Tibor Papp

"Nehogy azt higgye már valaki, hogy ő jó szívvel menekül. A menekülés a halál egyik fajtája, a sikeres halálé, aminek bekövetkeztével a menekülő testi jelenléte megszűnik mindazoknak, akik otthon maradnak, hiányozni fog a szülőknek, a barátoknak, a rokonoknak, a szomszédoknak, az ismerősöknek, a lányomnak, de fordítva is igaz: a menekülő elveszti eddigi életét, eddigi életének minden tartozékát, a szagokat, a látványt, az ismert közösség biztonságát, az emlékeihez köthető tárgyakat, a házak téli melegét, mindent, mi távozásának koporsójába nem fér bele. És előre elveszti azt a történésfolyamatot, amit az itt hagyottak nélküle fognak megélni, nélküle fognak közös emlékezetté formálni. Nem lesz részese azoknak a benyomásoknak, nagy ijedelmeknek, kocsikázásnak, csapatos korcsolyázásnak, sokak által megtárgyalt filmeknek, viharoknak, lakodalmaknak, névnapi vacsoráknak, csillagszámlálós téli játékoknak a lányos házak akácillatú melegében, melyek közösséggé dagasztják az egyívásúakat, az egy faluban élőket, az egy gyárban dolgozókat. Nem fogja a többiekkel együtt méregetni az épülő házak napi növekedését, a kenyér színének és árának egymáshoz való viszonyulását, a vasárnapi focimeccseken nem fogja együtt szidni alkalmi haverokkal a bírót, és barátaitól eltérően nem ugyanazokat a lányokat fogja kergetni a szemével. Kimarad abból a jövőből, amelyik a leendő, de folytatólagos múlt megteremtője, kimarad abból a jövőből, amely a közös emlékek tárháza lesz. Kimarad abból a jelenlegi helyzetből szerencsétlennek feltételezett, de itt-ott érett szőlő illatúnak ígérkező, néha kellemes jövőből, amit az ország népe együtt fog megélni. Kimarad mindenből." (részlet a kötetből)