Mihály Csíkszentmihályi strana 2 z 2
autor
A fejlődés útjai - A harmadik évezred pszichológiája
Csíkszentmihályi Mihály nagysikerű könyve rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy a harmadik évezredben harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak.
Felelősek vagyunk jövőnk alakulásáért, és ez alól a felelősség alól nem bújhatunk ki azzal a kifogással sem, hogy a sors vagy a véletlenek határozzák meg a jövőt. A szerző szerint azok a genetikailag kódolt személyiségjegyeink, amelyek az evolúció során hatékonyan segítették emberré válásunkat és szaporodásunkat, mára az életünket és a világot veszélyeztető tényezőkké váltak. Ám ha képesek vagyunk a fejlődési folyamat aktív és tudatos szereplőivé válni a saját életünk és a világ tekintetében egyaránt, az nem csupán örömmel tölt el, de értelmet is ad életünknek. A világhírű magyar származású pszichológus nagysikerű Flow című könyve a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót. A fejlődés útjai az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokra és legsürgetőbb feladatokra igyekszik felhívni a figyelmet, mindvégig hangsúlyozva, hogy a világ kiteljesítéséhez elsősorban önmagunkon keresztül vezet az út.
A fejlődés útjai
Csíkszentmihályi Mihály nagysikerű könyve rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy a harmadik évezredben harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak.
Felelősek vagyunk jövőnk alakulásáért, és ez alól a felelősség alól nem bújhatunk ki azzal a kifogással sem, hogy a sors vagy a véletlenek határozzák meg a jövőt. A szerző szerint azok a genetikailag kódolt személyiségjegyeink, amelyek az evolúció során hatékonyan segítették emberré válásunkat és szaporodásunkat, mára az életünket és a világot veszélyeztető tényezőkké váltak. Ám ha képesek vagyunk a fejlődési folyamat aktív és tudatos szereplőivé válni a saját életünk és a világ tekintetében egyaránt, az nem csupán örömmel tölt el, de értelmet is ad életünknek. A világhírű magyar származású pszichológus nagysikerű Flow című könyve a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót. A fejlődés útjai az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokra és legsürgetőbb feladatokra igyekszik felhívni a figyelmet, mindvégig hangsúlyozva, hogy a világ kiteljesítéséhez elsősorban önmagunkon keresztül vezet az út.
Csíkszentmihályi Mihály Prima Primissima és Széchenyi-díjas pszichológus. Tagja az Amerikai és a Magyar Tudományos Akadémiának, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjének tulajdonosa, a Chicagói Egyetem Pszichológia Tanszékének professzora és korábbi vezetője. A flow-elmélet atyja, a boldogság és kreativitás egyik legismertebb nemzetközi kutatója.
Predaj skončil
10,14 €
dostupné aj ako:
A futás öröme
Napjainkban egyre többen húznak futócipőt. Mi hajtja az embereket a futópályára vagy a terepre, hogy aztán edzettségi szintjüktől függően kocogjanak vagy akár ultramaratont fussanak?
A VÁLASZ EGYSZERŰ: A FLOW.
A futók szerencsések, mert ez a sport - legyen szó akár hobbifutásról, akár versenyzésről - számos lehetőséget kínál a flow megtapasztalására. Bár ez a gyakorlati tanácsokban is bővelkedő kötet a futást helyezi középpontjába, a szerzők mindenkihez szólnak, aki szeretné átélni a flow-t az élet bármely
területén. Céljuk a kutatási eredményeik ismertetésével és a flow-t átélt futók személyes történeteinek megosztásával épp olyan egyszerű, mint amilyen nemes: segíteni az embereknek abban, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessenek.
Csíkszentmihályi Mihály a kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának egyik legismertebb kutatója. Széchenyiés Prima Primissima díjas, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA tagja, a Claremont Graduate University professzora, a Chicagói Egyetem Pszichológia Tanszékének korábbi vezetője. A FUTÁS ÖRÖMÉ-ben szerzőtársaival együtt azt vizsgálja, miként élhető át a flow sportolás közben.
