Rule of Wolves - Farkasok törvénye (A sebhelyes cár 2.)
A sebhelyes cár várva várt lezárása megérkezett!
Fjerda hatalmas serege támadásra készül, Nyikolaj Lancov pedig minden leleményét és sármját – sőt, a benne rejlő szörnyeteget is – beveti, hogy megnyerje a háborút. Csakhogy mindeközben egy olyan sötét erő is fenyegeti, amely még az ifjú cár számára is végzetes lehet.
Zója Nazjalenszkaja túl sokat veszített a korábbi háborúban.
Végignézte, ahogy a mentora meghal, és a legnagyobb ellensége feltámad, és nem hajlandó eltemetni még egy barátot.
A kötelesség most azt követeli tőle, hogy használja a legtitkosabb képességét is, mert az országának
minden fegyverre szüksége van. Bármi lesz is az ára.
Nyina Zenyik a lebukást és az életét kockáztatja azzal, hogy kémként beépült Fjerda fővárosi elitjébe. Összetört szíve még nem gyógyult be, és ha nem vigyáz, a bosszúvágya miatt az országa minden esélyét elveszti a háborúban.
A világsikerű sorozat zseniálisan megírt befejező része.
Hell Bent - Tűzön-vízen át (Alex Stern 2.) - kartonált, eredeti borító
Alex Stern 2.
Alex Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart.
Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból!
Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy
„Alex” Stern elhatározza, hogy kiszabadítja Darlingtont a purgatóriumból
– még akkor is, ha ez a Léthe és a Yale jövőjébe kerül.
Mivel a mentési kísérlet tiltott, Alex és Dawes nem kérhetik
a kilencedik ház segítségét – ezért egy kétes szövetségesekből
álló csapatot hoznak össze, hogy megmentsék a Léthe gentlemanjét.
Ötüknek együtt kell eligazodniuk a titkos szövegek és bizarr ereklyék
útvesztőjében, hogy felfedjék a társaságok legjobban őrzött titkait.
Eközben pedig minden elképzelhető szabályt megszegnek.
Ám amikor a tanszékeken furcsa halálesetek történnek, Alex tudja,
hogy ez nem csak a véletlen műve. Valami végzetes erő munkálkodik
New Havenben, és ha túl akarják élni, Alexnek számolnia kell
a múltja szörnyeivel és az egyetem falai között ólálkodó sötétséggel is.
A tökéletes dark academia regény a #1 NYT bestsellerszerző Leigh Bardugo
jellegzetes és utánozhatatlan stíluselemeivel és fordulataival!
A kilencedik ház-sorozat hevesen várt új kötete.
Fedezd fel szörnyekkel teli, intrikus világát!
„Egyszerre elegáns és groteszk, félelmetes és földhözragadt...
Szellemes, hátborzongató, eredeti és mindenekelőtt
lebilincselő, idegőrlő thriller.” – The Washington Post
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Hell Bent - Tuzön-vízen át (Alex Stern 2.)
Alex Stern 2.
Alex Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart.
Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból!
Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy "Alex" Stern elhatározza, hogy kiszabadítja Darlingtont a purgatóriumból- még akkor is, ha ez a Léthe és a Yale jövőjébe kerül.Mivel a mentési kísérlet tiltott, Alex és Dawes nem kérhetik
a kilencedik ház segítségét - ezért egy kétes szövetségesekbőlálló csapatot hoznak össze, hogy megmentsék a Léthe gentlemanjét.
Ötüknek együtt kell eligazodniuk a titkos szövegek és bizarr ereklyékútvesztőjében, hogy felfedjék a társaságok legjobban őrzött titkait.
Eközben pedig minden elképzelhető szabályt megszegnek.
Ám amikor a tanszékeken furcsa halálesetek történnek, Alex tudja,
hogy ez nem csak a véletlen műve. Valami végzetes erő munkálkodik
New Havenben, és ha túl akarják élni, Alexnek számolnia kell
a múltja szörnyeivel és az egyetem falai között ólálkodó sötétséggel is.
A tökéletes dark academia regény a #1 NYT bestsellerszerző Leigh Bardugo
jellegzetes és utánozhatatlan stíluselemeivel és fordulataival!
A kilencedik ház-sorozat hevesen várt új kötete.
Fedezd fel szörnyekkel teli, intrikus világát!
"Egyszerre elegáns és groteszk, félelmetes és földhözragadt...
Szellemes, hátborzongató, eredeti és mindenekelőttlebilincselő, idegőrlő thriller." - The Washington Post
Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Hell Bent
Wealth. Power. Murder. Magic. Alex Stern is back and the Ivy League is going straight to hell.
