José Saramago strana 2 z 2

Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben... Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes "fehér kór" tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból... Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott ... Folytatás ›› portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbra-i közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén Reis-zsel együtt távozzon a halhatatlanságba. A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt. A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat. Olvasson bele: Részlet a könyvből A(z) Ricardo Reis halálának éve (Könyv) szerzője José Saramago.

Saramago, a XX. század zseniális kétkedője újraértelmezi az Evangéliumok alapjául szolgáló krisztusi cselekedeteket és szenvedéstörténetet. Ez az 1991-ben megjelent, azóta már klasszikussá vált regény érző, hús-vér emberként mutatja be Jézus Krisztust, aki kettős teher szorításában éli az életét. E világi apja, József a betlehemi gyermekgyilkosságban játszott dicstelen szerepének terhét helyezi a vállára, mivel csak a saját gyermekét igyekezett menteni, s másokat nem figyelmeztetett, a könyörtelen mennyei Atya pedig nem engedi letérni a számára kijelölt útról: muszáj-prófétává kell válnia, hogy Isten dicsőségét szolgálja. Az első olvasatban szentségtörőnek is felfogható regény óriási botrányt és vitákat kavart megjelenése után. De Saramago-tól, az Istennel örökösen perlekedő istentagadótól távol állt, hogy puszta botránykönyvet írjon: regényében a Megváltó történetének újramesélésével felveti a filozófiainak is mondható kérdést: ha mégsem úgy történt minden, ahogy az Evangéliumok leírják, akkor a keresztény Európa kétezer éves története homokra épült, és hiába volt az a sok kín és szenvedés, amellyel az Írások Istene a többi isten ellenében kiterjesztette a hatalmát. "Saramago Evangéliumának" Krisztusa nem a reá kiszabott kereszthalállal, hanem földi sorsának vállalásával - mint egykor a halhatatlanságot elutasító Gilgames -, az apai bűnért való vezekléssel és Mária Magdolna szerelmével teljesíti be a magára kiszabott sorsot. A regény megjelenése után Portugália katolikus köreinek tiltakozása miatt Saramago nem kaphatta meg az Európai Unió Ariosto díját, ezért hazáját elhagyva önkéntes száműzetésbe vonult, s a Spanyolországhoz tartozó Lanzarote szigetén élt 2010-ben bekövetkezett haláláig.

After killing his brother Abel, Cain must wander for ever. He witnesses Noah's ark, the destruction of the Tower of Babel, Moses and the golden calf. He is there in time to save Abraham from sacrificing Isaac when God's angel arrives late after a wing malfunction. Written in the last years of Saramago's life, Cain wittily tackles many of the moral and logical non sequiturs created by a wilful, authoritarian God, forming part of Saramago's long argument with God and recalling his provocative novel The Gospel According to Jesus Christ.

Tertuliano Máximo Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de Tertuliano vele is szakítani akar... Egyszóval igen nagy szüksége lenne valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a tökéletes hasonmását - s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata? Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan) következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is pontosan ugyanolyan, mint az övé. Saramago regénye meghökkentő fordulatokban bővelkedő történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a hasonmásmotívum köré - s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall...

A driver waiting at the traffic lights goes blind. An opthamologist tries to diagnose his distinctive white blindness, but is affected before he can read the textbooks. It becomes a contagion, spreading throughout the city. Trying to stem the epidemic, the authorities herd the afflicted into a mental asylum where the wards are terrorised by blind thugs. And when fire destroys the asylum, the inmates burst forth and the last links with a supposedly civilised society are snapped. No food, no water, no government, no obligation, no order. This is not anarchy, this is blindness.

Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben... Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból... Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben. Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat.

This deeply personal work, follows the changing fortunes of the Mau-Tempo family - poor, landless peasants not unlike the author's own grandparents. Saramago charts the lives of the family in Alentjo, southern Portugal, as national and international events rumble on in the background - the coming of the republic in Portugal, the First and Second World Wars, and an attempt on the dictator Salazar's life. Yet, nothing seriously impinges on the farm labourers' lives until the first stirrings of communism.

