Richárd Rákócza

Aszataro Mijamori (1869 - 1952) a jónevű tokiói Keió Egyetemen az angol nyelv professzoraként küldetésének tartotta a japán nyelv és irodalom legnagyobb értékeinek angol nyelvű tolmácsolását. Vers-, haiku-, kabukidráma fordításai mellett egyik legnépszerűbb műve kötetünk szamurájtörténeteinek válogatott kiadása. A kötet 1920. évi megjelenése óta 19 angol nyelvű kiadást ért meg (legutóbbi változata 2002-ben került a polcokra), és most első ízben válik magyar nyelven hozzáférhetővé Rákócza Richárd kiváló műfordításában. Bár legújabb kötetünk ismét a japán irodalomból meríti témáját és címében szerepel a mese szó, ez ne tévessze meg az olvasót. Nem gyermekmesék ezek, sokkal inkább a hősi szamurájidők legendás történetei, késő középkori japán mondái, amik Íejaszu Tokugava korszakából, aki 1603-ban megteremtette a sógunátust, amivel példátlan béke és prosperitás köszöntött Japánra. Bár „…a szamurájok a feudalizmussal együtt letűntek, ám a japánok zöme bizonyos értelemben a mai napig szamuráj - írja bevezetőjében a könyv szerzője. - Az európai civilizáció forradalmasította a japán társadalmat, és a japánok a politikai és társadalmi intézmények, az erkölcsök és a szokások, a művészetek és az irodalom terén számos jellemző vonásukat elveszítették; ugyanakkor bizonyosan állíthatjuk, hogy a szamurájérzelmek, motivációk és erkölcsi elvek jellemük alapjai maradtak.” A könyv nyolc jellemző történetet tartalmaz, melyek mindegyike a szamurájerkölcsök, elvek, viselkedés és erkölcs, azaz a busidó elvei köré csoportosulnak, és a mai modern japán társadalmat is át- meg átszövik. Ezt hangsúlyozza Mijamori könyvének rövid bevezetőjében. A történetek nemcsak egzotikusak és borzongatók, de a japán néplélek megértésében, sőt, a modern japán írók, akár Rjúnoszuke Akutagava, Abe Kobo és az irodalmi Nobel-díjas Oe Kenzaburo vagy a hazánkban is méltán népszerű Murakami Haruki motivációinak, társadalmi-történeti-kulturális hátterének megértésében is segítenek. Arról nem is beszélve, hogy remek olvasmány valamennyi.

A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…

A mérgező külvilág elől a silóban menedéket találó társadalom egyik legfontosabb posztja üresedett meg. Miután Holston seriffet a szigorú törvények a halálba küldték, a seriffhelyettes és a polgármester az utódját keresik. Meg is találják a siló mély-lenti világában, a legalsó szintek gépvilágában élő fiatal lány személyében, aki jobb meggyőződése ellenére elvállalja a hivatalt. Még ki sem nevezik seriffnek, máris hatalmas ellenféllel kell szembenéznie: a siló számítógépes rendszerét működtető IT-osztály vezetőjével, aki saját emberét kívánja megtenni seriffnek, gátlásai pedig nincsenek, célját bármi áron, de el akarja érni...