Find a gateway to the underworld. Steal a soul out of hell. A simple plan, except people who make this particular journey rarely come back. But Galaxy "Alex" Stern is determined to break Darlington out of purgatory?even if it costs her a future at Lethe and at Yale.
Forbidden from attempting a rescue, Alex and Dawes can't call on the Ninth House for help, so they assemble a team of dubious allies to save the gentleman of Lethe. Together, they will have to navigate a maze of arcane texts and bizarre artifacts to uncover the societies' most closely guarded secrets, and break every rule doing it. But when faculty members begin to die off, Alex knows these aren't just accidents. Something deadly is at work in New Haven, and if she is going to survive, she'll have to reckon with the monsters of her past and a darkness built into the university's very walls.
Thick with history and packed with Bardugo's signature twists, Hell Bent brings to life an intricate world full of magic, violence, and all too real monsters.
Život svatých
Ponořte se do světa Griš s Istoria Sankťja – nádherně ilustrovanou replikou Života svatých. Tento kouzelný suvenýr z Grishaverse obsahuje příběhy postav, které znáte nejen z oblíbených fantasy románů. Najdete v nich zázraky a mučednictví známých světců, jako je Sankta Lizaveta z růží a Sankt Ilja v řetězech, podivuhodné osudy Sankty Uršuly, Sankty Maradi či Bezhvězdného. To vše v úžasném celobarevném provedení, které doslova bere dech.
Na stiahnutie
14,18 €
Brány pekla
Alex Sternová je späť a mieri priamo do pekla v pokračovaní temného, znepokojujúceho románu Deviaty spolok od betsellerovej autorky Leigh Bardugo. Nájdi bránu do podsvetia. Ukradni dušu z pekla. Jednoduchý plán, no ľudia, ktorí sa na túto cestu vydajú, sa z nej málokedy vrátia. Galaxy „Alex“ Sternová je však odhodlaná vyslobodiť Darlingtona z očistca – aj keby ju to malo stáť budúcnosť v Léthé a na Yalovej univerzite. Alex sa tentoraz nemôže spoliehať na pomoc Deviateho spolku, takže je kvôli záchrane džentlmena z Léthé nútená zostaviť tím zložený z pochybných spojencov. Spoločnými silami sa musia prelúskať bludiskom magických textov a bizarných artefaktov, aby odhalili tie najprísnejšie strážené tajomstvá spolkov a porušili pri tom všetky pravidlá. Keď navyše začnú zomierať členovia pedagogického zboru, Alex je jasné, že nejde iba o nehody. V New Havene sa deje niečo mimoriadne nebezpečné, a ak má Galaxy Sternová aj tentoraz prežiť, bude sa musieť popasovať s monštrami zo svojej minulosti – a s temnotou v základoch samotnej univerzity.
Na stiahnutie
13,29 €
dostupné aj ako:
Brány pekla (Galaxy Sternová 2)
Alex Sternová je späť a mieri priamo do pekla v pokračovaní temného, znepokojujúceho románu Deviaty spolok od betsellerovej autorky Leigh Bardugo.
Nájdi bránu do podsvetia. Ukradni dušu z pekla. Jednoduchý plán, no ľudia, ktorí sa na túto cestu vydajú, sa z nej málokedy vrátia. Galaxy „Alex" Sternová je však odhodlaná vyslobodiť Darlingtona z očistca - aj keby ju to malo stáť budúcnosť v Léthé a na Yalovej univerzite.
Alex sa tentoraz nemôže spoliehať na pomoc Deviateho spolku, takže je kvôli záchrane džentlmena z Léthé nútená zostaviť tím zložený z pochybných spojencov. Spoločnými silami sa musia prelúskať bludiskom magických textov a bizarných artefaktov, aby odhalili tie najprísnejšie strážené tajomstvá spolkov a porušili pri tom všetky pravidlá. Keď navyše začnú zomierať členovia pedagogického zboru, Alex je jasné, že nejde iba o nehody. V New Havene sa deje niečo mimoriadne nebezpečné, a ak má Galaxy Sternová aj tentoraz prežiť, bude sa musieť popasovať s monštrami zo svojej minulosti - a s temnotou v základoch samotnej univerzity.
dostupné aj ako:
Brána pekel
Najít cestu do podsvětí, ukrást duši z pekla. Jednoduchý plán, který se může zvrtnout tak na tisíc způsobů. Galaxy „Alex“ Sternová je odhodlaná dostat Darlingtona z pekla – i kdyby ji to mělo stát budoucnost v Léthé a na Yale. Pohrává si však se silami, které jsou mimo její kontrolu, a když začnou umírat členové fakulty, rozhodně to není náhoda. V New Havenu působí cosi smrtícího, a pokud má Alex přežít, bude muset čelit vlastní minulosti i temnotě přebývající v samotných zdech univerzity.
