Slavomir Mrozek

A nevem Sławomir Mrożek, de bizonyos körülmények miatt, amelyek négy évvel ezelőtt álltak elő az életemben, új, sokkal rövidebb nevem lesz: Baltazár. 2002. május 15-én agyvérzésem volt, emiatt lettem afáziás. Az afázia nem más, mint a nyelvhasználati képesség részleges vagy teljes elvesztése, ezt egyes agyi struktúrák károsodása okozza. Amikor visszanyertem a beszédkészségemet, és újra dolgozni próbáltam, Beata Mikołajko logopédus asszony azt javasolta, hogy a terápia részeként írjak egy új könyvet. Írás közben fokozatosan nyertem vissza az emlékezőtehetségemet. Ennek köszönhetően 2005-ben, amikor befejeztem a könyvet, már sokkal több eseményt tudtam felidézni, és le is tudtam írni őket. A könyv első, rövid része Mexikóban játszódik. Az olvasók emlékezetébe akartam idézni, amit már megírtam a Hazatérésem naplójá-ban, vagyis azt, mi történt velem 1990-től 1996-ig. A második részben arról számolok be, hogyan éltem gyerekkoromtól addig, amíg el nem hagytam Lengyelországot. Ebben a könyvben különböző ismert és kevésbé ismert emberekről esik szó, és azt is elmondom, milyen helyzetekbe kerültem életem során. Elképzelhető, hogy akaratlanul megváltoztattam bizonyos eseményeket, és másképp mutattam be őket, mint ahogy a valóságban történtek. Ez esetben kérem az olvasókat, legyenek elnézőek." (Baltazár, azaz Sławomir Mrożek)

Örökké élni nem muszáj. "Rancho La Epifania, 1996. április 13. Három nappal ezelőtt, reggelizés közben Susana elmesélte, hogyan is volt az pontosabban, amikor előző nap Mexikóvárosba látogatott. - Ha akarod - mondom erre -, visszamegyünk Európába. Párizs vagy Krakkó, válassz! - Krakkó - felelte gondolkodás nélkül. És ilyen egyszerűen, egy pillanat alatt eldőlt további sorsunk. Főleg az enyém. Mert visszamegyek Krakkóba. Harminchárom évi emigráció után - pontosan az életem fele -, ugyanis 1963. április 6-án távoztam Lengyelországból. Az, hogy naplót írjak hazatérésemről, fél órával ezelőtt jutott eszembe, fent a toronyban." A "Hazatérésem naplója" 1996 áprilisa és 1999 augusztusa között készült feljegyzéseket, tárcákat, naplójegyzeteket tartalmaz, egymástól időben és térben távol szerzett tapasztalatokat összegez. Tizenhét írás Mexikóban született, a többi zömmel Krakkóban. Bölcs és humoros látleletet kapunk a mai nem túlságosan vonzó világról - a plázakultúráról, a reklámról, a média mindenhatóságáról, a jobb- és baloldaliságról, a korlátoltságról, az emberi természetről, a színházról, az abszurdról, a kutyákról stb. A kötet számos erénye mellett azért is érdekes, mert ez a zárkózott, mizantróp alkat a hétköznapjairól, a magánéletéről is elárul annyit, hogy nem okoz csalódást a kíváncsi olvasónak.

Mrozeknek már korai -és nemzetközi hírnevét megalapozó- novellásköteteire is a szatírikus hangvétel volt jellemző. A hangoskönyvünkbe válogatott félszáz írásában is torzító tükröt állít elénk, a helyzetek fejtetőre állításával mutatja meg ezek fonákját. Karinthy és Hrabal nemritkán fekete humorának szelleme bujkál a sorok között, és leginkább Örkényé, ahogyan ő vélekedett arról, hogy mi a groteszk, az igaz Mrozek abszurditásaira is: "Szíveskedjenek terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, a két láb között hátratekinteni. Most nézzünk körül. Íme a világ fejtetőre állt." Teljes idő: 150 perc.

A Mrozek-dráma titka Krakkó. A város konzervatív-bohém miliője a XX. század második felében is megőrizte a XIX. századi galíciai rituálékat. A hölgyek és urak nem válnak meg avíttan elegáns viseletüktől, hibátlanul beszélik választékos csoportnyelvüket, de a szalonba nem illő sötét erőket már nem tudják féken tartani. Rossz modorú külvárosi elemek, doktrinér fiatal értelmiségiek, Csapajevet játszó haramiák furakodnak közéjük. A sztereotípiák statikus rendje felborul, már nem állóképet látunk, mozgásba lendül a gépezet. Veszélyes kísérleteket folytatnak a forradalommal, a dialektikus gondolkodással. Az eseményeket a bölcselkedő értelmiségi és a tahó mindig újrakezdődő vitája mozgatja. Egyikük sem győzhet. A szalon már nem a kiváltságosok menedéke, a kulturális tér huszáros rohammal elfoglalható, de a moziban elsajátított bölcsességek alapján nem rendezhető be. Valahol itt ér véget a komédia. Slawomir Mrozek (1930) Krakkóban, újságíróként, humoristaként kezdte pályáját az ötvenes évek elején. Az évtized végén Varsóba költözött, ekkor már drámaíróként is ismert volt. A hatvanas évek elején írt mítoszromboló, groteszk egyfelvonásosai máig sem vesztettek népszerűségükből. 1963-ban Genova környékén telepedett le, pályája a Tangó sikere után teljesedett ki. 1968-ban nyilatkozatban ítélte el Csehszlovákia megszállását, válaszul a lengyel hatóságok nem hosszabbították meg az útlevelét. A Párizsban élő szerző ekkor politikai menedékjogot kért. Járta a világot, részt vett bemutatókon, gyakran rendezőként is közreműködött. 1987-ben feleségül vette Susana Osario Rosas mexikói rendezőnőt. 1989-ben Mexikóban, a Los Flores ranchon telepedtek le, ez hamarosan új nevet kapott: La Epifania. 1990-ben, hatvanadik születésnapja tiszteletére emlékezetes Mrozek-fesztivált tartottak Krakkóban, a drámaírót a város díszpolgárává avatták. 1996-ban hazatért.