Mladý muž z ne zcela jasných důvodů zabil vlastního bratra. Po vraždě následoval rozsudek. Tím rozsudkem bylo vyhnanství. Muž se jmenoval Kain a jeho příběh je znám už přes dva tisíce let. Ten starý příběh o vině a trestu, spravedlnosti a odpovědnost i, se dočkal různorodých zpracování. V podání Josého Saramaga je to vyprávění plné humoru a pomalu stupňovaného napětí. Kain putuje napříč světem starozákonních příběhů a občas do nich i trochu zasáhne. Setká se s Abrahámem a v poslední chvíli zaskoč í za anděla s porouchaným křídlem, přijme práci v Lotově domě, vyslechne kosmologickou debatu mezi Jozuem a Hospodinem před pádem Jericha a nakonec i nastoupí na archu s Noemovou rodinou. Především však vede vzdorný dialog s bohem. Podivuje se nad je ho rozhodnutími a dožaduje se vysvětlení těch, která chápe jako nespravedlivá. A když usoudí, že člověk a bůh se navzájem nikdy nedokážou pochopit, rozhodne se k zoufalému činu.

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott ... Folytatás ›› portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbra-i közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén Reis-zsel együtt távozzon a halhatatlanságba. A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt. A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat. Olvasson bele: Részlet a könyvből A(z) Ricardo Reis halálának éve (Könyv) szerzője José Saramago.

"Minden lélekben, ahogy minden házban is, a homlokzat mögött egy belső világ rejtőzik..." Ugyanígy van ez Saramago regényének hőseivel, akik nem tudnak kitörni kisszerű életükből, még bűneik is elhamvadnak, mielőtt beteljesülnének... Mindannyian ugyanabban a házban laknak: a leszbikus kapcsolatot kereső varrólány, akit gyönyör, fájdalom és szégyenteljes titok köt össze testvérével, a sivár házasságának fogságában vergődő, éjjelente olcsó kalandokat hajkurászó szedő, a luxusprostituált, aki végül büszkén kilép megalázó kapcsolatából, és eltűnik az éjszakában... És ott van a suszter, aki még mindig reménykedik egy jobb világban, s a nála lakó fiatalemberrel próbálja elfogadtatni a saját igazát. Abel - akiben az író talán saját magát írta meg - nyughatatlan lélek, nem tudja, mit akar, nem látja, merre visz az útja, és a suszterrel való beszélgetéseiben próbálja meglelni a rejtett lényeget, ami valóságos értelmet adhat a létezésének. "Elmenni sem kívánkozott... tudta, hogy mit találna az utcákon: ...az élet önző lendületét, a mohóságot, a félelmet, a sóvár vágyat, az utcán bolyongó nők hívogató szavát, a reménykedést, az éhséget, a luxust - és az éjszakát, amely lehántja mindenkiről az álarcot, hogy megmutassa az ember igazi arcát." Saramago második regényét könyvkiadója, melynek elküldte, válaszra sem méltatta, s ez a csalódás annyira kedvét szegte, hogy egy időre felhagyott az írással. Most, évtizedekkel később, az író halála után világszerte megjelenik ez a korai alkotása is, amelyben Saramago értő olvasói már felfedezhetik a későbbi Nobel-díjas regényíróra jellemző társadalmi érzékenységet, a filozofálásra való hajlamot és az erős erotikus töltést.

Najnovšia kniha Josého Saramaga sa zakladá na historickej udalosti a rozpráva o ceste jedného slona z Lisabonu do Viedne, kam ho portugalský panovník poslal ako dar svojmu bratrancovi Maximiliánovi, rakúskemu veľkovojvodovi. O tejto ceste sa veľa nevie, kniha je teda predovšetkým fikcia, v ktorej sa stretávajú historické postavy s vymyslenými. Saramago ju však nenazýva románom, ale poviedkou. Chýba jej totiž podľa neho základný prvok románu – príbeh o láske. Portugalský spisovateľ José Saramago (1922 – 2010) je nositeľom Nobelovej ceny za literatúru za rok 1998. Napísal viac ako 25 kníh. V slovenčine mu vyšli romány Povesť o kláštore (Tatran 1989), Mesto slepých (SLOVART 1999) a Príbeh o obliehaní Lisabonu (SLOVART 2003).