek művét Zrínyi forrásként használta. Merített a magyar és külföldi történetírók műveiből, a törökellenes harcokat megéneklő délszláv hősi énekekből, a magyar históriás énekek hagyományából, Balassi Bálint és Rimay költészetéből, a reformáció gazdag bibliai és hitvitázó kultúrájából, Pázmány Péter nyelvi vívmányaiból. Vallási érzülete, amely határozottan elvetette, sőt kimondottan károsnak tartotta a vallási türelmetlenséget, mély istenhiten és bibliai kultúrán alapult; mindez egyéni és megrázó módon fonódott össze a költő és politikus hazája iránti elkötelezettségével, korára, „az magyar romlásnak seculumjára" vonatkozó és egyre mélyülő hősi pesszimizmusával, magas rendű erkölcsiségével és személyes végzettudatával. Jelmondata is erre utal: Sors bona, nihil aliud – Jó szerencse, semmi más. Az ember minden dolgán lehet úr: erény, okosság, vagyon, rang, vitézség, hírnév legalább részben tőle függ, de a sors kiszámíthatatlan, szeszélyes, katasztrófával fenyegeti a legkiválóbbakat is.