Vypredané
11,61 €
A jó üzlet - Az értékteremtő vállalkozás pszichológiája
A jó befektetés, a "jó üzlet" fogalma alatt leginkább azt értjük, ha maximalizáljuk a nyereséget. Egy vállalkozás sikere azonban nem csak az anyagi sikert jelenti. Az igazán jó üzlet ugyanis az, amikor a vállalkozás úgy termel nyereséget, hogy etikai szempontból is jó célt szolgál, és a cég munkatársai is örömüket lelik abban, amit csinálnak.
A JÓ ÜZLET KULCSA A FLOW: AZ ÉRTELMES ÉS KREATÍV TEVÉKENYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ ÖRÖM, ILLETVE AZ A VEZETŐ ÉS MENEDZSMENT, AKIK LEHETŐVÉ TESZIK MUNKATÁRSAIK SZÁMÁRA A FLOW MEGÉLÉSÉT.
Csíkszentmihályi Mihály JÓ ÜZLET című könyvéből megtudhatjuk, hogyan tehetjük jobbá az élet munkával töltött részét, s hogyan teremthetünk munkahelyünkön olyan körülményeket, amelyek segítik a flow-t. Ezáltal a munka olyan időtöltéssé válik, amely számos értelemben jó célt szolgál: az anyagi jóléten túl mentális jólléthez, boldogsághoz vezet, és eredményeként a világ egyszerűen jobb hely lesz.
Csíkszentmihályi Mihály a kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának egyik legismertebb kutatója. Széchenyi- és Prima Primissima díjas, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA tagja, a Claremont Graduate University professzora, a Chicagói Egyetem Pszichológia Tanszékének korábbi vezetője. Jó üzlet című könyve, mely 2008-ban jelent meg először magyarul, most új fordításban olvasható.
Vypredané
11,61 €
A futás öröme
Napjainkban egyre többen húznak futócipőt. Mi hajtja az embereket a futópályára vagy a terepre, hogy aztán edzettségi szintjüktől függően kocogjanak vagy akár ultramaratont fussanak? A VÁLASZ EGYSZERŰ: A FLOW. A futók szerencsések, mert ez a sport - legyen szó akár hobbifutásról, akár versenyzésről - számos lehetőséget kínál a flow megtapasztalására. Bár ez a gyakorlati tanácsokban is bővelkedő kötet a futást helyezi középpontjába, a szerzők mindenkihez szólnak, aki szeretné átélni a flow-t az élet bármely területén. Céljuk a kutatási eredményeik ismertetésével és a flow-t átélt futók személyes történeteinek megosztásával épp olyan egyszerű, mint amilyen nemes: segíteni az embereknek abban, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessenek. Csíkszentmihályi Mihály a kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának egyik legismertebb kutatója. Széchenyiés Prima Primissima díjas, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, az MTA tagja, a Claremont Graduate University professzora, a Chicagói Egyetem Pszichológia Tanszékének korábbi vezetője. A FUTÁS ÖRÖMÉ-ben szerzőtársaival együtt azt vizsgálja, miként élhető át a flow sportolás közben.
Predaj skončil
6,73 €
A fejlődés útjai
Miként válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak úgy, hogy egy harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak?
Csíkszentmihályi Mihály szerint azok a genetikailag kódolt személyiségjegyeink, melyek az evolúció során hatékonyan segítették emberré válásunkat, mára az életünket veszélyeztető tényezőkké váltak. Ám ha képesek vagyunk a fejlődési folyamat aktív szereplőivé válni, az nem csupán örömmel tölt el, de értelmet is ad életünknek.
A szerző nagysikerű Flow című könyve a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót. A fejlődés útjai az emberiség előtt álló legsürgetőbb kihívásokra hívja fel a figyelmet, mindvégig hangsúlyozva, hogy a világ kiteljesítéséhez önmagunkon keresztül vezet az út.
