Muriel Barbery strana 2 z 2

Az ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. A tizenkét éves lány, Paloma az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy a tizenharmadik születésnapján felgyújtja a lakásukat, majd öngyilkos lesz. Րk ketten a regény főszereplői és egyúttal a narrátorai. Meg a házba költöző, dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket. A francia Muriel Barbery e különleges regénye egy csapásra világhírű lett. Letehetetlenül izgalmas, tele bölcsességgel, humorral, életszeretettel és eleganciával. Megjelenése óta több mint egymillió példányban kelt el csak Franciaországban, ahol filmet is forgattak belőle. Azóta számtalan nyelvre lefordították. A Geopen egyik legsikeresebb kiadványa ezúttal új köntösben jelenik meg a szépirodalmi sorozatban.

Je m'appelle Renée, j'ai cinquante-quatre ans et je suis la concierge du 7 rue de Grenelle, un immeuble bourgeois. Je suis veuve, petite, laide, grassouillette, j'ai des oignons aux pieds et, a en croire certains matins auto-incommodants, une haleine de mammouth. Mais surtout, je suis si conforme a l'image que l'on se fait des concierges qu'il ne viendrait a l'idée de personne que je suis plus lettrée que tous ces riches suffisants. Je m'appelle Paloma, j'ai douze ans, j'habite au 7 rue de Grenelle dans un appartement de riches. Mais depuis tres longtemps, je sais que la destination finale, c'est le bocal a poissons, la vacuité et l'ineptie de l'existence adulte. Comment est-ce que je le sais? Il se trouve que je suis tres intelligente. Exceptionnellement intelligente, meme. C'est pour ça que j'ai pris ma décision : a la fin de cette année scolaire, le jour de mes treize ans, je me suiciderai."

Pierre Athens a világ legnagyobb étteremkritikusa, a gasztronómia pápája, az ínyenc lakomák fejedelme. És negyvennyolc órán belül meg kell halnia. Ezt ő is tudja, de nem törődik vele, mert a halál kapujában egy ízlelőbimbói közt vagy inkább a szívében motoszkáló íz nyomába ered. Érzi, hogy ennek a gyermek- vagy kamaszkorból ismerős íznek többet köszönhet, mint élete összes pompázatos lakomájának. És emlékezik. Hol elandalodva, hol őrjöngő izgalomban kóborol az emlékek útvesztőjében, fejest ugrik a régmúlt fazekaiba, és vidékek és illatok, szagok és ízek, fűszerek, mártások, vadhúsok, halak és először ízlelt alkoholok között bejárja a gyermekkor tengerpartjait és kertjeit, séfek boszorkánykonyháit. S míg kutat, számot vet vele feleség, gyerek, barát, szerető, macska. Vajon marad-e idő, hogy meglelje, amit keres? A francia Muriel Barbery A sündisznó eleganciája című regényével vált világhírűvé, egyben a magyar olvasók egyik kedvencévé. Ínyencrapszódia című regényében is az élet egyszerű és fennkölt pillanatait ragadja meg, pálcát törve az erő és a hatalom gőgje felett.

Je m'appelle Renée, j'ai cinquante-quatre ans et je suis la concierge du 7 rue de Grenelle, un immeuble bourgeois. Je suis veuve, petite, laide, grassouillette, j'ai des oignons aux pieds et, en croire certains matins auto-incommodants, une haleine de mammouth. Mais surtout, je suis si conforme l'image que l'on se fait des concierges qu'il ne viendrait l'idée de personne que je suis plus lettrée que tous ces riches suffisants. Je m'appelle Paloma, j'ai douze ans, j'habite au 7 rue de Grenelle dans un appartement de riches. Mais depuis trs longtemps, je sais que la destination finale, c'est le bocal poissons, la vacuité et l'ineptie de l'existence adulte. Comment est-ce que je le sais ? Il se trouve que je suis trs intelligente. Exceptionnellement intelligente, mme. C'est pour ça que j'ai pris ma décision : la fin de cette année scolaire, le jour de mes treize ans, je me suiciderai. ""

Je m'appelle Renée, j'ai cinquante-quatre ans et je suis la concierge du 7 rue de Grenelle, un immeuble bourgeois. Je suis veuve, petite, laide, grassouillette, j'ai des oignons aux pieds et, en croire certains matins auto-incommodants, une haleine de mammouth. Mais surtout, je suis si conforme l'image que l'on se fait des concierges qu'il ne viendrait l'idée de personne que je suis plus lettrée que tous ces riches suffisants. Je m'appelle Paloma, j'ai douze ans, j'habite au 7 rue de Grenelle dans un appartement de riches. Mais depuis trs longtemps, je sais que la destination finale, c'est le bocal poissons, la vacuité et l'ineptie de l'existence adulte. Comment est-ce que je le sais ? Il se trouve que je suis trs intelligente. Exceptionnellement intelligente, mme. C'est pour ça que j'ai pris ma décision : la fin de cette année scolaire, le jour de mes treize ans, je me suiciderai. ""

Renee is the concierge of a grand Parisian apartment building, home to members of the great and the good. Over the years she has maintained her carefully constructed persona as someone reliable but totally uncultivated, in keeping, she feels, with society s expectations of what a concierge should be. But beneath this façade lies the real Renée: passionate about culture and the arts, and more knowledgeable in many ways than her employers with their outwardly successful but emotionally void lives. Down in her lodge, apart from weekly visits by her one friend Manuela, Renée lives resigned to her lonely lot with only her cat for company. Meanwhile, several floors up, twelve-year-old Paloma Josse is determined to avoid the pampered and vacuous future laid out for her, and decides to end her life on her thirteenth birthday. But unknown to them both, the sudden death of one of their privileged neighbours will dramatically alter their lives forever.