Harlan Coben strana 2 z 12

autor

A kisváros titkai


A Maradj mellettem és Az idegen című Netflix-krimisorozatok bestseller-szerzőjének új könyve azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy a szülők mennyire ismerik valójában gyermekeiket – majd a legrosszabb félelmeik hullámvasútjára ülteti őket. „El fogjuk veszíteni” – e szavakkal indokolja önmagának Mike és Tia Baye a döntést, hogy kémkedni kezdenek a tizenhat éves Adam után, aki egyre zárkózottabban és elutasítóbban viselkedik, mióta a legjobb barátja öngyilkosságot követett el. Az Adam számítógépére telepített kémprogram révén a szülei látnak minden honlapot, amelyet a fiú felkeresett, minden e-mailt, minden chatüzenetet, amelyet kap. Ám minden egyes leütés a billentyűzeten egyre mélyebbre rántja őket a káosz és az erőszak örvényébe, amely mindannyiukat elpusztíthatja. Betsy Hill a fia emlékére létrehozott honlapot böngészve talál egy fotót, amely egyértelműen Spencer halálának estéjén készült – és valaki más is van rajta a fia mellett! Betsy úgy hiszi, az a homályos alak Adam Baye, és amikor megtudja, hogy Adam eltűnt, rádöbben, hogy valami rettenetes dolog férkőzött a kis kertvárosi közösség életébe. A Spencer halálát övező titkok és hazugságok leleplezése talán az egyetlen, ami segíthet Betsynek továbblépni – és ami talán megmenti Adam életét…
Na sklade 2Ks
14,08 €

The Match


He is known as Wilde, the boy from the woods. Discovered living a feral existence in the Ramapo mountains of New Jersey, he has grown up knowing nothing of his parents, and even less about his own identity. Until now. When a match on a DNA database puts him on the trail of a close relative - the only family member he has ever known - Wilde thinks he might be about to solve the mystery of who he really is. Only this relation disappears as quickly as he's resurfaced. Undaunted, Wilde continues his research, becoming caught up in a secret community committed to exposing anonymous online trolls. Then one by one, people start to die, and it soon becomes clear that a serial killer is targeting this secret community. And that the next victim could be Wilde himself....
U dodávateľa
11,95 €

Drž se blízko


Mistr thrillerů tentokrát napsal příběh tří lidí, kteří žijí život ve lži. Dokud se jejich osudy neprotnou... Megan je na první pohled obyčejná máma z předměstí. Má dvě děti, laskavého manžela a taky minulost, kterou úzkostlivě tají. Ray býval nadějným fotografem, ale místo snímků pro prestižní časopisy teď fotí pro bulvár nablýskané a falešné životy celebrit. Jack je detektiv, který se už sedmnáct let snaží rozlousknout podivný případ muže, který beze stopy zmizel. Tři zdánlivě obyčejné životy, které pojí temná minulost... Strhující thriller, který se stal předlohou stejnojmenného seriálu na Netflixu!
Na stiahnutie
14,18 €

dostupné aj ako:

Egyezés


Sokkoló genetikai egyezés leplezi le egy család sötét titkát Harlan Coben legújabb, borzongató thrillerében. Több hónapnyi távollét után a Senki fiából megismert Wilde visszatér a Ramapo-hegységbe. Sikertelen beszokási kísérlete megerősíti benne, amit mindig is tudott: ő nem tartozik senkihez, nem kötik gúzsba a modern élet előnyei és hátrányai. Ám egy online adatbázisban felbukkanó egyezés közelebb viszi a múltjához, mint azt valaha is álmodta volna, és megadja neki a lehetőséget, hogy felkutassa az apját. A találkozó azonban több kérdéssel szolgál, mint ahány válasszal. A kétségbeesett Wilde belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba: egy másodunokatestvérbe, aki épp olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan újra felbukkan, miután átél egy kegyetlen bukást, rosszabbat a legszörnyűbb rémálomnál. Vajon régóta érett már az unokatestvér bukása? Vagy csupán áldozatul esett egy bonyolult, aljas összeesküvésnek? És mi köze ennek az egésznek az egykor Az idegenként ismert emberhez, az áruló szökevényhez, akinek egyre több a követője, s akinek küldetése és módszerei egyre veszedelmesebbek?
U dodávateľa
12,67 €

