Sándor Tatay strana 2 z 2

Az ?ötvenes évek közepétől adta közre Tatay Sándor ötkötetes családregényét. Az első kötet – Klára (eredetileg A Simeon ház címmel) – 1955-ben, folytatása, A második leány 1956-ban, a Kenyér és virág 1959-ben, A nyugati kapu 1962-ben, Az ítélet napja 1964-ben látott napvilágot. A dunántúli faluban élő Simeon család története – a család széthullásának, az ősi házból kikerülő utolsó generáció tagjainak életsorsa – a század tízes-húszas éveiben játszódik, s történetük mellett az író impozáns, színes és hiteles tablókban vonultatja föl a korszak társadalmi, politikai életét – a hátteret.A Simeon család első kötete – Klára – Tatay Sándor életműsorozatában 1988-ban látott napvilágot. Ez a regény a második kötet; középpontjában Violának, a második lánynak különös történetével. A család kivetette a maga köréből a „megtévedt” gyermeket, aki az 1919-es események bélyegét hordja magán: a kommün előtt egy bányászfalucskában volt tanítónő, ahol belekeveredett az asszonyok háborús ínség miatti tüntetésébe. S mivel a Tanácsköztársaság idején is részt vett a falu, sőt a járás szociális munkájában, s a szociális osztály csoportvezetőjének nevezték ki, a kommün bukása után letartóztatták, megjárta az internálótábort is.Hazatérése után hamarosan férjhez adják egy alkoholista kishivatalnokhoz, s ezzel távol került a szülői háztól, egy alföldi kisvárosba. Itt aztán hamarosan – a véletlen folytán, Viola családi öröksége, egy hegedű révén – a városka társadalmi és politikai életének középpontjába kerülnek, mindaddig, mígnem kiderül, hogy a férj szélhámoskodott: a hegedű nem Stradivari műhelyéből került ki, mint ahogy híresztelte; a botrány kipattanásakor összeomlik a hazugság révén felépített karrier, s a gyenge jellemű férj öngyilkos lesz. A magára maradt özvegy visszatér ismét a szülői házba. A regényt nemcsak fordulatos, izgalmas cselekmény jellemzi, hanem a század húszas éveinek kisvárosáról is hiteles, humoros képet ad Tatay Sándor.

A szerelemben mindig a no választ ? tartja a közhit. De mi történik akkor, ha egy olyan leányról van szó, akinél ? mint a népdalban ? "minden fa tetején, minden fa levelén" szerelem virágzik? Aki ? mint e pikareszk regény Esztere ? egyszerre bolondítja magába az apatini disznókupecet és a finom költot, a királypárti falusi tanítót és a nyugalmazott hóhért, a tyúkidomító esperes-plébánost és a papucs alatt nyögo vendéglost, a puritán etnográfust és a vérbo ifjú fakereskedot? Ragyogó fiatalságával, boszorkányos vonzásával mindenestre felkavarja, átformálja a harmincas évek dunánúli falujának életét. Frigyeket old és köt, kigyógyítja idegbajából a vendéglosnét, ömbizalmat önt az elárvult hóhérba, megkeveri a paplány és a segédlelkész szerelmét. A csiklandós mesét vidám gúny szövi át, de a nagy szerelmi lángok mögött egy pusztulásra érett világ haláltáncának kontúrjai bontakoznak ki.

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

?Álmomban sokszor láttam vonatot leszaladni a sínrol, hiába menekültem elole, robogott utánam a duloúton, a réten, végig a kertek alatt. Szerencsére az álomban a végso veszedelem olyan ritka, mint a teljes gyönyör. A vonat engem soha el nem gázolt.  Ám bizonyos voltam benne, hogy egyszer a valóságban is leszalad a sínrol. Én tudom meg eloször, mert ki gondol más ilyen dologra? Én a vonatokra mindig vigyázok, hogy a sínen maradjanak, és ha lefutnak, akkor? Akkor már minden lehetséges, semmi  sem tilos. Szaladok, leakasztom a templomkulcsot? feltárom a nagy templomajtót, és ha a kötéllel nem tudom megmozdítani a nagyharangot, akkor fel egyenest a toronyba, ott verem félre a harangokat. A toronyablakról nézem, hogyan torlaszolják el  ölfákkal a vonat útját.?

Mintha egy olasz neorealista film peregne a szemünk elott, úgy olvassuk a Diszharmóniá-t. Mint minden Tatay-regényben, ebben is áradó cselekményt, fordulatos történetet kapunk a jól jellemzett alakok mellett. Sára szép szoke kislány a regény elején. Az elso jelenetek egyikében szülei, akik véletlenül meztelenségében pillantják meg, elámulnak: felnott a lányuk, noha épp csak  gimnazista. A regény végén Sára elvált asszony, s tündéri kislányát Zita, Sára anyja éppen kilopja az országból. A két idopont között eltelt években akaratok és szándékok, szenvedélyek és hideg érdekek csapnak össze. A történet számos része akárha a bunügyi irodalomból került volna a regénybe. De itt, a regény meseszövésében tartalmas lélektani motiváció, kituno megfigyelések erezik át. Az író hangja nyugodt, egyenletes, elso látszatra szenvtelen, de a tárgyilagos eloadásmódot helyenként tartózkodó együttérzés vagy élénk humor, másutt irónia, sot gúny színezi át. A Diszharmónia mai történet, de kísérteteivel jelen van benne a múlt is.

Tatay Sándor ebben a regényében (a Meglepetéseim könyve és a Lodörgések kora folytatásaként) a harmincas évektol meséli el élettörténetét. Felidézi írói pályakezdésének éveit, amikor a fovárosba költözvén, írókkal, költokkel ismerkedett meg, sok barátra talált, s lapszerkesztoként, majd antikváriusként tevékenykedett. Közel került a filmhez: forgatókönyvet írt, s részt vett a filmforgatáson is, Badacsonyban. Itt ismerkedett meg feleségével, majd a háború után a szolohegy lett második otthona. Az önéletrajzi regényben itteni életérol is beszámol. Megelevenedik elbeszélése nyomán a varázslatosan szép környék, a Balaton, a badacsonyi hegy múltja és jelene. Az ötvenes évek nagy lendülettel indult, majd kudarcba fulladt átalakítási akciója mellett megismertet a jelennel is: a szolomuvelés gondjaival, de foglalkoztatja a Balaton-környék fejlodésének problémája is. Nagy szeretettel beszél az itt élo, dolgozó emberekrol, humoros epizódokban számol be a turisták kalandjairól, s meghatottan emlékezik két barátjára, Egry Józsefre és Jankovich Ferencre.

?A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdok torkából, bokroknak tövérol s a hajnal hideg leheletébol a halál leskelodik rá. De a léleknek könnyu. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdo. Barabás hanyatt feküdt a verofényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fuben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelosnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. ? Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költo. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költo akkor is, ha csak a fáknak énekelt.?