Attila Bárdosi

Környezetünkben semmi sem történik véletlenül, minden változás egy másik, részünkről nem látható és érzékelhető helyen - ez lehet talán egy másik dimenzió is (miért ne?) - egyidejűleg egy megközelítő minőségű, de csak előre a valószínűség határain belül kiszámítható változást eredményez. Ez viszont csak akkor működhet, ha minden és mindenki tértől és időtől függetlenül kapcsolatban áll egymással. Mindent, amit érzékszerveinkkel érzékelünk (látunk, tapintunk, hallunk, szagolunk), az érzékelés folyamata alatt visszafordíthatatlanul megváltoztathatunk, és meg is változtatunk, függetlenül attól, hogy akarjuk-e vagy sem, és ez fordítva is érvényes. Magunk formáljuk azt a valóságot, amit egyedül mi érzékelünk, és amit érzékelünk, az pedig minket formál. Így mindenki akaratlanul lesz saját valóságának mestere vagy éppen kontárja, amit egy másik személy érzékszervein keresztül nem teremthetünk meg. A kötetben szereplő versek ilyen szándékkal íródtak, érzelmeket elevenítenek és eleveníthetnek meg, emlékeket idéznek föl a szerzőben, illetve idézhetnek föl az olvasóban, és ezzel változásokat sugallnak (remélhetően pozitívakat) azzal a szerény elvárással, hogy akik elolvassák őket, megengedik, hogy egyéni valóságukat formálva érzelmileg hassanak rájuk. Mindezt azzal a tudattal tesszük, hogy mindne mindenre hatással van, mert minden mindennel valamilyen módon kapcsolatban is van. A kötetet illusztráló grafikákat szövettani műtermékek - artefaktok - által kiváltott vizuális élmények inspirálták, amikben a szerzők - mint anatómus és patológus - napi munkájuk során véletlenszerűen részesültek.

"Nem is tudom, mit írjak... annyi biztos, hogy "megrázó", a szó minden értelmében. Néhol úgy éreztem, csak orvosok olvashatnák - és ezt dicséretnek szánom, csak nem tudom másként kifejezni... "Egyéni hangvétel", "sajátos világlátás", az biztos! Ami a kilátásokat illeti... hát, józanító gondolat... Kiadóm ezekkel a szavakkal próbálta megfogalmazni első benyomását a jelen kötet olvasása után. Tudom, hogy nem könnyű értékelni egy olyan látásmódot, ami egyszerre saját is, meg idegen is. A kényelmesebbek pesszimizmusnak vélhetik és disztanciálódnak tőle, mondván "ez engem nem érint", a bátrabbak azonban realizmusnak tekintik, mert ráismernek benne saját magukra, saját környezetükre és az időre, amiben élnek, ami mindennapjaikat és önmagukat is akaratlanul és észrevétlenül formálja. Róluk és nekik szól ez a kötet. A versek többsége azokat a mai korra jellemző, általában negatív változásokat és azok következményeit jelenítik meg, hol kézzelfogható, képi, hol csak sejthető, érzelmekkel fölvázolt formában, amelyeknek - úgy tűnik - kiapadhatatlan forrását legtöbbször magunkban kell keresnünk, és az idő múlásával valamilyen nem várt formában saját környezetünkre, mindennapjainkra, valamint személyes sorsunkra visszahatnak, függetlenül attól, hogy az általuk kiváltott reflexióinkat a "normális" vagy a "beteges" kategóriába soroljuk-e be, hiszen e kettő definíciója mindig az egyén személyiségének és tapasztalatainak függvénye. Nem félni kell tőlük, hanem szembe kell velük nézni! Változást csak így remélhetünk." Hogy hány éves vagyok? - Nem jelent semmit! Már elég öreg ahhoz, hogy komolyan gondoljam azt, amit leírok, de még elég fiatal ahhoz, hogy azt gondoljam, van értelme leírnom, amit gondolok. Hogy mi a foglalkozásom? - Találd ki! Nem költő. Hogy mikor kezdtem el verseket írni? - Nem fontos, a lényeg az, hogy írok! Hogy miért? - Mert nem tehettem mást! Hogy miről írok? - Nem a madárcsicsergésről, nem az illatozó virágról, nem a kikeletről, nem a napsütésről és a kék égről, nem a felhőtlen boldogságról, nem a beteljesült vagy reménytelen szerelemről, a szép szemekről, nem az önzetlen barátságról, nem a halott vagy még élő hősökről, nem a hazaszeretetről, a dicsőséges múltról és hogy miért volt jobb vagy rosszabb a tegnap, nem az eszmékről, a bronzba vagy gondolatba öntött emlékművekről. Az istenről? Hát néha-néha, de nem úgy, ahogy szokás. Egy mondattal: nem arról, ami nem zavar! Hogy kinek írok? - Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvasson. Hogy hogyan írok? - Azt Te döntsd el! Bemutatkozásul azt hiszem elég is ennyi. Eddig - részben Reglődi Dórával közösen megjelent köteteim: Valami szúr; Ólommadár, Pathétique; Állati tükörképek; Válaszok a válaszokra; Avas zsír." (Bárdosi Attila)