Csíkszentmihályi Mihály Prima Primissima és Széchenyi-díjas pszichológus. Tagja az Amerikai és a Magyar Tudományos Akadémiának. A flow-elmélet atyja, a boldogság és kreativitás egyik legismertebb nemzetközi kutatója.
Vypredané
12,50 €
Flow
Pojem flow neboli plynutí jeho autor popisuje jako „stav, ve kterém jsou lidé tak ponořeni do určité činnosti, že nic jiného se jim nezdá důležité“, okamžik, „kdy se naše tělo nebo mysl vzepne k hranicím svých možností ve vědomé snaze dosáhnout něčeho obtížného, co stojí za to“. Při prožitku flow lidé zapomínají na sebe samé, přestávají vnímat čas a splývají s tím, k čemu je upřeno jejich vědomí. Jedná se o jedno z nejznámějších témat pozitivní psychologie, které jeho autor označuje za podstatu lidského štěstí. Ve své slavné knize se věnuje mnohostranné aplikaci flow a hledá odpověď na otázku, do jaké míry jsme flow schopni sami navozovat a ovlivňovat i bez ohledu na vnější okolnosti svých životů.
Vypredané
28,15 €
Tehetséges gyerekek
A jövő a gyermekeinken múlik. A mi feladatunk pedig az, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni a mindannyiukban ott rejlő tehetséget. Ehhez nyújt útmutatást a világhírű pszichológus. A középiskolás évek kiemelkedően jelentősek a tehetséggondozásban. Vajon milyen folyamatok zajlanak le a tinédzserek fejében, miközben tanulnak: mire gondolnak, mit éreznek, mennyire szívesen csinálják, amit épp csinálnak? Befolyásolja-e a jövőben tapasztalataik minősége az elkötelezettségüket, céltudatosságukat? Melyek azok a tényezők, amelyek a tehetség elkallódásához vezetnek? Csíkszentmihályi Mihály és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a képességek fejlesztéséhez komoly kihívásokra van szükség, és a tanulók szociális környezete is döntő jelentőségű. Kutatásaik során kimutatták, hogy az iskolában ritkán élnek át a gyerekek flow-élményt, részben mert igen kevés, képességeiknek megfelelő kihívással találkoznak, pedig ez a megfelelő önbizalom, önértékelés és jó közérzet kialakulásának alapfeltétele lenne. A népszerű pszichológus könyve, amely kutatócsoportjának eredményeit mutatja be, mindenkinek a hasznára válhat, aki szeretné elősegíteni egy gyermek tehetségének kibontakoztatását. Csíkszentmihályi Mihály a Chicagói Egyetem Pszichológia Karának professzora és korábbi vezetője. Tagja az Amerikai és a Magyar Tudományos Akadémiának. A kreativitás és a tökéletes élmény pszichológiájának egyik legismertebb nemzetközi kutatója.
Vypredané
12,46 €
Az öröm művészete
Az öröm művészetének leckéi egyszerűnek és néha provokatívnak tűnnek, mégis gyökeresen megváltoztathatják az egész életünket. Mi a boldogság titka? Mitől leszünk mi, emberek, elégedettek az életünkkel?
Ez a könyv a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett gondolatainak összegzése és alkalmazása a mindennapi életünkre. Komoly pszichológiai tanulmányok és az önsegítő kézikönyvek meglepő ötvözete, amely segít abban, hogy újra a kezünkbe vegyük életünk irányítását. Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság fő oka, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik és nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk. Tévézés helyett sportolhatunk, olvashatunk, zongorázhatunk. A rutinmunkát is próbáljuk meg értelmessé, fontossá tenni, és tanuljuk meg az elmélyülés, a teljes belefeledkezés örömét.
Vypredané
8,89 €
Kamasznak lenni
Hogyan élnek a kamaszok?
