János Drábik strana 2 z 3

A pénz- és korporációs oligarchia csaknem teljessé vált pénzkibocsátási, hitelezési és kamatszedési monopóliuma révén el tudta érni, hogy ma már ő rendelkezik a világ termelő vagyonának a túlnyomó része felett is. A hitelpénzrendszer pénzügyi diktatúrát valósít meg. Feltalálói, irányítói és haszonélvezői azonban elrejtőznek a demokratikus formák és eljárások kulisszái mögé. Más szóval ez a rendszer belső lényegét tekintve kemény diktatúra, amely azonban demokratikus formákat használ a politikai élet látható terében a választópolgárok megtévesztése céljából. Ezért a demokratúra olyan elfajzott alibidemokrácia, amelynek legfontosabb funkciója e rendszer haszonélvezőinek az elrejtése és védelmezése a hátrányos helyzetűekkel szemben. Ennek az elkorcsosult hibridnek azért „demokratúra” a neve, mert olyan politikai-társadalmi-gazdasági rendszer, amely röviden megfogalmazva belül diktatúra, kívül pedig látszetdemokrácia. A hitelpénz-monopólium agresszív terjeszkedése tette lehetővé a világdemokratúra rendszerének globális térnyerését. A fasizmussal rokon világdemokratúra olyan rendőrállami és pénzuralmi módszerekkel irányított politikai-gazdasági rendszer, amelyben a pénzmonopóliumot kisajátító uralkodó réteg megszerzi magának az államhatalmat is. A globális hatalomgazdasági diktatúrában a kormányzást az állam intézményeibe beépült, azokkal fuzionált – magántulajdonban lévő – pénzügyi, kereskedelmi és ipari kartellek-korporációk veszik át. A demokratúra integrált vezető rétege (amelyet nemzetközi pénzügyi közösségnek, pénzoligarchiának, befektető bankároknak, plutokráciának, pénzügyi és korporációs elitnek is neveznek) gyakorolja a pénzügyi és gazdasági élet feletti uralmat. Lényegében a szervezett közhatalom (az állam), és a fölébe nőtt szervezett magánhatalom összeolvadásáról van szó.

A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12–14 millió. Ebből is látható, hogy a zsidóság egésze létszámát tekintve egy viszonylag kis vallási és népi közösséget alkot, amely kevesebb, mint a Földünkön élő hétmilliárd ember egynegyed százaléka.A zsidóság, a judaizmus és a zsidó szervezetek befolyása azonban nem mérhető a zsidó öntudattal rendelkezők számával. Milton Himmelfarb amerikai zsidó író ezt így fejezte ki:„Minden zsidó tudja, hogy mennyire átlagember önmagában. Ha viszont együtt vesszük számításba őket, akkor nagy dolgokra képesek, és megmagyarázhatatlanok… A zsidók száma a világon kisebb, mint egy pici hiba a kínai népszámlálásban. Mi mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.” A különböző országokban élő zsidó közösségek államot alkotnak az államban, és csak azt engedik be maguk közé teljes jogú tagként, aki genetikailag, etnikailag, vérségileg is hozzájuk tartozik. Szigorúan számon tartják, hogy saját törvényeik szerint ki számít zsidónak, és ki nem. Amikor a zsidó közösségek elkülönülnek, lényegében kizárják maguk közül mindazokat, akiket ők nem tartanak zsidónak. Vagyis szigorúan kirekesztő magatartást tanúsítanak. Ugyanakkor viszont a befogadó népektől elvárják, hogy azok ne tartsák számon azt, hogy ők zsidók, és őket minden szervezetbe pontosan ugyanolyan feltételekkel bocsássák be, mint ahogyan azt megtehetik a befogadó nemzethez tartozó személyek. Az emancipációnak és az integrációnak a legkisebb korlátozását is kirekesztésként ítélik el. De nemcsak a többség tudja kirekeszteni a kisebbséget, a kisebbség is ki tudja rekeszteni magából a többséget. Ezért ma már a maximálisan megszerveződött zsidó közösségek kvázi államot alkotnak az államban, amelynek a polgárai olyan privilégiumokat élveznek, amelyeket a többségi befogadó nemzet átlagpolgárai nem élvezhetnek.