Drž se blízko


Mistr thrillerů tentokrát napsal příběh tří lidí, kteří žijí život ve lži. Dokud se jejich osudy neprotnou... Megan je na první pohled obyčejná máma z předměstí. Má dvě děti, laskavého manžela a taky minulost, kterou úzkostlivě tají. Ray býval nadějným fotografem, ale místo snímků pro prestižní časopisy teď fotí pro bulvár nablýskané a falešné životy celebrit. Jack je detektiv, který se už sedmnáct let snaží rozlousknout podivný případ muže, který beze stopy zmizel. Tři zdánlivě obyčejné životy, které pojí temná minulost... Strhující thriller, který se stal předlohou stejnojmenného seriálu na Netflixu!
U dodávateľa
19,75 €

dostupné aj ako:

Maradj mellettem


"Ray egykor tehetséges fotós volt, de negyvenéves korára zsákutcába jutott az élete, és paparazzóként keresi meg a mindennapi betevőt. Egy napon azonban felsejlik egy alak a múltból. Valaki, aki miatt minden félrecsúszott. Megan igazi kertvárosi anyuka: van két tökéletes gyereke, egy tökéletes férje, és boldogan élnek tökéletes házukban. Megan mégis egyre elégedetlenebb az életével. Nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, amikor korántsem volt minden ennyire tökéletes körülötte. Broome nyomozó tizenhét éve próbál a nyomára bukkanni egy helyi családapának, aki egyik napról a másikra megmagyarázhatatlanul eltűnt. Már ő maga sem hisz abban, hogy valaha megtalálja a megoldást, amikor váratlanul történik valami. Ahogy felgyorsulnak az események, mindhárman rájönnek: bármilyen mélyre temették is titkaikat, a múlt sosem halványul el teljesen, és egy nap mindenkinek szembe kell néznie tettei következményével…
Na sklade 1Ks
11,29 €

Win


Az Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik! Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig. A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak. III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van. A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete...
Na sklade 1Ks
12,90 €

Az ártatlan


Az Idegen után újabb Netflix-sikersorozat Harlan Coben-regényéből! Egy éjjel Matt Hunter megpróbál véget vetni egy verekedésnek, és véletlenül megöl egy embert. Kilenc évvel később az exfegyenc Matt Hunter már semmit nem vehet biztosra. Felesége, Olivia várandós, s épp megvenni készülnek álmaik házát, de elég egyetlen furcsa, megmagyarázhatatlan hívás Olivia mobiltelefonjáról, és Matt élete újra darabokra törik... A kertváros fehér kerítései mögé pillantó regény fordulatos, érzelmekben gazdag krimi, s ugyanakkor lenyűgöző mese választásainkról és azok következményeiről, melyektől nem szabadulhatunk. HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte. A parti kezd leülni. Egy ponton elindultok a kabátotokért. Duff kezében ott a söre. Felkapja a kabátját, és a vállára veti. Ekkor löttyen ki a söre. Nem nagyon. Épp csak egy kicsit. De ez is elég.
Na sklade 1Ks
12,90 €

