Imre Kertész strana 2 z 2

Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek multával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig "ugyanazt a regényt és életet" kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel - és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát. A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán egy kései Turner-képhez hasonlítható: ha körvonalai el is mosódnak, de mélyeiből feltűnik "valami rejtelmes derengés: s ez maga a létezés". (A kötethez felhasznált 2001 és 2003 között írt naplójegyzetek teljes szövege Mentés másként címmel 2011-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.)

"A holocauszt, a náci koncentrációs táborok képi, érzékletes, úgymond "reális" ábrázolása egy hallgatag konszenzuson nyugvó tilalomba ütközik. Hatmillió ember üzemszerű kiirtását lehetetlenség elképzelni, és nem szabad elképzelhetővé tenni. Kínjaik leírhatatlanok és ábrázolhatatlanok."A forgatókönyv különös műfaj: hozzátesz és elvesz. Leírja a képeket, melyeket látni fogunk: egyszerre serkenti és korlátozza képzelőerőnket; párbeszédekké és monológokká alakítja, ami korábban egybefolyt: kijelöli a hangsúlyokat. A Sorstalanság forgatókönyve új mű: újat árul el a holocausztról, a regényről és Kertész Imre gondolkodásáról. (Temesi László)

Fokozatosan egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)

1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel. Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

Rozsahom neveľká próza maďarského nositeľa Nobelovej ceny má všetky znaky výbornej literatúry. Prefíkaná fabula, takmer surrealistické prvky a typicky kertészovský „drive“, vďaka ktorému človek nemôže pustiť knihu z rúk. A predsa to nie je dobrodružný román. Autor aj tu spracúva svoju fundamentálnu tému – holokaust a jeho dlhé tiene, ktoré dopadajú nielen na tých, čo prežili, ale aj na tých ostatných. Imre Kertész je už prítomný v slovenskej knižnej kultúre a domáce publikum právom očakáva, že jeho ďalšia kniha poskytne skvelé umelecké a „ľudské“ hodnoty. V prípade prózy Likvidácia nebude sklamané.

Bezosudovosť je Kertészov prvý román. Rodil sa ťažko a k čitateľovi sa dostal po mnohých peripetiách. Zdanlivo neosobný apatický úškrn, s ktorým sa hlavný hrdina vyrovnáva s realitou v lágri, ba spočiatku priam nadšenie dospievajúceho chlapca, ktorý pokladal aj transport do neznáma za dobrodružstvo, u potenciálnych vydavateľov vyvolával rozpaky až pobúrenie. Autor totiž nezobrazil problematiku holokaustu tradične - z morálneho či citového hľadiska, ale predstavil ju svojským jazykom rozprávača s autobiografickými črtami. Kniha vyšla prvý raz v roku 1975 a dnes patrí medzi najpozoruhodnejšie literárne diela dvadsiateho storočia. Podľa románu bol nakrútený aj rovnomenný film.

1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel. Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

Rövid leírás: Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen.

Jde o úsporně napsané a zároveň složitě komponované dílo s téměř detektivní zápletkou a hlubokým filosofickým nábojem. V textu najdeme četné odkazy mj. na díla T. Manna, T. Bernharda, S. Becketta a G. Ottlika. Znalost těchto spřízněných děl ještě umocňuje i tak velmi hutný čtenářský zážitek.

Kertész ako umelec pracujúci s jazykom citlivo vníma (ne)možnosť vyjadriť slovami a jazykom mnohé z toho, čo bolo údelom miliónov ľudí. Zisťuje, že jednou z najzávažnejších, a možno dostatočne ani nedocenených udalostí 20. storočia je, že sa nakazil ideológiami, takže sa stal nesmierne nebezpečným. A predsa z Kertészových úvah, zo slov, podľa neho takých bezmocných, vyžaruje múdry vnútorný jas, za ktorý bolo treba zaplatiť neslýchanú cenu: teraz však disponuje nedefinovateľnou silou a vyrovnanos ťou, potrebnou na ceste človeka dejinami.

Kertész ako umelec pracujúci s jazykom citlivo vníma (ne)možnosť vyjadriť slovami a jazykom mnohé z toho, čo bolo údelom miliónov ľudí. Zisťuje, že jednou z najzávažnejších, a možno dostatočne ani nedocenených udalostí 20. storočia je, že sa nakazil ideológiami, takže sa stal nesmierne nebezpečným. A predsa z Kertészových úvah, zo slov, podľa neho takých bezmocných, vyžaruje múdry vnútorný jas, za ktorý bolo treba zaplatiť neslýchanú cenu: teraz však disponuje nedefinovateľnou silou a vyrovnanos ťou, potrebnou na ceste človeka dejinami.

"... mindaz, amit Auschwitz, az immár fogalommá lett helységnév tartalmaz, egyszerűen ellenáll a megfogalmazhatóságnak. Akár botránynak nevezzük - mint Pilinszky vagy Spiró -, akár "természetesnek", mint főszereplőm a Sorstalanságban; ez csak tehetetlenségünket fejezheti ki az európai lelkiismereti kultúrán nevelkedett embert ért legnagyobb traumával szemben..."