Ha kellő létszámú kortársunk értené a kamatszedő hitelpénzrendszer működését, hogy az milyen módszerekkel, mennyire aránytalanul gazdagít egy kis létszámú bankárkasztot, miközben egész népeket taszít adósságfüggésbe, továbbá hogy a pénzkartell nemcsak pénzügyeiket, gazdaságukat, de tömegtájékoztatási rendszerüket is ellenőrzi, akkor már hatékonyan lehetne fellépni a közpénzrendszer visszaállítása érdekében.Ha valaki azt is megérti, hogy a föléje nőtt pénzhatalom viszonylag egyszerűen megdönthető, hogy nincs másra szükség, mint a pénz kibocsátásának és forgalomba hozatalának a közösség – a társadalom egészét képviselő demokratikus állam, az Országgyűlés és a kormány – ellenőrzése alá való visszahelyezésére, a pénzkibocsátás magánmonopóliuma megszüntetésére, akkor megreped a tudatlanság kősziklája, az az alap, amelyre ez a pénzhatalom épült. Bármennyire hihetetlennek tűnik, de ily módon fel lehet számolni a pénzkartell világuralmát. Valódi rendszerváltás akkor lesz Magyarországon, ha a pénzrendszer irányításának életbevágóan fontos közügye ismét a köz – azaz a demokratikus állam és társadalom – ellenőrzése alá kerül, ha áttér az ország a magánpénzrendszerről a közpénzrendszerre. Földgolyónk, a levegő, a víz, a termőföld, úthálózatunk és a gazdasági élet útrendszere – a pénzrendszer – is csak köztulajdonban lehet, hogy működhessen az egyéni teljesítményt az azonos esélyek alapján kibontakoztató piacgazdaság és politikai megfelelője: a nem formális, hanem tartalmi demokrácia. Csak az uzsorajövedelmet biztosító magánpénzteremtés és kamatmechanizmus megszüntetésével lehet beindítani a tartós gazdasági növekedést, felszámolni a munkanélküliséget, az inflációt, és visszaállítani az értékteremtő munka és teljesítmény becsületét. Csak a pénzrendszer demokratizálásával lehet megszabadulni a ránk telepedett pénzmonopólium jelenlegi diktatúrájától, amely a demokratikus formák és látszatok mögé bújó arctalan uralom, de amely ugyanolyan könyörtelenül leigázza és megalázza az embereket, mint a nyílt – fizikai erőszakra – támaszkodó diktatúra. Csak a népszuverenitást helyreállító közpénzrendszer bevezetésével lehet kikerülni a jelenlegi morbid és dekadens uzsoracivilizációból és áttérni egy egészséges emberközpontú társadalomra Magyarországon is.

Ma azért folyik az elkeseredett küzdelem, hogy kié Magyarország és kié a magyar állam. A pénzkartellé és hálózatáé, vagy pedig a magyar nemzet érdekeit a választók túlnyomó részének akaratából képviselő nemzeti kormányé? 2010-ben a nemzetközi pénzkartell szolgálatában álló kozmopolita-komprádor-kollaboráns pénzügyi technokrata réteg, amely a Kádár-korszak pártállami nómenklatúrájának utóda, internacionalista-kommunistából kozmopolita-globalista lett. Ez a posztkommunista hatalmi csoport egyelőre elveszítette a politikai szféra irányítását. A politikai döntéshozatal átkerült ahhoz a magyar nemzeti középosztályhoz, amely még rendelkezik kellő felkészültséggel és nemzettudattal, hogy érvényesíteni tudja a magyar nemzet megmaradásához szükséges érdekeket és értékeket. Ez a nemzeti elkötelezettségű középosztály a rendkívül erős belső és külső ellenállást leküzdve látott hozzá az égető magyar sorskérdések megoldásához. Miközben a magyar munka termelékenysége átlagban eléri a nyugat-európai munkaerő termelékenységének a 70 százalékát, addig a magyar munkaerő átlagbére mindössze a nyugat-európai munkaerő átlagbérének 20–30 százaléka. Kérdés: ki teszi zsebre a 40–50 százalék teljesítménykülönbség után járó munkabért? Ebből az extraprofitból a multinacionális cégek magántulajdonosainak (végső soron az államok feletti pénzkartellnek mint végső tulajdonosnak) fel kellene emelnie a magyarországi béreket. A nagyobb bérek növelnék nemcsak az állam bevételeit, de olyan fizetőképes keresletet jelentenének, ami mozgásba hozhatná az egész magyar gazdaságot, annak minden szektorát.

A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az úgynevezett „támogatás” nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének keserves visszapályázgatása. A magyar költségvetési hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott – emberek és áruk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között – azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai és társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő – funkciótlan – képződmény. Az elmúlt évszázad tragikus történetét a magyar nemzet sorsdrámájaként is felfoghatjuk. Ez a sorsdráma a végéhez közeledik. A nemzet sírját már megásták, de nem gyászolók, hanem pénz- és hataloméhes hódítók veszik körül. Szemükből nem gyász, hanem bosszúéhes győzelmi mámor, arrogancia és a bitorló rossz lelkiismerete sugárzik. Ez keveredik a mérhetetlen nyerészkedési vággyal és a zsákmány megtartása miatti páni félelemmel.

