Árpád Pünkösdi

Van a bőrkötéses családi fényképalbumban egy közös kép apámról, Laci bácsiról és rólam. A helyszín feltehetően a Felvidék - talán az egyik kirándulásunk a Pozsállóra -, a háttérben hegyek. Apám hátizsákkal a hátán fél térdre ereszkedett a fűben, én a másik térdének támaszkodva nézek a gépbe - anyámra? -, és a szintén hátizsákos, de álló Laci bácsi és apám kezet fognak. Baráti fotó. De a történtek ismeretében úgy is olvasható a kép, hogy a térdeplő most ajánlja fel asszonya után a gyermekét is a másik férfinak. Apám fejtartása, Laci bácsi ragyogó mosolya, a szertartásos kézfogás, mind, mind ezt sugallja. A történet folytatásáról nem is beszélve.

Messziről indult. A becsvágya tette alkalmassá arra, hogy nagy ívű pályát fusson be. Akik felnőttként élték meg a rendszerváltást, ismerik Horn Gyula nevét. Tudják, hogy Magyarország külügyminisztere, majd miniszterelnöke volt. Tudják, hogy fontos szerepet játszott abban, hogy 1989 szeptemberében a magyar kormány kiengedte Nyugat-Németországba a Magyarországra menekült keletnémetek tízezreit. Személyiségét és fiatalkori tetteit ellentmondásosan ítéli meg az a közvélemény, amely csak a hírmorzsákat rakja össze. Akik közelebbről ismerik, állítják: politikusnak született. Elszánt volt, szívós, tájékozott, csavaros észjárású, ütésálló, jó csapatépítő, és mert nemet mondani. Nagy sakkjátékos volt a szó valódi és átvitt értelmében. A józan meggondolásokra alapozva makacsul és következetesen hozta meg a döntéseit, de hogy közben volt-e magánélete, csak sejteni lehetett. Emberi vívódásairól, családjáról, feleségéről, lányáról, fiáról, unokájáról, akivel szívesen sakkozott, még ennyit sem. Ez a könyv többet és mást mutat meg arról az emberről, politikusról, aki kitörölhetetlenül beírta magát a magyar történelembe. A könyv különlegessége, hogy egyes részein elhelyezett QR-kódok használatával az olvasó az okostelefonján tizenegy, egykori film- és híradófelvétel részletét nézheti meg.