- Počet strán: 240
- Väzba: mäkká, brožovaná
- EAN: 9789639490802
- Jazyk: maďarský
- ISBN: 978-963-9490-80-2
- Dátum vydania: 1. januára 2010
- Vydavateľstvo : WellPress Kiadó
- Hmotnosť: 0,42 kg
A Dunakanyar
György Ifju
A sorozat A Dunakanyar című kötetének célja, hogy kiszélesítse a belföldi turizmus túlzottan is főváros-fókuszú látókörét, valamint a Budapesten és környékén élők figyelmét ráirányítsa régiójuk kevésbé ismert kincseire. A kötet nyitófejezete bemutatja a Dunakanyart, annak keletkezését, a Duna útját, míg eljut a legszebb folyóvölgyig. Részletesen foglalkozik a Duna–Ipoly Nemzeti Park érintett területeivel, az itteni természeti értékekkel. Sorra veszi a történelmi múlt kiemelkedő eseményeit, valamint azokat a nevezetes személyiségeket, akiknek élete/tevékenysége ehhez a tájhoz kötődik. Az itt közölt fesztivál- és programnaptár összefoglalja azokat az évről évre megrendezett eseményeket, amelyek különösen sok érdeklődőt vonzanak az itteni településekre. Kiemelten foglalkozik a kötet a nagyobb városokkal, így külön fejezetben szerepel Esztergom, Visegrád, Szentendre és Vác, illetve egy-egy fejezetben szerepelnek a bal és a jobb part kisebb települései (bal parti kirándulások, jobb parti kirándulások). Az Esztergom című fejezetben bemutatjuk a bazilikát, a Keresztény Múzeumot, a főszékesegyház kincstárát és a királyi palotát. A következő fejezetben Visegrád látnivalóit vesszük számba. Részletesen bemutatjuk a királyi palotát és a Mátyás Király Múzeumot, a Salamon-tornyot és a fellegvárat. A szentendrei fejezetben részletesen foglalkozunk a Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjteménnyel, a Belgrád-templommal, a görögkeleti templomokkal, a Kovács Margit Múzeummal és a skanzennel. A váci fejezetben bemutatjuk az Egyházművészeti Gyűjteményt, a püspöki főszékesegyházat, a Memento mori című kiállítást és a diadalívet. A részletes leírások után minden fejezet végén rövid, fényképes írásokat közlünk mindazokról a látnivalókról, amelyekkel részletesen nem foglalkozunk. A bal és jobb parti kirándulások fejezeteiben a Duna folyásiránynak megfelelően "utazunk", azaz fentről lefelé. A bal parton Nagybörzsöny, Márianosztra, Szob, Nagymaros, Kismaros, Verőce, Vácrátót, Dunakeszi , Fót az útvonal. A jobb parton Pilismarót, Dömös, Dunabogdány, Tahi, Leányfalu, Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt és Pomáz szerepelnek a kirándulás útvonalában, illetve itt mutatjuk be a sziget településeit is egy szigeti körút során. Az útikönyvet tematikus fejezetek zárják. Itt vesszük sorra a gyalogos, a vízi és a kerékpáros túrázási lehetőségeket, a kisvasút-útvonalakat, a fürdőket és a gyógyfürdőket, illetve családi programokat is ajánlunk. Végül tippeket adunk ahhoz, hogy az érintett területen milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe az utazók, úgymint: hol szálljunk meg, hol együnk, igyunk, hol szórakozzunk, sportoljunk, hol vásároljunk, hogyan közlekedjünk? Ez utóbbi tematikus egységekbe üzleti alapon kerülnek be az egyes szolgáltatók és szolgáltatások.
- Počet strán: 240
- Väzba: mäkká, brožovaná
- EAN: 9789639490802
- Jazyk: Hungarian

212 280 kníh na sklade ihneď k odoslaniu
Poštovné zadarmo pre nákupy od 39€
Rezervácie v 61 kníhkupectvách