Nora Roberts strana 31 z 31

autor

Karácsonyi babaház - Például Kate


Karácsonyi babaház: Jason, a Pulitzer-díjas riporter úgy érzi, tíz év elteltével vissza kell térnie a gyökereit jelentő kisvárosba, ahol annak idején első és egyetlen szerelmét hagyta, s akit arra kért: várja meg őt. Faith azonban érthetetlenül gyorsan férjhez ment, a férfi pedig bánatában munkába temetkezett. A karácsonyi készülődés lázában égő városba érkezve a vendég elsőként Clarával, az asszony kislányával fut össze, s amikor magával az anyával is találkozik, fellángol a szenvedély. Hamarosan kiderül, eddig egyedül csak Jason nem tudta, hogy tőle van a gyermek. Amikor aztán egy hóviharban eltűnik a kislány, a keresésére induló felnőttek vele együtt a kölcsönös bizalmat és a régi szerelmet is megtalálják... Például Kate: Kate Kimball táncosnő azzal a céllal vonul vissza, hogy szülővárosában balettiskolát indít. Az egyedülálló apát, Brodyt bízza meg a lerobbant iskolaépület felújításával. Bár vonzódnak egymáshoz, Brody visszariad a szépséges megrendelőtől. Nem tartja véglegesnek a nagyvárosi nő visszavonulását, s óvná viszonyuktól azt a bensőséges szeretetkapcsolatot is, amit felesége halála után a kisfiával sikerült kialakítania. Kata azonban nem adja föl egykönnyen, és addig-addig üldözi Brodyt, amíg a férfi be nem hódol. A bensőséges légkört teremtő lány sikeresen győzködi a férfit arról, hogy szerelmes szándékaira családot is lehet építeni. A tétova apa akkor adja föl teljesen a tartózkodását, amikor megtudja, hogy kisfia, aki Kate-et már szintén a szívébe fogadta, apját megelőzve megkérte a lány kezét...
Vypredané
7,67 €

Čarovná zátoka


Šest strážců spojilo síly, aby našli tři hvězdy, které ohrožují osud všech světů. Annika pochází z moře a tam se taky musí po završení jejich mise vrátit. Na souši se ocitá poprvé a její čistota a krása bere ostatním dech. Když Sawyer sleduje Anniku v jejím živlu, zjišťuje, že podléhá jejímu kouzlu. Uvědomuje si, že pokud se ztratí v jejím srdci, žádný kompas už ho nikdy nedovede zpátky na pevnou zem...
Vypredané
19,20 €

dostupné aj ako:

Megigézve - Társszerzők


Megigézve Egyre kuszább életéből Oregon vad erdőségeinek mélyére menekül Rowan, a fiatal tanítónő. Lenyűgüzi az a magányos és titokzatos farkas, amely a kalyibája körül ólálkodik. Ugyanilyen varázslatos hatást gyakorol rá a sötéten titokzatos és lehengerlően jóképű szomszéd, Liam Donovan is. Liam távolságtartóan viselkedik, de a lánnyal összebarátkozó farkas otthonra lel a kunyhóban. Ezért fordulhat elő, hogy oly bensőséges viszonyba kerül Rowannel, mint amilyet a lány a férfinak sosem engedne meg. Liam majd eleped a lány iránti vágytól, de érzéseit családi kötelességek és egy hamarosan eldöntendő lépés miatt lepleznie kell. Amikor elhatározza, hogy elmondja az igazságot, és az ártatlan szomszédot bevezeti a maga mesés világába, a titkot megfejtő Rowan már becsapottnak érzi magát, és menekülne... Társszerzők Frederica Kimball egész eddigi életét várakozással töltötte. Várt arra, hogy felnőjön, várt arra, hogy sikeres dalszövegíró legyen, de talán még jobban várt arra, hogy eljöjjön a nap, amikor Nicholas LeBeck végre ugyanúgy beleszeret, mint ahogy hosszú évek óta ő szereti a fiút. Nick közben értetlenül áll a történtek előtt. A bájos, imádni való Freddie, akit eddig szinte a testvéreként szeretett, valahogy hirtelen vonzó nővé érett, a lány iránt táplált érzései pedig egyre kevésbé hasonlítanak az ártatlan, testvéri szeretethez...
Vypredané
7,67 €

A mama albérlője - Mégegyszer, érzéssel


A mama albérlője: Gwen Lacrosse ártatlan, jóhiszemű lányként indult útnak egy álmos déli kisvárosból New Yorkba, s a kemény munkával töltött hosszú hónapok után most érett, józan nőként tér haza. Amikor azonban megismeri édesanyja új, fiatal albérlőjét, kezdi elveszteni a fejét. Luka Powers a híres író született mestere a szavaknak és a hódításnak, Gwen kezdeti hűvös visszafogottságáról pedig hamar kiderül, hogy az csupán a felszín... Még egyszer, érzéssel: Öt évvel ezelőtt látta utoljára Raven Williams popénekesnő Brandon Carstairst, azt a férfit, aki összetörte a szívét. Ám Brandon egy napon visszatér, és olyan ajánlattal keresi meg, amelynek a lány képtelen ellenállni, írjanak együtt musicalt az utóbbi évek egyik sikerkönyvéből. Vajon elképzelhető-e a közös munka anélkül, hogy Raven újra megperzselődne? Mi lesz, ha mindkettőjüket felemészti a hirtelen fellángoló szenvedély?
Vypredané
7,29 €