Ferenc Pál strana 2 z 2

Tertuliano Máximo Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de Tertuliano vele is szakítani akar... Egyszóval igen nagy szüksége lenne valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a tökéletes hasonmását - s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata? Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan) következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is pontosan ugyanolyan, mint az övé. Saramago regénye meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a hasonmásmotívum köré - s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall...

Mitől válik egy találkozás meghitté, és egy kapcsolat bensőségessé? Miben különbözik egy meghitt kapcsolat a társfüggőségtől? Tényleg igaz, hogy az intimitásból valakinek több kell, másnak kevesebb is elég belőle? Hogyan lehetséges az, hogy egyszerre vágyhatunk utána, és félhetünk is tőle? A meghittség egy varázslat, amivel néha megajándékoz az élet, vagy tehetünk is azért, hogy az intimitás magával ragadó élményeiben gazdag, tartós, bensőséges kapcsolatunk legyen? Minderre, és még sok más fontos kérdésre kaphatunk válaszokat ebből az izgalmas könyvből.