?„...Azon nézetben vagyok, hogy – ameddig befolyásom lesz Magyarország ügyeibe – a banknak (értsd: egy magántulajdonban lévő független központi banknak, D. J.) nem akarom azon hatalmat adni kezébe, hogy ő szabályozza Magyarország pénzügyeit. Őt csak eszközül, s mintegy tisztviselőül akarom használni bizonyos határok között. Ez okból nem ő bocsátja ki a pénzt, hanem csak kezeli bizonyos jutalomért...”KOSSUTH LAJOS „Képtelenség azt állítani, hogy országunk kibocsáthat 30 millió dollár értékű államkötvényt, de nem bocsáthat ki 30 millió dollár értékű állami pénzt. Mindkettő kötelezettségvállalás arra, hogy fizetünk. Az egyik azonban az uzsorásokat gazdagítja, a másik viszont a lakosságnak nyújt segítséget.”THOMAS EDISON Carroll Quigley a Georgetown Egyetem tanára, a „Tragédia és remény” című művének 324. oldalán írja a pénzvagyon-tulajdonosok nemzetközi hálózatának céljáról: „...ez nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak...” A világ lakóinak a fejlett ipari országaiban élő 20%-a fogyasztja el a világ erőforrásainak a 86%-át, míg a világ többi lakójának jut az erőforrások 14%-a. Ez az aránytalanság még növekszik is a kamatautomatizmus miatt. Világunk tehát krízishelyzetben van, küszöbön áll a pénzrendszer összeomlása, és új status quo kialakulása. Az új helyzetre fel kell készülnünk. Az együtt gondolkodást kívánja elősegíteni ez a könyv. „A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése.”THEODORE ROOSEVELT, az Egyesült Államok 26. elnöke A világ szupergazdag pénzdinasztiái által létrehozott, és több száz éves múltra visszatekintő HÁLÓZAT olyan sok rejtett szállal, sűrűn egybekapcsolódó hierarchia, amely a háttérből irányítja az időközben globálissá növekedett pénzhatalom széles körű intézményrendszerét. A pénzvagyon-tulajdonosoknak ez a mag&

Az Egyesült Államok – amely 1914 óta nemzetközi bankárok által irányított szuperkorporációként működik, és amelynek vezető politikusait e szuperkorporáció éppen hivatalban lévő menedzsereinek tekinthetjük – 2001. szeptember 11-ét arra használta fel, hogy beindítson egy vég nélküli háborút általa tetszés szerint kiválasztott államok ellen azért, hogy felgyorsítsa az egy központból kormányzott új világrend kialakítását. Másrészt arra is kihasználta ezt az alkalmat, hogy korlátozza az amerikaiak alkotmányosan rögzített emberi jogait és politikai szabadságjogait. Ezt a terrorizmus elleni harccal és a nemzetbiztonság védelmével próbálta igazolni. A nemzetközi bankárok szuperkorporációjának a kongresszus (az amerikai törvényhozás) megkerülésével, elnöki rendeletekkel és utasításokkal bevezetett rendőrállami módszerekre volt szükségük ahhoz, hogy az Egyesült Államok szilárdan a háttérhatalom ellenőrzése alatt álljon. Ez ugyanis az egyik fontos előfeltétele annak, hogy az immáron háromszáz éve folyamatban lévő világstratégiai programjukat a következő két évtizedben befejezhessék. A felgyorsításhoz egy Pearl Harbor-szerű sokkhatásra volt szükség, így lehetett rávenni a békés beállítódású és jó szándékú amerikaiakat arra, hogy támogassanak a hidegháború végeztével egy újabb – immáron vég nélküli – háborút, a „war on terror”-t, amelyhez egyébként semmilyen érdekük sem fűződik. A hivatalos fedőtörténetet az afganisztáni és később az Irak elleni háború igazolására használták, elősegítve így az egy központból irányított globális világdiktatúra megvalósítását. A kommunisták által a nemzetközi munkásmozgalom ünnepévé tett május elseje azért volt kitüntetett nap, mert ezen a napon alakult meg Adam Weishaupt irányításával az illuminátusok titkos társasága 1776-ban. Az sem véletlen, hogy a kommunisták az ötágú csillagot, a pentagramot használják a saját jelképüknek. Ugyancsak az sem merő véletlen, hogy az immáron kommunistának nevezett illuminátusok a vörös színt is átvették saját forradalmi mozgalmuk szimbolizálására. A vörös szín bensőséges kapcsolatban állt azzal a nagy befolyásúvá vált nemzetközi bankárdinasztiával, amely a vörös színt a nevébe is felvette. A szupergazdag Rothschild (Vörös címer) család immáron több mint 200 éve hatalmas befolyást gyakorol nemcsak Európa pénzügyi, gazdasági és politikai életére, de az egész vil&aa