Mit gondolnak az iskoláról, a családjukról, a barátaikról?
Mitől félnek és mit szeretnének?
Csíkszentmihályi Mihály és Reed Larson könyve különleges kutatásra alapozva válaszolja meg ezeket a kérdéseket. 75 véletlenszerűen kiválasztott tizenévest kért4ek fel, hogy amikor a maguknál hordott csipogóval jeleznek nekik -legyen az bármely napszak- jegyezzék fel, mire gondolnak, mit csinálnak éppen, hogyan érzik magukat. Az eredmény ez a könyv, amelyben feltárul a kamaszok mindennapi élete, akár az iskolában, akár a barátaikkal vagy éppen családjukkal töltik idejüket.
Ha szeretnénk, hogy a felnövő generáció ne kallódjon el, segíteni, hogy kamaszaink elégedett, boldog felnőttek legyenek, hogy társadalmunk stabil maradjon, érdemes megfontolni a "Kamasznak lenni" eredményeit és a szerzők ajánlásait.
Lenyűgöző olvasmány, nemcsak tanulságos, de "kötelező irodalom" minden szülő, pedagógus és pszichológus számára.
Vypredané
11,50 €
Lacná kniha Kamasznak lenni (-90%)
Hogyan élnek a kamaszok?
Mit gondolnak az iskoláról, a családjukról, a barátaikról?
Mitől félnek és mit szeretnének?
Csíkszentmihályi Mihály és Reed Larson könyve különleges kutatásra alapozva válaszolja meg ezeket a kérdéseket. 75 véletlenszerűen kiválasztott tizenévest kért4ek fel, hogy amikor a maguknál hordott csipogóval jeleznek nekik -legyen az bármely napszak- jegyezzék fel, mire gondolnak, mit csinálnak éppen, hogyan érzik magukat. Az eredmény ez a könyv, amelyben feltárul a kamaszok mindennapi élete, akár az iskolában, akár a barátaikkal vagy éppen családjukkal töltik idejüket.
Ha szeretnénk, hogy a felnövő generáció ne kallódjon el, segíteni, hogy kamaszaink elégedett, boldog felnőttek legyenek, hogy társadalmunk stabil maradjon, érdemes megfontolni a "Kamasznak lenni" eredményeit és a szerzők ajánlásait.
Lenyűgöző olvasmány, nemcsak tanulságos, de "kötelező irodalom" minden szülő, pedagógus és pszichológus számára.
Vypredané
1,15 €
11,50€
dostupné aj ako:
A fejlődés útjai
Csíkszentmihályi nagysikerű Flow című könyvének folytatása a harmadik évezred emberének legfőbb kihívásairól és a fejlődés lehetőségeiről szól. A világhírű magyar származású pszichológus állítja, hogy azok a genetikailag kódolt személyiségjegyeink, amelyek az evolúció során hatékonyan segítették emberré válásunkat és szaporodásunkat, mára az életünket és a világot veszélyeztető tényezőkké váltak. A gének hatásai mellett a szerző tág teret szentel a Richard Dawkins által bevezetett kulturális mémek szerepének, melyek szintén evolúciós örökségünk részét képezik. Ha képesek vagyunk az evolúciós folyamat aktív és tudatos szereplőjévé válni, az nem csupán örömmel tölt el, de értelmet is ad életünknek. A Flow a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót, ez a kötet pedig rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy egy harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak.
Vypredané
13,42 €
Életre hangolva
Milyen elképzelései vannak a fiataloknak majdani munkalehetőségeikről? Mit tehet a család, az iskola, a közvetlen környezet annak érdekében, hogy a tinédzserek olyan értékrendet és szokásokat alakítsanak ki, melyek hasznosak lehetnek felnőttkori boldogulásuk szempontjából? Mi a serdülők véleménye az iskolai és az iskolán kívüli életről, s tapasztalataik vajon segítik-e beilleszkedésüket a felnőttek világába?
