Sándor Tatay strana 2 z 2

Tatay Sándor ebben a regényében (a Meglepetéseim könyve és a Lodörgések kora folytatásaként) a harmincas évektol meséli el élettörténetét. Felidézi írói pályakezdésének éveit, amikor a fovárosba költözvén, írókkal, költokkel ismerkedett meg, sok barátra talált, s lapszerkesztoként, majd antikváriusként tevékenykedett. Közel került a filmhez: forgatókönyvet írt, s részt vett a filmforgatáson is, Badacsonyban. Itt ismerkedett meg feleségével, majd a háború után a szolohegy lett második otthona. Az önéletrajzi regényben itteni életérol is beszámol. Megelevenedik elbeszélése nyomán a varázslatosan szép környék, a Balaton, a badacsonyi hegy múltja és jelene. Az ötvenes évek nagy lendülettel indult, majd kudarcba fulladt átalakítási akciója mellett megismertet a jelennel is: a szolomuvelés gondjaival, de foglalkoztatja a Balaton-környék fejlodésének problémája is. Nagy szeretettel beszél az itt élo, dolgozó emberekrol, humoros epizódokban számol be a turisták kalandjairól, s meghatottan emlékezik két barátjára, Egry Józsefre és Jankovich Ferencre.

Tatay ?Sándor A Simeon család című regényciklusának első kötete, A Simeon ház, részint a dunántúli Úrkúton, a család régi kúriáján, részint Budapesten játszódik. A család feje, József Úrkúton él, és élete egyetlen nagy szenvedélyének, a versenylónevelésnek hódol. Három leánya közül a legidősebb, Klára, egy tanító menyasszonya, de nem szereti jövendőbelijét, s mivel nem akarja hazugságban leélni életét, rokonai segítségével Pestre költözik – ahol is beleszeret földijébe, a gazdag Lupovics Ivánba. A férfi számára a szerelem azonban nem több futó kalandnál. Kitör a világháború: az író megdöbbentő képet rajzol a háború vámszedőiről, a hadiszállítókról, kufárokról, feketézőkről. A háborús évek zűrzavarában nő fel Viola, a kisebbik lány, aki tanítónő lesz egy bányászfalucskában, majd a Tanácsköztársaság idején minden erejét latba vetve dolgozik a népjóléti bizottságban a sokat szenvedett bányászasszonyok érdekében. A forradalom bukása után internálják. Ezzel a motívummal zárul A Simeon család első kötete.

Asszonyok faluban, városban, szántón, erdoben, úton, otthon, háborúban, békében. Asszonyok, akik szeretnek, gyulölnek, nevelnek, rombolnak, gyógyítanak és kínoznak. Ahogy a cím is sugallja, Tatay Sándor remek novellagyujteményének szinte minden darabja a szebbik nem tagjai körül forog. Kiváló realista próza, megnyero népies hangvételével, érto lélektani ábrázolás és szociális érzékenység találkozása a Hej, asszonyok, asszonyok, melyben egyaránt megfér a ballada és a szociográfia, a mese és a társadalomkritika.

?A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdok torkából, bokroknak tövérol s a hajnal hideg leheletébol a halál leskelodik rá. De a léleknek könnyu. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdo. Barabás hanyatt feküdt a verofényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fuben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelosnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. ? Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költo. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költo akkor is, ha csak a fáknak énekelt.?

Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövo nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlo derut, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet, az élet, az ember hitét és szeretetét. S hozzá még a jellegzetesen színes-ízes tatays nyelvezetet s a Balaton-felvidék természeti szépségeinek meghatározó közegét. Egy munkanapját szenteli arra, hogy kiszabadítson egy viruló csipkebokrot, a ?domboldali rétek lámpását? a vadszolo és az iszalag szorításából. S mindezt miért? Mert tudja, hogy tartozik vele a hegynek. ?Én adósságaimat csak egy csipkebokorért róttam le. Földhazámért, földtestvéremnek, amely majd befogad? (Harc egy csipkebokorért). Természetesen nem minden novella lírai vallomás, de mind olyan, mintha tudná az író, hogy tartozik vele nekünk, értünk. Tatay írásaiból szinte észrevétlenül bukkannak fel napjaink gondjai, örömei, fonákságai, szépségei. De az érzés: a szomorúság, az együttérzés, az öröm vagy a bosszúság bennünk, velünk marad. S a biztos tudat: érdemes volt elolvasniuk.

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

Tatay ?Sándor hetvenöt évvel ezelőtt, 1910-ben született a Bakony szívében, Bakonytamásin, evangélikus papi család hetedik gyermekeként. Itt nevelkedett, itt járt iskolába, de nem maradt hűtlen a szülőföldhöz és környékéhez később sem, tehát kitűnően ismeri falvait és városait, a különlegesen szép hegyvidék természeti szépségeit s nem utolsó sorban az itt élő embereket és közösségeket. Szépírói munkásságának is ihlető forrása a Bakony: több regényének és elbeszéléseinek színhelye. Új könyve tisztelgés a szülőföld előtt, tudós mű és ezer színben pompázó elbeszélésfüzér egyszerre. Képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: Badacsonyból – ahol jelenleg élete jó részét tölti – indulva a szülőfalu, Bakonytamási felé, bejárja a Bakonyt sok falu, nagyközség, műemlék és természeti szépség érintésével. A meglátogatott helységekről szinte mindent elmond: feleleveníti történelmüket, epizódokat a régmúltról, a közelmúltról és a jelenről, nem feledve személyes élményeit sem. Kirándulások, találkozások emlékeit meséli el, mert mindenekfelett az emberekről ír, akik a Bakonyban élnek és munkálkodnak.