Na stiahnutie
16,40 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Brána pekel (-50%)

Na sklade 1Ks
10,00 €
19,99€

Devátý spolek, 2. vydání
Alex Sternová není zrovna typickou adeptkou pro studium na Yale. Právě naopak – bezcílně se potácí světem drog, ubíjejících zaměstnání a špatných rozhodnutí. Přesto dostane druhou šanci: stipendium na této prestižní univerzitě. V čem je háček? Během studia musí monitorovat podivnou činnost yaleských tajných spolků, z nichž vzešli nejvlivnější lidé světa. Jenže brzy se ukáže, že jejich okultní aktivity jsou trochu silná káva i pro ty nejotrlejší…
Na sklade 2Ks
18,49 €
Hell Bent
Wealth. Power. Murder. Magic. Alex Stern is back and the Ivy League is going straight to hell.
Find a gateway to the underworld. Steal a soul out of hell. A simple plan, except people who make this particular journey rarely come back. But Galaxy "Alex" Stern is determined to break Darlington out of purgatory?even if it costs her a future at Lethe and at Yale.
Forbidden from attempting a rescue, Alex and Dawes can't call on the Ninth House for help, so they assemble a team of dubious allies to save the gentleman of Lethe. Together, they will have to navigate a maze of arcane texts and bizarre artifacts to uncover the societies' most closely guarded secrets, and break every rule doing it. But when faculty members begin to die off, Alex knows these aren't just accidents. Something deadly is at work in New Haven, and if she is going to survive, she'll have to reckon with the monsters of her past and a darkness built into the university's very walls.
Thick with history and packed with Bardugo's signature twists, Hell Bent brings to life an intricate world full of magic, violence, and all too real monsters.
Na sklade 1Ks
18,95 €
King of Scars - A sebhelyes cár
Nézz szembe a démonoddal - vagy etesd rendesen!
Nyikolaj Lancovnak mindig is volt tehetsége a lehetetlenhez. Senki sem tudja, mit élt át hazája véres polgárháborújában - és jobb is, ha ez így marad. Most, amikor ellenségek gyülekeznek az ország meggyengült határainál, a fiatal cárnak meg kell találnia a módját, hogy feltöltse Ravka kincstárát, új szövetségeket kössön, és felszámolja az egykor nagyszerű grisahadseregre leselkedő fenyegetést.
Ám minden egyes nappal erősebbé válik benne a sötét varázslat, ami azzal fenyeget, hogy elpusztítja mindazt, amit felépített. Egy fiatal szerzetes és egy legendás grisa szélhívó segítségével Nyikolaj elutazik Ravka azon helyeire, ahol a legerősebb mágia él, hogy legyőzze a benne rejlő szörnyű örökséget. Mindent kockára tesz, hogy megmentse az országát és önmagát. Akadnak azonban olyan titkok, amelyeket nem szabad eltemetni - és olyan sebek, amelyeket nem szabad begyógyítani.
Démon v lese
Predtým, ako viedol ravkanskú Druhú armádu, predtým, než vytvoril Trhlinu, a dávno predtým, ako sa stal Temnanom, bol len osamelým chlapcom s bremenom neobyčajnej sily.
Eryk a jeho matka Lena sú celý život na úteku, no útočisko nikde nenachádzajú. Nielenže sú griše - sú najnebezpečnejšie a najvzácnejšie griše svojho druhu. Svoje skutočné schopnosti musia ukrývať pred tými, ktorí ich chcú zničiť, ale aj tými, čo by ich dary mohli zneužiť. Nebezpečné tajomstvá však nezvyknú ostať tajomstvami dlho. Spoznajte minulosť jedného z najcharizmatickejších záporákov v komiksovom spracovaní poviedky zo série Griša. Nenechajte si ujsť zrodenie zlovestného osudu toho, čo navždy ovplyvnil životy hrdinov, ktorých ste si zamilovali aj vďaka seriálu Shadow and Bone z dielne Netflixu.
Na stiahnutie
15,39 €

Ponořte se do světa grišů s Istoria Sankťja – nádherně ilustrovanou replikou Života svatých. Tento kouzelný suvenýr z Grishaverse obsahuje příběhy postav, které znáte nejen z oblíbených fantasy románů. Najdete v nich zázraky a mučednictví známých světců, jako je Sankta Lizaveta z růží a Sankt Ilja v řetězech, podivuhodné osudy Sankty Uršuly, Sankty Maradi či Bezhvězdného. To vše v úžasném celobarevném provedení, které doslova bere dech.