Csíkszentmihályi Mihály pszichológus és Barbara Schneider szociológus egy máig egyedülálló kutatáson keresztül mutatják be a tinédzserek felnőtt élettel kapcsolatos elképzeléseinek, készségeinek és elvárásainak alakulását. Számos amerikai középiskolában gyűjtöttek adatokat a jövő tudósait képző elitiskoláktól a leghírhedtebb oktatási intézményekig. Eredményeik elemzése során kiemelt figyelmet fordítottak Csíkszentmihályi flow elméletére, mely szerint az értelmes időtöltés során szerzett pozitív élmények segítenek később örömet találni a munkában. Az "Életre hangolva" sok régi, jól bevált elképzelésünkre rácáfol, ugyanakkor útmutatót is ad arra vonatkozóan, hogyan lehet a tinédzsereket rávezetni egy sikeres jövő felé vezető útra.
Vypredané
3,44 €
Élni jó! - Tanulmányok a pozitív pszichológiáról
Bár napjainkban a „pozitív pszichológia" mindent elsöprő érdeklődésnek örvend, mégis keveset tudunk az új irányzat egyre növekvő jelentőségéről a pszichológia gyakorlatában. A téma első számú kutatója és népszerűsítője, Csíkszentmihályi Mihály (Flow, Kreativitás) mellett olyan iskolateremtő szakértők, mint Martin Seligman (Flourish - Élj boldogan!, illetve Amin változtathatsz... és amin nem) vagy Pléh Csaba (Pszichológiai lexikon) és társaik izgalmas tanulmányokban fejtik ki, hogyan változtatja meg a pozitív pszichológia az emberi boldogsággal kapcsolatos pár évtizeddel ezelőtti képünket.
Az elme kerekei sorozatban megjelenő Élni jó! meggyőzően érvel amellett, hogy a megpróbáltatások nem feltétlenül tesznek minket boldogtalanná, és hogy a boldogság nem anyagi javak, népszerűség vagy hatalom, hanem jól körülírható személyes célok, belső motivációk és a szabadságérzet eredménye. A könyv a Washingtonban megrendezett Pozitív Pszichológiai Konferencia legizgalmasabb előadásait tartalmazza a nagyközönség számára is érthető feldolgozásban - így az olvasó tudományos alaposságú, mégis jól értelmezhető és áttekinthető képet kap egy új fontos tudomány mindennapjainkat is meghatározó megfigyeléseiről.
Vypredané
13,57 €
Az öröm művészete
Csíkszentmihályi Mihály arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől is leszünk mi, emberek, elégedettek. Az öröm művészete a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett alapgondolatainak letisztult összegzése és azok gyakorlati alkalmazása a mindennapi életünkre.
Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség fő oka az, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik, nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan, változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk.
Vypredané
11,46 €
Tárgyaink tükrében Az vagy, amit birtokolsz
Mi a szerepe a tárgyaknak a mai világban? Miért tulajdonítunk különböző jelentéseket a minket körülvevő dolgoknak?
Csíkszentmihályi Mihály és Eugene Rochberg-Halton a századfordulón nyolcvan chicagói család körében végzett felméréseket, és meglepő összefüggéseket találtak az anyagi javakhoz való viszony, a modern kultúra és az egyénről való gondolkozás között.
A kutatás eredményeit összegző könyvükben rámutatnak, hogy napjaink környezeti válságára és a tárgyaktól való függésünkre csak az jelentene megoldást, ha szenvedélyünket és kreativitásunkat más irányokban hasznosítanánk.
A "Tárgyaink tükrében" nem csak szociológusok, pszichológusok vagy kulturális antropológusok számára izgalmas és tanulságos olvasmány, hiszen mindannyian számtalan eszközt használunk mindennapjaink során, és mind sajátos viszonyt alakítunk ki ezekkel.
Vypredané
5,00 €




