?Az ódon, súlyos tölgyfakapu alján két arasznyi rácsozat volt. Tudtam, mért van ott ez a rácsozat. Néhány éve nyár idején híre futott a családban, hogy rettenetes felhoszakadás volt itt Egerben, a dombokról lezúduló víz hátulról, a kerteken keresztül betört a ház udvarába, a félig kinyílt kaput behajtotta, iszappal eltömte az alját, és hihetetlen gyorsasággal emelkedett az U alakú épület gátjában. Felszaladt a folyosóra, beáradt a földszinti lakásokba, és hátára kapta a bútorokat. Márta nénémet, aki akkor majdnem bénán feküdt, felemelte az ágybetéttel együtt. Mivel az idos hölgy délutáni álmát betett spaletták mögött aludta, ebben a  szobában legjobban megrekedt a víz. Különös tutajával a megrémült asszony már-már a mennyezetet közelítette, midon a szomszéd szobában, ahol is a spaletták nem voltak betéve, végre átszakította a víznyomás az ablaktáblákat, s akkor az ágybetét ismét süllyedni kezdett, olyan törvények szerint, ahogy vízi lépcsokön a hajókat emelik át bizonyos csatornákból a nyílt vizekre. Késobb természetesen megérkeztek a tuzoltók, betörték a nehéz kapu alsó részét, a vizet kirekesztették az udvarból, aztán a  nyitott konyhaablakon, ahol tulajdonképpen a víz is behatolt, bemásztak Márta lakásába, még mielott egyetlen leánya, a jóságos  Vali hazaérkezett volna hivatalából??

?Álmomban sokszor láttam vonatot leszaladni a sínrol, hiába menekültem elole, robogott utánam a duloúton, a réten, végig a kertek alatt. Szerencsére az álomban a végso veszedelem olyan ritka, mint a teljes gyönyör. A vonat engem soha el nem gázolt.  Ám bizonyos voltam benne, hogy egyszer a valóságban is leszalad a sínrol. Én tudom meg eloször, mert ki gondol más ilyen dologra? Én a vonatokra mindig vigyázok, hogy a sínen maradjanak, és ha lefutnak, akkor? Akkor már minden lehetséges, semmi  sem tilos. Szaladok, leakasztom a templomkulcsot? feltárom a nagy templomajtót, és ha a kötéllel nem tudom megmozdítani a nagyharangot, akkor fel egyenest a toronyba, ott verem félre a harangokat. A toronyablakról nézem, hogyan torlaszolják el  ölfákkal a vonat útját.?

"- Ne higgyenek neki! Csirkefogó, szélhámos, a haja sem igazi. Fodrászhoz jár. Isten bizony festeti, és tartós hullám van benne. Száradjon el a nyelvem, ha hazudok. Eddig nem árultam el, de most csak tudják meg!... Nem is volt kombájnos sohasem.Másnap a tél hírnökeként leszállt a köd. Azt hiszik az emberek, a ködben kiabálhatnak, mintha falak vennék körül, pedig inkább még szárnyakat kapnak ilyenkor a szavak. Az asszonyok megint összefutottak nálunk a kút körül. Összefutottak, és lett olyan csiripelés, mintha seregélyek szállták volna meg a szőlőnket. Az állami gazdaságból idehallatszott a férfiak kapájának harsogása, a ködbe bújt asszonyok mégis úgy beszéltek, mintha szavukat senki nem hallaná. De hallották az emberek. Kapával a vállukon feljöttek olyan magasra, hogy kilátszottak a ködből. Az asszonyok még ekkor sem hagyták abba, sőt, egyre jobban nevettek, összecsapkodták a kezüket, úgy csodálkoztak a kombájnos aranyhaján." 

A Zápor a harmincas évek magyar falujába vezeti az olvasót. Ide, a dunántúli faluba különös házaspár érkezik: Bárány, a bé-listás számvevotiszt, aki miniszteri tanácsosnak adja ki magát, és felesége, huséges társa, cinkosa, Cica. Lakást keresnek, mondván, hogy itt a kis faluban, a világ zajától elzárkózva akarnak élni ezután. Ám valódi céljuk egészen más: Bárány azzal a tervvel jött ide, hogy a legközelebbi fordulóban országgyulési képviseloje lesz a kerületnek. S célja elérése érdekében nincs olyan eszköz, amelytol visszariadna. Nagy hatalmú, befolyásos embernek adja ki magát, s a kívülrol jöttek lelkiismeretlenségével avatkozik a falu életébe?

Tündérkertbe invitálja olvasóit Tatay Sándor utolsó, immár posztumusz könyvében. A vidék, amelyet bejárunk vele, az író igazi otthona volt: a badacsonyi szoloskertek, a távolban kéklo Balaton, a napfényben fürdo hegyoldal, az ország egyik legszebb vidéke, amit megismerni és megszeretni Tatay is tanított bennünket. S ennek a gyönyöru tájnak a ragyogását csak fokozza az a szeretet, amellyel az író elénk varázsolja. O, aki minden fát, virágot, minden szolot ismert itt, tudta az évszázados ültetvények történetét, most kézen fogja az olvasót és megismerteti a hegy lakóival. A tosgyökeresekkel és az újonnan idetelepültekkel, akiket egy csapásra meghódított ez a világ, akiknek keze nyomán újra virágzásnak indulhatott itt az élet. Emberi sorsok elevenednek meg a könyv lapjain, színes figurák a múltból, de a jelenbol is, hiszen Tatay nemcsak emlékeit idézi fel, nemcsak a hegy múltját. Élete utolsó percéig a jelenben is élt, a jelen gondjai foglalkoztatták, muvésziek és politikaiak egyaránt. Történetei ezért nem csupán hangulatos anekdoták, hanem a muvész töprengései is az írói lét, az írói munka kérdéseirol.