The Boy from the Woods


THE LATEST BOOK FROM THE #1 BESTSELLING AUTHOR AND CREATOR OF THE HIT NETFLIX DRAMAS THE STRANGER AND THE WOODS, described by Dan Brown as 'the modern master of the hook and twist' 'I read The Boy From The Woods. I liked it. I liked it a lot!' STEPHEN KING 'Harlan's a great thriller writer [...] one of my favourites.' JOHN GRISHAM ____________________________ Thirty years ago, a child was found in the New Jersey backwoods. He had been living a feral existence, with no memory of how he got there or even who he is. Everyone just calls him Wilde. Now a former soldier and security expert, he lives off the grid, shunned by the community - until they need him. A child has gone missing. With her family suspecting she's just playing a disappearing game, nobody seems concerned except for criminal attorney Hester Crimstein. She contacts Wilde, asking him to use his unique skills to find the girl. But even he can find no trace of her. One day passes, then a second, then a third. On the fourth, a human finger shows up in the mail. And now Wilde knows this is no game. It's a race against time to save the girl's life - and expose the town's dark trove of secrets... _____________________________ 'Thriller-lovers who just want some adrenaline to lift their spirits should escape with this riveting page-turner from the hugely popular author and screenwriter, Harlan Coben' MAIL ONLINE 'One of the world's finest thriller writers is at the very top of his game' PETER JAMES 'Coben never, ever lets you down' LEE CHILD 'Harlan Coben's thrillers are like intricately patterned knitting [...] He has created a cracker of a hero in the aptly named Wilde [...] Hopefully Wilde will return - Coben certainly leaves clues that he will.' THE TIMES 'If you liked The Stranger on Netflix, you'll love this [...] The novel is a splendid reminder that Coben is as brilliant at creating wonderful characters as he is at those textbook twists.' HEAT MAGAZINE 'Insanely readable and gripping' SUNDAY MIRROR 'Harlan's new book The Boy From The Woods is another skillfully crafted example of his talent at work [...] a page-turning joy to return to' RTE ONLINE 'Coben is a phenomenon - the most reliable of American thriller-writers, the least likely to disappoint ... the true mystery is Coben's extraordinary capacity to keep writing such wonderful thrillers' THE TIMES 'Harlan Coben is the absolute master of huge twists and turns.' RICHARD OSMAN 'Coben sets his hook deep very early on with a killer premise and then relentlessly reels in his readers as his deftly plotted tale ratchets up the tension and action to a violent, cathartic and ultimately satisfying climax. Each new novel is a textbook lesson in thriller writing' IRISH INDEPENDENT 'Coben remains one of the most reliable thriller writers around' CRIME REVIEW 'Coben is simply one of the all-time greats-pick up any one of his thrillers and you'll find a riveting, twisty, surprising story with a big, beating heart at its core' GILLIAN FLYNN
U dodávateľa
11,90 €

The Boy from the Woods


Thirty years ago, a child was found in the New Jersey backwoods. He had been living a feral existence, with no memory of how he got there or even who he is. Everyone just calls him Wilde. Now a former soldier and security expert, he lives off the grid, shunned by the community - until they need him. A child has gone missing. With her family suspecting she's just playing a disappearing game, nobody seems concerned except for criminal attorney Hester Crimstein. She contacts Wilde, asking him to use his unique skills to find the girl. But even he can find no trace of her. One day passes, then a second, then a third. On the fourth, a human finger shows up in the mail. And now Wilde knows this is no game. It's a race against time to save the girl's life - and expose the town's dark trove of secrets...
U dodávateľa
17,50 €

Az idegen


"Az idegen a semmiből bukkan fel. Talán egy bárban, talán egy parkolóban, talán egy élelmiszerboltban. Kiléte ismeretlen. Indítékai homályosak. A birtokában lévő információ tagadhatatlanul hiteles. Néhány szót súg az ember fülébe, aztán magára hagyja meghökkent áldozatát, aki kétségbeesetten próbálja összerakni darabokra tört élete szilánkjait. Adam Price-nak van mit veszítenie. Élete maga az amerikai álom: jól fizető állása van, és látszólag harmonikus házasságban él gyönyörű feleségével, akivel két csodálatos fiúgyermeket nevelnek egy hatalmas kertvárosi családi házban. Aztán összeakad az idegennel, és felesége szörnyű titkáról tudomást szerezve a tökéletes élet délibábja úgy foszlik szét, mintha sosem létezett volna. Ám Adam hamarosan még sötétebb machinációk hálójában találja magát, és egy idő után rájön: elég egy apró kis hiba, és az összeesküvés, amelybe belesodródott, nem csupán az életüket dönti romba, de végez is velük... HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte. Az idegen Harlan Coben eddigi legsokkolóbb regénye, amely megjelenése után szinte azonnal az amerikai sikerlisták élére került. "
U dodávateľa
12,67 €

