Erik Orsenna

Ce soir-l, le président présidait une remise de prix au lycée de H. Ds le cinquime trs bon élve, il bâilla. Tandis que se poursuivait l'éprouvante cérémonie, l'idée arriva dans son cerveau et, s'y trouvant bien sans doute, commença de germer. Une idée simple, une idée scandaleuse. D'accord, il faut récompenser les trs bons élves, mais pour quelle raison ceux que je vois ce soir monter un un sur la scne sont-ils tellement ennuyeux ? [...] Pourquoi ne pas couronner d'autres enfants, des talents cachés, des passionnés qui explorent sans relâche, qui ne supportent que la liberté, que les devoirs qu'ils se donnent eux-mmes ? E. O.

"1476. augusztus 13-án a Portugália nyílt vizén Kolumbusz Kristóf hajótörést szenved. A leendő admirális éppen betöltötte a huszonöt évet. Csodák csodájára sikerül kievickélnie a partra, Lisszabonban talál menedéket öccsénél, Bartolomeónál, aki a térképészmesterséget űzi. A 15. század elején kezd kinyílni a világ. A portugál fővárosban megtalálható a Felfedezés szolgálatában álló összes céh. A két testvér nyolc évig együtt dolgozik, és előkészítik az utat, amelyről Kristóf kamaszkorától álmodozik: az Indiai Vállalkozást, vagyis el akarnak jutni Cipangóba (Japánba) meg a Nagy Kán birodalmába (Kínába). De nem a szokásos Selyemúton, kelet felé, hanem az óceánnal megbirkózva, nyugat felől. Ennek az elbeszélésnek a hősei: egy kartográfusmester, egy orrszarvú, egy özvegycsináló, a madáriskola igazgatónője, egy szalonka, egy rosszlány, aki jó hallásáról híres, Marco Polo, indiánfaló szelindekek és néhány dominikánus... Szerettem volna körüljárni az emberi kíváncsiságnak e kevéssé ismert korszakát. A születő szabadság pillanatát, amelyben ugyanakkor bevezetik az Inkvizíció intézményét, és elűzik a zsidókat. Azokat az éveket, amelyekben lassacskán kialakul a bolygó egysége, ami a hamarosan bekövetkező első globalizáció előszobája. Nagy merészen Bartolomeo szájába adtam mondókámat. Ő szólal meg, ő mesél." (Erik Orsenna)

Depuis quelque temps, les accents grognaient. Ils se sentaient mal aimés, dédaignés, méprisés. A l'école, les enfants ne les utilisaient presque plus. Chaque fois que je croisais un accent dans la rue, un aigu, un grave, un circonflexe, il me menaçait. - Notre patience a des limites, grondait-il. Un jour, nous ferons la grve. Attention, notre nature n'est pas si douce qu'il y paraît. Nous pouvons causer de grands désordres. Je ne prenais pas les accents au sérieux. J'avais tort. E. O.