Linda Knausgard

Egy ?háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak. Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel. Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék. Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain? Az Isten hozott Amerikában felkavaró, kegyetlen, katartikus erejű történet egy különleges kislányról, aki azzal az egyetlen eszközzel válaszol az őt sújtó traumákra, amely megmaradt neki: a hallgatással. A minimalizmusával mégis hatalmas érzelmi hatást elérő regényben összecsúszik a múlt és a jelen, az emlékek és a valóság, az élők és a holtak világa. Az olvasó döbbenten és borzongva figyeli, hogy a tizenegy éves gyerek a maga választotta csendben megtalálja-e az erőt, a léleknek azt a szabadságát, amellyel megszabadulhat sötét titkától, és újra visszatérhet az életbe, kijöhet a fényre. LINDA BOSTRÖM KNAUSGARD (1972-) svéd író és költő. Első regénye, a Helioskatastrofen (Héliosz-katasztrófa) elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. Második regényét, az Isten hozott Amerikában címűt a legrangosabb svéd irodalmi díjra, az August-díjra jelölték. Saját bevallása szerint szinte minden megtörtént vele, ami Ellennel, a főszereplővel, a regény mégsem tekinthető önéletrajznak.

"„Apától születek. Kettéhasítom a fejét.” Ezekkel a drámai mondatokkal indul a regény, Pallasz Athéné mítoszának modern újraértelmezése. A helyszín ezúttal nem az ókori Olimposz hegye, hanem egy svéd kisváros, ahol a tizenkét éves Anna apját mentőautó szállítja be a pszichiátriára. A kislányt előbb egy kedves szomszéd fogadja be, majd egy pünkösdista nevelőcsaládhoz kerül, ahol furábbnál furább rokonokról gondoskodik, és általános meglepetést okoz azzal, hogy görögül szólal meg. Az apja utáni vágyakozás azonban lassan felőrli az erejét, és mély depresszióba esik. Néhány évvel később Anna már maga is egy mentális betegeket befogadó kórház lakója. „Tud segíteni, hogy meghaljak?” – kérdezi az orvostól. Hamarosan világossá válik, hogy a kislány egyetlen lehetőségét a gyógyulásra az jelentené, ha újra találkozhatna az apjával. A kérdés csak az, vajon életben lesznek-e még akkor? A hallgatag lány és a különös, lelki beteg apa motívumai ismerősek lehetnek Knausgard magyar nyelven megjelent előző könyve, az Isten hozott Amerikában lapjairól. Ez a kisregény azonban még filmszerűbben ábrázolja az eseményeket. Megrázó elbeszélés és szenvedélyes könyörgés az érzelmi közelségért, egyszerre szívfájdító és meghatóan gyönyörű.

V autobiograficky laděné novele popisuje oceňovaná švédská spisovatelka Linda Boström Knausg?rd léčbu elektrickými šoky, kterou podstupovala kvůli psychické nemoci. V drásavém, znepokojivém vyprávění se protagonistka vypořádává nejen s drastickými léčebnými metodami, ale i s rozpadem manželství, s pochybami o své mateřské roli as možností, že už nikdy nebude moct psát, pokud vlivem elektrošoků přijde o klíčové vzpomínky. Místy strohý, místy poetický text je tak nejen vypravěččiným pokusem vyrovnat se s okolnostmi, které ji dovedly až na uzavřené psychiatrické oddělení, ale i snahou vydolovat z vrstev paměti vše, na co by neměla zapomenout. Jak okamžiky úlevného štěstí, tak záznamy o vlastních selháních.