The Stranger - Now a major Netflix show


'The modern master of the hook and twist' DAN BROWN Adam Price has a lot to lose: a beautiful family, a big house, a good job - a perfect life. But then he meets a stranger in a bar and learns a devastating secret about his wife. With the mirage of perfection shattered, Adam finds himself caught up in something far darker than his wife's deception. And if he doesn't make the right moves, the conspiracy he's stumbled into will not only ruin lives - it will end them. Praise for Harlan Coben: 'One of the all-time greats - pick up any one of his thrillers and you'll find a riveting, surprising story with a big, beating heart' GILLIAN FLYNN 'With convincing characters and a strong emotional heart, you're effortlessly swept along to a tense and dramatic conclusion' SUNDAY MIRROR
U dodávateľa
11,50 €

Nenech to být


Malé lži a velká tajemství dokážou zničit vztahy nejen v kruhu rodinném, ale přímo v celém městě.
Na stiahnutie
13,96 €

Run Away


Your daughter is missing. You'll risk anything to find her. And then you see her, frightened and clearly in trouble. You approach her, beg her to come home. She runs. You follow her into a dark and dangerous world where no one is safe and murder is commonplace. Now it's your life on the line . . .
U dodávateľa
10,50 €

Run Away - from `the modern master of the hook and twist'


"Run Away confirms one of the world's finest thriller writers is at the very top of his game." PETER JAMES "Coben never, ever lets you down - but this one is really special." LEE CHILD ______________________ YOU'VE LOST YOUR DAUGHTER. She's addicted to drugs and to an abusive boyfriend. You haven't seen her in six months. Then you find her busking in New York's Central Park. But she's not the girl you remember. This woman is frail, filthy, terrified, and in more trouble than you ever imagined. You don't stop to think. You approach her. You beg her to come home. SHE RUNS. You follow. What choice do you have? And as you descend into the dark, dangerous world she's lost herself in, you quickly find yourself out of your depths. Down here, no-one is safe - and now both of you might never make it out alive... ______________________ "The modern master of the hook and twist" DAN BROWN "A twisty thriller that'll keep you up way past any sensible lights out time" HEAT "[Coben's] writing and storytelling are firing on all cylinders and the seemingly straightforward tale takes a sharp turn when it's least expected" DAILY MAIL "Run Away is Harlan Coben at the height of his narrative mastery... as a thriller it's a narcotic... unmissable." SHOTS MAGAZINE "The award-winning Coben once again gets his hook into you and twists to keep you snared." RTE GUIDE "Few of Harlan Coben's thrillers are anything less than gripping, but every now and again he writes one that exceeds his own high standards. Run Away is one." THE TIMES ONLINE "A twisty, disturbing and poignant thriller" WOMAN
U dodávateľa
16,95 €

Don't Let Go


THE GLOBAL NUMBER ONE BESTSELLER The brilliant new thriller from the international bestselling author of Home and Fool Me Once. Mistaken identities, dark family secrets and a murderous conspiracy lie at the heart of this gripping new bestseller. 'The modern master of the hook and twist, luring you in on the first page only to shock you on the last,' Dan Brown 'Coben is a phenomenon - the most reliable of American thriller-writers, the least likely to disappoint ... the true mystery is Coben's extraordinary capacity to keep writing such wonderful thrillers' The Times 'As moreish as ever' Sunday Times 'Simply one of the all-time greats - pick up any one of his thrillers and you'll find a riveting, twisty, surprising story with a big, beating heart at its core.' Gillian Flynn 'Harlan Coben is a folk poet of the suburbs and his well-tuned new mystery, Don't Let Go shows why ... This kind of writing is what we call poetry.' New York Times A SMALL TOWN IS HIDING BIG SECRETS ... Fifteen years ago in New Jersey, a teenage boy and girl were found dead.
U dodávateľa
9,50 €