Péter Nádas strana 2 z 2

Výbor z povídek maďarského prozaika, dramatika a esejisty Pétera Nádase. Prozaická prvotina, skvělá novela Bible, je nevšední literárně psychologická studie o všudypřítomnosti strachu, který v 50 letech zachvacoval – a křivil – děti komunistických prominentů žijících v chráněných čtvrtích budínských kopců, i o lživosti a vyčpělosti komunistických idejí, které se při střetu s tíživou skutečností rozpadaly v prach. Podobnému tématu, tedy vnímání absurdit a groteskní ubohosti života v 50. letech očima pozorného dětského pozorovatele, jsou věnovány i povídky Zeď a Sanyika, opět zasazené do čtvrti vyhrazené komunistickým pohlavárům. S jistým časovým odstupem se protikladem vyprázdněné mrtvé ideologie a prostého lidského bytí, žitého naplno, zabývá Nádas v plasticky propracované novele Dům paní Kláry, kde jej zachytil na konfrontaci vyhaslé komunistické intelektuálky a její nekomplikované, živočišné služky. V povídce Zahradník se autor politickému náboji vyhnul a podal v ní jímavý obraz dětského zármutku nad ztrátou matky, kdežto v bravurní próze Mínótauros předvedl Nádas svou schopnost absurdního pojetí skutečnosti.

Péter Nádas (1942), maďarský prozaik, dramatik, fotograf, nositeľ viacerých národných aj medzinárodných ocenení, má už na slovenskom knižnom trhu jeden impozantný román - Knihu pamätí. Paralelné príbehy sú ešte monumentálnejšie z hľadiska rozsahu, na druhej strane však autor výrazne zjednodušil svoj štýl aj jazyk - stačí si prečítať prvé strany, ktoré pripomínajú skôr detektívku než Nádasovo sofistikované písanie. Pravda, isté veci ostali, lebo sú autorovou takpovediac "večnou" témou: telo, jeho fungovanie, vzťah inštinktov a racionality a i. Ťažko je čo len naznačiť, o čom toto rozsiahle dielo je. O dôvod viac, aby ste ho prečítali.

Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani. (Nádas Péter)

"Ami nem történik meg, bár elvileg megtörténhetne, nem föltétlenül úgy jelentkezik, mint valamilyen lehetséges történés hiánya, hiszen következményeiben épp olyan végleges, végzetes vagy erős lehet, mint mindaz, ami megtörténik. Ha nem így lenne, akkor nem foglalkoztathatna ez a kérdés. Másfelől, ha valami nem történik meg velünk, akkor a történés hiánya történik meg. Vagy fordítva is gondolkodhatunk a dolog felől: amikor úgy érezzük, hogy most pedig valami egészen kivételes történik velünk, csak éppen nem értjük, hogy miért, miért éppen most, miért nem mással, miért éppen velem, akkor tán olyan történések hatása alatt állunk, amelynek se a szereplőit, se az őket mozgató erőket nem ismerjük, holott ezek az idegen erők bennünk éreztetetik a hatásukat, tehát megtörténnek."

Nádas Péter utóbbi években írott esszéiből ugyanaz az illúziótlan emberkép bontakozik ki, amelyet "Párhuzamos történetek" című nagyregényéből már ismerhetünk. Olyan sajátos írói antropológia ez, amely a regénynek, mint világértelmezésnek köszönheti kibontakozását. Bármit is írt Nádas Péter a "Párhuzamos történetek" óta, ott munkál benne a felismerés, hogy a magán- és közélet eseményei és viszonyai nem egyebek, mint az érdekek, hazugságok, ideológiák, ideálok, öncsalások, illúziók stb. áttételein keresztül érvényesülő szexuális és hatalmi ösztöntörekvések megnyilvánulásai.

Az először 1977-ben megjelent mű egy kisfiú nézőpontjából ábrázolja az eredethez és a hagyományhoz való viszony egymással küzdő változatait egy családi közösségen belül, és ennek a közösségnek a széthullását és megsemmisülését a megfélemlítésen alapuló, minden tradíciót felszámoló parancsuralom nyomása alatt. Megjelenése óta az egyik legtöbbet fordított kortárs magyar regénnyé vált.

A "Párhuzamos történetek" talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról-csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A "Párhuzamos történetek"-kel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérleti és a "nouveau roman" által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Mnohovrstevnatý a nikterak jednoduchý příběh románu Konec jedné ságy se odehrává v několika časových i místních rovinách. Část děje prožívá asi desetiletý chlapec žijící v izolaci prominentní čtvrti padesátých let minulého století, odkázaný na společnost prarodičů a přátelství dvou dětí ze sousední vily, které stihl podobný osud. Tato dějová linie se proplétá s dědečkovým vyprávěním o historii rodiny tak, jak ji židovští prapředkové ústní tradicí sdělovali následujícím pokolením. V románu se tedy spojuje strhující vyprávění o postavách z tisícileté židovské minulosti s charakteristickými epizodami, které vystihují tísnivou atmosféru počátku komunistické diktatury, jejímž činitelem a později obětí se stal i hrdinův otec. Se složitou dějovou konstrukcí ladí také prolínání vypravěčských rovin, snu se skutečností, minulosti s románovou přítomností, která vyústí ve smrt obou prarodičů a chlapcovo umístění v ústavu, kam jsou internováni synové vysokých funkcionářů státního aparátu, kteří upadli v nemilost vládnoucí kliky. Román překvapuje sepětím dávných příběhů s plastickým zachycením jak událostí poloviny 20. století ve státech východního bloku, tak nezvykle hlubokým ponorem do psychiky dětského hrdiny.

"Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképp eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani." (Nádas Péter) "A bekezdések az Emlékiratok könyvében olyanok, mintha "és"-sel kapcsolódnának egymáshoz, mintha mellérendelések volnának. Egy mondat legtöbbször olyan észrevétlenül kapcsolódik az azt megelőzőhöz, hogy az átmenet eltűnésével mintha egyetlen folyamatos, törések nélküli szöveget olvasnánk. És mégis, ahogy (...) a második bekezdés úgy kezdődik, mintha az első töretlen folytatása lenne, valójában bensejében egy fordulatot, egy szövegeseményt hordoz, amit a mondat törésnélküli felütése az előzőekhez fűz, mégis gyökeresen mássá válik (...) a törés elválasztaná a kettőt, és izolálná őket egymással szemben. Így azonban bensőséges kapcsolatuk fennmarad, egymásba folynak, de megjelenik bennük egy vetemedés vagy gyűrődés, amely a folytonosságban a megszakítottságot képviseli." (Bagi Zsolt)

Nádas Péter igen fiatalon (1967-ben) jelentkezett érett szemléletű kisregényével, A Bibliával. Ez a kötet az első a Helikon Zsebkönyvek sorában, mely ma élő, kortárs magyar szerző munkája. A Biblia az első nagy életszakasz, a gyermekkor élményeinek összegzése, bár nincsenek önéletrajzi vonatkozásai. Főszereplője egy kisfiú, aki egy morált vesztett közegben, annak részeseként döbben rá, hogy milyen átláthatatlanul szövevényes, hamis közegben él, hogy milyen könnyen mocskolják be itt, ami tiszta, jó és egyszerű; s irtózatos erőfeszítéssel próbálja szétvágni maga körül a hazugság szálait.

"Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember időben némiképp eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani." (Nádas Péter) "A bekezdések az Emlékiratok könyvében olyanok, mintha "és"-sel kapcsolódnának egymáshoz, mintha mellérendelések volnának. Egy mondat legtöbbször olyan észrevétlenül kapcsolódik az azt megelőzőhöz, hogy az átmenet eltűnésével mintha egyetlen folyamatos, törések nélküli szöveget olvasnánk. És mégis, ahogy (...) a második bekezdés úgy kezdődik, mintha az első töretlen folytatása lenne, valójában bensejében egy fordulatot, egy szövegeseményt hordoz, amit a mondat törésnélküli felütése az előzőekhez fűz, mégis gyökeresen mássá válik (...) a törés elválasztaná a kettőt, és izolálná őket egymással szemben. Így azonban bensőséges kapcsolatuk fennmarad, egymásba folynak, de megjelenik bennük egy vetemedés vagy gyűrődés, amely a folytonosságban a megszakítottságot képviseli." (Bagi Zsolt)

Rodinná sága jedného z najuznávanejších maďarských spisovateľov(1942), preložená do viacerých svetových jazykov, je monumentálne, zložito vybudované dielo, v ktorom prebiehajú štyri príbehy troch rozprávačov. Na pozadí individuálnych osudov vyvstáva všadeprítomný historický, politický a spoločenský obsah románu. Nepriamo tak kniha zachytáva osobnostnú krízu povojnovej stredoeurópskej inteligencie.

Péter Nádas (1942), maďarský prozaik, dramatik, fotograf, nositeľ viacerých národných aj medzinárodných ocenení, má už na slovenskom knižnom trhu jeden impozantný román - Knihu pamätí. Paralelné príbehy sú ešte monumentálnejšie z hľadiska rozsahu, na druhej strane však autor výrazne zjednodušil svoj štýl aj jazyk - stačí si prečítať prvé strany, ktoré pripomínajú skôr detektívku než Nádasovo sofistikované písanie. Pravda, isté veci ostali, lebo sú autorovou takpovediac "večnou" témou: telo, jeho fungovanie, vzťah inštinktov a racionality a i. Ťažko je čo len naznačiť, o čom toto rozsiahle dielo je. O dôvod viac, aby ste ho prečítali.

Výbor z povídek maďarského prozaika, dramatika a esejisty Pétera Nádase. Prozaická prvotina, skvělá novela Bible, je nevšední literárně psychologická studie o všudypřítomnosti strachu, který v 50 letech zachvacoval – a křivil – děti komunistických prominentů žijících v chráněných čtvrtích budínských kopců, i o lživosti a vyčpělosti komunistických idejí, které se při střetu s tíživou skutečností rozpadaly v prach. Podobnému tématu, tedy vnímání absurdit a groteskní ubohosti života v 50. letech očima pozorného dětského pozorovatele, jsou věnovány i povídky Zeď a Sanyika, opět zasazené do čtvrti vyhrazené komunistickým pohlavárům. S jistým časovým odstupem se protikladem vyprázdněné mrtvé ideologie a prostého lidského bytí, žitého naplno, zabývá Nádas v plasticky propracované novele Dům paní Kláry, kde jej zachytil na konfrontaci vyhaslé komunistické intelektuálky a její nekomplikované, živočišné služky. V povídce Zahradník se autor politickému náboji vyhnul a podal v ní jímavý obraz dětského zármutku nad ztrátou matky, kdežto v bravurní próze Mínótauros předvedl Nádas svou schopnost absurdního pojetí skutečnosti.